Feltőrés vagy betörés!?forrás főoldal vissza

ObudaFan 2005.11.16. 18:56

Ebben az esetben fel lehet lépni a cég ellen, csak azt gondold át, hogy neked, mint munkavállalónak ez megéri-e.

Ghost 2005.11.16. 05:55

Köszönöm a választ és a kis kiegészítést is mellékelem, amit az előzőnél nem írtam le.A szerződésben nem szerepel, illetve nem tájékoztattak, arról hogy bármikor átkutathatják a szekrényt.Azt még érdemes tudni, hogy ez egy áruházakat kiszolgáló raktár ahol az elképzelhető helyeken kamerák vannak és minden lépésünket a biztonsági szolgálat, figyeli.Sérelmezve érzem, hogy úgy kezelnek közel 700 embert, mint ha mindenki tolvaj lenne.Tudom, hogy ez ellen nem tudok semmit tenni ezt a békát le, kell nyelni de, azt hogy már a szekrényemet sem hagyhatom ott biztonságosan az már fel háborít!

ObudaFan 2005.11.15. 20:37

Illetve ha a lakat saját volt, rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés; ha el is tűnt valami, akkor dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás is előfordulhat.

ObudaFan 2005.11.15. 20:33

Attól függ, hogy a munkáltató a munkaszerződésedben, vagy egyébként tájékoztatott-e előzetesen arról, hogy azt a szekrény, amit neked biztosít, bármikor átkutathatja, és ezért oda csak olyan dolgokat pakolj, amit megnézhet. Természetesen ebben az esetben pl. objektív felelősséged nem lehet az átvett, a munkáltató beleegyezésével ott tárolt munkaeszközökért. Ha ilyen előzetes figyelmeztetés nem volt, akkor személyiségi jogsértés címén elvileg polgári pert indíthatsz, büntetőjogi felelősség esetleg személyes adatokkal visszaélés címén jöhet szóba.

Ghost 2005.11.15. 15:35

Sziasztok!Az az igazság hogy nem tudom, hogy jó helyre írom-e de nem igazán tudom hogy hova való a problémám, illetve a kérdésem.Egy Logisztikai centerben dolgozom és egyik este mikor mentem dolgozni lecserélte a cég a lakatomat, illetve mások lakatjait is.A biztonsági szolgálat ezt azzal indokolta, hogy nem adtam le pótkulcsot a szekrényemen lévő lakathoz.Az lenne a kérdésem, hogy jogosan járt-e el személyzeti osztály illetve a biztonsági szolgálat?Ehhez még hozzá tartozik az is hogy meg nézték a szekrényem tartalmát a jelenlétem nélkül.Előre is köszönöm a válaszokat.