Hamis tanúzásforrás főoldal vissza

ObudaFan 2017.10.06. 13:46

értetlenke10

Könnyen megvalósulhat minimum egy közokirat-hamisítás vele, de emellett ilyen élethelyzetben más bűncselekményekbe is bele lehet futni.

Stage 2017.10.05. 16:35

Felcsút község első embere is szabadon van. Szerintem csak akkor bcs. ha bizonyítható, hogy tudatában voltál annak, hogy a rád bízott pénz kezelése bűncselekményből származik.

értetlenke10 2017.10.05. 10:23

Tisztelt Fórumozók!Megszeretném kérdezni,hogy az úgynevezett strómanság bűncselekmény e? Ezt a kérdést úgy értem,hogy minden cselekedete törvényes, egyedül az igazi vállalkozó személye van eltitkolva, ezt vállalja fel a stróman szerepet betöltő személy.

ObudaFan 2017.10.04. 21:19

Hacsaknem hamisított ilyen bejegyzést, akkor szerintem ebből nemigen lesz hamis vád miatt eljárás. De hát, látni kellene a feljelentést.

Stage 2017.10.04. 19:50

Létezik olyan bejegyzés jelenleg is, ahol a marasztaló ítélet, az ő fényképe, a megrongált gépkocsi, és facebook beszélgetésről mentett kép szerepel. Ő erről a posztról fotókat adott át a rendőrségnek. De ebben nem szerepel olyan, hogy a feljelentő autókat rongál, feljelentésében még is azt mondja, hogy ő látott ilyen bejegyzést. Nincs semmi arra utaló biztonyíték, hogy volt ilyen bejegyzés.

ObudaFan 2017.10.04. 12:36

A rágalmazás szempontjából elég mérsékelt a jelentősége annak, hogy a tényállítás valós volt-e.

A Facebookon tényleg szerepelt ilyen bejegyzés? A feljelentésében nem teszi egyértelművé, hogy te vagy az elkövető?

Stage 2017.10.04. 00:55

Üdv.

Hamis váddal kapcsolatosan kérdeznék. A szomszédommal rosszban vagyok. Két éven keresztül rongálta a kocsimat, megkarcolta, kiszúrta a gumimat, majd végül fekete festékkel öntötte azt le. Ez utóbbinál egy kamerával elkaptam, és jogerősen elítélték. Az ítélet előtt, Ő bosszúból feljelentést tett rágalmazásért, miszerint ismeretlen személy (de nevemet megjelölve!) a facebookon posztolt egy bejegyzést a festékkel leöntött autómról, amin meg van nevezve Ő mint elkövető, és csatolva van az ő facebook profiljáról a fénykép. A vallomásában megnevez mint lehetséges elkövető, ennek kapcsán nekem vádlottként jelenésem volt a bíróságon. A bíróság az ügyet megszüntette mert a magánvádló nem jött el a tárgyalásra.

Ezt követően én feljelentést tettem az ügyészségen hamis vád gyanúja miatt. Csatoltam a jogerős marasztaló ítéletet, mely szerint az engem rágalmazásért feljelentő személy valóban gépkocsit rongált. Az ügyészség beszerzett a feljelentőtől egy kinyomtatott facebook posztot, az azonban nem olvasható, csak sejthető hogy abban mi szerepel.

Szerintetek milyen taktikával lehetne vádat emeltetni ellene?

Dr.Attika 2017.09.07. 20:34

Sok mindent átveszünk az USA jogából. Azt nem, hogy alapos gyanúnak kell ahhoz fennállnia, hogy valaki házába, bekerített kertébe, gépkocsijába behatoljon a hatóság embere.És sajnos ezen az új büntetőeljárási törvény sem változtat.

Dr.Attika 2017.09.07. 20:29

Nem megalapozott gyanú, de álláspontom szerint még a sima gyanú megállapítására sem elegendő. Magyarország sajnálatosan a feljelentők országa. Emlékezzünk a történelemből. A német bevonulást követően-1944 március 19.- nagyságrendben ugyanannyi feljelentés érkezett német és háborúellenesség miatt, mint a háborút követő komcsi diktatúra alatt német és háború pártolása miatt.

alfateam 2017.09.07. 13:33

Btk. 271. § Hatóság félrevezetése271. § (1) Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – és a 268. § esete nem áll fenn -, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

csadri 2017.08.29. 16:00

Igen csak a helyszínen mondta ezt, de vissza is vonta rögtön, miután a rendőrök figyelmeztették a következményekre. Az ismerőse rögtön ezután felvállalta a történteket. A mostani tanúbeidézésen viszont rákérdeztek erre, de mentességre hivatkozva nem kívánt válaszolni. Akkor ezek szerint nem büntethető, mert a rendőr ráijesztett, hogy 1-5 évig tartó szabadságvesztéssel büntethető? Az ügy szempontjából nem értem miért volt lényeges ez a kérdés :(

Öreg Tölgy 2017.08.29. 15:51

Ha csak a helyszínen mondta ezt, nem pedig a hamis tanúzásra történt figyelmeztetést követően, jegyzőkönyvbe, akkor az nem hamis tanúzás.

Az arra vonatkozó kérdésekre nem köteles válaszolni, hogy át akarta-e vállalni a felelősséget a helyszínen, ez nem is lehet az eljárás tárgya. Arra viszont köteles válaszolni, hogy ki vezette a kocsit (ha nem ő, és nem is a hozzátartozója, aki vezette).

csadri 2017.08.29. 15:37

Tisztelt Fórumozók! Az alábbiakban kérném szíves segítségeteket. Tavaly történt egy közlekedési baleset, melyet a férjem ismerőse okozott a férjem által használt céges autóval. A Férjem megijedt a főnökétől, így az ismerősét visszaküldte a házba és a kiérkező járőröknek azt mondta, hogy ő vezette az autót. Megszondáztatták, ami pozitív lett. A szemtanúk és a másik autóban ülő megsérült utasok (külföldiek) viszont elmondták, hogy nem a férjem vezette az autót. A járőrök segítség gyanánt azt mondták, hogy ha ezt bevállalja, akkor elbúcsúzhat a családjától, így a férjem visszavonta a helyszínen ezt és az ismerőse ellen, aki a helyszínen elismerte a cselekményt megindult az eljárás. Most tanúként beidézték a férjemet, amiben szerepel a rendőrök jelentése, miszerint a férjem át akarta vállalni a bűncselekményt. Mivel a férjem eredeti vallomásában nem volt ez benne (a rendőrök azt mondták neki, hogy nem lesz benne a jelentésben), így önmagára nézve mentességre hivatkozva nem kívánt válaszolni. Milyen jogi következménye lehet ennek? Megvádolhatják hamis tanúzásért? Ha igen, akkor mi a teendőnk? Mi várható? Ha későbbiekben elismeri, hogy valóban át akarta vállalni a bűncselekményt, akkor ez lehet enyhítő körülmény? Köszönöm a segítséget előre is.