telefon vs. e-mailforrás főoldal vissza

JuKids 2005.08.31. 06:40

Nem kívántam "cselezni", úgyhogy pontosítok: "Elemezni kellett egy, az elemzés időpontjában rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekményt el nem követő állampolgár bűncselekménnyel összefüggésbe nem hozott számítógépét." Így már feltehető a kérdés? ;-)

Vagy elég, ha abból indulunk ki, hogy mindenki potenciális bűnöző? Abból, hogy ha van számítógépem, akkor lehet, hogy vannak illegális képeim, szoftvereim? De akkor meg miért csak nekem?

És a legnagyobb baj az, hogy azt hiszik (mint olvasható az iratokban), hogy bűncselekmény nyomaira bukkantak, és ezzel részükről le is volt zárva a bizonyítás: van-e kép: van (480.000 forint), mennyi kép van: 1475 (934.000 forint). Másfél millióból az eltúlzott ítélet szerint is 10-szeresen túllőtték a számokat, holott egyedül a számokra adtak ki ennyi pénzt. A körülményekről semmit sem tudtak, nem is akartak tudni. Úgy gondolom, ez a rossz irány: gépeket elemeznek, kiadnak egy csomó pénzt jelentésekre, és nem értik meg, amit a jelentés tartalmaz (még a bíróság sem). Akkor miért elemeznek?

Gyakorlatilag megpróbálnak munka nélkül eredményt felmutatni - ugyanakkor ezzel kizárólag saját magukat (és a bíróságot) vezetik zsákutcában.

JuK

Nick Name 2005.08.31. 05:40

A kérdés azért cseles, mert van benne két állítás, ami per pillanat tényszerűen nem igaz. Mivel jogerősen el vagy ítélve, ezért Te most jogilag egy bűncselekményt a számítógépével kapcsolatban elkövetett állampolgár vagy. A kérdést az után tehetnéd fel, miután felmentettk.

JuKids 2005.08.30. 20:13

Ez igaz, de nem is baj. Viszont érdekelne a véleményed az előző kérdéssel kapcsolatban: "Elemezni kellett egy bűncselekményt el nem követő állampolgár bűncselekménnyel összefüggésbe nem hozott számítógépét." Ezt mégis hol írja elő, na de legyünk engedékenyebbek, mégis hol engedi meg a törvény? És ha nálam mégis megengedi, akkor miért nem csinálják milliószámra? A siker garantált...

JuK

Nick Name 2005.08.30. 18:41

Erre már a másik topicban reagáltam: egyelőre a bizonyíték hiányos felmentéstől is pontosan olyan távol állsz most, mint az elítélésed pillanatában.

JuKids 2005.08.30. 02:10

Nick,

jó kérdés, hogy melyik a fontosabb, és bizony azt kell mondjam, hogy az, hogy végre nyilvánosságot kapjon, hogy az egész eljárás az elsőtől az utolsó nyomozati cselekményig sakszerűtlen, szabálytalan, mondvacsinált, törvénysértő volt, csakúgy mint a bíróságon is megalapozatlan, koncepciós ítélet született. Olvastad a fellebezésemet: az elsőfokú ítélet minden egyes szavát megcáfoltam. Egyetlen betűt sem vettek figyelembe az írásomból másodfokon. Én már túl vagyok rajta, de elszomorít, hogy látom, hogy ugyanígy járnak el a többiekkel is. Egyre többet akarnak, egyre nagyobbat hazudnak - ez már sokkal nagyobb veszélyt jelent a társadalomra, mint a világ összes gyerekpornóképe együttvéve. És láthatóan a törvény itt nem létezik.

Azt hiszem, egyszerű a helyzet: nem csináltam semmit, ezt tudták, a gépemet nem kapcsolták semmihez, mégis elemezni kellett. Elemezni kellett egy bűncselekményt el nem követő állampolgár bűncselekménnyel összefüggésbe nem hozott számítógépét. Ha ez így törvényes, azonnali hatállyal foglalják le a 40.000 rendőr gépét, CD-it, DVD-it és elemezgessék - most megmondom, hogy legalább 95%-ban találnak valamit (szerintem nagyon alulbecsültem). Nem követtek el semmit? Nem. Tehát szükséges a gépük elemzése! És máris garantálok legalább 38.000 sikeres ügyet. Mert amit velem meg lehet tenni, azt a rendőrrel is meg lehet, nem? Ha engem lehet hamisan vádolni, akkor őket is, nem? Ha hamis vád kell ahhoz, hogy eredményt érjenek el (magyarul családok vérén dicsőséget szerezzenek maguknak), akkor makukkal se kivételezzenek. "Milyen szoftvereket használ?" És ők? Álszent banda!

Miért mondod, hogy "persze ennyi idő elteltével még akkor semmi következménye, ha igazad lenne"? Mennyi idő alatt is évül el a bűncselekmény? 2002. november 23. óta folyamatosan hajtották végre őket. Szerintem még időben vagyunk. Ezen kívül a fentiek nagy részét 2003 májusában írásbeli vallomásomban leírtam, az augusztusi LÜ-panaszomban szintén benne van - de természetesen a nyomozati anyagból tisztán látszik. Látták olyanok, akiknek észre kellett volna venniük mindezt, főleg hogy még össze is gyűjtöttem nekik. Ahogy Cs. Zsolt fogalmazott anno: ha igaz lenne, amit leírtam, az ügyésznek rég hivatalból eljárást kellett volna indítania. Bizony azt kellett volna tennie - így meg már ő ellenei is kellene.

A vinyómra kerülhettek képek, mivel mint írtam neteztek a rendőrök, és éppen abban a könyvtárban kutakodtak, ahol az ítélet szerint illegális képeket találták (szerintem nem voltak illegálisak). Erre gyakorlatag van is esély, hogy kerültek képek a vinyóra, de bizonyítani nem lehet sem azt, hogy kerültek, sem azt, hogy nem (ez utóbbit hála a rendőrök "szabályos" eljárásának). A 6 CD közül legalább egy újraírható volt, de nem feltételezem, hogy a rendőrök ráírtak képeket - de technikailag ez sem zárható ki. A CD-kkel kapcsolatban sokkal nagyobb hiányosság szerintem a lefoglalási jegyzőkönyv elnagyoltsága: x darab CD - a szakértő számozta meg őket december közepén, egy hónappal a lefoglalásuk után. Hogy aztán azokat kapta-e meg, amiket lefoglaltak, soha nem tudjuk meg, nem bizonyítható - de szintén nem feltételezem, hogy becsempésztek volna CD-ket az enyéim közé, de nem zárható ki.

Megjegyzem ugyanakkor, hogy ezen közvetett bizonyítatlanságokhoz nem sok reményt fűznék, amikor a bíróság közvetlen bizonyítékokat sem vett figyelembe - konkrétan semmit sem vett figyelembe.

A másodfok az eshetőleges szándék bevezetésével csak lászólag választotta le az ügyet a pedofil vonalról. Az, hogy bármi áron el akartak ítélni továbbra is azt mutatja, hogy a két évvel korábban remek érzékkel megválasztott szó hatása alatt voltak. Egyszerűen ebből nem lehet ma Magyarországon kikerülni. Ezt kell megláttatni végre, hogy az egészet az mozgatja, hogy a pedofíliához kötik, és ezzel saját amgukat is becsapva társadalmi támogatottságot és egyúttal hamis elvárást tolnak az ügy alá.

Én nem is szeretném, hogy bizonyítottság hiányában mentsenek fel: nem követtel el semmit, tehát bűncselekmény hiányában kell megszüntetni az eljárást. Ennél alább nem adom.

JuK

Nick Name 2005.08.29. 19:49

Mondd meg nekem, Károly, mi a fontosabb Neked? Az, hogy valamilyen szabálytalanságon fogd a rendőröket (aminek persze ennyi idő elteltével még akkor semmi következménye, ha igazad lenne), vagy az, hogy Téged felmentsenek?

Mert ha utóbbi, akkor jó lenne csak ezzel foglalkozni. Felülvizsgálati indítvány hogy áll?

A perújítás pedig új lehetőséget kínál. Röviden: ha azt tudod bizonyítani, hogy a terhedre rótt százvalahány kép (a többit felejtsd el) a rendőrök netezése során is RÁKERÜLHETETT (tehát nem rákerült) a gépedre, szerintem jó esélyed van egy sikeres perújításra. Hogy ez számítástechnikailag lehetséges-e vagy sem, azt Neked kell jobban tudni.

JuKids 2005.08.28. 21:48

Kösz Nick,

én hiszek Neked, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy ha öt rendőr éjfél után mindenféle papír nélkül ráront a feleségemre, azt íják a jegyzőkönyvre, hogy "ismeretlen tettes ellen t.p.f.v. miatt" eljárást indítottak, ezért nekik át kell kutatniuk Jurkovics Károly lakását, és leülnek netezni meg Photoshopozni, fájlokat kizipelni, az azért nem szabályszerű eljárás. Egyébként nem is nagyon forszíroznám a dolgot, ha a jelentésükbe beírták volna: "a gyanúsított (= ismeretlen személy) számítógépét bekapcsoltam, a leveleit letöltöttem, a képeit megnéztem, porgramokat indítottam el, majd mivel illegális felvételeket nem találtam, lefoglaltam a számítógépét". De ezt nem írták be a jelentésbe, csak azt, hogy "100-nál több" lemezt lefoglaltak. (Nyilvánvaló, hogy a mennyiségtől vérszemet kapjon mindenki, és ne hagyja veszni az "árut".) Ha tudja, hogy van joga hozzá, és meg tudja indokolni, hogy miért kapcsolta be a gépemet, miért netezett, akkor vállalnia kellene. Megjegyzem, hogy mielőtt lefoglalták a VHS kazettáimat, azokat is berakosgatták egyesével a videóba, tekergették, látták, hogy a Minimax-ról felvett mesék vannak rajtuk, majd mikor találtak mégy egy nagy dobozzal (nemrég költöztünk, még nem voltak kidobozolva), akkor döntöttek úgy, hogy lefoglalják őket. Akkor meg minek néztek bele előtte néhányba: ha találtak volna gyerekpornót, akkor nyilván lefoglalják - így hogy nem találtak, hát lefoglalták. Tehát ugyanezt tették a géppel is: volt egy elképzelésük, hogy bekapcsolják, és a háttérképem egy gyerekpornó kép lesz (és ezt is abból vezették le, hogy nem ismerték fel a gyerekpornót). Mivel nem így volt, ugyanazt tatték, mintha így lett volna. Ettől lesz az egész hiteltelen, és ez kérdőjelezi meg a jogoságát (törvényességét is).

Magyarul: a rendőr mindenféle papír nélkül becsenget Hozzád, aszongya, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoz t.p.f.v. ügyében, és akkor máris joga van netezni a gépeden? Nick, nem hiszem, hogy ha Nálad járnának, akkor is azt mondanád, hogy nem szegtek szabályt. ;-) Kapásból: hivatalos eljárást színlelve elektronikus úton tárolt információt fürkésztek ki. Mert ezt tették, bármilyen mesét is találtak ki körítésként.

Megjegyzés: a később hamisított határozaton az szerepelt, hogy mivel lefotóztam a lányokat, alaposan gyanúsítható vagyok azzal (nem "ismeretlen személy", hanem Jurkovics Károly), hogy a lakásomon bűncselekményből származó tárgyakat rejtettem el. Pontosan hol itt az ok-okozati összefüggés: fotózott (semmi illegálisat), ezután nem ment haza (ezt tudták), de azért alaposan gyanúsítható, hogy elrejtett bcs-ből származó tárgyakat. Tehát ez azt jelenti, hogy nem a feltételezett bcs., a lányok fotózása után rejtettem el a tárgyakat (mivel tudták, hogy ezt nem tehettem meg, mivel nem voltam a fotózás után otthon), hanem mielőtt a bcs-t elkövettem, a lányokat lefotóztam volna, elrejtettem a tárgyakat a lakásomban. Sőt, Angyalföldre is kimentek házkutatást tartani, a szüleim lakásába, mivel a személyimben még az ő címük szerepelt (két héttel a házkutatás előtt vettük a lakást, bár már évek óta Békáson laktunk ugyanabban a házban, csak másik lakásban, albérletben). Nyilván nem tudtam sem Békáson, sem Angyalföldön semmit elrejteni, ezzel tisztában voltak (este kilenckor vittek be, éjfél előtt indultak házkutatni, három óra alatt tisztázhatták a lányokkal, hogy egy percre sem váltunk el - nemhogy átmentem volna Pestre), mégis ezt hazudták bele később a kirendelőbe. Az, hogy nem szerepel ok-okozati összefüggés a házkutatás indoklásában, az, hogy a házkutatást még valami ismeretlen személy elleni nyomozás során hajtották végre, nem kérdőjelezi meg a házkutatás jogosságát? Bárkinél, bármikor lehet házkutatást tartani?

És ha ez így jogos, tehát elrejthettem a feltételezett bűncselekmény előtt bcs-ből származó tártgyakat, akkor ez mindenkire igaz. Mindenki elrejthet bcs-ből származó tárgyakat, mielőtt valamit elkövet, következésképpen minden gyanúsítottnál házkutatást kell tartani. Sőt, mivel még azelőtt rejtettem el a tárgyakat, hogy elkövettem volna bárkit, akkor nem csak a gyanúsítottaknál, hanem mindenkinél házkutatást kell tartani. (A házkutatásra nem a bcs. elkövetése miatt került sor.)

Jól látom: jogilag nem is a gyanúsítottnál tartottak házkutatást, mivel nem voltam még gyanúsított? A házkutatás után kezdték meg a lányok kihallgatását (előtte vérvételen, drogteszten, nőgyógyásznál jártak - mind teljesen felelsleges volt), majd valahogy reggel 6 körül gyanúsítottak meg.

A házkutatás ellen nem éltem panasszal, mivel órákkal utána tolták elém röhögve a papírt, hogy kipakolták a lakásomat, de a gyanúsítás ellen panasszal éltem, amit elutasítottak, ugyanazokra a "bizonyítékokra", tehát a képekre és a lányok vallomására hivatkozva, amik alapján végül (14 hónap elteltével) megszünteték a nyomozást. Ha a Fővárosi Főügyészség ügyésze a panaszomat érdemben elbírálja, megnézi a képeket és elolvassa a vallomásokat, nem csak hivatkozik rájuk (ahogy rajta kívül még sokan, számtalanszor megtették), akkor az eljárást azonnal meg kellett volna szüntetni, a lefoglalt cuccokat visszaadni. Az, hogy lefoglaltak egy számítógépet meg "100-nál több" CD-t, nem lehetett volna az ügy folytatásának oka (pedig az volt).

Konkrétan mire gondolsz, hogy tudom-e bizonyítani az esetleges perújítást megcélozva? Amit leírtam, azt mind bizonyítja a szakértői winchester (az én rendszervinyómról is készült másolat, holott ezen nem találtak illegális képeket), az pedig, hogy a "célkönyvtárban" való kutakodás közben került-e oda fájl, nem tudjuk meg (nem bizonyítható "sem pro, sem kontra", mint Tóth László is írja). Egyébként bár az ítéletben szerepelnek képek a winchesterről, én egyelen gyerekpornót sem találtam rajtuk a dossziékban, csakis a CD-kről származó képek között - a vinyón olyan hétköznapi képeket neveztek gyerekpornónak, mint "vízzel érintkező nemi szerv", meg "kertben ülő kislány". A vinyóról kinyomtatott több mint ezer kép közt nemi aktus semmilyen formája nem található (holott az ítéletben orális szexet ígérnek - ilyen a 272 CD némelyikén volt összesen néhány tucat).

JuK

Nick Name 2005.08.26. 20:12

Nem is abból a szempontból érdekes, amit írsz, hogy a rendőrök szabályt szegtek volna: egyrészt nem szegtek, másrészt Neked doszt mindegy. Viszont ha bizonyítani tudod, amiket leírtál, és ezeket összefüggésbe tudod hozni a terhedre rótt képekkel, ez bizony perújítási ok lehet!!!

JuKids 2005.08.25. 13:24

Nick,

miután sikerült visszakönyörögnöm a gépemet a GH-tól és a rendszervinyó is benne volt, érdekes felfedezést tettem: azon túl, amit a feleségem mesélt, hogy a házkutatás során a rendőrök leültek netezni a gépemhez, a gépemen lévő fájlok egyértelműen tanúsítják, hogy a házkutatás során, hajnali 3/4 1-kor a levelezőprogramomat (Outlook Express) elindították és nyomtak egy "küldés-fogadást", tehát az esetlegesen a "Postázandó" mappában lévő (azaz már megírt, de még el nem küldött) leveleket elküldték, valamint a szerverről letöltötték az újabb leveleimet, amiket azután kaptam, hogy délután valamikor én letöltöttem a leveleket és elmentem a lányokkal. Ezen kívül képeket néztek meg, konkrétan az egy héttel korábbi, a lányokkal közös program képeit (úszoda, McDonalds - ezek egy részét ki is nyomatatták később, mivel még rajta voltak a fényképezőm memóriakártyáján), elindították a gépemen a Photoshopot (képeket akartak retusálni?) és a PowerDVD-t (DVD-film lejátszó program - talán megnéztek egy filmet?). Megnyitottak zip-fájlokat abban a könyvtárban, amelyikben a vád, illetve az ítélet szerint találtak illegális képeket, tehát még az is elképzelhető (valószínűsíthető), hogy a zip fájl kicsomagolásával olyan képek kerültek a gépemre, amik nem voltak a vinyómon az előállításomkor!

Kérdésem egyszerű: nem ütközik-e törvénybe, hogy a rendőr a házkutatás a gépemen programokat indítson el, képeket nézegessen, leveleket küldjön és töltsön le a netről, tömörített állományokat nyisson meg - ezzel akár olyan fájlokat hozva létre a vinyón, amik korábban nem voltak rajta? Eleve honnan vette a bátorságot, hogy leüljön a gépemhez, bekapcsoltassa azt (jelszó kellett az indításához)?

Az én ügyemben is eljáró, a másodfokú tárgyaláson meghallgatott Tóth László számítástechnikai szakértő a következőt nyilatkozta 2001-ben a Jogi Fórumnak:

„Közismert, hogy vannak olyan operációs rendszerek - a legnépszerűbb is -, melyek elindítás (boot-olás) után különböző rendszervizsgálatot végeznek, aminek kapcsán néhány rendszerfájlba beleírnak, illetve ideiglenes fájlokat hozhatnak létre. Ez minden külső beavatkozás nélkül valamennyi indításkor előfordul, még mielőtt a felhasználó egy billentyűt is lenyomott volna. Ettől a pillanattól kezdve a winchester tartalma már nem egyezik meg a lefoglalás pillanatában fennálló állapottal. Sőt, mivel az indítás előtt nem ismeretes a winchester tartalma, lehet, hogy a lefoglalt gép tulajdonosának beállításainak megfelelően az indításkor automatikusan lefutnak vagy elindulnak programok, melyek eredményeként kiszámíthatatlan változások történnek adatállományokban, de sorolhatnám még milyen helyreállíthatatlan események fordulhatnak elő egy lefoglalt számítógép vagy winchester elindítása után.

Sajnos a bűnelkövetők kihasználva ezt e lehetőséget számos alkalommal védekeztek eredményesen úgy, hogy kifogásolták a gépükön történt változásokat, miszerint a lefoglalás óta ismeretlen fájlok, adatok találhatók a gépeiken, így a "releváns" adatok is ismeretlen okból kerülhettek a gépére. Mivel a fentiekben ismertetett módon történt a vizsgálat, így egzakt módon nem lehetett bizonyítani sem pro, sem kontra az állításokat, már csak azért sem, mert az eredeti állapotot soha többé nem lehetett visszaállítani. Így a bíróság sok esetben elálltak az ilyen módon megszerzett, sokszor nagyon is értékes bizonyítékoktól.”

http://www.jogiforum.hu/interju/6

Hiába fizettek neki félmilliót az egzakt másolatokért, ha ezek azt bizonyítják, hogy a rendőrök létrehoztak fájlokat a gépemen. Ha mások „számos alkalommal védekeztek eredményesen úgy, hogy kifogásolták a gépükön történt változásokat, miszerint a lefoglalás óta ismeretlen fájlok, adatok találhatók a gépeiken, így a "releváns" adatok is ismeretlen okból kerülhettek a gépére”, illetve „a bíróság sok esetben elálltak az ilyen módon megszerzett, sokszor nagyon is értékes bizonyítékoktól”, akkor az én ezirányú "védekezésemet" miért nem vizsgálták meg (mind a rendőrségi kihallgatások során, mind az elsőfokra benyújtott bizonyítási indítványomban kitérek a rendőri "akcióra")? Nem azt mondom, hogy a win.ini fájl dátuma megváltozott, mert az kit érdekel (persze kellő hozzánemértéssel bármit bizonyít), hanem a rendőrök érthetetlen okból, érthetetlen jogokkal felhatalmazva magukat frankón garázdálkodtak a gépemen! (Nem beszélve a CD-kről, amiket darabszámra, reklámszatyrokban foglaltak le egy később hamisított kerendelő értelmében, mondván hogy ezeket a bűncselekményből származó tárgyakat rejtettem el a lakásomban - na most ez az elnagyolt lefoglalási jegyzőkönyv és a hamisított közokirat pontosan hogyan is bizonyítja, hogy a "4"-es számú CD-t tőlem ÉS jogszerűen foglalták le?)

JuK

JuKids 2005.06.06. 21:11

Szia TomSecret!,

tiltott pornográf felvétel (= gyerekpornó) készítésével gyanúsítottak meg, mert 13-14 éves barátaim (lányok) megkértek, hogy készítsek róluk néhány vicces, melltartós képet. A rendőröknek én adtam át a képeket (digitális fényképező), hogy nézzék meg, hogy bohóckodnak a lányok, semmi pornográf tartalma nincs a képeknek, természetesen elismertem, hogy én készítettem a képeket, és a lányok is elmondták, hogy hülyéskedtünk, szó sem volt pornózásról. Ettől függetlenül előállítottak, a lakásomat közben kipakolták (CD-k, vinyók, kamera, kazik - VHS mesék is -, könyvek, fényképek, papírok: mindent amit értek), majd ahelyett, hogy megállapítsák, hogy nem történt bűncselekmény, elkezdték a gépemet szakértőkkel vizsgálatatni, pl. a levelezésemet meg hogy kapcsoltam-e szkennert a gépemhez (nyilván ez bűncselekményre utal). 14 hónap után - miután több mint másfél milliót költöttek szakértőkre - az ügyész bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, mivel megnézte a képeket és elolvasta a vallomásokat. Ezt kellett volna tennie 14 hónappal korábban, főleg hogy mind a gyanúsítás, mind a nyomozás meghosszabbításai ellen panaszokat tettem, elismerve a történteket, egyúttal felvázolva, hogy ez nem bűncselekmény - végül is rájöttek, csak kissé lassan kapcsoltak. Miközben a gépemet vizsgálták észrevették, hogy a többmillió, netről letöltött képem között a szakértő szerint százas nagyságrendű illegálisnak tűnő kép is van, ezt aztán úgy publikálták, hogy több százezer gyerekpornó képet találtak nálam, mert én a felnőtt-gyerek szexuális kontaktusok iránt érdeklődöm. Végül ezen képek megszerzése-tartása miatt emeltek vádat (anélkül, hogy meggyanúsítottak volna ezzel, a bíróságtól kapott vádiratból értesültem a vádról), majd elsőfokon 140, másodfokon 152 kép "tartása" miatt ítéltek el (a "megszerzés" még nem volt bűncselekmény akkor, amikor a képek hozzám kerültek, így csak a "tartást" tudták rámerőltetni, mondván hogy tudhattam arról, hogy lehettek ilyen képeim, és mégsem válogattam át mind a többmilliót, tehát szándékosan tartottam azokat) - a képek több mint fele vagy felnőtt akt, vagy gyerekekről készült nem pornográf felvétel, kb. 65 kép volt a több millióból, amit gyerekpornónak lehet nevezni. Öt hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kaptam, plusz a végül 1,7 milliós bűnügyi költség, 152 (65) kép megtalálásának költségéből (egy kép megtalálása több mint 11.000 forint) 605.600-at kellene megfizetnem, ha nem lebbeznék fel folyamatosan az összeg ellen éppen azért, amit Nick Name is írt, hogy olyanokat is meg akarnak fizettetni velem, ami tök felesleges vizsgálatokat (pl. "szexuális tartalmú levelezés") fedez.

JuK

TomSecret! 2005.06.06. 11:59

Bocs, JuKids, végigolvastam ezt az oldalt, pontosan milyen bűncselekmény(ek) miatt emeltek(?) vádat ellened, számomra nem igazán derült ki.Milyen ítélet(végzés, határozat) született végül?

Nick Name 2005.06.03. 08:11

Nézd, nem tudok többet mondani annál, hogy törvénysértés nem történt, de még ha történt volna is, most már bnem tudnál mit kezdeni vele. Amivel tudnál, az a felülvizsgálati indítvány, viszont annak állásáról megint keveset olvastam az utóbbi időben...:)

Az általam látott 4-5 hasonló jellegű ügyben nem láttam olyat, ahol e-mailek alapján találtak volna bűncselekményt, de hát ez nem nagy merítés. Elméletileg lehetséges. Nálad viszont nem találtak, ennek ellenére a vizsgálatot nem találom töürvénysértőnek, azt azonban igen - mint tudod - hogy az ezzel keletkezett költséget Neked kell fizetned.

JuKids 2005.06.02. 23:54

"nem a tudtod nélkül történt az e-mailek elolvasása"

Azért ez sem áll meg így, ugyanis sem arról nem tájékoztattak, hogy házkutatni mennek hozzám és a szüleimhez is Angyalföldre - nyilván ott is "bűncselekményből származó tárgyakat", pl. "szexuális tartalmú üzeneteket" rejtettem el ;-), csakúgy mint Békáson, bár még otthon sem voltam a fotózás után, de mindegy -, sem arról, hogy a gépemet szakértőknek adták. Úgyhogy mégiscsak a tudtom nélkül történt az e-mailek elolvasása, mint ahogy a lefoglalásuk is (pedig ismert helyen, az előállítóban voltam). Titkom meg nem volt, azt pedig, hogy hány spam levelem jött csak erőlködve lehet információnak nevezni.

Találkoztál már olyan esettel, hogy az e-mailek ilyen jellegű elemzése bármiféle eredményre vezetett? Megtudtuk a jelszómat, meg hogy nem töröltem a levélszemetet a gépemről, de ezekkel azért szerintem kár volt foglalkozni, nem látom realitását, hogy ez bármire is vezetett volna. Ha azt kérdik a szakértőtől, hogy ajánlottam-e bárkinek bármi illegális anyagot, vagy érdeklődtem-e illegális dolgok iránt, annak lenne értelme. Főleg akkor, ha van valami, ami erre gyanút szolgáltat, mert esetemben még ez sem volt meg. Na de ki a fene kíváncsi arra, hogy kaptam-e szexuális tartalmú üzeneteket... Mintha ilyenekről beszélni valami óriási bűn lenne. Erre írtam, hogy 60-as évek (és Kelet-Európa)... A héten az Indexen egy teljes napig szerepelt vezércikként a következő cikk:http://index.hu/…/pinafront2/Ha ezt a szakértő megtalálhatta volna a gépemen a böngésző által lementett fájlok között! Az orvosszakértő meg simán 10-12-nek nevezné őket, mint általában a huszonéveseket. ;-)

JuK

Nick Name 2005.06.02. 20:06

Juk,

igazad van, megint pontatlan voltam. Nem a felbontás és az elolvasás a lényeg, hanem az, hogy nem a tudtod nélkül történt az e-mailek elolvasása. Az ugyanis bírói engedélyt igényel a Be 200.§ /1/ bekezdése alapján. A hatósággal szemben egyébként nincs levéltitok. :)

JuKids 2005.06.02. 08:06

Na éppen erre hivatkoztam, de a hadnagynő kioktatott, hogy neki is van e-mail címe, és mivel ő soha nem kapott olyan levelet, amit nem neki írtak, így olyan hogy spam nem létezik, csak én találtam ki, hogy kimossam magamat a fertőből. Mondjuk a "szexuális tartalmú üzenetek" miatt nem emeltek vádat, de eléggé kedvezőtlenül befolyásolta a rendőri megítélésemet (egyébként nevetséges, hogy miért: azért, mert valaki Viagrát ajánl nekem, még nem leszek pedofil). Itt egyértelműen a szakértő volt a hunyó, aki irreleváns információkkal rossz irányba terelte az amúgy sem éppen pártatlan rendőröket. Később beszéltem telefonon a szakértővel, mikor mondtam neki, hogy az ilyen kijelentések félreértésre adnak okot, akkor "megígérte", hogy legközelebb erre figyel majd. Sőt a tárgyaláson azt is elmondta, amiről szintén beszéltünk telefonon, hogy a nudista képeket nem "szexuális tartalmúnak" kellett volna neveznie, hanem pl. "sport" kategóriájúnak (ezt ő mondta). Én mindenesetre "életmódnak" nevezném. Aztán hamar visszavett a tisztázásomból, és az általa ismertlen, felnőtteket ábrázoló, általam nem is látogatott erotikus oldalt kétszer "gyerek(pornó)oldalnak" nevezte a tárgyaláson. ;-) Nyilván valahogy el kell adnia magát, így azoknak bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség volt rá, akiknek lövésük sincs róla, hogy miket hord össze, csak félszavakból véleményt alkotnak.

JuK

Sz.Zoltán 2005.06.02. 07:02

JuKids,

annyira nem vagyok szakértő, de mi lenne, ha SPAM-ra hivatkoznál? Kéretlen leveleket szinte mindenki kap, akkor lene bajos a dolog, ha ezeket meg is válaszolod, nem ?

JuKids 2005.06.01. 23:06

Nick,

nem akarok tolakodó lenni, de érdekelne, hogy mit gondolsz a még meg nem nyitott "szexuális tartalmú üzeneteim" szakértői vizsgálatáról, lásd előző hozzászólásom.

Igazából valahol itt érzem az egész ügyem sarkalatos pontját: a képek esetében is olyan üzeneteket vizsgáltak, amiket nem nyitottam meg. Ugyanis - mint azt az első bizonyítási indítványomban, a fellebezésemben, mindkét tárgyaláson is említettem (a szakértő is megerősítette) - a képeket egy saját készítésű programommal nyertem ki az üzenetekből, amit naponta egyszer lefuttattam anélkül, hogy ott kellett volna üljek mellette és nézzem a képeket, amiket nem is láthattam, mivel ez egy parancssorból futtatott (Java nyelven írt) progi volt, semmi vizuális felülete nem volt, a végén kiírta, hogy hány csatolt fájlt mentett le az aznapi üzenetekből és végignézte, hogy vannak-e már a vinyón azonos tartalmúak, ezeket pedig törölte. Tehát a képekkel is csak annyi történt, hogy egyik fájlformátumból (Outlook Express .dbx, ez egyben tárolja a hírcsoport összes üzenetét) át lett rakva egy másik formátumba, ki lett csomagolva, az üzenet fejlécében tárolt fájlnéven el lett mentve. Gyakorlatilag ezek a képek sem mások, mint el nem olvasott üzenetek. Ha elég szemfüles lettem volna (felmerült volna bennem, hogy internetezésért egyszer még felelősségre vonhatnak), akkor addig, amíg nem jut időm átnyálazni a képeket nem az üzenetben található .jpg kiterjesztéssel, hanem pl. .juk ;-) kiterjesztéssel, vagy esetleg valahogy kódólva mentem le a fájlokat, így a szakértő nem nézte volna meg/nem tudta volna megnézni őket és az egész ügy nem létezik. Tehát azért létezik az egész ügy, mert az el nem olvasott üzeneteimből az abból kiolvasható eredeti néven, kódolás nélkül mentettem le a képeket a vinyómra. (A képek üzenetekből való mielőbbi kikódolására pedig egyrészt helytakarékosságból - 30%-kal több helyet foglal az eredeti üzenetben a kép, mint képként lementve -, másrészt technikai okból - nem lehet egy .dbx fájlt a végtelenségig növeszteni - volt szükség.)

JuK

JuKids 2005.05.29. 23:30

"kibontottad, elolvastad"

Ez érdekes lehet... Honnan is tudják, hogy az adott mailt elolvastam-e? Az hogy letöltöttem, ott van a gépemen még csak azt jelenti, hogy feladták és eljuttatták hozzám. Hogy a hagyományos levelekre vetítsem: bedobták a levélszekrényembe, esetleg felvittem és leraktam az asztalomra (tehát a "kézbesítés" már megvolt, de egyáltalán nem biztos, hogy már megismertem a tartalmát!). Csak hogy az életszerű valóságot mondjam: éppen gépeztem akkor két és fél éve, amikor a kiscsajok jöttek, hogy menjünk fényképezkedni, és ezzel kezdetét vette ez a görcsölés. Tehát könnyen lehettek olyan leveleim, amiket már letöltöttem a gépemre, de nem olvastam el (ugyanis POP3 alapú levelezőprogramot használtam, tehát a leveleimet letöltöm a gépemre, azok ott megtalálhatók). De ha weben keresztül olvastam volna a leveleimet, tehát a levelek nem a gépemen, hanem a szolgáltató szerverén vannak, akkor a szakértő bejelentkezett volna a webmailre a jelszómmal és elolvasta volna a leveleimet? Ez azért durva lenne... Talán még válaszolhatna is egy-két levelemre: "sajnos a barátod jelenleg előzetesben van, én éppen a levélváltásaitokat vizsgálom".

Visszatérve a tényekhez: a szakértő olyan mailek szexuális tartalmáról is nyilatkozott, tehát olyanok tartalmát is vizsgálta, amelyeket állítása szerint még nem nyitottam meg!!!

„A számítógép felhasználója a " jukhome@freestart.hu " elnevezésű email címet használta alapbeállításként. Erre a címre több szexuális tartalmú üzenet érkezett, amely az I. sz. mellékletben látható. A vastagon szedett sorok azt jelentik, hogy a felhasználó még nem nyitotta meg az elektronikus levelet.” (Kiemelések a szakértőtől.)

Mivel a Fórumon sokszor hivatkoztam rá, hogy a szakértő kizárólag spam leveleket mutatott be "szexuális tartalmú levelezésként", ha már így elővettem a jelentést, bemutatom az említett leveleket, kitettem ide:

http://www.btk195a.hu/…ll-01-01.jpg

Pl. a "Steph"-től kapott "free tours" nevű levélről honnan tudta a szakértő, hogy szexuális tartalmú? És ha Steph az utazásszervezőm? A "WirelessDevNet News" levele pedig az egyetlen olyan, amely valóban nekem jött, mobilkommunikációs napi hírlevél, a többi pedig spam. 21 levélről állítja a szakértő, hogy megnyitottam (pontosabban a többi 12-ről, hogy nem nyitottam meg), holott egyiket sem nyitottam meg: néha nyomtam az összes beérkezett szemétre Ctrl-Q-t (ezáltal "olvasottá" jelölve meg őket), mielőtt áthúztam őket a backup mappába, néha nem nyomtam. (Megjegyzés: ugyanúgy, ahogy a Ctrl-Q-val nem olvasott leveleket olvasottá lehet tenni, a menüből lehet a már olvasottakat is még olvasatlanként jelölni. Sőt: elolvasom őket a weben keresztül, amikor meg letöltöm, már nem olvasom el.)

Tehát az áltatlam meg nem nyitott levelek szexuális tartalmának vizsgálatával nem lépte túl a "hatáskörét" (a jog által biztosított lehetőségeit)?

Másik kérdésem: mivel nem töröltem le egyetlen levelemet sem, kb. 4000 levél lehetett a gépemen, legtöbbje spam (levélszemét). Nem lehetett kis meló ezek átnézése, de a szakértő komolyan vette a feladatot, ugyanis ezt írta még:

„Az internetre ADSL típusú kommunikációs eszközzel kapcsolódott fel a számítógép felhasználója. Ezt a típusú Internet elérhetőséget 2002 július 26-a óta van lehetősége használni, amikor megkapta a Freestart szolgáltatótól az érvényes felhasználói nevet és jelszót. Felhásználói név: "user", jelszó: "password". Az ez előtti időpont előtt feltételezhetően a számítógépben található belső modemmel kapcsolódott fel az Internetre.”

A user és password helyén a jelenleg is érvényes felhasználói nevem és jelszóm áll, amit az említett levélből másolt be a szakértő a jelentésébe. De vajon milyen okból? Mi vezette őt arra, hogy elolvassa azt a levelet, amiben a jelszómat küldik, majd ezt be is másolja a jelentésébe? Ez egy bizalmas, irreleváns információ, amivel a hatóság (ha értene hozzá) vissza is tudna élni. Ezen túl még egy általam készített Excel fájl tartalmából is idéz, tehát a dokumentumaimat is frankón átnyálazta. Volt ehhez joga, és vajon miért tette, amikor semmi erre vonatkozó kérdés nem volt? (És ezt is nekem kell fizetnem, mert mindez a "képek szűrését" jelenti, amik "megerősítették az alapos gyanút" - ami soha nem is létezett.)

JuK

Nick Name 2005.05.28. 07:10

Nincs szükség külön engedélyre, azért, mert a már megkapott mailjeidet vizsgálták. Bírói engedély kell ahhoz, hogy a mailjeidet (vagy a hagyományos leveleidet) a kézbesítés előtt megvizsgálják. Ha viszont kaptál egy levelet, kibontottad, elolvastad, otthon hever az asztalfiókban, akkor bármikor felhasználható (uganez vonakozik a mail-re is).

pixel 2005.05.27. 22:38

:)Szexuális vágkeltés szexuális tartalmú levelezés során?Vagy mi? ezt nem értem...A gépeden nincs tűzfal?

JuKids 2005.05.03. 17:08

Sziasztok,

julius topictársunk következő gondolata a "Kiemelt ügy" topicban kissé megmozgatta a fantáziámat:

[Kiemelt ügy esetén] "lehetőség szerint párhuzamosan titkos adatszerzést rendeltetnek el a nyomozási bíróval - különleges titkosszolgálati eszközöket vesznek igénybe"

A telefonok lehallgatása - tudtommal - külön engedélyhez kötött, titkos adatszerzés (lehet, hogy tévedek). Ugyanakkor a rendőrök frankón megkérték a számtech. szakértőt, hogy a gépemen található e-maileket olvassa el, keressen köztük "szexuális tartalmút" (mivel szerintünk feltehetően bűncselekmény szexuális tartalmú levelezést folytatni). Ugyanezt a kérdést a legtöbb (minden?) sorstársam gépével kapcsolatban feltették a szakértőknek, mivel láthatóan valami egyenkérdőívük van.

Kérdésem: mi vagy ki jogosítja fel a rendőrt arra, hogy az e-mailjeim között keresgéljen? Mi oka van erre, mit várhat ettől? Mert amit találtak, viagrás spam leveleket, azt a legnagyobb jóindulattal sem lehetne levelezésnek nevezni (a szakértő mégis ezt tette). Ha pedig folytattam volna szexuális tartalmú levelezést, ahhoz kinek mi köze van? Szerintem ez ugyanaz, mintha azt tudakolnák, hogy folytattam-e szexuális tartalmú telefonbeszélgetést (vagy beszélgettem-e bárkivel bárhol - pl. a feleségemmel a hálószobánkban - ilyen támákról)... Ezen fontos körülmény kiderítéséhez viszont külön engedélyre van szükségük, akkor miért nincs ilyenre szükség az e-mailek elemzéséhez? Vagy lenne rá szükség, csak elfelejtettek engedélyt kérni? (Esetleg a Btk. 178. §-ba nem ütközik?)

Kösz,JuK