Tanúvallomás, elhallgatásforrás főoldal vissza

Zsolts 2017.03.24. 14:59

A szakdolgozatomban különböző hazugságtípusokról írok, ezeket egy kísérlet keretében egy hangelemző szoftverrel vizsgáltuk.Az az eredmény született, hogy egészen más jelei vannak, ha valaki elhallgat/titkol valamit, mintha konkrétan hazudik. Most példákat gyűjtök az elhallgató típushoz, hogyan jelenik ez meg a valóságban.

A szakirodalom ezt a példát hozza:

"Egy gyakorlati esettel megvilágítva: emberölési ügyben a rendőrhatóság több tanút is kihallgatott, de a nyomozás nem vezetett eredményre, az ügyet lezárták. Néhány év múlva egy új információ birtokában ismételten megnyitották az aktát és már LVA felhasználásával hallgatták meg a tanúkat. Az LVA 6.50offline alkalmazással a hangelemző technológia több kérdésnél adott válasznál S.O.S. jelzést adott, amit a nyomozók a verbális tartalom elemzésével értékeltek. Az előadott vallomást kontextusba helyezve arra következtetésre jutottak, hogy a tanú nem mondott el mindent, elhallgatott fontos információkat. Az ismételt meghallgatáson kiderült, hogy a tanú a nyomozás szempontjából fontos információt nem gondolta olyannak, amit meg kell osztania a hatósággal, maga döntötte el, hogy az nem fontos. A nyomozóknak sikerült a tanú által nem fontosnak gondolt információkat is megszerezniük, ami újabb lendületet adott a nyomozásnak. A további kihallgatásoknál is az LVA technológiát használták és az egyik gyanúsítotti kihallgatáson hasonló helyzettel találkoztak. A gyanúsított elhallgatta, hogy az emberölésről milyen forrásból származott az az információ, ami pontos ismeretet jelentett az elkövetés módjáról. A gyanúsított azt hallgatta el, hogy egy beszélgetést hallott az élettársa és annak barátjá között??, akik éppen az emberölést beszélték meg. Az említett gyanúsított ebből a forrásból tudta, hogy mi történt valójában, ezt elhallgatta, a poligráf vizsgálat pedig azt az eredményt adta, hogy pontos ismeretei vannak az elkövetés módjáról. Amennyiben ezt a beszélgetést nem hallgatta volna el a nyomozók elől, akkor nem ő lett volna az ügy első számú gyanúsítottja."

Ehhez keresek hasonló eseteket. A családtag vonal az úgy jön még ehhez, hogy felmerült bennem, hogy ez a típusú hazugság gyakori lehet, ha érzelmi/érdekkapcsolat van a tanú és a bűnelkövető között. Tudom hogy nem köteles tanúskodni hozzátartozó ellen.

lajcsó 2017.03.24. 14:40

Bírósági határozatok között kellene keresgélned!

Vadsuhanc 2017.03.24. 14:01

Zsolts

Kérdésed kicsit értelmezhetetlen ebben a formában.Pontosabb ügyleírás vagy példa ?

( családtagot rokont kihallgatni kellő figyelmeztetést után lehet és nem köteles terhelő vallomást tenni a hozzátartozójára sem.)

Kicsit pontosíts miről van szó.

Zsolts 2017.03.24. 11:59

Kedves Szakértők!

Tdnátok-e nekem írni való életbeli példát olyan esetekre, amikor a tanúvallomás során a tanú nem mond hamis információkat, ám elhallgat releváns dolgokat?Akár a büntetőeljárás során, akár még a kihallgatás, nyomozás alatt....

Milyen érdeke fűződik ehhez? Tudtok esetleg olyan példát, hogy családtag/rokon volt ez az illető? Hgyan zajlott az ügy, kiderült-e az elhallgatás, stb...

(szakdolgozathoz kellene)Köszönöm!