Tévedés - vagy tévedek?forrás főoldal vissza

Nick Name 2005.04.10. 20:45

De igen! Sőt, más okból is: a márciusi BH (Bírósági határozatok) című folyóiratban megjelent egy BH, amelyben a Legfelsőbb Bíróság egy törvénysértő minősítés kapcsán annak ellenére hatályon kívül helyezte - törvénysértő büntetés címén - a másodfokú ítéletet, hogy a kiszabott büntetés a helyes minősítésnek is megfelelt. Csak lestem, eddig egész más volt a gyakorlat. Márpedig az Neked doszt mindegy, milyen okból nyesik hatályon kívül a másodfokú határozatot, újból megnyílik a teljes másodfokú felülbírálat lehetősége.

JuKids 2005.04.10. 20:19

Kösz Nick,

most én is behavazódtam (most is benn vagyok a munkahelyen), de egyre inkább meggyőzöl, hogy a felülvizsgálattal foglalkozzak, feltéve hogy a költségeket továbbra sem sikerül "lealkudni" 20-30 ezerre, mivel akkor nincs tétje; a felfüggesztett meg az ehhez kapcsolódó "hátrányok" nem igazán izgatnak.

A pdf-et próbáld meg lementeni (a linkre jobb gombot nyomva "Cél mentése másként..."-et választva), majd a lementett fájlt megnyitni. Lehet, hogy az a gond, hogy a böngésződben próbálja megnyitni, és ez nem megy neki valamiért (ekkor nem egyszerre tölti le az egészet, hanem oldalanként, ahogy lapozol, és esetleg közben leakad valahogy).

A kép készítésének valószínűségére azért tértem ki, mert azt hittem, a gyerekek szexuális kizsákmányolásának visszaszorítása a cél, nem az, hogy minél több képet pornográfnak nevezzenek, a tartalmától és a készítésének körülményeitől függetlenül (lásd kertben ülő kislányok). Pár éve az egyik rokon kislánynak (12 éves volt) kölcsönadtam a (hagyományos) fényképezőmet, amikor osztálykirándulni ment, mert neki nem volt. Amikor hazaértek és kimentem elé a vonathoz, félrehívott, és mondta, hogy ne mutassam meg azt a képet az anyukájának, amin lefényképezték az osztálytársukat (egy fiút) pisilés közben. Állítólag a kislány az asztalon hagyta a gépet és a fiúk elvették és ők szórakoztak vele - a kép valóban rajta volt a negatívon, mégpedig a kisfiú feje nem is volt a képen, így erre a képre simán ráillik a másodfokú bíróság pornográfia-meghatározása (persze szerintem nem, mivel szó sincs a képeken a nemiségről, szexualitásról): „a másodfokú bíróság úgy találta, hogy azok a képek felelnek meg a fent írt törvényi kritériumoknak, amelyek egyértelműen a néző nemi vágyát igyekszenek felkelteni, azok középpontjában a kiskorú nemi szerve látható, és ezzel szemben közömbös a kiskorú arca vagy egyénisége”, illetve „Nyilvánvaló, hogy a kép készítője nem a gyermeki bájt akarta megörökíteni, hanem a kép szexuális tartalmat tükröz, hiszen a kép megtekintője egyáltalán nem láthatja a gyermek arcát”. Függetlenül attól, hogy a kisfiút egy lány vagy egy fiú osztálytársa fényképezte le pisilés közben, attól még nem hiszem, hogy eljárást kellene ellene indítani gyerekpornó készítés miatt, illetve ellenem, mivel a negatív (azt hiszem) nálam van, de lehet, hogy odaadtam a kislánynak (ez esetben még pornóképeket is adtam neki - nyilván aljas indítékból -, amit lehet, hogy ő maga csinált). Úgy gondolom, ha a hosszas fejtegetésemet - amiben épp egy hasonló kép készítésének lehetséges körülmény taglaltam - a másodfokú bíróság kissé komolyabban veszi, nem a fenti, életszerűtlen módon (arc nélkül ábrázolt (fél)meztelenség, függetlenül a kép szexuális tartalmától, illetve a nemiséghez való közétől) határozta volna meg a gyermekpornográfia fogalmát, hanem (indítványomnak megfelelően) a szexuális kihasználáshoz, kizsákmányoláshoz igazította volna azt (mint a világ minden más részén), akkor nem a törvény beiktatásának eredeti céljával ellentétes ítéletet hoz. Ezért fejtegettem hosszasan ilyen feleslegesnek tűnő dolgokat - láthatóan nem ok nélkül, csak eredmény nélkül.

Vissza a felülvizsgálathoz: esetünkben ugyebár a pornográffá nyilvánított képek több mint fele nem felel meg egyik bíróság pornográfia-meghatározásának sem. A másodfokú ítélet jelentős részét a rendbeliségről folytatott kissé szájbarágós, ugyanakkor láthatóan erőltetetett elmélkedés teszi ki, így a rendbeliség pontos meghatározásának nyilván fontos szerepe van. Ez az elkobzás miatt is lényeges: megítélésem szerint a winchesteremen nem volt gyerekpornókép, csak (többek közt) kertben ülő kislányok, erre (olvashattad) többször felhívtam a figyelmet, mégis "találtak" a vinyón illegális képeket, illetve elkobozták a winchestereket (mindet, függetlenül attól, volt-e rajtuk kép egyáltalán). A rendbeliség pontos meghatározásának szükségessége (több tízezer forintnyi hardver sorsa múlik rajta + felbecsülhetetlen értékű adatok) nem növeli a felülvizsgálat esélyeit?

Kösz,JuK

Nick Name 2005.04.10. 18:13

Kedves Juk,

nem havazódtam ki, sőt itthon sem voltam a hétvégén ma délutánig. A jelszót megkaptam, azonban a hírcsoportok működéséről szóló leírásba belépve állandóan lelassult a gépem, az első oldalon nem tudtam túllépni. A fellebbezés érdemi indokolását elolvasva, röviden: nem változott a véleményem. A döntés nem helyes, de Te is írtál sok felesleges dolgot (pl. hogy egy kép valószínüleg hogyan készülhetett). De ne ezekkel foglalkozz, hanem a felülvizsgálati kérelmedet írd! Valahol kérdezted, látok-e esélyt az eredményre. Én azt mondom, hogy nem az érveid helytelensége, hanem a felülvizsgálati eljárás korlátozotsága rontja az esélyeid (de nem veszi el).

JuKids 2005.04.08. 23:00

Nick,

ha esetleg:

tehát ha a fenti három egyszerre teljesül, akkor kérlek még vasárnap este előtt jelezd, mert már nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.

Kösz,JuK

JuKids 2005.04.03. 19:07

Nick,

elküldtem (újra) a mail-címedre a jelszót.

Ha elolvastad, javaslom vesd össze az ítélettel, hogy valóban a sok "badarság" terelhette-e a figyelmet a lényeges dolgokról, és nem értették meg, hogy mi a lényeg, vagy megértették, csak (feltételezem jóhiszeműen, a társadalom vélt érdekét szem előtt tartva) nem akartak felmenteni.

Most itt van az ítélet (lehet, hogy hamarosan egy oldallal arrébb lesz, azért adom meg azt is):http://www.jogiforum.hu/…/21/2501.6.0#…vagy (ha bővült a Megszerzés-tartás):http://www.jogiforum.hu/…/21/2501.7.0#…

JuK

Nick Name 2005.04.03. 18:17

Halihó, jelszó nélkül nem tudom elolvasni!!!!!

JuKids 2005.04.01. 12:15

Köszönöm előre is. Ajánlom figyelmedbe a hírcsoport-ismertető záró mondatát, amivel mintegy megelőlegeztem a másfél héttel későbbi ítéletet:

"Kiábrándító, hogy egy egyszeri felhasználóval szemben, aki még csak nem is hozta nyilvánosságra ezeket a képeket, hanem a fiókja mélyéről bányászták elő a rendőrök, és akinek a védekezését semmivel sem tudták megcáfolni, az eshetőleges szándékot, a belenyugvást mint "visszaélést" hibás logikai következtetésekkel próbálja a vád igazolni, miközben a nyilvánosságra hozatal legálisnak minősül."

JuK

Nick Name 2005.03.31. 20:15

Jó, hétvégén el fogom olvasni. Most csak annyit, hogy a Lévay-féle védekezés sem jött be, mert végül is elítélték.

JuKids 2005.03.31. 10:17

Az okozhatta a félreértést köztünk a (2) bekezdéssel kapcsolatban, hogy míg Te (nyilván helyesen) a tartást értetted a bekezdésben említett "cselekmény" alatt, addig én a képek át nem válogatását, mivel ezzel valósítottam meg a tartást. Egyébként szerintem egyik sem nevezhető "cselekménynek", nemhogy "visszaélésnek".

A badarságot egyébként vállalom, a kérdés csak az, hogy arányaiban a badarság (tehát a konkrét ügyhöz nem 100%-ban kapcsolódó, pl. techikai leírások) elterelhette-e a bíróság figyelmét arról, hogy jogilag mit tatalmaz a védekezésem. Visszagondolva valóban jobban jártam volna, ha már a nyomozati szaktól kezdve mondom, hogy "én nem tudok semmiről", akkor nem idéztek volna félre másodfokon a vallomásaimból, csakhogy úgy gondoltam, hogy lesz még sok ilyen ügyük (és ez láthatóan bejött a 73-szoros növekedéssel), ezért úgy gondoltam, hogy ahelyett, hogy játszom a hülyét, inkább felvilágosítom a hatóságot a dolgok működéséről. Láthatóan nem kértek belőle, pedig a saját munkájukat könnyítette volna meg hosszú távon - és rövid távon is: nem kellett volna kiforgtani a szavaimat, a jogot. A Lévay-féle védekezés, miszerint először a barátok éltek vissza a bizalommal, és küldtek a nevében gyerekpornót, majd aztán valami csövesek megbuherálták a telefonszekrényt, és úgy küldözgettek az ő vonaláról képeket, valahogy nem jött be nekem, inkább elmondtam mindent, amit megtudtam a dologról, hátha előrébbviszem a társadalmat. Egyébként szerintem részemről megtettem, amit tehettem, nem bánom, hogy azt és annyit mondtam/írtam, amit és amennyit. Nem adtak nekem esélyt, de én legalább tisztességesen, emelt fővel tudok kiállni bárki elé.

Azért gondoltam, hogy olvasd el a teljes fellebbezésemet (ezeket még nem olvashattad itt), hogy lássam, valóban érthetően cáfoltam-e meg az elsőfokú ítéletben olvasható informatikai agyrémeket, így jogos-e, hogy egyszerűen helybenhagyták másodfokon azokat: „A kerületi bíróság a tényállást a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján feltárt bizonyítékokra alapozta és azokat megfelelő módon értékelte. Számot adott arról, hogy milyen bizonyítékot miért és azokat mire alapozva fogadott el, így az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás nagyobb részben megalapozott. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölése végett a másodfokú bíróság bizonyítást folytatott le és ennek eredményeképpen a tényállást akként pontosítja, hogy 152 db kép volt alkalmas arra, hogy azok alapján a bíróság a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettét állapítson meg a vádlott terhére.” Eszerint egyedül a rendbeliségben tévedett az elsőfokú bíróság, holott a fellebezésemben minden mondatot kielemeztem. Gondolom, ha nem értették volna meg a fellebbezésemben írottakat, akkor rákérdezhettek volna a tárgyaláson akár tőlem, akár a szakértőtől. Így viszont úgy tűnik, hogy megértették, csak nem fogadták el. Ezért érdekelne, hogy Te hogyan látod, valóban semmit nem ér, hogy nem csak "amiatt" kértem a felmentésem, hanem az egész ítéletet kifogásoltam.

Kösz,JuK

Nick Name 2005.03.31. 05:21

Kedves JuK,

akkor utoljára a (2) bekezdésről én is leírom, hogy abszolút nem ide tartozik, a bűncselekményt ugyanis nem a webhelyek látogatásával, hanem a tiltott képek tzartásával követted el. Ha elismered, hogy tudtál ezekről a képekről, csak legálisnak gondoltad - ami mindegy, hiszen a jog nem ismerete nem mentesít - máris bukik az a védekezésed, hogy a képeket akaratodon kívül szerezted meg, és azok tartásáról nem tudtál.

A fellebbezésed, azt hiszem, tökéletesen ismerem , hiszen annak idején részletesen írtál róla a topicban. A "badarság" valóban kissé árnyalatlan megfogalmazás volt, amit kérlek, tudj be az időhiánynak, inkább az lett volna a helyes, hogy van benne badarság is, de még több felesleges dolog. Az ítélet Általad idézett részében szerepel, hogy "a vádlott amiatt is kérte az ellene emelt vád alól a felmentését, ..."

Nos meggyőződésem, hogy nem amiatt is, hanem csak amiatt kellett volna kérni, sőt a vádirat elkészítésétől fogva csak erre kellett volna a védekezésednek koncentrálódnia. Akkor sokkal nagyobb esélyed lett volna. Az utóbb írtakkal egyébként, a szándék elemzése kapcsán, ahogy már többször írtam, nagyrészt egyetértek.

JuKids 2005.03.31. 01:11

Utoljára a (2) bekezdésről, több szót nem érdemel: minden egyes cselekményemről, amit az ítélet szerint elkövettem azt hittem, hogy nem veszélyes a társadalomra. Ez szerintem frankón a (2) bekezdés. Úgy gondoltam, hogy azzal, hogy csakis legális helyeket látogatok, nem követek el bűncselekményt, mivel ezt nem tartottam veszélyesnek a társadalomra. Tévedtem, mert kiderült, hogy a legális helyek látogatása, illetve az itt talált képek át nem nézése már eshetőleges szándékkal megvalósított gyerekpornó megszerzés-tartás. Azt gondolom, hogy szinte az összes internetező elköveti azt a tévedést, hogy azt hiszi, hogy nem kell minden egyes internetezés után az utolsó bájtig átnéznie a winchesterét, sőt azt sem tartják veszélyesnek a társadalomra, ha olyan dolgokat CD-re írnak, amit előtte nem néztek át.

Más:

"Meggyőződésem szerint azért ítéltek el, mert a milliónyi badarság mellett a bíróság nem tudta kibogarászni a védekezésed lényegi magját"

Kitettem a fellebbezésemet a webre, képestül, mindenestül, lásd Megszerzés-tartás topic, ha lesz időd (hétvégén?), olvasd el, hogy valóban olyan sok badarság van-e benne. Kösz.

Szerintem a bíróság azért ítélt el, mert nem ismerték az internet működését, az internetezők szokásait, így azt gondolták, hogy hazudok, át akarom verni őket (az ember eredendően fél az ismeretlen dolgoktól), és mivel nem tudták megcáfolni a védekezésemet (amit szerintem megértettek, lásd alább), a saját fegyverükkel, a joggal vágtak vissza a informatikai érvekre, és hát ők az erősebbek (nem az érveik, hanem a jog által biztosított lehetőségük).

Ezzel kezdik az írásbeli indoklást (az előzmények ismertetése után):

„A vádlott fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy szépnek és esztétikusnak tartja a meztelen gyermekekről készített fényképfelvételeket és ez benne nem kelt fel nemi vágyat. Arra is hivatkozott, hogy manapság a fiatalkorúak már szabadon élhetnek nemi életet. Azt is indítványozta, hogy a másodfokú bíróság csak azokat a felvételeket tekintse tiltott pornográf felvételnek, amelyek kiskorú személyt nemi aktus közben ábrázol. A vádlott amiatt is kérte az ellene emelt vád alól a felmentését, mert nem volt arról tudomása, hogy az általa letöltött, majd rögzített adathordozók kiskorúakról készült pornográf képeket is tartalmaztak.”

És ezzel fejezik be az indoklást:

„A vádlottnak az előbb idézett és a további vallomásaiból kétséget kizáróan az volt megállapítható, tisztában volt azzal, hogy az általa letöltött több ezer kép között lehetnek pornográf képek is. E ténybe belenyugodott, ellene semmit sem tett. Így az arra irányuló védekezése, hogy cselekménye gondatlan volt, nem volt elfogadható.”

Megértették, hogy itt valóban vizsgálni kellene a Btk. 27. § (1) fennállását, mivel a védekezésem erre is irányult. Elsősorban a kiemelt rész miatt, ami arról szól, hogy nem tudtam a képekről. Ezt nem is cáfolták meg, csak annyit mondtak, hogy abba nyugodtam bele, hogy lehetnek ilyen képek a letöltöt anyagban, nem abba, hogy vannak. „E vádlotti vallomás is alátámasztotta és megerősítette azt a helytálló elsőfokú bírósági álláspontot, hogy a vádlott tudatában volt annak, hogy az általa letöltött igen nagyszámú képek között lehetnek kiskorúakat ábrázoló pornográf tartalmú képek is. Ebbe a ténybe belenyugodott és semmit sem tett annak érdekében, hogy a letöltött anyagából törölje az ilyen tartalmú képeket.” Egyrészt az idézett vádlotti vallomás ("Sajnálatos, hogy ezekbe a csoportokba emberek küldenek gyerekpornó képeket is") másról szólt, éppen arról, hogy erre rácsodálkozok, ami a védekezésemet erősíti, nem a vádat, másrészt nem azt kell tudnom, hogy mi lehet a gépemen, hanem hogy mi van rajta. Mindenki gépén lehet illegális dolog, már azzal, hogy feltelepítem az operációs rendszert, a gépemen lévő fájlok 90%-áról nem tudom, hogy pontosan mi célt is szolgál, és valóban csinálnak is ezer olyan dolgot, amit én nem akarok. Amiatt nem törlöm le az oprendszert, mert furcsa fájlokat generál a winchesteren, amikről nem tudom, hogy mik, hanem használom úgy, ahogy kényelmes nekem. Ugyanígy csak azért, mert tudom, hogy a neten van gyerekpornó, ami hozzám is kerülhetett 2002 áprilia előtt, emiatt nem hívok mindenféle szakértőket másfél millióért, hogy nézzék át a CD-imet, mert nem hiszem, hogy a megszerzés-tartás ezt jelenti - ha egyáltalán tisztában vagyok vele, hogy létezik ilyen törvényhely.

Ha kiugrok a tizenötödikről, akkor belenyugodok abba, hogy meghalok (nem meghalhatok). A tizenötödikről kiugrani öngyilkosság. Ha kilépek a kapun, akkor nem nyugodok bele, hogy elüt egy autó, legfeljebb tudom, hogy elüthet. A kapun kilépni nem öngyilkosság. De az ítélet szerint ha elüt az autó és meghalok, akkor eshetőleges szándékkal öngyilkosságot követtem el, mivel kiléptem a kapun, holott tudtam, hogy elüthet egy autó.

Érdekes még, ahogy a védekezésem elsőként idézett részét (tehát hogy a meztelenség bennem nem kelt nemi vágyat, nem pornoráfia) megcáfolják:

„a helytálló elsőfokú bírósági megállapítást a másodfokú bíróság azzal egészíti ki, hogy a bűncselekmény megállapításakor közömbös, hogy a vádlott a saját, vagy mások nemi vágyának felkeltése céljából követi el a cselekményt” Tehát ha másban nemi vágyat kelt egy nálam talált kép, amivel kapcsolatban tévedtem, mivel bennem nem keltett vágyat, így azt hittem, nem pornográf, attól még elítélhetnek miatta, mert "mások nemi vágyának felkeltése céljából követtem el a cselekményt". Namost hogy ez hogy jön ide, azt nem tudom, mivel nem hiszem, hogy azzal, hogy nem válogattam át a CD-imet, mások nemi vágyát keltettem fel...

A fiatalkorúak szexuális életére vonatkozó utalásomat valóban nem értették meg - pedig szerintem egyértelmű volt -, mivel azzal azt mondtam, hogy nehogy már 17 évesek ellen eljárásokat indítsanak, mert videóra veszik a kultúrált szerelmi életüket.

Azzal pedig, hogy csak a nemi aktus közbeni ábrázolást javasoltam pornónak nevezni (és a valóban hangsúlyos nemi szerv ábrázolást, pl. szétfeszített nagyajkakkal), azt akartam elkerülni, hogy trikóban kertben ülő kislányok képét pornográfnak minősítsék - megértették amit kértem, de éppen azt tették, amit el akartam kerülni. A trikós kislányok képének tartásával eszerint "mások nemi vágyának felkeltése céljából követtem el a cselekményt", mert az enyémet nem keltették fel, igaz azok sem, amik nemi aktust ábrázoltak. Velem lehet a baj, hogy nem kelt nemi vágyat bennem sem a gyermeki meztelenség, sem a gyerekpornó. A trikós képeket a másodfokú tárgyaláson elértárták, és elmondtam róluk a véleményemet: családi felvétel, divatfotó, művészi alkotás. Itt szerintem szintén vizsálni lehetett (kellett) volna a (2) bekezdést: amikor a tárgyaláson elémtárták a képeket, akkor sem ismertem fel, hogy ezen képek tartása veszélyes a társadalomra, így szerintem csak azon képeket tehették volna hozzá az eshetőlegesen tartott képekhez, amikre én is azt mondtam, hogy gyerekpornó.

JuK

Nick Name 2005.03.30. 14:36

Most csak nagyon kevés időm van, ezért nagyon röviden:

Az /1/ bekezdés a jó irány, a /2/ bekezdés teljesen másról szól, mint amit ideírtál, ráadásul ellentmond a védekezésednek is, hiszen ahhoz, hogy valaminek a társadalomra veszélyességéről tévedésben legyél, a tényét ismerned kell. Meggyőződésem szerint azért ítéltek el, mert a milliónyi badarság mellett a bíróság nem tudta kibogarászni a védekezésed lényegi magját (ez persze a bíróságot nem menti, de a Te érdeked sérti).

Azért börtönre ítéltek és nem fogházra, mert a tiltott pornográf felvétellel visszaélés a Btk szerint bűntett (nem vétség), és a Btk 43.§-ának a./ pontja szerint bűntett esetében börtönt kell kiszabni.

JuKids 2005.03.30. 12:31

Köszönöm a hozzászólásokat.

A (2) szerintem azért lehet idevágó, mert nem azt mondom, hogy abban tévedtem, hogy a gyerekpornó "tartása" szerintem semmilyen veszélyt nem jelent a társadalomra, hanem annak veszélyességét nem fogta át a tudatom, ami miatt elítéltek, ez pedig az, hogy „semmit sem tett[em] annak érdekében, hogy a letöltött anyagából törölje[m] az ilyen tartalmú képeket”. Tehát abban a téves feltevésben követtem a cselekményt, tehát hogy nem tettem semmit annak érdekében, hogy felkutassam és töröljem ezeket a képeket (egy évnyi, másfél milliót érő szakértői munka volt, illetve a CD-kről való törlés eleve lehetetlen), hogy az a társadalomra nem veszélyes (a képek fel nem kutatása és nem törlése).

A mai napig nem tudom, hogy végül is miért veszélyes ez (a képek át nem válogatása) a társadalomra, miért kellett öt hónap börtönre ítélni emiatt. Eleve azt sem értem, hogy miért börtönre, miért nem fogházra ítéltek - ez nem támadható öt hónap esetén, illetve nem kellett volna indokolni a minősítést (nem tudom, mintha olvastam volna egyszer ilyesmit)?

Az más kérdés, hogy én azt sem értem, hogy maga a tartás miért veszélyes a társadalomra, pontosan kire veszélyes és miért (eddig senki nem válaszolt, holott többször feltettem a kérdést). Mint olvashattátok, ezt kifejtettem a bíróságnak legutóbb is: „Nem mondom, hogy a bíróságok felismernék a gyerekpornót, de hát nyilván csak velem szemben elvárás, hogy hónapokig nézegessem a CD-imet jogalkalmazói és orvosszakértői szakértelemmel csak azért, mert hatályba lépett egy olyan törvény, ami büntetni rendel olyan dolgokat, aminek semmi köze a társadalomra való veszélyességhez a nyomozás és ítélkezés egyértelműen destruktív társadalmi hatásain kívül.” Talán ebben is tévedek, de ez nem tartozik a tárgyhoz, mivel az ítélet vonatkozásában nem ebben tévedtem.

Mindezen nem a jogerős ítélet után gondolkodtam, hanem - igaz nem szó szerint a Btk. 27. §-ra hivatkozva - benne volt a panaszaimban, indítványaimban, fellebbezéseimben. Nem én nem gondolkodtam ezen, hanem a bíróságok. Az mindenesetre megnyugtat, hogy "felülvizsgálati eljárásban teljes egészében vizsgálható". Csak azt nem értem, hogy a bíróság eddig miért nem vizsgálta, holott a vád semmit nem tartalmazott a cselekmény körülményeivel kapcsolatban, kizárólag a szakértői jelentésekre (és a lefoglalási jegyzőkönyvekre) épült, amik csak annyit tartalmaztak, hogy hány kép van - ezt is messze eltúlozva -, illetve hogy ezek a hírcsoportokból származnak, tehát a vád nem tudott semmit felmutatni, ami a szándékosságot alátámassza, ezt a bíróság tette meg, ide nem vágó vallomásokból félmondatokat kiragadva, láthatóan a tévedést kizárva. Nem hibáztatom őket, mert nyilván jóhiszeműen azt hitték, a társadalom hasznát szolgálják ezzel - talán tényleg elhitték, hogy az elítélésemtől nem lesz több ilyen ügy, nem tudták, hogy időközben 6000-t gyártottak a lánc másik végén. (Azért viszont a bíróságokat hibáztatom, hogy nem pornográf képek illegalizálásába fektették az energiájukat, de ez is más téma.)

JuK

Nick Name 2005.03.30. 10:28

Én bizonyos vagyok benne, hogy csak a ténybeli tévedés jöhet szóba. Ne felejtsd el, hogy JuK cselekménye már a megszerzést követően vált bűncselekménnyé, arra pedig nem rossz az a védekezés - már ha az iratok is alátámasztják, hogy nem tudott arról, hogy a több százezer között ilyen képei is vannak. Ez elég alapos ok lehet a tévedésre. Ez egyébként lényegében ugyanaz, amit korábban mondtam, hogy a tartás szándékossága nem bizonyított. Persze ezen nem a jogerős ítélet után kellene gondolkodni.

A jogban való tévedés az, ami a gyakorlatban szinte nem is létezik.

the big cat 2005.03.30. 09:49

Nem is tudom. Nem elégegendő, hogy valaki tévedésben volt, hanem az is kell hozzá, hogy erre alapos oka legyen. Márpedig itt az alapos ok, csaka jogban való tévedés lehet, márpedig az csak akkor releváns, ha jogi tanács hatására tévedett a jog tartalmában. Azt hiszem.

Nick Name 2005.03.30. 05:54

Ez is egy lehetséges megközelítési módja annak a védekezésnek, mely szerint a tiltott képeket nem szándékosan tartottad (mármint az /1/ bekezdés, mert csak az jöhet szóba). Ráadásul felülvizsgálati eljárásban teljes egészében vizsgálható. Gratulálok, inkább ilyenekkel kellene foglalkoznod, mint a teljesen felesleges beadványkötegek gyártásával.

JuKids 2005.03.29. 20:10

„Btk. 27. §(1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről azelkövetéskor nem tudott.(2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el,hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.(3) A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza, és atörvény a gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti.”

Soha nem gondoltam azt - mint ahogy ezt már számtalanszor kifejtettem a Fórum keretein belül is -, hogy bármilyen veszélyt jelentenék a társadalomra azzal, hogy nem néztem meg 2002-ben az 1997-ben írt CD-imet. Mivel elítéltek, úgy tűnik, hogy tévedtem. Mégpedig a Btk. 27. § (1) és/vagy (2) bekezdése szerint minősülő tévedést valósítottam meg, ami kizárja a büntethetőségemet.

Talán ez is egy ok arra, hogy miért nem lehet megvalósítani a megszerzés-tartást eshetőleges szándékkal. A (3) bekezdés nem irányadó, mivel jelen bűncselekmény gondatlanul nem követhető el.

Vagy tévedek?

JuK