Kényszergyógykezelésforrás főoldal vissza

Kovács_Béla_Sándor 2014.11.11. 17:56

Ez csak akkor igaz, ha megszorítóan értelmezzük azt a kényszergyógykezelést. Ugyanis a pszichiátriai beteg kezelését a feltételek fennállása esetén a bíróság nemperes eljárásban rendeli el legfeljebb 30 napra, amit korlátlan alkalommal újabb 30 nappal meg is hosszabbíthat. [Eü. tv. 199-201/B. §§](72 óráig pedig még bírósági végzés nélkül is kényszerrel bent tartható a beteg az intézetben.)

Agent Cooper 2014.11.11. 14:21

Kedves Jogkereso!

Kényszergyógykezelést kizárólag bíróság büntetőeljárás keretében rendelhet el, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben, abban az esetben, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.

Üdvözlettel: Agent Cooper

Jogkereso 2014.11.11. 13:28

Joga van-e bárkinek követelnie más ember nyomós okkal feltételezhető betegségének megállapítását, majd azt követő gyógykezelését (akár kényszergyógykezelését is) abból az okból, hogy annak betegsége nem, vagy nem elsősorban a másik ember egészségét károsítja, hanem kifejezetten őellene és hozzátartozói ellen irányul, őt, lelki és közvetve testi egészségét, életvezetési (alvási, pihenési, családjával való kapcsolattartási, munkavégzési stb.) körülményeit, teszi tönkre, lehetetleníti el? Hozzá kell tennem, hogy közvetlen életveszélyről testi épség (fizikai) sértésének közvetlen veszélyéről nincs szó.

ObudaFan 2014.06.25. 12:34

A gyámhatóságon lehet kezdeményezni a gondnokság alá helyezését, hogy hatósági eljárást csak a gondnoka útján kezdhessen. Az talán segít valamit rajtad.

jogiügy 2014.06.25. 11:57

Sziasztok,A szomszédomnak echopraxia betegsége van, amit nem kezeltet, a betegségét letagadja. Évek óta állandóan utánoz a családomat és engem. Más dolga nincs, így teljesen becsavarodott.Először zaklatással kezdte, utána hamis váddal feljelentetett egy ismerősömön keresztül (a tárgyaláson sem mert megjelenni), ami miatt majdnem büntetést kaptam (viszont pénzügyileg és egészségileg nagyon megártott a pereskedés), de fellebbezés után megnyertem a pert.Azóta is hazudozik és rágalmaz, az utánzásos betegsége tölti ki az egész napját. Ebben az esetben milyen hatóság tud segíteni?Köszönöm.

ombre 2010.10.29. 21:54

Teljesen észszerű, amit írtál, egyet is értek, de a szakértői gyakorlat nem felel meg ennek. Gyakori, hogy a szakvélemény valamilyen pszichés zavart állapít meg, amely megkönnyítette a cselekmény elkövetését, ugayanakkor a korlátozott beszámíthatóság szintjét nem érte el.

guba 2010.10.29. 20:39

Elmeorvosi vizsgálat fogja eldönteni, hogy az elkövetéskor korlátozott volt-e a beszámítási képessége. Ha az volt, akkor a büntetés korlátlanul enyhíthető, de már leírtam ezt korábban.

guba 2010.10.29. 20:26

„Egyrészt előfordulhat, hogy a pszichés betegség közrehat a cselekmény elkövetésében (pl. kisebb miatta a kontroll), de a szakértő szerint ez még nem olyan szintű, hogy elérje a korlátozott beszámíthatóságot”

Valakinek a beszámítási képessége éppen abban áll, hogy képes e belátni cselekménye következményeit, és ezáltal azt megfelelően értékelni. Ha "kisebb miatta a kontroll" akkor erre nyilván nem 100%-osan képes. A beszámítási képesség vagy teljes, vagy korlátozott, vagy nem rendelkezik vele. Az az eset, amit te írtál, hogy ugyan teljesen beszámítható, csak nem rendelkezik teljes kontrollal maga fölött, nem létezik.

ombre 2010.10.29. 19:07

Egyrészt előfordulhat, hogy a pszichés betegség közrehat a cselekmény elkövetésében (pl. kisebb miatta a kontroll), de a szakértő szerint ez még nem olyan szintű, hogy elérje a korlátozott beszámíthatóságot.

Ha a cselekményben nem volt szerepe, szerintem akkor is figyelembe vehető még, mint ahogyan más súlyosabb testi begetségek is enyhítő körülmények. (Mivel ezek pl. a büntetés elviselését nehezítik.)

guba 2010.10.29. 18:40

Beszámítási képességét.

guba 2010.10.29. 18:40

Ez érdekelne. Ha nem befolyásolja a belátási képességét a bűnelkövetőnek, akkor milyen alapon?

ombre 2010.10.29. 18:33

A pszichés betegségeket a büntetés kiszabása során akkor is enyhítő körülményként értékeli a bíróság, ha azok a beszámítási képességet nem korlátozzák.

guba 2010.10.29. 16:06

Ha egy elmeorvos szakértő olyan véleményt ad róla, mely szerint az elkövetéskor a kóros elmeállapota a beszámítási képességét kizárta akkor büntethetőséget kizáró ok, vagy ha legalább korlátozta, akkor a büntetése korlátlanul enyhíthető. Ehhez azért a gyakorlatban az kell, hogy már korábbról rendelkezzen a kóros elmeállapotát megállapító orvosszakértői véleményekkel.

ObudaFan 2010.10.29. 14:12

Esetleg.

marcika 2010.09.16. 21:08

rendörség? mentő? Próbáltátok már kihívni őket?

ObudaFan 2010.04.06. 12:24

Meg lehet próbálni távoltartást kérni a legközelebbi veszélyes esetnél. Ehhez a rendőrséget kell kihívni.

Grád András 2010.04.05. 20:59

Az esélyek nem a legjobbak. Kényszergyógykezelést a büntetőeljárás során a bíróság szab ki, ha minimum egy évi szabadságvesztéssel kellene büntetni, és bizonyítottan elmebeteg, személy elleni erőszakos cselekményt követett el stb. (Btk. 74.§) Ritkán alkalmazzák. Vagyis először is el kellene kövessen minimum egy súlyos testi sértést (megint csontot kellene törnie), és az ezt követő eljárásban elvben elrendelhetnék. Nem túl valószínű, hogy ez összejön, enélkül meg szinte biztosan nem megy. Nála jóval veszélyesebb alakok mászkálnak szabadlábon sajnos...

Csontoszs 2005.02.04. 18:36

Kedves Zuzi!

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szabályozza ezt.

A törvény X. fejezete a pszichiátriai betegek gyógyezelése és gondozásáról szól.

" Sürgősségi gyógykezelés

199. § (1) Ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításához szükség esetén a rendőrség közreműködik.

(2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.

(4) A határozat meghozataláig elsősorban a heveny veszélyeztető magatartás megszüntetésére vagy a gyors állapotromlás megelőzésére kell törekedni. A szakmailag lehetséges mértékben és módon kerülni kell az olyan beavatkozások elvégzését, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bíróság a személyes meghallgatás során a beteg pszichés állapotát megítélje. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt részletesen dokumentálni és indokolni kell.

(5) A bíróság a sürgősséggel felvett beteg esetében akkor rendeli el a kötelező gyógykezelést, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít és fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége.

(6) A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi egy független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

(7) A bírósági eljárást a sürgősséggel felvett betegnél akkor is le kell folytatni, ha a beteg a határozat meghozataláig beleegyezését adta az intézeti gyógykezeléshez.

(8) A bíróság a gyógykezelés szükségességét harmincnaponként felülvizsgálja.

(9) A pszichiátriai intézetből el kell bocsátani a beteget, ha intézeti gyógykezelése a továbbiakban nem indokolt."

Mint minden, így ez is ellenőriztethető, meg van a jogi útja, így lehet ez büntetőjogi, lehet közigazgatási, illetőleg polgári.

Nick Name 2005.02.04. 18:25

Hát ippeg annak biztosítására létezik a bírói felülvizsgálat.

zuzi 2005.02.04. 15:36

Sziasztok - a 8.alapvető betegjog egyike a távozás joga . Egyik ismerősöm vérnoymását mérette a nyári hőségben 1 kórház sürgősségi osztályán - mivel a doki túl 'feldúlt'nak találta, 'megkötözte' és bezárta a zárt oszt-ra (1 szoba, 80ember), se ki se be. Másnap birói szemle persze, hogy szabadon engedte. HOL ITT A TÁVOZÁS JOGA? melyek a korlátozó kitételek? (biztos vannak és a dokik biztos kény-kedv szerint használják őket) - ha valaki tud vmi okosságot, megköszönném. ismerősöm azóta PÁNIKBETEG.

JuKids 2005.02.01. 23:14

Annyiból gondoltam, hogy esetleg lehet "büntetőjogi megoldás", hogy gyakorlatilag - feltehetően - bűncselekményt előzhetnének meg a kezeléssel, aminek anyagi feltételeit ő - még ha kívánja is a gyógyulását - nem tudja megteremteni. A "kényszer-" előtagot pedig olyan összefüggésben értettem, hogy kötelezően végig kellene csinálnia egészen addig, amíg gyógyulttá nem nyilvánítják, cserébe az állam (részben vagy egészben) fizetné a kezelés költségeit, annak társadalmi hasznát szem előtt tartva. Nem feltétlenül a valódi kényszergyógykezelésre gondoltam, ezért is tettem idézőjelbe az első hozzászólásomban, és írtam oda, hogy "vagy hasonló".

Mindenesetre köszönöm a hozzászólásokat, továbbítom az érintett felé.

Egyébként ő is hasonlókat írt nekem mailben:

„Felkerestem régebben (úgy 10 éve) egykényszergyógykezeléssel foglalkozó BV-t és ott azt a választkaptam, hogy csak azoknak járhat ez, akik éppen "bűnhődnek".”

JuK

Nick Name 2005.02.01. 19:15

Büntetőjogi megoldás bizonyosan nincs, hiszen az csak a már elkövetett bűncselekmény miatt következhet. Valamiféle egészségügyi, szociális megoldás azonban biztosan van, érdemes ott körülnézni.

Egyébként nem értem a logikáját, miért kellene valakit kényszergyógykezelni, ha az illető önként akarja a kezelést...

JuKids 2005.02.01. 10:01

Kösz a választ.

"személy elleni erőszakos [...] bűncselekmény" - ilyenről van szó.

Ahogy kivettem a srác leírásából, úgy érzem, hogy igen nehezen "fogja vissza magát", gyakorlatilag haszjálon múlik nap mint nap, hogy bcs.-t követ-e el. Nyilván ha ez megtörténik, az se neki, se másnak nem lesz jó. Ezt már felismerte, ugyanakkor nem biztos, hogy ez elég visszatartó erő számára hosszabb távon. (Mivel néhány hete készítette ezt az oldalt, gondolom most kezd felerősödni a probléma.)

Szóval nincs-e valamilyen lehetőség arra, hogy "szociális alapon", megelőzés jelleggel kezeltetnék, mindezt úgy, hogy ő is finanszírozni tudja, mivel ezzel várhatóan bűncselekményt előznek meg, illetve egy állampolgár a társadalom hasznos tagja marad? Ez talán már nem is csak jogi kérdés.

JuK

dNver 2005.02.01. 01:47

Szia!

A korábbi ítélete miatt biztosan nem.

Kényszergyógykezelés csak személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény esetén rendelhető el.Ha újabb bűncselekményt követne el (ami belefér az előző csoportba), a kényszergyógykezelés megállapításához elmeszakértőknek kellene megvizsgálni és egyáltalán nem biztos, hogy azt mondanák ez szükséges, mivel akiről beszélsz enélkül is kordában tudja tartani a betegségét.Nem javaslom mert nagyobb esélyt látok a börtönre, gyógykezelés nélkül.

Tegyük hozzá, a kényszergyógykezelés nem otthon történik, nem jár közben dolgozni, nem a szeretteivel tölti a napjait, hanem ugyanúgy be van csukva mintha börtönben lenne. Neki biztosan nem erre van szüksége.

JuKids 2005.02.01. 00:05

Sziasztok!

A minap egy olyan személyes honlapra találtam, amelynek szerkesztője súlyos pszichés eredetű magatartászavarról számol be, amely olyan cselekedetekre ösztönzi, ami miatt a 90-es évek elején, még fiatalkorúként letöltendő börtönbüntetésre is ítélték (Tököl). Azóta sikerült a vágyait kordában tartania, de végleges gyógyulásra vágyik, így beszélt már pszicológusokkal is, akik láttak esélyt az eredményre, de ingyen nem vállalnák el, a rendszeres kezelést pedig (ami elengedhetetlen a gyógyulásához) nem tudja finanszírozni a jövedelméből.

Kérdésem: kérheti-e, hogy korábbi elítélésére hivatkozva egyfajta "kényszergyógykezelés" (vagy hasonló) során megpróbálják megszabadítani a bajától? Vagy ehhez újabb bűncselekményt kell elkövetnie (vagy legalább felhívni magára a figyelmet)? A kényszergyógykezelés vagy ilyesmi ingyenes, vagy legalább a piaci ár (5-6000 Ft/óra) alatt elérhető?

Köszönettel:JuK