Bűnügyi költség és annak behajtása, behajthatóságaforrás főoldal vissza

Angelicasol 2014.07.02. 08:37

Ez azt jelenti, hogy a kötelezettek bármelyikétől követelhető a teljes összeg megtérítését, egészen addig amíg az teljesen meg nem térült. (az már az ő dolguk, hogy egymás között ezt hogyan rendezik)

Mr.Benedek 2014.07.01. 22:18

„Az állam csak akkor viseli az ő részét, ha nem egyetemlegesen kell viselniük a költséget. Mert ha igen, akkor egyszerűen a másik két vádlott viseli majd.”

Mit jelent az egyetemleges (bűnügyi költség)?

ObudaFan 2014.07.01. 13:24

Ez így tévedés, és ha jogerős lenne az ítélet, akkor a hagyaték része is lenne. A helyes válasz az, hogy a halottal szemben meg kell szüntetni az eljárást. Az állam csak akkor viseli az ő részét, ha nem egyetemlegesen kell viselniük a költséget. Mert ha igen, akkor egyszerűen a másik két vádlott viseli majd.

Dr.Attika 2014.07.01. 12:28

Bűnügyi költség nem örökölhető, személyhez kötött. Az állam viseli.

Mr.Benedek 2014.07.01. 11:23

Tisztelt Fórumozók! Tisztelt Szakértők!

Adott egy ügy, melyben három fiatalkorú elkövető van. Az elkövetőket az illetékes I. fokú bíróság letöltendő büntetést szak ki rájuk a vádban szereplő összes bűncselekményben. A letöltendő mellett bűnügyi költség megfizetését is előírja az I. fokú ítélet.

Az ügyészség, a vádlottak és a védelem is fellebbezést nyújt be.

Az ügy II. fokon folytatódik.

Mire azonban a II. fokú ítélet megszületik, az egyik vádlott elhalálozik.

A II. fokon felmerült költségen kívűl az elhalálozott vádlott esetében az I. fokú ítéletben felerülő költségez az állam "vállalja át" vagy az élő vádlottak között oszlik meg?

FMiklós86 2014.05.18. 10:44

„ez házi feladat?” Nem!„beadandó vmelyik szemináriumon?” Nem!„google? jogszabálykereső?” Próbálkoztam már mind a kettővel. Sajnos nem találtam semmit a fiatalkorúakkal és főleg ezek közül a 16. életévüket be nem töltöttekre vonatkozóan.

A kérdéseim így továbbra is fennállnak:

„1. A bűnügyi költség megfizetésére büntetőeljárást lezáró ítélet alapján kötelezik az elítélteket?

2. A bűnügyi költséget csak egy összegben lehet kifizetni vagy van mód részlet fizetésre? Ha van mód részlet fizetésre akkor maximum mennyi idő alatt kell a kiszabott bűnügyi költséget a kifizetnie?

3. Mi van akkor ha az elítélt 16. életévét be NEM töltött fiatalkorú és sem munkahelye és jövedelme sem pedig vagyona nincsen? Számíthat-e a törvényes képviselője, hogy amennyiben a fiatalkorú nem tudja befizetni a kiszabott bűnügyi költséget akkor neki kell azt kiegyenlítenie azaz befizetnie?

4. Mi van ha 16. életévét már betöltött fiatalkorú az elítélt de sem jövedelemmel sem vagyonnal nem rendelkezik? Számíthat-e a törvényes képviselője, hogy amennyiben a fiatalkorú nem tudja befizetni a kiszabott összeget akkor neki kell azt kiegyenlítenie azaz befizetnie?”

Kelvin (törölt felhasználó) 2014.05.17. 22:10

ez házi feladat? beadandó vmelyik szemináriumon? google? jogszabálykereső?

FMiklós86 2014.05.17. 21:29