Bántalmazás, fenyegetésforrás főoldal vissza

Agent Cooper 2014.03.05. 11:58

Kedves Anya715!

Szerintem bízzon a pedagógusok józan ítélőképességében, biztos vagyok benne, hogy felelősséggel és lelkiismeretesen kivizsgálták az ügyet. És ezt nem csak, mint ügyvéd, hanem mint gyakorló apuka mondom. Sajnos nálunk is előfordult, és szerintem minden kisgyermekes családban előfordult már, hogy nem pontosan az, és pontosan úgy történt valami, ahogy a drága gyermek azt előadta. És nem feltétlenül azért, mert be akartak minket csapni.

Üdvözlettel: Agent Cooper

Anya715 2014.03.05. 09:53

T. Fórum!

A 10 éves, 4. osztályos kisfiam hétfőn azzal jött haza az iskolából, hogy őt és 3 osztálytársát négy 8. osz-tályos fiú az iskola folyosóján megfenyegette. A fiam elmondása szerint osztálytársa barátságosan intett a nagy fiúknak, mire azok odamentek hozzájuk, majd a nagyfiúk egyike közölte velük, hogy "megszurkállak".A fiú ökölbe szorított kezében volt valami, amit a kicsik késnek, bicskának gondoltak. Mind utóbb kiderült, az iskola fejlesztő pedagógusa néhány méter távolságból szemtanúja volt az eseményeknek, aki oda is szólt a fiúknak, hogy "Lacika ne szórakozzatok".Ezután Ő is és a nagy fiúk is elmentek.Tegnap reggel természetesen az iskola igazgatójánál kezdtünk az ügyben érintett kis gyerekekkel és szüleikkel, ahol elmondva a történetet azt az ígéretet kaptuk, hogy az ügyet kivizsgálják és majd tájékoztatnak bennünket. Délután elmondta gyermekem, hogy a fejlesztő pedagógus egyenként mindegyiküket "kihallgatta", majd arra a megállapításra jutottak, hogy a nagyoknál nem is volt kés, vagy bicska, a kicsik pedig beírást kaptak, mert indokolatlanul meggyanúsították a nagy fiúkat.

Kérdésem, hogy egy ilyen "beszólás" esetén elvárható-e egy 10 éves gyerektől annak felmérése, hogy a másik kezében lévő tárgy valóban kés, vagy bicska, vagy valami teljesen más tárgy. Figyelmen kívül lehet hagyni azt a tényt, hogy őket megijesztették, megfenyegették, a nagyok pedig úgymond ezt a jópofa viccet, simán megúszhatják? Rájuk nézve ennek nincs semmi követ-kezménye?

Egy aggódó, megbántott anyuka

Véleményem 2014.02.27. 14:01

„egy büntetett előéletű 40es éveiben járó férfi”

Gondolom nem így született, tehát már korábban tett a rendőrség és a bíróság arról, hogy büntetett legyen.

Tegyen feljelentést és ne féljen. Segítsen saját magán és másokon, hogy az ilyen embert a társadalom többi tagjától elzárják.

Agent Cooper 2014.02.27. 09:35

Kedves vito27!

„Nem tudom mit tehetnék ezügyben mivel féltem jómagam és családom biztonságát. Menjek rendőrségre, jelentsem föl?” Egy ilyen ügyet nem lehet lenyelni, súlyos bűncselekmény történt, mindenképpen tegyen feljelentést! Kapott orvosi ellátást, készült látlelet vagy legalábbis zárójelentés, esetleg ambuláns lap? Ha nem, minél előbb el kell menni orvoshoz!

A rendőrség természetesen semmit nem tesz, ha nem jut a tudomására a bűncselekmény.

Üdvözlettel: Agent Cooper

vito27 2014.02.27. 08:42

Tiszteletem,

tegnap történt, hogy egy büntetett előéletű 40es éveiben járó férfi bántalmazott, elharaptam a nyelvem, eltört két fogam, zúzódások.

Jómagam a 20as éveim elején járok. Az említett személyről mindenki tudja, hogy milyen alak, foglalkozott már fegyverrel, droggal rendszeresen, védelmi pénz beszedésével, tipikus maffiózó.

Mindenki tudja mivel foglalkozik a rendőrök mégsem tesznek SEMMIT! Múlt évben erősen bántalmazott egy másik férfit aki ennek köszönhetően megvakult.

Nem tudom mit tehetnék ezügyben mivel féltem jómagam és családom biztonságát. Menjek rendőrségre, jelentsem föl?

Valószinű megint nem tesznek majd semmit, s nekem csak a problémák maradnak, ill. a fenyegetéseinek a tényleges fizikai kinyilvánulása, ha nem közvetlenül akkor közvetetten.

Válaszát előrre is köszönöm!