Hamis tanúzás ?!?!forrás főoldal vissza

Dr.Attika 2013.11.19. 16:08

"Emlékezetem szerint...." Így kell kezdeni minden mondatot. Ekkor szóba sem jöhet a hamis tanúzás.

Saki 2013.11.19. 15:31

Szerintem az igazat mondd,amit leírtál bőven jó.A sógorom pár éve betörőt fogott a szomszédjában,aztán évekig bíróságra járt.Ráadásul úgy kiforgatták a szavait hogy azt se tudta fiú-e vagy lány,pedig a teljes igazságot mondta,és nem is ivott.Képzeld el magad a szituációban.Sok szerencsét a tárgyaláshoz!

seok 2013.11.18. 22:42

Tisztelt Fórumozók !

Több mint 1 éve történt egy eset, egy buliból jöttünk haza ismerősök, elégé ittas állapotba voltam, sok mindenre nem emlékszem. Garázdaság vétsége miatt indult meg az eljárás az egyik jelenlévő személy ellen, megütötte a másikat. Rendőrségen volt már tanúmeghallgatás még az ügy után pár hónappal. Akkor elmondtam amire emlékszem. Kérdezte a nyomozó, hogy ütés volt-e emlékeim szerint nem láttam az ütést, elmondtam, hogy lehet, hogy volt de én emlékeim szerint nem láttam. Most így több mint 1 év majdnem másfél év után bíróságon van az ügy. Tárgyalásra idéztek meg tanuként. Nem emlékszem már semmire a történtekből. Az számít-e ha elmondom, hogy tudomásom szerint megütötte az illető a másikat ? Segíthet-e valamit az eljárás során ha ezt belemondom a valomásomba, hogy a tudomásom szerint mi történt? Ha bár én magát az ütést nem láttam. De úgy tudom, hogy megütötte ezt egy másik tanútol tudom. Illetve az elkövető elégé agresszív volt, szóval szerintem is megütötte.