magántulajdon rongálásaforrás főoldal vissza

zare 2013.03.12. 22:07

Kedves Fórumozók!

Segítséget, véleményt szeretnék kérni, ehhez megpróbálom az elmúlt két hónap történetét röviden ismertetni.Az egész január végén kezdődött azzal, hogy a már akkor is volt párom (továbbiakban X.Y.) egyik este felhívott a lakásom elöl, hogy itt van, beszélni akar velem. Naivan beengedtem, ő persze nem beszélni akart, hanem számon kérni rajtam a szakítás óta eltelt időt. Erre nem voltam hajlandó, így magához vette a telefonjaimat (céges, saját) illetve a laptopomat. Az egyik telefont helyben előttem összetörte. Kértem vissza az elvett tárgyakat, ő nem volt hajlandó, azt mondta, ha nem engedem ki, azok is az összetört telefon sorsára jutnak. Kiengedtem a lakásból, abban a pillanatban úgy éreztem nincs más választásom és reménykedtem benne, hogy lehiggad. Nem így történt. Az anyagi károm 300 ezer forint körül van, nem beszélve a nekem okozott eszmei kárról. A laptopon és telefonokon volt az elmúlt több év fényképe, dokumentumok, telefonszámok, stb., rengeteg pótolhatatlan dolog, emlék. Ezenfelül ez az ügy problémát okozott a tanulmányaimban, munkahelyemen, a magánéletemben, stb., nagyon megviselt lelkileg is az eset az anyagiak mellett. Másnap reggel megtettem a feljelentést. Harmadnapra megtalálták X.Y-t, megtörtént a szembesítést, ahol mindezt fokozta azzal, hogy tagadott és hazudott, így az eredményre nem vezetett, ahogyan a tartózkodási helyének, bérautójának átkutatása se. Aznap a nyomozó lefoglalt tőle (zár alá helyezett) annyi készpénzt, amennyi megközelítőleg a károm. Időközben több folytatólagos kihallgatás volt. A napokban levélben megkeresett X.Y. ügyvédje, hozzájárulást kér a közvetítői eljáráshoz. Amin őrlődök, hogy elfogadjam e. Szerettem volna, ha megkapja méltó büntetését, de szeretném ezt az egész ügyet mielőbb lezártnak tudni és elfelejteni amennyire csak lehet.Amik még befolyásoló tényezők a döntésemben: X.Y. külföldön él már régóta, Magyarországon se jövedelme, se ingósága, se ingatlana. Félsz bennem ezzel kapcsolatban, hogy ha beleegyezek a mediációba, megegyezünk, hogy kártalanít engem, mégse teszi, majd ugye polgári peres eljárás keretében követelhetném tőle a megállapodott összeget, ő persze nem fog tudni fizetni, a kártérítést is elfelejthetem, illetve azt, hogy büntetést kapjon, mert belementem az egyezségbe?! Másik sajnálatos tényező, hogy tavaly, kapcsolatunk alatt, mikor én laptop után nézelődtem, hagyott nálam kölcsönbe 20 ezer forintot a laptop kezdőrészletére – amit nem is kellett befizetni, 0%-kal elhozható volt. Ugyanis a laptopot részletre vettem, melynek törlesztését most februárban kezdtem el. A nyomozó elmondása szerint viszont közös tulajdonként kezelik. Ezt rendkívül felháborítónak tartom. Így egyedül a közel 100 ezer forintot érő összetört telefonnak köszönhetem, hogy az ügy nem "csak" szabálysértés.Egyfolytában azon gondolkodok, hol van a közvetítői eljárás hozzájárulásának kérésében a csel, elég nehéz egy ilyen aljas emberrel és az ügyvédjével szemben állni. Mit kellene tennem? Hogyan jöhetnék ki ebből a lehető legjobban? Hogyan zajlik egy mediáció? Mi van, ha nem vezet eredményre? Kellene/érdemes lenne jogi képviselőhöz fordulnom?Ez a mediáció elvileg arról kellene szóljon, hogy kártalanít engem X.Y. Az anyagi része úgymond „tiszta sor”. De mi van a rengeteg kellemetlenséggel, az engem ért eszmei kárral? Úgy érzem, talán könnyebb lenne, ha máshogy nem is tud, anyagilag ezekért is kárpótolna. De mit mondhat erre az ember, mennyit érnek neki az emlékei? Mondhatni megfizethetetlen. Soha többet nem kapom vissza őket. Nem akarok a mediátor és senki szemében úgy tűnni, hogy ezen nyerészkedni szeretnék. De úgy érzem, amin keresztül mentem, és amit tett velem, megillet. Van erre valami gyakorlat ilyen esetben mi a teendő, mekkora összeg elfogadható eszmei károkozásért?Nagyon sok kérdés kavarog bennem, de talán a fontosabbakat sikerült leírnom, ahogyan a befolyásoló tényezőket, körülményeket. Hálás lennék minden hozzászólásért és segítségért, az idő sürget, hamarosan választ kell adnom az ügyvédnek.Köszönöm, hogy elolvasta és segít!

Véleményem 2013.03.11. 22:00

petyabest

Az emberi hülyeség határtalan...

El lehet költözni...

A megrongált biciklit meg bejelenteni rendőrt hívni stb... aztán ennyi.

petyabest 2013.03.10. 20:50

A következő problémám van:

A társasházunk közgyűlése már közel egy éve megszavazta, hogy a házban addig szemétledobóként üzemelő közös tulajdonú terület ezentúl tárolóként funkcionál.

A ledobó nyílását fizikailag lezárták.

Egy lakó - a szomszédom - nem hajlandó elfogadni ezt a határozatot, és az emeletünkön feltörte a ledobó nyílását, közölte, hogy őt nem érdekli semmilyen közgyűlési határozat, ő nem szavazta meg és akkor is ott fogja a szemetét ledobni.

Mivel a folyosón tűzbiztonsági okokból tilos bármilyen tárgyat tárolni - ez tűzoltósági utasítás - így a kerékpárjaim tárolása csak ebben a tárolóban oldható meg. (Pince nincs a házban, a földszinti közös tárolókat pedig a társasház kiadta.)

Mivel a volt szemétledobónak kicsi a mérete, így a kerékpárjaim csak a ledobónyílás előtt férnek el, ami a szomszédot akadályozza a szemét - jogtalanul történő - ledobásában.

Megfenyegetett, hogy vigyem el onnan a kerékpárokat, mert különben tönkreteszi azokat. Nem vittem, mert nincs más hely, ahova lehetne tenni, a szemétledobó pedig hivatalos határozat szerint tároló.

Mivel a kerékpárokat nem vittem el, a szomszéd megrongálta azokat is, a kárt pedig nem hajlandó kifizetni, mondván - pontosabban üvöltvén, mert csak úgy hajlandó kommunikálni - az szemétledobó, mert szemétledobónak építették, és ő akkor is ott fogja ledobni a szemetet, ha ott vannak a kerékpárok.

A dolog pikantériája az, hogy én már többször felajánlottam szomszédomnak, hogy leviszem a szemetet, mivel nekem nem esik le az aranygyűrű az ujjamról, hogy megfogjam a szemeteszsákot. Ezt ő nem fogadta el, közölte, hogy a saját szemetét ő akarja kidobni és a mégpedig a szemétledobóba.

Mit tehetek ilyenkor?

Dr.Attika 2013.02.12. 07:05

Egyik fél áthelyezését is magával vonhatja az ügy.

Véleményem 2013.02.11. 23:31

Attól függ hogy áll hozzá az a bizonyos fegyveres szerv...

clousehu 2013.02.11. 20:25

jómagam és az illető is fegyveres szervnél dolgozunk, és ha elmarasztalják akkor további problémái is lehetnek...

Rafina67 2013.02.11. 15:46

Kedves clousehu!

Szerintem a károkozás is megáll és ha rongálás miatt elmarasztalják, akkor a polgári ügyben is valószínű, hogy a javadra ítélnek. de a minimális illeték majd a harmada a telefon értékének, amit neked kell előlegezni.

Minden jót!R

clousehu 2013.02.11. 15:12

szándékos rongálás persze

clousehu 2013.02.11. 15:05

rongálás címszó alatt felelősségre lehetne őt vonni?

clousehu 2013.02.08. 23:36

40000 ft

Agent Cooper 2013.02.08. 16:22

Az érték maximum annyit befolyásolhat, hogy szabálysértési vagy büntetőeljárás lesz belőle.

clousehu 2013.02.08. 06:09

tanú van rá. Másként meg nem kapnám vissza.

Véleményem 2013.02.07. 23:21

Persze lehet feljelentgetni... de értelme...

„mekkora a valószínűsége hogy nyerek?”Nem sok.

Tanúk? Telefon értéke?

Az egy csapnyi víz jól mutat a feljelentésben...

Agent Cooper 2013.02.07. 22:34

Kedves clousehu!

Az ismerősét sikkasztás miatt feljelentheti.

Üdvözlet: A. Cooper

clousehu 2013.02.06. 22:38

Üdv!

Az lenne a kérdésem hogy a következő esetben lehet-e pert indítani és ha igen mekkora a valószínűsége hogy nyerek? Történt hogy az egyik ismerősöm ittas állapotban fogta az okostelefonomat és azt a földre hajította majd beledobta egy csapnyi vízbe, ezáltal a kijelzője betörött, a képernyője levált a keretről. Valószínűleg szoftveres és egyéb más bajai is keletkeztek de ezt sajnos nem tudom 100%ik kijelenteni. Az illetővel megbeszéltem hogy elviszi egy szerelőhöz aki az ismerősöm költségére megcsináltatja. Azonban a mai napig többszöri felszólításra sem akarta elvinni, csere telefont nem ad. Mivel jóhiszeműen odaadtam neki ezért én nem tudom elvinni szerelőhöz, ő meg nem akarja vissza adni nekem. Eddig erkölcsi megfontolásból hagytam de már elég. Ezért fontolgatom hogy perre vinném. Mi a vélemény erről? Van-e olyan tényállás vagy nem tudom pontosan mi a neve amivel beperelhetném?

Válaszokat előre is köszönöm!