horgászattal kapcsolatos feljelentésforrás főoldal vissza

webhifi 2012.10.26. 21:07

Észak Magyarországi horgászegyesület vizén horgásztunk egy szigeten. Horgászatunk egyik délelőttjén ellenőrzést végeztek a halőrök, motorcsónakkl jöttek be hozzánk a szigetreA kikötés során a csónakjuk motorjának propellere felkapott 4 horgászfelszerelést, azok teljesen használhatatlanná váltak és 35 ezer forintos anyagi kárunk keletkezett. Felkértük őket, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet a rongálás tényéről amelyet nem tettek meg mondván fáradjunk be a horgászegyesület irodájába és jelezzük kártérítési szándékunkat, ahol mindent megfizetnek majd részünkre"

Az ellenőrzést tovább folytatva kezünkbe adtak egy általános 2012 évi horgásztájékoztatót amelyre hivatkozva közölték, hogy a szigeten történő horgászat (ahol épp akkor voltunk) TILOS! ezért a területi engedélyünk bevonásra került. A bevonásról az igazolványuk erre vonatkozó részébe bejegyzést tettek majd aláírásukkal azt igazolták.

Az ellenőrzés során a társam észrevette, hogy egyikük diktafonnal hanfelvételt készít. Megkérdeztük, hogy van e erre felhatalmazásukk vagy engedélyük és hogy miért nem közölték ezt velünk azonnal az intézkedésük megkezdése előtt. A hangfelvételt ezután leállították törlésére való kérelmünknek eleget tettek arról nem győződtünk meg, hogy ez meg történ e.

További intézkedésük során mivel 6 horgászfelszerelés volt a vízben 3 engedélyt kértek. mindhárom engedély érvényes volt a vízterületre azonban harmadik társunk nem volt a helyszínen így az ő 2 horgászbotját kérésükre kivettem a vízből majd közölték, hogy mivel nincs a bot közelében ellene feljelentést foganatosítanak. Mindezt szóban közölték jegyzőkönyvet írásos feljegyzést nem kaptunk semmiről.

Az intézkedésük végeztével megkértek arra, hogy a horgászfelszerelésünket szedjük össze és a szigetet hagyjuk el a továbbiakban pedig a horgászegyesület fog fegyelmi eljárás keretében intézkedni.

A kezünkbe adott horgásztájékoztatót átolvastuk, engedélyünk erre vonatkozó részével együtt, de arról nem találtunk semmilyen bejegyzést, hogy a szigeten történő hrgászás Tilos lenne ezért az ellenőrök után mentünk ahol megkértük őket legyenek szívesek megmutatni a tilalmi bejegyzést. Kérésünknek nem tudtak eleget tenni mivel arra hivatkoztak hogy nincs náluk több ilyen tájékoztató füzet.

Ezek után a szigetet elhagytuk horgászatunkat befejeztük.

A fegyelmi tárgyaláson a bevont területi engedélyeket visszaadták mondván tilalmi bejegyzés valóban nem szerepel sem a tájékoztatóban sem a kiadott engedély erre vonatkozó részében.Az ellenőrök a rongálás tényét elismerték a kártérítési igényemre vonatkozólag pedig az volt a válasz, hogy azt polgári peres eljárás keretében tudom érvényesíteni.

A 3-ik társunk ellen -az ellenőrök közlése szerint-nem történt feljelentés, hanem a fegyelmi bizottság azt mondta, mivel Ő akkor nem tartózkodott a helyszínen a feljelentést ellenünk teszik meg 3-3 bottal való horgászás szabálysértése miatt. Kérdésemre a bizottság felé hogy akkor miért nem ott a helyszínen jelentettek fel emiatt nem kaptam választ csak azt, hogy az ellenőrök a feljelentést a későbbiekben úgyis megtették volna. Ekkor én a büntetési tétel csökkentése érdekében, hogy ne mindkettőnk ellen legyen feljelentés elválalltam azt, hogy 4 bottal azaz kettővel többel horgásztam.

Kérdéseim:

Szakszerűtlen és megalapozatlan intézkedés miatt hozott ítélet jogszerű e ez alapján a halászati felügyelőség felé megtehetik e a feljelentést?A 3-ik társunk miatt feljelenthetnek e erre a fegyelmi bizottság jogszerűen hivatkozott e vagy csak felelőst kerestek?Ha nem jelenthetnek fel a fegyelmi bizottság előtt tett vallomásom erre vonatkozó részét visszavonhatom e?A kiesett horgászástól való eltiltás időtartamát visszakövetelhetem e a horgászegyesülettől ha én nem akkor a társaim mivel ellenük meg is szüntették a területi engedélyek bevonását?Az okozott kárért az egyesület a felelős vagy a csónak vezetője? A rongálási -és beismert kárt-hogyan követelhetem vissza?

Megjegyezni kívánom, hogy a fegyelmi bizottág előtt tett halőri jelentésben az ellenőrök elismerték a kárt, arra vonatkozó kérdésemre pedig, hogy peren kívül meg tudunk e egyezni nemleges volt a válasz szépen elküldtek polgári peres eljárásra, tehát sem az egyesület sem a halőrök nem kívánják megtéríteni az okozott kárt.

Az az érzésem, hogy mivel a szigeten történő horgászás miatt nem tudtak megbüntetni egy későbbi feljelentés alapján büntetnek meg.