Cserbenhagyásos gázolásforrás főoldal vissza

balesetijogasz 2012.09.19. 20:02

A sértettet mindig tanúként hallgatják meg. A bíróságon ugyanazt kell elmondani, amit már a rendőrségi kihallgatás során elmondtak. Amire az édesanyja emlékszik az esetből. Ügyvédet nem feltétlenül kell fogadni, de ha esetleg felmerül, hogy az édesanyja is közrehathatott a balesetben, akkor érdemes erről a tárgyalás előtt ügyvéddel konzultálni.

Ha maradandó a sérülés, akkor a bíróság igazságügyi orvosszakértőt fog kirendelni az ügyben, amely megállapítja, hogy ez tényleg fennáll-e és milyen mértékű.

Nem kell félni a tárgyalástól, hiszen az okozót fogják felelősségre vonni, nem az édesanyját. A tárgyaláson az okozó családja maximum hallgatóságként lehet jelen, ami szó szerint azt jelenti, hogy nem szólhatnak bele az ott elhangzottakba.

A kártérítési dologban pedig még semmi sincs veszve, ebben viszont már érdemes ezzel a szakterülettel foglalkozó ügyvédet megbízni. Sok múlik azon, hogy milyen kárigényt érvényesít a sértett.

Hogyisvanez1 2012.09.19. 19:37

Az eset rövid leírás:Körülbelül fél éve elütötték édesanyámat aki éppen munkába tartott kolléganőivel. Ki volt világítva és láthatósági mellényt is viselt. Biciklivel indult a munkába. Szemből egy kivilágítatlan elektromos kerékpáros csapta el. Majd rögtön az eset után tovább is hajtott. Édesanyám keze több helyen sérült, a kézfeje ketté is tört. A sérülése maradandó. A tettes is megkerült. Még azt sem tudta megmutatni hol a világítás kapcsolója a kerékpárján. Szóval kész az ember... Édesanyám azóta üzemi baleseti táppénzen van.

A rendőrségre járkálás után nemrég érkezett egy papír a Nyíregyházi Városi Bíróságról. Egy elég rövid egy oldalas dokumentumról van szó. Itt megemlítik a gázolót, mint vádlott. Segítség nyújtás elmulasztása, veszélyhelyzet előidézése és más bűncselekmények. Furcsa módon ez a papír édesanyámat, mint tanút idézi be, de biztos így van csak mi nem értünk a jogi formalitásokhoz. A papír szerint ez egy büntető eljárás lesz a fent említett gázoló ellen.

Szóval a kérdések:

Sajnos a családot durván megviselte a rengeteg többletkiadás és bevétel kiesés. De ennél is komolyabb a sérülés amit a gázoló okozott. Ennek ellenére a férfi családja érzi magát nyeregben és úgy tettek, hogy örüljünk, hogy táppénzt kapunk. Ezért szeretnénk amennyire csak lehet felkészülni és nagyon hálás lennék minden válaszért és tanácsért!

Sajnos időközben az EUKK-s próbálkozás sem jött össze, mert nincs kötelezője a férfinak. Ez is nagyon elkeserítette a családot. Azt pedig nem tudtuk kideríteni, hogy van-e bármilyen biztosítása.

Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget minden szakértőnek!