Ügyészség kontra határidőforrás főoldal vissza

lajcsó 2016.11.05. 08:19

"alapos ügyvéd a kihallgatás elején kéri a történeti tényállás és annak nyomozó hatóság általi minősítés leírását."A gyanúsítás közlése mindig így történik a nyomozóhatóság részéről, meg így szerepel a jegyzőkönyvekben is. Nem hiszem, hogy ezt külön kérni kellene, de ha mégis, akkor jogos a kívánság.

Dr.Attika 2016.11.04. 20:06

Az ma már nem fordulhat elő. Az viszont igen, hogy az előzőleg kihallgatott gyanúsítottra vonatkozó történeti tényállás és minősítés került kinyomtatásra. Vélhetőleg, ha nem szólunk, akkor a jegyzőkönyvbe is az került volna.

efi99 2016.11.04. 19:20

Csak nehogy véletlenül az ítéletet adják oda az elején.

Dr.Attika 2016.11.04. 16:04

Így igaz, DE. A jegyzőkönyv írásos változatát csak a kihallgatás végén olvashatjuk. Ezért alapos ügyvéd a kihallgatás elején kéri a történeti tényállás és annak nyomozó hatóság általi minősítés leírását. Ezek alapján tud dönteni, hogy a védenc tesz-e vallomást vagy sem. Ennek megállapítására szünetet is kell kérnie. Utána jöhet a jegyzőkönyvezés.

Öreg Tölgy 2016.11.04. 14:21

"A gyanúsítotti kihallgatáskor kérje, hogy írásban a jegyzőkönyv felvétele előtt tájékoztassák, hogy milyen cselekmény és milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják."

És ez a kívánsága legalább bizonyosan teljesülni fog (merthogy ezzel kezdődik a jegyzőkönyv).

Dr.Attika 2016.11.04. 10:55

A gyanúsítotti kihallgatáskor kérje, hogy írásban a jegyzőkönyv felvétele előtt tájékoztassák, hogy milyen cselekmény és milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A kihallgatáskor pedig jelezze, hogy áttanulmányozza, értelmezi esetleg védőt kíván meghatalmazni és később eldönti, hogy kíván-e vallomást tenni. Ne ijedjen meg, ezután ujlenyomatot és egyebeket vesznek majd elengedik. Ezt a jegyzőkönyvet mutassa meg büntetőjogásznak és konzultáljon, hogy hogyan tovább.

customs 2016.11.03. 16:25

Köszönöm a megtisztelő válaszokat,sokat segítettek.További kellemes estét mindenkinek.

Öreg Tölgy 2016.11.03. 16:11

Természetesen, sőt ahhoz is joga van, hogy egyáltalán ne tegyen vallomást. Erre figyelmeztetni is fogják.

customs 2016.11.03. 15:04

Az érdekelne, hogy a gyanúsítás után gondolom jegyzőkönyvbe veszik a vallomásomat. De mivel eltelt 10 év, és csak ott közlik velem magát a gyanúsítás tényét, van-e lehetőségem később nyilatkozni és nem egyből,amikor azt sem tudom, hogy miről beszél.

lajcsó 2016.11.03. 15:00

"Van lehetőségem egy későbbi időpontban válaszolni,a kihallgatás során feltett kérdésekre?"Ha élsz a hallgatás jogával, akkor kérdést sem intéznek hozzád.Az eljárás során bármikor tehetsz vallomást.

customs 2016.11.03. 14:56

Tehát a felmerült új körülmények teszik indokoltá a gyanúsítottként történő ídézést, függetlenül az eltelt évekre.Van lehetőségem egy későbbi időpontban válaszolni,a kihallgatás során feltett kérdésekre?

Immaculata 2016.11.03. 14:47

„10 év után milyen emlékeim lehetnek mégis?”

Nem tanúként hallgatnak ki, hanem gyanúsítottként.

customs 2016.11.03. 14:33

Értem,tehát ha már eleve én lettem volna a gyanúsított 2006-ban,akkor már lejárt volna a nyomozati szakasz határideje.10 év után milyen emlékeim lehetnek mégis?Mennyi realitása lehet magának a nyomozásnak?

Öreg Tölgy 2016.11.03. 14:27

Most került képbe az Ön személye (pl. valaki most vallott Önre, vagy valamilyen okirat került elő most, amivel összefüggésbe hozható).

customs 2016.11.03. 14:17

Gyanúsítottként kaptam az ídézést,nem értem,hogy miért most,amikor már eltelt 10év.Mi indokolhatja ön szerint?

Öreg Tölgy 2016.11.03. 10:00

Hogyne. Csak a meghatározott személy ellen folyó nyomozásnak van objektív határideje.

customs 2016.11.03. 08:58

Üdvözlöm.Ügyészségi idézést kaptam egy 2006-os iktatószámú nyomozati ügyben.Lehetséges ekkora nyomozati határidő (10év) az ügyészségi szakban?

Gabicsek 2012.07.05. 11:43

A pótnyomozás ugyanolyan, mint a nyomozás, tehát ugyanazok a határidők vonatkoznak rá.Nem hiszem, hogy a gyanúsítást követő két éven belül ne fejeznék be.

EniZay 2012.07.05. 11:23

Még egy kérdésem lenne. Arra van valamilyen szabály hogy a pótnyomozás meddig húzódhat, vagy erre semmilyen szabály nincs lényeg a gyanúsítást követő 2 év?

Gabicsek 2012.07.05. 09:02

Szívesen.

EniZay 2012.07.05. 08:17

Persze hogy nem tudhatod pontosan meddig fog ez tartani és is csupán elméleti síkon, a törvény adta lehetőségekre gondoltam. Ezek szerint lehetőségüknek a csillagos ég szab határt és minden következmény nélkül hagyhat figyelmen kívül egyértelmű bizonyítékokat...Köszönöm szépen a válaszodat

Gabicsek 2012.07.03. 09:57

Mivel nem ismerem az ügyet sehogy - nem hogy mélységeiben -, arra nem tudok válaszolni, hogy meddig fog még a nyomozás tartani. A Be. lehetővé teszi a nyomozás hosszabbítását, annak határidejétől függ, hogy a határidőt a helyi ügyész, a helyi vezető ügyész, vagy a Legfőbb Ügyészség hosszabbítja.

EniZay 2012.07.03. 08:12

Ja, és az ügy nagyságára való tekintettel ügyészi felügyelettel történt ezidáig is a nyomozás, vagyis eddig is lett volna lehetősége ezeket "az időközben felmerült kérdéseket" kivizsgáltatni.

EniZay 2012.07.03. 08:09

Vissza ment nyomozásba. Alap esetben értem, hogy amíg nem teljes a nyomozás az ügyész visszaküldheti, de még mindig fennáll a kérdés hogy ezt évekig elhúzhatják még akkor is ha már 2009-től tart a nyomozás? Az az igazság hogy az ügyész vádat akar emelni csak nem talál megalapozott vádalapot (persze volt gyanusítás, de mint említettem abban olyan adatra hivatkozik ami téves és már ezt többször jeleztük). Szóval amíg le nem jár a 2 év addig ezt tologathatják?

Gabicsek 2012.07.02. 22:31

„minden iratismertetést követően újra indul az ügyészség "határideje"?”

Igen.


Gabicsek 2012.07.02. 22:30

Én úgy látom, 90 napon belül döntött, hisz visszaadta először a rendőrségnek. Ezért volt újból később (márciusban) iratismertetés.Azt nem tudom, hogy most hogy áll az ügy? Még mindig a rendőrség nyomoz?Egyébként lehet 2-2 hónapokat hosszabbítani, mindaddig, míg az ügyész úgy nem látja, hogy az iratok alapján lehet dönteni. (vagy vádemelésről, vagy megszüntetésről, vagy megrovásról pl.)Ha hiányosnak találja a nyomozati anyagot, visszaadja nyomozásra. Amikor a rendőrség úgy látja, hogy a nyomozást befejezte, iratismertetést tart. Ha újból nyomoztat még az ügyész, ismét iratismertetést kell tartani. De ez nálad is így volt, úgy látom.Tehát, most hol van az ügyed? Az ügyésznél döntés alatt, vagy március után megint visszaadta a rendőrségnek?

EniZay 2012.07.02. 22:01

Kedves Gabicsek!Nagyon köszönöm a választ. Az a 2-2 hónap, azt jelenti hogy minden iratismertetést követően újra indul az ügyészség "határideje"? Ezzel el lehet szórakozni egy darabig... Meddig lehet ezt folytatni? Amíg le nem jár a gyanusítást követő 2 év?Akkor azt rosszul értelmeztem a törvényben hogy az ügyészségnek max 90 napja van dönteni, melybe beletartozik az is ha tovább nyomoz(tat)?

Gabicsek 2012.07.02. 21:06

A nyomozást meg lehet hosszabbítani 2-2 hónappal. Úgy látom, az ügyészség semmilyen határidőt nem sértett. Iratismertetést követően elküldték az iratokat az ügyészségre, az visszaadta pótnyomozásra. Ezután újra iratismertetést tartottak márciusban, valószínűleg megint visszaadták nyomozásra, vagy vádat emeltek, csak még nem kaptátok meg a vádiratot.

„gyanusítás februárban volt.”

„gyanúsítás után 2 évig tarthat még a nyomozás”.

Ez így van. Mivel februárban gyanúsítottak meg, messze még a két év.

EniZay 2012.07.01. 22:06

Semmilyen lehetőségünk nincs?

EniZay 2012.06.27. 22:19

Szép estét kívánok!Kérdésem lehet kissé költői, de hátha tud nekem valaki valamilyen lehetőséget mondani. Sajnos belekeveredtünk egy igen nagy volumenű ügybe, amiben a nyomozó hatóság évek óta nyomoz, gyanusítás februárban volt. Azóta már 2szer volt iratismertetés, az első márciusban a második áprilisban. Mostanában járna le a 90 nap, de az ügyészség ismét nyozásra bocsátotta az ügyet. Kérdésem hogy meddig lehet ezt folytatni? Azt sem igazán értem hogy az ügyészséget miért nem köti ténylegesen a törvényben meghatározott 90 nap? Ők a törvény felett állnak? Ha ez csak "tájékoztató jellegű információ" akkor miért van törvénybe foglalva? Az is a törvényben van hogy a gyanúsítás után 2 évig tarthat még a nyomozás. Ez is csak "irányadó" adat? A nyozati szakaszra illetve az ügyészi szakaszra is vonatkozik a törvénykezési szünet? Ha ez még hónapokig húzódik (remélem nem évekig) lehet valahova panasszal fordulni. A gyanusítás olyan adaton alapul amit több ízben is megcáfoltunk (vallomásokban), a cégünk jogásza is, az ügyészség mégsem veszi figyelembe, hogy hamis az alapadat és folyamatosan erre hivatkozik, ezt már csak a bíróságon lehet majd ismét bizonygatni, vagy van lehetőség még az ügyészség figyelmét nyomatékosabban felhívni (vagy ugyanúgy felesleges)?Ez az ügy tönkre teszi az életünk... A segítségeket előre is köszönöm.