Kérlek segítsetek! Mit csináljak?forrás főoldal vissza

Royal 2012.03.26. 00:29

Kedves Indesign

Mikor elkezdtem olvasni a soraidat, kezdetben együttérző voltam, mert odáig egyetértünk, hogy egy mocsadék világ vesz minket körül, ahol sajnos irmagja sincs az igazságnak. Egy olyan állatkertben élünk, aminek nincs kijárata. Egy olyan társasjátékot játszatnak velünk, amihez soha senki nem kérte az engedélyünket, beleegyezésünket. Szegrőlvégről abban is egyetértünk, hogy nem feltétlenül kell beletörődni mindenbe, nem árt ha néha nyakas az ember és kiáll magáért, az elveiért, még akkor is ha a 21. századi törvények azoknak kedveznek, akikbe bele lehet törölni a szaros csizmatalpat, és akik viselik a csizmát.

Azonban nálad alaposan elszaladt az a bizonyos paripa. Az nem működik, hogy a világ körülötted forogjon, és a szabályokat te írjad, mindezt úgy hogy közben semmit nem vagy hajlandó megtenni, se magadért se másért. Így sosem fogsz megbékélni a világgal. Anyádék azt vállalták, hogy 18 éves korodig nevelnek, mostmár terajtad a sor, hogy végigjátszd ezt az életnek csúfolt túlélőversenyt. Vígasztaljon a tudat, hogy rajtad kívül sokaknak kell abból a kevésből főzni amit dobott a gép.

Gabicsek 2012.03.25. 22:23

Mellesleg te már megkaptad a válaszokat. Pont.

Gabicsek 2012.03.25. 22:21

Hú, nem is tudtam, hogy van itt én topic, meg ő topicja. Azt hittem, a topic címe a témát jelenti. Érdekes, én is nyitottam topicot a nők 40 éves munkaviszonyával kapcsolatos nyugdíjazásról, azóta beírtak vagy ötszázan, akiket érint ez a téma, de egyiket sem hurrogtam le, hogy az az én topicom lenne.

indesign 2012.03.25. 22:01

kedves lakó, ku (nagyon) jó lenne, ha nyitnál egy új topicot, és nem az én topicomba nyavalyognál bele. thx

lakóóóó 2012.03.25. 19:41

Köszönöm, hála égnek van ismeretség a tűzoltóságon és nem készülj jegyzőkönyv, bejelentést nem áll szándékukba tenni. Mennyi ideig jelenthetnek fel van ennek egy időintervalluma? pl: ha 2 hónap elteltével tesz feljelentést...

rozal33 2012.03.25. 14:16

sziasztok én olyan ugy be irnák hogy a volt sogornömet le ültették emberiölésikisérletel és a gyerek az a mostoha apukával van és intézni akarlya az igazi apa de nem adja a gyereket a nevelöje de semi köze nics hzá a helyi gyámhivatal aszt tanácsolta hogy szerezük be a gyerek születési anyakönyvikivonatát és akor eltügya intézni amit kel mit tegyek?

Egyjogász 2012.03.25. 09:32

Az, hogy megtéríted a károsult kárát, a dolog polgári jogi oldala. Erről írhattok akár egy megállapodást (illetve célszerűbb, ha egy ügyvéddel íratsz), hogy ilyen és ilyen károk megtérítése esetén az üggyel kapcsolatban nem támaszt további kárigényeket.

Ez azonban nem zárja ki, hogy az üggyel kapcsolatban szabálysértési (komolyabb esetben büntető) ügy induljon ellened, ebben az esetben a kár megtérítését enyhítő körülményként vehetik figyelembe. Ez előfordulhat akkor is, ha a szomszéddal aláíratod azt is, hogy nem jeletn fel, mert az ügyben feljelentést tehet a tűzoltóság is, vagy eljárhat a rendőrség hivatalból. Szerintem érdeklődj a tűzoltóságnál vagy a rendőrségnél, hogy terveznek-e ilyet.

lakóóóó 2012.03.25. 09:08

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A segítségüket szeretném kérni: sajnálatos módon előző hétvégén a telkemen megpróbáltam leégetni a füvet, sajnos a szél megfordult és leégett egy nagyon nagy terület(mint kiderült tűzoltási tilalom volt)kinn volt a tűzoltóság, és a rendőrség de a jegyzőkönyvbe nem került bele a nevem. Történt anyagi kár a szomszéd telkén leégett a kerítése, és a pottyantós wc-je( bár ha jól tudom már nem is lehet pottyantós wc tartani,de javítsanak ki ha ezt nem jól tudom, a szomszéddal felvettem a kapcsolatot, hogy kártalanítom és helyreállítom neki a kárt erőn felül. A kérdésem az lenne, hogyan tudom jogilag megvédeni magam abban az esetben ha én megcsinálom neki a kerítését meg a wc, és mi van ha utána ő feljelent??Milyen papírt írhatnék, hogy én helyreállítom az eredeti állapotára a dolgokat, de onnantól ne tudjon feljelenteni.(akkor még a bírságot a nyakamba varrják) Van-e Önöknek tudomása hogy ilyen esetekben mennyi lehet a bírság?? jobb lenne ha hagynám feljelenteni magam, hogyan tudnék a lehető legjobban eljárni ebben az ügyben hogy mindenkinek jó legyen?? Köszönöm válaszukat

Impossible 2012.03.24. 23:12

Kedves Tatica,

"és ketten minden sokkal könnyebb ám" - ezt ugye te sem gondolod komolyan ?

Gabicsek 2012.03.24. 22:44

„Higyjétek el, semmit sem csináltam.”

Van egy-két közfeladatot ellátó személy elleni erőszakod. Van garázdaságod, és még mit tudom én, hány balhét soroltál fel.Saját magadnak kell az életedet alakítani.A szüleid nem kötelesen anyagilag segíteni. Gondolokm, anyád a balhéjaid, kiabálásaid miatt dobott ki, amin nem csodálkozom.Miért követeled, hogy segítsen? 20 éves vagy, felnevelt, felnőtt emberré váltál. Meg kell oldanod az életed, a tetteidért pedig neked kell vállalni a következményeket.Ha idegrendszeri problémáid vannak, jelentkezz a pszichiátrián, hogy segítsenek azt kordában tartani.

Kovács_Béla_Sándor 2012.03.24. 09:55

Orvos kell itt, nem jogász.

Tatica 2012.03.24. 08:08

Nem olvastam végig, mert vontatott volt és semmi másról nem szólt, csak arról, hogy mindenki hülye,csak Te vagy a helikopter. Nos ez nem így van.fiatal vagy, "kamasz" vagy és tombolnak a hormonok. Én is voltam fiatal, lázadtam minden ellen, ami nekem nem volt abban az életszakaszban megfelelő. Mondjuk ügyeim nem voltak, de hidd el valamilyen szinten minden fiatal zűrös. Elsősorban meg kell tanulni nyelni. Ha beléd kötnek a buszon, biciklin, vagy bárhol, nem szabad meghallani. Világosan látszik, hogy az indulataidat képtelen vagy kezelni.Ha valóban jól tanulsz, és szeretnéd ezt folytatni, keress valami ösztöndíjat külföldön és kezdj új életet. Itthon ez már nem valószínű, hogy menni fog, mert ha az eddigi ügyeid miatt egyszer elmarasztalnak, tiszta erkölcsi híján kevés esélyed lesz egy állásra. Ráadásul az írásodból azt vettem ki, hogy a család, akinek támogatni kellene, nem teszi, így nagyon nincs ami arra ösztönöz, hogy ne add fel. Felnőtté váltál, viselkedj is úgy. Hidd el nekem, ha önállóan elérsz valamit, és szép apránként felépítgeted az életedet mint ahogyan mi is tettük, a sikerek meg fognak erősíteni. Meg persze lassan jönni fog a szerelem, és ketten minden sokkal könnyebb ám .

indesign 2012.03.24. 05:33

Sziasztok!

Jogi tanácsot, iránymutatást szeretnék kérni a következő helyzetre.Sajnos az embertelen családi és életkörülményeim keresztülvágták életem terveit. A gazdasági válság és saját naívságom is közrejátszott, hogy fontosabbnak tartottam az

egyetemet a munkánál. Arrogáns, ideges, agresszív ember vagyok, ez tény. Azt gondoltam, hogy még tanulok, valahogy átcsusszanok majd a bkv és máv fizetései

kötelezettségi alól, szüleim semmiben sem támogattak, aztán, ha később keresek és fizetésem lesz, rendesen kifizetek majd mindent. De jelenleg néha ételre sem volt

pénzem. Nem tudom mi van, egyszerűen csak kicseszett velem a társadalom. Tanult, intelligens ember vagyok, mégis néha hajléktalanokhoz hasonló megjelenésű bkv

ellenőrök, romák, kopaszok, elmebetegek és egyéb finomságok próbálták keresztülvágni útjaimat.

Először anyám kattant be, de szó szerint. Elzavarta apámat, aztán engem. Gyakorlatilag majdnem az utcára kerültem. Hetente rendőrt hívott rám, mert kiabálok, így

megoldotta, hogy semmisnek játéknak vegyem a hatóság kiszállásait, nem tudtam mit csinálni. Igazából őt kellett volna bezárni nem engem. Először miatta ültem

előállítóban. Utána mivel megpróbáltam illegálisan eltartani magam, egy két kisebb bolti lopáson is értek. Még jó, hogy az ügyészség nem tud arról, amit a háttérben nagyon

nagyban csinálok. Úgy néz ki apróságok miatt fogok először börtönbe kerülni. Anyám bealapozta, hogy agresszív állatnak tartsanak, bár a hatóságnál mindig tisztelettudó és

barátságos voltam. Utána a MÁV szerelvényéről dobtak le egyszer, szó szerint, majd rendőrt hívtak rám. Szintén elő lettem állítva, behazudták, hogy rátámadtam a

jegyellenőrre. Utána romák próbáltak meg megtámadni biciklizés közben, ez esetben én hívtam rendőrt, de már ott megmondtam, hogy nem kívánok fejlelentést tenni és

részt venni az egészben. Idézést kaptam, nem jelentem meg. Kijött a rendőr, bilincs, előállító, zárka. Így mentem el végül arra a tárgyalásra, melyen én voltam a sértett.

Embertelen módon kezeltek.

Nemrég a bkv ellenőrök vertek össze, fogtak le és hívtak rendőrt, majd a rendőröknek azt mondták, hogy ez fordítva történt, panasszal éltem, de még nincsenek

fejlemények. Volt, hogy a közterületfelügyelők tartóztattak fel. Indokolatlanul váratlan, és erőszakos fellépéssel. Így nem lehet élni.

Viszont ma történt a vízválasztó. Kopasz, veszélyes személyek 4-en voltak, fenyegettek egy bkv buszon. Amikor mérgemben berúgtam a busz ajtaját berobbant a biztonsági

üveg. Helyszínelők jöttek, rendőrök vittek el, bilincs, garázdaság vétsége, károkozás, stb. 6 órára az előállítóba dobtak, kutya mód kezeltek. Majd az a két rendőr aki

kihallgatott, baráti hangemet ütött meg ami ilyen esetben zavaró volt, és még nem vagyok elég tapasztalt ahhoz, hogy az ilyen esetekben elővigyázatosabb legyek.

Vallomásomban azt mondtam el, hogy véletlenül tört be az üveg. De "négyszemközt" az igen csak személyes és baráti beszélgetés során elmondtam a kopaszos történetet. A

rendőr közölte, hogy bele fogja írni a jegyzőkönyvbe, hogy beismerő vallomást tettem. Hiába mondtam, hogy csak úgy mondtam, meg eleve ő is végig sértegetett és

szórakozott rajtam, amit én sem vettem komolyan. Nem tudok mit tenni, talán ez a titkuk, eljátsszák a jófej zsarut, hogy tisztázzák az ügyeket.

Nem akarok erről tudni....

Rendőrségi nyilvántartásban vagyok, számos lelki sérelem ért, temérdek tartozásom van, és azt is megmondták, hogy mindenképp szóljak nekik, ha elhagyom a várost vagy

az országot, mert pár napon belül dönt az ügyészség a továbbiakról.

Higyjétek el, semmit sem csináltam. Csak próbálok élni. Történnek néha az életben kisebb nagyobb hülyeségek-balesetek. De ilyen mérvű meghurcoltatásokat túlzásnak

tartok. Most aggódom amiatt, hogy esetleg a láthatatlan bürokrata rendszer a hátam mögött kitalálja, hogy elzárnak, vagy elmeorvosi megfigyelőbe helyeznek (lassan, ezek

miatt már ott a helyem) és végleg kivonnak a forgalomból.

Már az is megfordult a fejemben, hogy elmenekülök tényleg az országból, menekültjogot kérek kanadától, vagy nem tudom. Az öngyilkosság és kiáltástalanság gondolatai,

melyek ezek nélkül is gyakran kísértettek, megtriplázódtak. Nem tudom mit tegyek. Valószínűleg ezeknek a jogi afféroknak az árnyékai egy életen keresztül kísérteni

fognak. Közben egy gyógyszergyár mellett lakunk, amiből szó szerint árad a vegyszerfelhő a lakótelepre naponta, és semmilyen hivatal, senki és semmi nem foglalkozik a

problémával. Többször megvertek, megaláztak, nevettek rajtam, és folyamatosan én szívok. Úgy érzem nem érdemlem meg ezt az egészet. Folytamatosan jönnek a

rendőrségi levelek a lakásra és a szüleim aggódnak miattam, lenéznek, nem értik mi van, azt sem értik, hogy ők is bűnrészesek ebben az egész tragédiában.

Van rá esély, hogy elzárnak? Hogyan tudok megszabadulni a jogi problémáim árnyékaitól? Tudok esetleg bármiféle segítséget kérni az életem rendezéséhez? Vagy ennyire

még nem fejlett ez a pokolra való rothadó társadalom? Egyáltalán mennyire gyakori a 20 éves fiatalok között, hogy ilyen problémákba keverednek? Miből és hogyan

fizessem ki ezt a majdnem negyedmillió forintnyi felhalmozódott büntetéshalmot, ha nincs sem önálló keresetem még, és a szüleim is basznak bármiben is támogatni? Tényleg

öljem meg magam? Nem akarok én semmit, csak élni, végre.... szabadon. De valami láthatatlan háló visszahúz és még azt a kevés nyomorú boldogságot sem kapom meg,

amire hivatott volnék. Idegileg teljesen kikészültem ezektől az esetektől és fogalmam sincs mennyire vegyem komolyan..... előbb vagy utóbb, ha itt maradok ebben az

országban és városban, tényleg vagy az elmegyógyintézetben, vagy a börtönben kötök ki. Ha külföldön élnék akár mérnök, orvos is lehetne belőlem. Akinek van pénze

bármit megtehet? Bármiből kimossák? Akinek meg nincs, az meg is dögölhet. Évekig is elhúzódhatnának az egyes pereim, mire bebizonyítanám, hogy valójában a legtöbb

esetben én voltam a sértett és annak sem látnám túl sok értelmét. A BKV esetleg valami állami maffia, ami kilobbizza magának, hogy rabszolga mód bánjon el a társadalom

tagjaival? Azzal például ki fog foglalkozni, amikor fertőzést kapok egy koszos bkv üléstől, koszos van, fulladok a kipufogófüsttől, vagy télen egyszerűen nincs fűtés, nyáron

nincs klíma a járműveken?

Én nem foglalkozom vele, elviselem, és amíg a szüleim megvették, használtam is bérletet.

Ez meg egyáltalán nem vicces, hogy már úgy ismernek a kerületi rendőrök (szinte ok nélkül!!!), mint mondjuk a volt iskolám tanárai. Valahol félelmetes....................... vagy ne

vegyem ennyire komolyan? Ők már nem lesznek ennyire barátiak, ha egyszer véletlenül az ügyész rendszer feljebb rakja az ügyeimet egy lépcsővel. Komolyan mondom,

hogy már az öngyilkosságon gondolkozom. Valami nem stimmel. Úgy érzem ledarál, megemészt, jót röhög, majd kiszar magából a társadalom, aztán börtöntöltelékként,

vagy hajléktalanként (mivel már azt is bűntetik) sírhatok a falnak a cellámnak, hogy lehettem volna orvos is.