morfium - cirkuszforrás főoldal vissza

TamasHungarian 2011.12.04. 07:20

Végrehajtó, azért látom Te jobban benne vagy az életben, mint páran mások, akik kb a Marsról jöttek, úgy adják elő magukat :)

dr. Zákányi Csaba, igen, elviekben így KELLENE, HOGY LEGYEN, na de a valóság más. Ha mozogsz ezekben a körökben, akkor pontosan tudod, hogy mennyire egyszerűen megoldható a lenyúlás, hadd ne mondjak már bevett módszereket.

NA DE, azon röhögök, hogy kezdik kitalálni, hogy igazából a botrányt kirobbantó Márkus Attila egy szakértői vélemény szerint csak korlátozottan beszámítható, sőt, nem is szakorvos még, azaz lassan majd az lesz a vége, hogy kitalálta az egészet, és nincs itt semmiféle ügy. Valami ilyesmi végkifejletre vártam, magyar módra XD Ja az mellékes, hogy eltűntek dokumentumok, meg ilyen apró részletekkel ugyan nem foglalkozunk.

Mindezzel együtt kifejezetten örülök, ha "csak úgy" lezárják az egészet a frászba, mert semmi szükség arra, hogy a jelenlegi gyakorlatot felborítsák. Így sem alkalmazzák a kábító fájd. csillapítókat a kellő mértékben. De ez egy másik kérdés már.

végrehajtó1 2011.11.28. 14:06

„Ez a gyakorlatban úgy megy, hogy a lázlapon szerepel egy mondat "x ml morfin megsemmisítve" óra perc aláírás orvosi pecsét.”

Hát igen.Amit hetente újra hamisítanak.Ugyan ezt csinálják a lázlapokkal, dokumentációkkal.Jobb esetben azt mondják el veszett.

dr Zákányi Csaba 2011.11.28. 13:34

A valóságban nem nagyon lehet lenyúlni a "kiírt" morfint, mert a fel nem használt, de a már kiadott mennyiséget meg kell semmisíteni. Ez a gyakorlatban úgy megy, hogy a lázlapon szerepel egy mondat "x ml morfin megsemmisítve" óra perc aláírás orvosi pecsét. A nővérke meg kinyomja a fecskendőből a lefolyóba. A kábítószer ellenőrzéskor pedig ezt a mennyiséget is beleszámolják. Ezek a cuccok szigorúan dokumentálva vannak, és páncéldobozban őrzik őket.Kedves hunfrakk!Én nem azért nem szimpatizálok a Kendével, mert műhiba perekben a károsultat képviseli, hanem azért, mert nekem ő, a személye, a hanghordozása ellenszenves, sőt undorító.

TamasHungarian 2011.11.28. 08:34

Igen Leg, "orvos-jogász" volt, akit én eredetileg írtam, de sztem itt aztán mások már másik műsort láttak, ahol Kende nyilatkozott. Az általam látottban nem Kende volt, de továbbra se tudom a nevét az illetőnek.Persze nem csoda, ahogy hallom, azóta volt pár műsor ebben a témában.

Dr. Attika, most már arról is szó van, hogy lenyúlták, és nem csak hogy túladagolták? Eddig ezt nem is hallottam, de ha ez a gyanúsítás tárgya, akkor kíváncsi leszek erre is, hogyan bizonyítják, mert igen, ilyen is van sajnos, na de tökéletesen le van az dokumentálva, igazából képtelenség ezzel megfogni őket sztem.

Emlékeztek, hogy az OMSZ bázisáról is hatalmas mennyiség tűnt el nem is rég (de ha jól tudom, az Dolargan volt), és arról is csend van azóta ...

Legislator 2011.11.28. 08:18

És Tamás orvos-jogászt írt, nem orvosi jogászt. Persze, lehet, csak én akadok fenn szavakon.

Legislator 2011.11.28. 08:16

Igen, de nem orvos...

hunfrakk 2011.11.27. 22:31

csak jogászügyvédi irodája is van*

Legislator 2011.11.27. 22:18

Kende mióta orvos és jogász?

Dr.Attika 2011.11.27. 21:47

Egyébként a morfin ügyben ismereteim szerint nem a túladagolás vélelmezhető hanem az, hogy a kiirt adag sok esetben halálos lehetett. Namost ha csak kiirták a többlet dózist, de nem adták be, hanem azt az orvos "zsebrerakta" és ezt kövtően saját praxisban adta be vagy eladta, akkor már más bűncselekmény jöhet szóba, de emberölés nem.

Kovács_Béla_Sándor 2011.11.27. 19:22

Tehát attól függ, hogy igaza van-e, hogy kit támad? Sajátos álláspont. Bár nem ritka.

hunfrakk 2011.11.27. 18:12

jav.„megfogalmazottak” = megalapozottak

hunfrakk 2011.11.27. 18:11

dr. Kende politikai tartalmú megnyilvánulásai(némi magyarellenesség) elítélhetőek, elítélendőek,azonban az orvosok (rengeteg orvosi műhiba),és bírák (pl. Varga Zoltán bíró) elleni kirohanásai megfogalmazottak, helytállóak (nagyrészt)

dr Zákányi Csaba 2011.11.27. 18:00

Igen Attika, ebben az esetben nem úgy mondjuk(játok), hogy "dolus indirectus" a "dolus directus" ellentétét, hanem úgy, hogy "dolus eventualis".

dr Zákányi Csaba 2011.11.27. 17:55

köszi, ez szellemes volt...

végrehajtó1 2011.11.27. 15:13

„Ennél gusztustalanabb férget ugyan ritkán látni, mint ez a Kende Péter,”

Akkor nézz körül az orvosi karban.

Dr.Attika 2011.11.27. 14:59

Elírtam ,eshetőleges szándék. Nemcsak Kende nyilatkozata, hanem az egész ügy ezt eredményezi.

dr Zákányi Csaba 2011.11.27. 14:25

Ennél gusztustalanabb férget ugyan ritkán látni, mint ez a Kende Péter, de attól még lehet, hogy igaza van abban, hogy az egészségügyben előfordulhat olyan eset, amikor a dolgozók azzal az eshetőleges szándékkal emelik a morfin dózisát, hogy az a hatékony fájdalomcsillapitás, mint cél elérése mellett mellékhatásként a beteg halálát okozza. Persze valójában az igy is úgy is hamarosan bekövetkező halál siettetéséről van szó.Bizonyára vannak (nagy ritkán) elitélhető esetek is, de erős a gyanúm, hogy jelen esetben pusztán a Kende publicitása a cél. Az, hogy ebbe a kérdésbe beleártja magát csak neki jó, azoknak a betegeknek, akik morfinra szorulnak pedig nagyban árt, hiszen az ilyen botrányok emelik az ellátó személyzet "ingerküszöbét", és ezáltal sajnos többen maradnak tisztességes fájdalomcsillapítás (végre megtaláltam a hosszú Í-t!) nélkül.

Dr.Attika 2011.11.27. 12:11

Kende kolléga megmondta, akkor megáll. Vita nincs. Nagyon határozottan mondta.

Egyébként a riporter kérdezte, hogy mi van hacsak a nagyfokú szenvedés enyhítése miatt adagolták túl, de nem akarták, hogy meghalljon.

Kolléga kijelentette, hogy az meg közvetett szándék. de szándék. Itt kicsit már lehet vitatkozni, mert akkor az gondatlan emberülés.

Sherlock 2011.11.27. 12:07

Ebből max a több emberen áll meg mint minősítő körülmény.

Dr.Attika 2011.11.27. 11:32

Ez a "szagértő" Dr. Kende Péter jogász volt. Láttam a műsort. Azt fejtegette, hogy a morfin túladagolás három minősítő körülményt is megvalósít. Több emberen, előre kitervelten, védekezésre képtelen személyek ellen. Szerinte a bűncselekmény megvalósult, 10-20 év vagy életfogytiglan jár érte. Már csak a tetteseket kell megtalálni.

Legislator 2011.11.27. 09:22

Köszi az infókat, Tamás. Mit írtál az irodádban?

dr Zákányi Csaba 2011.11.25. 11:53

Én nem hallottam a szagértőt a tv-ben, de azt tudom, hogy nem nagyon lehet morfint(a "morfium" szó valójában nem létezik) túladagolni. Illetve azt bebizonyitani az adagok nagyságával, hogy azokat az ölés szándékával adták be. Ui. az egyik betegnek esetleg nagyságrendekkel több kell a megfelelő fájdalomcsillapitó hatás eléréséhez, mint a másiknak.A magam részéről a szenvedés ellen nagyobb elszántsággal harcolok, mint a nyomorult élet puszta meghosszabbitásáért, ezt bármelyik hülye újságiró tarthatja eutanáziának, de legjobb tudomásom szerint szándékosan még nem öltem meg senkit. (még eshetőleges szándékkal sem)

TamasHungarian 2011.11.25. 00:54

http://www.jogiforum.hu/hirek/26665

Nos, a cikk meg is fogalmazza, hogy miért nem lehet ebbe szakmailag sehogy se belekötni. A dózisok orvosi megalapozottsághoz és a felhasználás szigorú ellenőrzéséhez nem férhet kétség, azaz jogilag egyszerűen nincs mit nyomozgatni.Egyre jobban izgat ez engem ...

TamasHungarian 2011.11.24. 21:45

mosza!

Á, dehogy kérdés.A stílus hatalmas dolog, így van.

Legislator!

Sajnos nem tudom a nevét, csak éppen írtam az irodában, és be volt kapcsolva a fejem fölött a TV, hirtelen felkaptam a fejem a műsorra, és akkor láttam, hallottam nyilatkozni. Pont azért kaptam fel a fejem, mert már úgy távolról se nem stimmelt a dozírozás, amit mondott (de nagyságrenddel nem!). Ezek után már érdekesnek találtam a többi mondandóját is. Komolyan kíváncsi leszek, milyen szakértői véleményeket lehet majd esetleg megismerni. De Éger István is már csak 10%-osan nyilatkozott egy nappal a botrány kirobbanása után.

Legislator 2011.11.24. 20:25

Mosza: inkább "szárnyaljon" (Impi szerint két L:-P), mintsem hogy a vessző kopjon le a szóból:-D.


Legislator 2011.11.24. 20:19

Tamás! Ki volt az orvos-jogász?

TamasHungarian 2011.11.24. 19:33

egy szabadon gondolkodótól ez olyan minimum ...

TamasHungarian 2011.11.24. 18:49

Te mosza, mi van Veled ? :-)

TamasHungarian 2011.11.24. 18:00

Uzsoki, igen.Persze lehetne x és y is .... de most éppen az, csak mert csak.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak ebből kihozni. Ma hallottam egy orvos-jogász "szakértését", és hát a ferdítések már most kezdődnek. Van egy gyanúm, hogy majd szépen-lassan elfektetik az ügyet.

dr Zákányi Csaba 2011.11.24. 17:22

Miről beszéltek?Uzsoki?

TamasHungarian 2011.11.23. 18:49

Na jó, hát eleve alapkérdés, hogy ez most éppen "csúnya dolog"-e.

Egyébként csinálnak persze, de most nem erre gondoltam, csak egyáltalán felháborító ez az előadásmód, hozzáállás.

végrehajtó1 2011.11.23. 18:08

Azt a véleményem hogy csúnyább dolgokat is csinálnak.Csak nem derül ki.

TamasHungarian 2011.11.23. 18:02

Csak egy kérdés: ezek normálisak?Vagy ha mégis, akkor évtizedek kellenek ahhoz, hogy erre rájöjjenek?

Néha tényleg nem tudom, mit gondoljak.