Hamis vád, hamis tanúzásforrás főoldal vissza

frescohu 2011.11.02. 07:23

T. Gabicsek ,volt másodfok, volt perújítási kérelem. A problémám az, hogy eddig még az ítéletekben soha nem volt szó a beadványomhoz csatolt bizonyítékokról, hanem csak formai dolgokról.Pl. a bizonyítékokról azt állították, hogy már a bíróság értékelte, ezért elutasították a kérelmemet érdemi tárgyalás nélkül.Egy másik példa: a fellebbezésben kifogásoltam, hogy a bíróság úgy hozott ítéletet, hogy nem mondta meg, hogy mit sikkasztottam el. Az elutasítás az alapján történt, hogy "az eljárás során már elismertem, hogy kb. 22 millió forint értéket jogtalanul vittem el." Pedig ilyet én soha nem mondtam, és ilyen állítás az elsőfokú ítéletben sincs.

Gabicsek 2011.11.01. 20:33

„addig még nem jutottunk el, hogy a fellebbezésnél vagy a perújításnál értékeljék a bizonyítékokat. ”

ebből én azt veszem le, hogy még másodfok sem volt. Vagy ez mire vonatkozik?

ObudaFan 2011.11.01. 09:53

Tényállást még rövidített ítéletnek is kell tartalmaznia, ha meg itt fellebbezés is volt, nem is lehetett rövidített ítélet sem. Más kérdés, hogy nem feltétlenül kell a törvényi tényállás minden elemét szájbarágósan magyarázni. De ahhoz már tényleg látni kellene az ítéleteket, hogy erre bármit is mondjon az ember.

frescohu 2011.10.31. 19:00

Hogy még érdekesebb legyen: az ítélet "jelentős értékre elkövetett sikkasztás"-ról szól, de nem tartalmazza, hogy konkrétan mit sikkasztottam, és milyen értékben !

ObudaFan 2011.10.31. 17:33

„az ügyészségnek kötelessége a perújítás kezdeményezése, ha tudomására jut egy lezárt büntetőügyben, hogy hamis vád és hamis tanúzás alapján történt az ítélet ?”

Tulajdonképpen igen, de az elítélt is bármikor kérhet perújítást. Az más kérdés, hogy azért ha ennyiszer elutasítottak, akkor az így látatlanban is elgondolkodtató. Ráadásul az ugyanazon jogosult által a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett vagy egyébként a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett perújítási indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a bíróság mellőzheti.

frescohu 2011.10.31. 16:56

Szivesen fizetnék egyszer egy jogvégzett embernek, hogy olvassa végig a papírokat, és mondja meg, hogy igazam van-e.

frescohu 2011.10.31. 16:55

T. KBS !9 éve hadakozok, de addig nem állok le, amíg az igazamat el nem érem el !A probléma csak az, hogy egyszer kifogtam egy idióta ügyészt és egy idióta bírót, és azóta mindenki védi a mundér becsületét. Az semmit nem ér, hogy kétségbevonhatatlan bizonyítékok vannak az ítélet állításainak ellenkezőjére, addig még nem jutottunk el, hogy a fellebbezésnél vagy a perújításnál értékeljék a bizonyítékokat. Helyette olyan indokokkal utasítják el, ami szintén hazugság.pl.: beadtam 5 személytől nyilatkozatot, amit azzal utasítottak el, hogy "amelyik dokumentumot a bíróság már értékelte, az nem képezheti perújítás alapját". Az senkit nem zavart, hogy az 5 személynek még a neve sem szerepelt a perben, és a nyilatkozat dátuma egy hetes volt !

Kovács_Béla_Sándor 2011.10.31. 16:28

Szerinted ezt érti valaki? Jobb, ha belenyugszol, hogy elítéltek, mert a végén még bele is őrülsz.

frescohu 2011.10.31. 15:11

T. Guba !Mivel a feljelentő hazugságai konkrét tényekre vonatkoztak, így annak eldöntése, hogy ezek igazak-e, nem vélemény kérdése.A 10 hazugságból egy példa, ami talán megrendíti a bíróságba vetett bizalmadat:A feljelentő a feljelentésben azt állította, hogy azért sikkasztottam, mert ők 2003. július 27-én egy tartozás miatt eltiltottak a vásárlástól, és ennek ellenére szeptember 29-én vásároltam a bizományi készletből. A bíróságon a jegyzőkönyv szerint (2005-ben !) ezt azzal toldotta meg, hogy " a vádlott ezt a tartozását a mai napig nem fizette meg".A vádiratban is ez az állítás van.Ezzel szemben áll:1, banki számlakivonat (rajta a feljelentő kézzel írt megjegyzése) arról, hogy forintra pontosan a tartozás augusztus 8-án ki lett fizetve,2, addig vásárlás nem történt,3, ezt követően 22 vásárlás történt szeptember 29-ig, ahol a számlákat a feljelentő írta alá,4, a feljelentő könyvelési kivonata arról, hogy az utalás augusztus 8-án a számlájukon jóváírásra került,5, afeljelentő tartozásegyeztetése októberben, amelyben természetesen hiányzanak a júliusi levélben szereplő számlák,Ezek után a bíróság az ítéletében kifejti, hogy a feljelentő tanúvallomása meggyőzte.

guba 2011.10.31. 07:53

„Azt senki nem tagadja, hogy a bizonyítékok alapján a feljelentő kb. 10 lényeges és perdöntő kérdésben hazudott, de a feljelentést az ügyészség elutasította.”

Szerintem ezt csak te gondolod így, tekintve, hogy korábban is minden jogorvoslati fórumon elutasítottak.

Gabicsek 2011.10.30. 19:55

Be.Az önvádra kötelezés tilalma8. § Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.

Ha azért tanúskodott hamisan, mert azzal saját magát vádolta volna bűncselekmény elkövetésével, nem áll meg a hamis tanúzás.Ha a vallomásával viszont mást alaptalanul vádolt bűncselekmény elkövetésével, akkor elköveti a hamis vádat.

misqu 2011.10.29. 14:18

Bocsi, most látom, hogy nem jó helyre írtam!Elnézést!

misqu 2011.10.29. 14:10

Tisztelt Fórumozók!

Tanácsot szeretnék kérni!Már 5-6 éve húzódik egy vagyonmegosztási per édesanyám és a volt élettársa között, amelynek én is érintettje vagyok.Röviden az ügy:A felperes édesanyám és velem együtt még két testvérem ellen indított bírósági eljárást. (a lakás a három testvér nevén van)Nem tudott eddig még semmit sem bizonyítani és alátámasztani annak ellenére, hogy 8-10 tanút halgattak már meg többször is ez ügyben az ő kérésére. Eddig semmit sem tudott igazolni:

Na most a lakáson van egy svájci frank alapú kölcsön, amit mi szerettünk volna kiváltani egy másik kölcsönnel, úgy hogy a testvéremtől megveszem az ő részét.Na és itt jön a bibi, ugye a bírósági perbejegyzés van a lakáson és amíg ez rajta van addig nem tudom az új forint alapú kölcsont felvenni. Nem beszélve arról, hogy az állam részéről a végtörlesztés lehetőségét megadva még sürgetőbbé vált az ügy (mivel dec 31-ig lehet benyújtani a végtörlesztési igényünket).Én úgy gondolom, hogy így is régóta húzódik ez az ügy (ebben az évben még nem is volt tárgyalás) de most, hogy még jelentős anyagi hátrány (kb 1.000.000Ft) is érhet minket az ésszerűtlenül hosszú bírósági eljárás miatt így az után érdeklődnék, hogy mik a jogi lehetőségek!?1;Lehet a bíróságot kérni a tárgyalás gyors lefolytatására, a tárgyalási nap korábbi kitűzésére és van rá esély, hogy ezt meg is teszik?2;Lehet kérni a bírót arra, hogy mivel itt már rég nem az ingatlan 50%-ról beszélünk és mivel a vagyonmegosztás az édesanyám és az élettársa között zajlik és a ház a mi nevünkön van, hogy ezért vegyék le a perbejegyzést?A bírók vagy a bíróság ellen lehet valamilyen eljárást pert indítani, ha közvetetten az ő munkájukból (ésszerűtlenül hosszú eljárás) fakadóan vagyoni hátrány ér?Ennyi összesen, előre is köszönöm a tanácsokat véleményeket.

frescohu 2011.10.29. 12:48

Tisztelt Guba,1, alapügyben nem történt felmentés, hanem a bíróság megállapította a bűncselekményt, ezért nem fogadja el az ügyészség a hamis vádat.2, X. feljelentett sikkasztásért a rendőrségen, amit az bűncselekmény hiányában elutasított. X. a határozatot megfellebbezte, ami alapján az ügyészség kiállította a vádiratot, 2 olyan tényállásra hivatkozva, amit X. állított, de aminek a cáfolata a nyomozati anyagban lévő okiratokban volt.2, A tárgyaláson az ügyész a bizonyítékok alapján visszavonta a tényállításokra vonatkozó állítását, majd kérdésére a tanúként meghallgatott feljelentő újabb valótlan tényállítást tett. A bíró nem engedte ennek cáfolatát, mert "nem tartozott az ügyhöz". A perbeszédben az ügyész már az új, de nem bizonyított tényállásra hivatkozott, amit a bíró elfogadott és elítélt.3, A fellebbezés és a perújítás során bizonyítottam okiratokkal az ítélet tényállításainak valótlanságát, de az ügyészség beadványa alapján a bíróságok ezt nem is értékelték, lényegében formai okokra hivatkozva elutasították.4, Ezután tettem a feljelentő ellen először hamis vád, aztán hamis tanúzás miatt feljelentést. Azt senki nem tagadja, hogy a bizonyítékok alapján a feljelentő kb. 10 lényeges és perdöntő kérdésben hazudott, de a feljelentést az ügyészség elutasította. Ezt annak ellenére tette, hogy az ítéletben benne van, hogy a bíróság a feljelentő szóbeli tanúvallomását vette figyelembe.

guba 2011.10.29. 11:49

„A hamis vádat az ügyészség bűncselekmény hiánya miatt utasította el, mivel a bíróság a vád alapján elmarasztaló ítéletet hozott.”

Ez a mondatot én nem tudom értelmezni, de azt újra meg tudom erősíteni, hogy ha bűncselekmény hiányában született felmentő ítélet az alapügyben, akkor a hamis vád miatti feljelentést el fogják utasítani. Hogy ettől konkrétabb tanácsot tudja adni, ahhoz világosan le kellene írni a tényállást.

frescohu 2011.10.29. 10:32

Tisztelt Guba !A hamis vádat az ügyészség bűncselekmény hiánya miatt utasította el, mivel a bíróság a vád alapján elmarasztaló ítéletet hozott.A hamis tanúzásra ezt írta: "A vádoló által az eljárás során a vád megerősítése érdekében tett, akár újabb valótlan előadást tartalmazó előadása hamis tanúzást nem valósított meg, az a hamis vád büntetlen utócselekménye. Hamis tanúzás megállapítására azért sem nyújthat alapot, mert a valóság feltárása esetén az elkövető önmagát bűncselekmény elkövetésével- hamis váddal - vádolná."

guba 2011.10.29. 09:03

„hamis vádat a bizonyítékok ellenére nem lehet megállapítani, mert a bíróság elfogadta a vádat,”

Egészen biztos, hogy nem így fogalmazott. Bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság?Egyébként a másik hasonló nevű rovatba beidéztem egy BH-t, amely elég világos eligazítást ad, hogy mikor nem érdemes a hamis vádra hivatkozni.

frescohu 2011.10.29. 07:40

Tisztelt Fórum !Kérdésem:

A feljelentő elleni feljelentést az ügyészség azzal utasította el, hogy:

Kérdés persze, hogy akkor mire volt jó, hogy a bíróság figyelmeztette a hamis tanúzásra.A bizonyítékok egyértelműen igazolják, hogy a vádirat és a bírósági ítélet kizárólag a feljelentő hamis állításain alapult.