szabálysértés elévülési idejeforrás főoldal vissza

Stage 2016.10.10. 14:42

gerbera317: azért számít, mert nem hagynak békén, bíróságra citálnak és zavar. szeretném ha megszűnne az ügy és békén hagynának.

gerbera317 2016.10.09. 09:19

Ha nem te vagy az elkövető, és egyébként sem tudják bizonyítani, mit számít, hogy elévült-e?

Stage 2016.10.08. 15:36

Ja és a vallomásomban is kértem az ügy megszüntetését, szóval hülyeség a bíróságnak a kifogása, írottan, aláírva is ott van náluk, csak nem hajlandóak rá reagálni.

Stage 2016.10.08. 15:35

Azt vágom, csak eljárás alá vont személyként a rendőrségtől kértem pontos jogszabály megjelöléssel hogy az eljárást milyen okból szüntesse meg. Ők azt mondták nincs hatáskörük erre, lefolytatták az előkészítő eljárást és megküldték a bíróságnak. A bíróságnak elektronikus levélben küldtem el újra, hogy szüntessék meg, amire azt a választ kaptam, hogy elektronikus úton nem lehet benyújtani indítványt, majd Ők jól ülést tartanak és megvizsgálják a tényállást. Ez meg is történt, de nem mentem el direkt mert komolytalannak tartom, de újra beidéztek. Most bevittem az indítványt személyesen, remélem hogy észhez térnek. Egy piti ügyről van szó, piti kárértékkel. És nincs semmi bizonyítékuk arra hogy én voltam.

Öreg Tölgy 2016.10.07. 04:47

Így van. Csak a feljelentésben felteheteőn nem azt jelezték, hogy hat hónapnál régebben történt az eset.

Stage 2016.10.06. 23:06

Sosem tennék ilyet. Valaki érdemi válasz? Ha elévült, a bíróságnak meg kell szüntetnie az eljárást.

gerbera317 2016.10.06. 18:57

Egyébként te vagy az elkövető? :-)

Stage 2016.10.06. 17:19

Kedves szakértők!

A szomszédom feljelentett engem év elején februárban szándékos rongálás miatt. A cselekménnyel Ő engem bizonyíthatóan már 2015 nyarán meggyanúsított, és ekkor is észlelte a rongálásokat. (valaki betömte a zárát)

Jól gondolom, hogy elévült a szabálysértés? Hat hónap eltelt az észlelés és a feljelentése közt.

ObudaFan 2011.10.10. 22:55

5 év.

pili 2011.10.10. 21:32

Köszönöm. És ennek az igénynek mennyi az elévülési ideje? (mivel a 3 év 2010-ben telt le).Fontos, hogy időben tudjak szólni valamelyik rokonnak, abban, segítsen intézkedni. Mivel nekem még jelenleg is sok az emlékezet-kiesésem, és magamtól nem tudnék belekezdeni.

ObudaFan 2011.10.07. 14:43

Közjegyzőnél lehet fizetési meghagyás kibocsátását kérni. Attól, hogy a bűncselekmény elévült, még nem évült el az azon alapuló polgári jogi igény. De ha nem csinálsz semmit, el fog.

pili 2011.10.07. 14:32

Köszönöm a választ.Viszont nem tudom mi az a fizetési meghagyás. Hol kell intézni, és a per pénzbe kerülne, vagy hogyan lehetne elindítani, ha állítólag 3 év alatt elévült az ügy?

ObudaFan 2011.10.05. 14:59

Fizetési meghagyás és esetleges polgári per útján érvényesítheted.

pili 2011.10.05. 10:06

Csak az a gond, hogy a betegségembe az is beletartozik, hogy nem merek emberek közé menni, főleg nem rendőrségre (nagyon félnék bemenni), illetve a jegyzői hivatalba is a rokonaim erős behatására tudtam csak eljutni, persze pánikroham, sírógörcs mellett, és el kellett kísérni, mert nem bírtam volna egyedül szembenézni ilyen problémával.Elég hosszú ügyintézés volt így is, mert levelet kellett küldenem a jegyzőhöz, amiben rokonaim segítettek (magamtól nem bírtam volna), utána még hetekig tartott mire visszaírtak, hogy mikorra kell bemennem. Az ügyeimet nem igazán tudom még most sem egyedül intézni, pedig már sokkal jobb az állapotom. Plusz még az is, hogy halogatom a dolgokat, ez főleg emlékezet-kiesések miatt van, és volt, hogy több hónapig szinte csak aludtam.Illetve a gyógyszerek miatt teljes kábultságban voltam évekig, a betegség egy időszakában vásárlási mániám lett, és olyan dolgokat vettem, amire semmi szükségem nem volt. Tehát a vásárlások kényszeresek voltak, és így utólag nem tudom, nem emlékszem miért fizettem egy szinte ismeretlen nőnek (és helyette), ezért szerintem azzal is bűncselekményt követett el, hogy kihasználta az állapotomat. Úgy tudom a gyógyszerek hatása alatti cselekvés miatt nem lehet senkit felelősségre vonni, a vásárlások akaratomon kívűl történtek, gyógyszerek illetve betegség hatása miatt. Az elévülési időbe meg nem tudom hogy nem számolják bele, hogy nem voltam beszámítható, tehát ha lett is volna időm a feljelentésre, nem tudtam tisztán, logikusan gondolkodni. 2010-ben már érdeklődtem, hogyan lehet feljelentést tenni, de csak 2010 végén kaptam infót arról, hogy állítólag a jegyző foglalkozik az üggyel, és akkor már nem tudtak volna fogadni, így csúszott át a feljelentés erre az évre.És mivel a gyógyszerek lassítják, tompítják a gondolkodást, így ezt is jó lenne figyelembe venni az elévülési időnél, meg persze a tüneteket is, ami akadályozta, hogy feljelentést tudjak tenni.A nő meg még az elévüléshez közel is ígérgette, hogy küldi a csomagot, ezért sem tudtam feljelentést tenni, mert reméltem, hogy meg tudom oldani a dolgot feljelentés nélkül is, fel sem merült, hogy jogi ügy lenne belőle.Esetleg van olyan törvény, ami ezeket figyelembe veszi?

Gabicsek 2011.10.04. 19:02

Kisebb értéknél az elévülési idő 3 év. Korábban kellett volna észbekapnod, és ezt nem befolyásolja az, hogy gyógyszert szedtél. Gondolom, lett volna az évek folyamán fél órád arra, hogy megtedd a feljelentést. Ennyi.

pili 2011.10.04. 18:39

Sziasztok!

A problémám a következő: 2006-tól majdnem egy éven át vásárolt helyettem egy nő az egyik aukciós oldalon, aki a megnyert árukat (miután kifizettem) megtartotta illetve eladta, és jól megél belőle.2011 elején feljelentést tettem ellene a jegyzői hivatalon keresztül, akik továbbították az ügyet a rendőrségnek.Az volt a válasz, hogy az ügyet lezárják elévülési idő miatt, ami 3 év (de nem értem miért nem 5 év?). (A lopott áruk összege majdnem 70 ezer ft, de ebből csak közel 20 ezret küldtem a nő számlájára, a többit az eladók számlájára, így a rendőrségnek csak az volt bizonyított).Viszont nekem tartós betegségem van (gondolkodásban és cselekvésben gátoltság) és mivel olyan gyógyszereket kaptam az említett időszak alatt is, amelyek tudatmódosítóak, így nem voltam teljesen cselekvő-illetve gondolkodóképes, emiatt sem intézkedtem hamarabb, mivel a gondolkodás lassultabb, illetve vannak "kiesett" időszakok, ez változat-e valamit a helyzeten?És a lopott áruk összege nem 20 ezer hanem közel 70 ezer ft.Tehetek-e még valamit az ügyben?Nekem nagy összeg, amit ellopott az említett, így valamilyen törvény alapján jó lenne visszaszerezni.Előre is köszönöm, ha tudnak megoldást.

ObudaFan 2011.09.15. 13:49

Az előbbi aligha. Az utóbbi vonatkozásában: ha ezek plusz a tömegközlekedés együtt többletköltséggel jár, esetleg. De ehhez is igazolni kell, hogy hibázott a hatóság éspedig igen súlyosat.

nicky75 2011.09.15. 13:09

Mondjuk ha naponta autót bérelnék és benyújtanám róla a számlát erre a kieső egy hónapra. Vagy a kocsi fenntartási költségei erre az időszakra, ami ugyan nem rúg valami magasra, de egy munkanélkülinek ezer Ft is pénz...

ObudaFan 2011.09.15. 12:43

És mi lenne a károd?

nicky75 2011.09.15. 11:08

Szia ObudaFan!

Kb. egy hónapja írtam a közigbírsággal kapcsolatban, amikor is olyan levelet akart rajtam a rendőrség számonkérni, amit rossz helyre címeztek. Nos, én akkor küldtem a rendőrségre egy levelet, hogy szüntessék meg az eljárást ellenem adott okok miatt, amit javasoltál, de erre a mai napig nem kaptam választ. Úgy tudom, 30 nap az ügyintézési idő, de ezt nem biztos forrásból tudom. Nekem közben le kellett adnom a forgalmit és a rendszámot, mert az önkormányzatnál nem lehet az eljárást szüneteltetni, csak ha van papírom a rendőrségtől, hogy megszűnt az eljárás. Kérdésem az lenne, hogy tudok-e kártérítést kérni a rendőrségtől, mivel egy hónapja nem tudom használni az autót. Jelenleg nincs ugyan munkám, amire feltétlen kellene az autó, de azért a gyereket valahogy el kell vinnem iskolába. Meg szerintem ne kelljen már beszámolnom arról, mire kell a kocsi, ha én tartom fenn. Szerinted van értelme bolygatni az ügyet, vagy arra fognak hivatkozni, hogy jár busz is...? Mondjuk a költségeket ugyanúgy fizetem a kocsira (súlyadó, kötelező), pedig használni nem tudom. Nagyon bosszant az ügy, hogy így szarnak az ember fejére, e-mail-re nem válaszolnak, telefonon nehéz őket elérni, és egyébként sincs pénzem arra, hogy hivogassam őket, hol tart az ügyem. Még abban sem vagyok biztos, hogy megszüntetik az eljárást, hiába mondja ki jogszabály feketén-fehéren, hogy 90 nap alatt kell kézbesíteni a felszólítást. Hallottam egy hasonló esetről, ott 2 év után küldtek ki felszólítást, az illető fellebbezett kétszer is, és elvesztette az ügyet. Nem tudom, ez hogy lehetett, de akkor én sem számíthatok semmi jóra.Válaszod előre is köszönöm, Niki

276367 2011.08.18. 16:39

Oké, nagyon szépen köszönöm! Bocs, én a nicky75 voltam, csak más használta előttem a gépet, és nem lépett ki:-)

ObudaFan 2011.08.18. 16:36

Az önkormányzatnál sokmindent nem tudsz sikeresen fellebbezni, a rendőrségnél tudsz.

276367 2011.08.18. 16:31

Akár önkormányzattól, akár a rendőrségtől?

ObudaFan 2011.08.18. 16:29

Ha a fellebbezés sikeres, akkor visszakapod.

276367 2011.08.18. 16:19

ObudaFan!

Tudnál nekem még abban segíteni, hogy mi történik a fellebbezési illetékekre kidobott lóvéval, ha a rendőrség megszünteti az eljárást ellenem az ügyemben? Én ugyanis írtam Vas Megyei Rend-Főkap.-nak levelet, azokkal a címszavakkal, ahogy javasoltad (jogvesztő határidő elmulasztása a hatóság részéről, kézbesítési védelem megdöntése iránti kérelem,stb, úgy, ahogy kell), de az önkormányzat nem hajlandó felfüggeszteni az ügyet a döntés megszületéséig, nekik feltétlen fellebbezés kell vagy vegyem le a rendszámot. Ha tényleg kifizetem az illetéket, ami alaphangon 5000 Ft, (de még előfordulhat, hogy a rendőrség felé is kell), az ügy pozitív kimenetele esetén vissza tudom perelni valahogyan? Vagy az már veszett fejsze nyele?


ObudaFan 2011.08.18. 11:29

Az már elévült.

Nem lehet végrehajtani a pénzbírságot, ha a határozat jogerőre emelkedésétől számítva egy év eltelt.

Az elévülést félbeszakítja az elzárás, illetőleg a pénzbírság végrehajtása iránt tett intézkedés. A félbeszakítás napjával az elévülés határideje újrakezdődik. A határozat jogerőre emelkedésétől számított két év elteltével azonban végrehajtásnak nincs helye.

Syrakusa 2011.08.18. 06:16

Sziasztok!Érdeklődnék az ügyben,hogy a közlekedési bírságoknak van elévülési ideje?Kb 4 éve volt több közlekedési bírságom ami nem került megfizetésre/nem dolgoztam/és jött a papír,hogy közmunkát kell vállaljak vagy le kell ülnöm a bírság összegét,Én vállaltam a közmunkát de az önkormányzat nem tudott bíztosítani,ezek után kaptam egy levelet/Rendőrségtől/,hogy nem Önhibámból nem rendeződött a bírság így súlyosabb büntetés nem alkalmazható.Ez azt jelenti,hogy eltörölték?Várjam,hogy egyszer csak eszükbe jut és kiküldik?Előre is köszönöm!

ObudaFan 2011.08.17. 16:27

Hát ez az ami megyénként változik. Bevallom, az ottani gyakorlatot nem ismerem.

Flashman07 2011.08.17. 16:25

Veszprém megyéről van szó!

De engem legfőképpen az érdekelne hogy ilyenkor nem vagyok köteles leülni nem?

ObudaFan 2011.08.17. 15:31

Ez jelenleg attól függ, melyik megyéről van szó. Megyei bíróságonként eltérő a gyakorlat.

Flashman07 2011.08.17. 13:41

Jó napot kívánok!

Azt szeretném kérdezni,hogy volt egy ügyem kaptam 18 ezer forint bírságot.Nem fizettem be nem is tudták behajtani jött a levél hogy akkor ledolgozom vagy leülöm. aláírtam hogy ledolgozom.igen de a városba ahol lakom nincsen közmunka program.ilyenkor mi van elévül majd vagy le kell ülnöm?

válaszukat előre is köszönöm!

ObudaFan 2011.08.15. 13:32

Így szól a jogszabály: "A hatóság az (1) bekezdésben meghatározott szabályszegés miatt hozott határozatát az ügyfél részére az előírás megszegését követő 90 napon belül kézbesíti. " Kézbesíti. Az nem azt jelenti, hogy bárhova az országban, akkor is, ha soha semmi közöd nem volt ahhoz a postacímhez. Ha már megkapod a két értesítőt, és nem veszed át, az más helyzet, azt kézbesítettnek kell tekinteni. Csak nem azt írtad, hogy itt ez történt volna.

nicky75 2011.08.15. 13:24

Oké, megpróbálom, nagyon köszönöm!Egyébként voltam benn a helyi rendőrségen és az önkormányzatnál is (a várost inkább nem mondom, nem akarom lejáratni), és azt mondták, hogy nem a cím számít, hanem a címzett. Ha az én nevemre ment a levél, akkor ne ugráljak. Szerintetek?Én azzal a sem értek egyet egyébként, hogy az át nem vett ajánlott levél a második sikertelen próbálkozás után kézbesítettnek tekintendő. Szerintem gusztustalan, mert nem biztos, hogy azért nem veszem át, mert nem akarom, hanem mondjuk azért, mert esetleg külföldön dolgozom. Az is szív, aki esetleg tisztességes. Ez van Magyarországon.

ObudaFan 2011.08.15. 13:17

Sürgősen fellebbezz arra hivatkozva, hogy a hatóság a jogvesztő határidőt elmulasztotta, és egyben kérd az esetleges kézbesítési vélelem megdöntését.

nicky75 2011.08.15. 13:14

Ez nekem mit jelent akkor?

ObudaFan 2011.08.15. 12:12

És így az Sztv. nem alkalmazható.

ObudaFan 2011.08.15. 11:35

De, erre természetesen hivatkozhatsz.

nicky75 2011.08.15. 11:23

Köszönöm a válaszokat. Igen, utánanéztem, ez tényleg egy sima közigazgatási bírság. De ha jól tudom, a közigazgatási bírságról szóló befizetési felszólítást 2011.01.01-től 90 napon belül el kell juttatni a címzettnek. És mivel én nem kaptam meg (nem azért, mert nem akartam átvenni, hanem azért, mert nem tudtam, mivel -bár az én nevemre -, de ROSSZ CÍMRE küldték a felszólítást ), úgy gondolom, innentől kezdve nem vagyok köteles fizetni. Akkor miről szól ez a 90 napos új rendelkezés közigbírsággal kapcsolatban, ha nem erről?

ObudaFan 2011.08.14. 19:22

Ennek a bírságnak a szabálysértési törvényhez sok köze nincs, ez sima közigazgatási bírság. A végrehajtáshoz való jog a kötelezettséget megállapító döntés jogerőre emelkedésétől, vagy ha a döntés teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, annak utolsó napjától, illetve a határnapot követő naptól számított öt év elteltével évül el.

nicky75 2011.08.14. 15:57

Sziasztok!

Ami velem történt, az a következő: január 24-én áthajtottam a sárga lámpán, erről fénykép készült, csekket azonban nem kaptam, s a mai napig nem is volt a dologról tudomásom. Aztán most, aug. 12-én a helyi önkormányzattól jött egy határozat, hogy vigyem be a forgalmit és a rendszámot, és nem kapom vissza addig, amíg nem teljesítem a fizetési kötelezettségemet az adott rendőrkapitányság felé. Fogalmam sem volt, mit követtem el, aztán nagy nehezen kiderült, hogy januárban mi történt. Állítólag engem kétszer is kiértesítettek, hogy fizessek be 50.000 Ft-ot, de mindkétszer visszament a tértivevény a feladónak, ugyanis rossz helyre címezték a nekem szánt levelet, így fél év után átkerült az ügy a rendőrségtől az önkormányzat végrehajtási osztályára. Kérdésem az lenne, mennyi a befizetési kötelezettségemnek az elévülési ideje? A dolog önhibámon kívül történt, még azt sem mondhatják, hogy nem akartam átvenni az ajánlott levelet, hisz rossz címre küldték. Kérem, aki tud, minél előbb segítsen, 5 napon van tisztázni magam, és szeretném tudni a jogaimat, mielőtt kinyitom a számat valahol:-)