áruazonositó megváltoztatása - csalás gyanujaforrás főoldal vissza

Gabicsek 2011.05.26. 20:29

Előszöris: Ha az ügy rendőrségen van, legfeljebb megalapozott gyanú és nem vád van.Másodszor: Azzal nem segít magán, ha a rendőrségen nem ír alá semmit. A papírokon az a bűncselekmény szerepel, ami miatt indult az ügy, illetve ha gyanúsítottként kihallgatták, a nyomozó közlése van rajta, hogy mivel gyanúsítja. Nagy hiba nem aláírni csak azért, mert nem ért vele egyet. A gyanúsítás ellen panasznak van helye, amit a helyi ügyészség bírál el. Ha pedig megtagadja a vallomástételt - főleg, ha ártatlan - ez a másik nagy hiba, hiszen a gyanúsított vallomása is bizonyíték. Ha nem mondja el, hogy mi történt, akkor hogy védekezik? Ha megtagadta a vallomást, és nem mondott semmit, nem írt alá semmit, el fogják fogadni azt, amit a biztonságiak mondanak. Talán vallomást kéne tennie, és ott elmondania a történteket, és nem a homokba dugni a fejét, nem együttműködni a hatósággal, mivel ebben az esetben kevesebb lesz az esélye, hogy kiderüljön az igazság.

Hihetetlen1 2011.05.25. 12:45

Tiszteletem!

A problémám következő.A feleségem bevásárólt az egyik bevásárlóközpontban,mikor is szeretett volna venni egy kávéfözöt is az árát nem találta ezért két másik termékkel együt lehuzta az árleolvasóval.Meglepően kedvező volt az ár igy a vétel melet döntöt.Mikor kifizette a vásárolt árukat megszolalt a lopásérzékelő,az odaérkező biztonságiőrök se értették az okát,mikor is hosszu tanakodás után megfejtették hogy az árunak nem az az ára ami rajta van.Igy a feleségemet elvitték ,majd kihivták a rendőrséget akik 6 orán keresztűl faggaták ,hogy ismerje be hogy ő változtatta meg az árú kodját,persze ezt nem tette meg mivel esze ágába se volt mivel nem vagyunk rászorulva ,soha nem voltunk büntetve.Ennek ellenére megvádolták csalással aminek az összege 131 000 ft ami megtérült igy fogalmaznak áruazonositó megváltoztatása.Kértük hogy nézzék meg a biztonsági felvételeket hogy nem történt ilyen azon nem is látható csak az egyik biztonságiőr gyanusnak itélte a mozgását ez áll a papiron.Jelen állás szerint csalással vádolják olyannal mait el se követett,johiszeműleg vásárolt.A rendőrségen nem irt alá semmit mert minden papirban az árukod megváltoztatása vádja van feltüntetve.Kérem segitsenek azóta nem alszunk milyen következményekkel járhat ez a dolog -persze elmegyünk a végsökig hogy folt nem eshet a becsületünkön-mire számitsunk mire akarják majd büntetni???????????Soha nem volt dolgunk a hatósággal és ugy kezelnek mint egy bünőzöt,most várjuk a levelet,hogy mi lesz tárgyalás.??????De miért mert akart venni valamit és nem volt jo az ára,igy életveszélyes vásárolni.Kérem világositsanak fel mi van ilyenkor

Előre is köszönöm és várom válaszuk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Tiszteletem!!!!!!!!!!!