társtettesként elkövetett garázdaság vétségeforrás főoldal vissza

Gabicsek 2010.11.19. 21:58

Vona100!Kicsit lemaradtál a hatályos Btk-tól, idemásolom a hatályost, csak hogy tudd:

Btk. III. Cím: Az elkövetőkElkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).

Tehát nem csak tettes, társtettes, felbujtó és bűnsegéd, hanem a közvetett tettes is.

Aki picikét konyít a joghoz, az tudja, mivel egyedül nem lehet verekedni, ehhez legalább két ember kell, ehát közösen valósították meg, ezért társtettesek.

Btk. 20. § (3) bek:(3) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg.

Azt hiszem, ezt nem kell megmagyarázni különösebben.

Rendőrségi statisztikai lapokról pedig kár vitázni, mert úgy írják, hogy nekik jó legyen.Ahogy Kovacsz írta, bizony, ki lehet tölteni társtettesekre a statlapot. (2)

vona100 2010.11.19. 21:34

Éppen azért kellene a bíróságokon is bevezetni a határidőt, hogy ne húzhassák a taláros köcsögök az ügyeket évekig!

guba 2010.11.19. 21:20

Vona, lehet, hogy a te világod a rendőrségen belül kezdődik és ott be is fejeződik, de ettől még azt, hogy ki minősül társtettesnek, a Btk. és a követendő bírósági gyakorlat alapján kell megállapítani.Tudod, aki csak a kalapácsot ismeri, az mindent szegnek néz.

vona100 2010.11.19. 21:11

Csak annyira nem érdekel senkit, hogy az egész rendőrség és ügyészség statisztikai adatai arra épülnek azzal ékeskednek egész évben!

A bíróságokat meg szidja mindenki, mert évekig elhúzzák a legpitiánerebb ügyeket is, a kényelmes és lusta bíró urak és hölgyek!

kovacsz 2010.11.19. 18:08

No bár a statisztikai lap nem érdekel senkit, de azokat is ki lehet tölteni társtettesre.

pazs 2010.11.19. 16:23

De nem a rendőrség statisztikái alapján minősül valaki tettesnek vagy társtettesnek, hanem a bíróság ítélete alapján.

vona100 2010.11.19. 16:09

pazs

szarik mindenki a BH-ra, a rendőrségi statisztikai adatok alapján tettesek!

pazs 2010.11.19. 15:50

vona100: a BH az nem gyakorlat?

Főlökött 2010.11.19. 15:29

Kösznöm a szólást. Már rég vettem elő a Be.-t, tán több mint 1 éve is volt....

vona100 2010.11.19. 15:25

Tudod a rendőrségen és az ügyészségnek nagyon sokszor máshogy működnek a dolgok a gyakorlatban, mint elméletben (törvények)! Gyakorlatban, statisztikailag tettesek!

guba 2010.11.19. 15:22

Vona, 10 ből 9-szer igazad lenne, de a garázdaság a kivétel, amikor mind a társtettességet, mind pedig a csoportos elkövetést meg lehet állapítani előzetes megállapodás és szándékegység hiányában is. Van róla több BH is.

patikus77 2010.11.19. 15:16

Mindenkinek köszönöm a tanácsokat!

Gabicsek!

Kaptam alapból 10 hónap részletfizetést. Valószínűleg nem fogom kérni a tárgyalás tartását, mert a végzésben is bele van fogalmazva, ha kérném, akkor az eddig beidézett 8-10 tanút oda is beidéztetnék. Ha azok költségét is rám rónák ki akkor biztos, hogy a falnak mennék. Ráadásul Budapesten lakom, a tárgyalás pedig Miskolcon lenne. Félreértés ne essék, nem a büntetés alól szeretnék kibújni, csak kevesebbel szerettem volna megúszni.

Más téma:

Egyébként az egyik barátom tavaly novemberben ittasan, jogosítvány nélkül, olyan motorral aminek nem volt eredetét igazoló papírja elsodort 2 kerékpárost. Nem teljes mértékben az Ő hibájából - tudom furcsán hangzik ittas vezetésnél -, mert este kivilágítatlan helyen, mellény és világítás nélkül kerékpároztak. Mire észre vette őket késő volt. Fékezett, a poros úton kiment alóla a motor, és a csúszó motor ütötte ki a kerékpárosok alól a kerékpárt. Személyi sérülés az ijedségen kívül nem történt. Egyébként az orvos kiérkezése után elhagyta a helyszínt, a rendőröket nem várta meg. Másnap reggel került elő, és adta fel magát a rendőrségen. Idén novemberben volt a tárgyalása. Megbüntették 156 ezer Ft-ra (költségekre vonatkozóan, rendőrség, mentők, stb...), és kapott 2 év felfüggesztettet, illetve eltiltották 5 év 6 hónapra a jogosítvány megszerzésétől.

Nem mintha többet kívánnék neki, vagy "irigyelném" a büntetését, de hol van ez az enyémhez képest?

Még mielőtt bárki poénkodna, hogy miféle barátaim vannak, illetve nem csoda, hogy én is "garázda" lettem, a srácnak sem volt soha dolga a hatósággal. Illetve mélységesen elítélem amit tett.

Igazából csak a mértékletességre akartam rávilágítani.

Az én esetemben az I.r. vádlott 1 év felfüggesztettet kapott. Az én felfogásom szerint az enyhébb, mint a 175 ezer Ft. Vagy rosszul gondolom?

vona100 2010.11.19. 15:06

Kovács Béla Sándor

Mindketten önálló tettesként követék el a garázdaság vétségét, nem pedig társtettesként!

Van: tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd!

Régen mikor még ceruzával töltötték a statisztikai adatlapokat, akkor az ügyész csak kiradírozta és átírta, mivel már több éve gépi statisztikai adatlap van, az ügyész úgy küldené vissza, ha társtettest jelölsz be, mint a huzat!

Gabicsek 2010.11.19. 14:24

én még mindig azt mondom, nem érdemes tárgyalás tartását kérni, nem biztos, hogy olcsóbban megúszod, és csak az eljárást húzod. Megpróbálhatod persze, ha gondolod.Lehet kérni részletfizetést a bíróságtól.

Ügyészségnek ne írj, hogy mérsékelje a büntetést, mivel azt nem az ügyészség, hanem a bíróság szabta ki. Mérséklést nem lehet ilyen esetben kérni, csak tárgyalás tartását.

kovacsz 2010.11.19. 13:09
guba 2010.11.19. 12:59

Ha a vádlott terhére szólóan nincsen kérelem, akkor vonatkozik erre is. Azzal a feltétellel, hogy a tárgyalás során nem merül fel újabb, terhelő bizonyíték.

Kovács_Béla_Sándor 2010.11.19. 11:20

Nem. Kérheted a tárgyalás tartását, ahol elvileg hozhatnak enyhébb ítéletet.Kollégák, erre, ugye nem vonatkozik a súlyosítási tilalom?

patikus77 2010.11.19. 11:19

bocsánat...... értettem

patikus77 2010.11.19. 11:17

Na akkor összefoglalom az eddigieket, már mint az én olvasatomban! Most már annyit sem értek, mint eddig. Természetesen ez nem az Önök (Ti) hibája, hanem az enyém. Tehát nekem annyi, nincs mentség a fizetés alól, illetve mérséklést sem kérhetek.

Jól értetem?

Főlökött 2010.11.19. 11:11

Már megint figyelmetlen voltam -Btk, + Be ...221/A....

Főlökött 2010.11.19. 11:05

Tisztelettel :

Köszönöm, csak dumáltam, nem néztem meg ( lustaságból ), de előkapartam :

A közvetítői eljárásBtk. 221/A. § (1) A közvetítői eljárás a személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet), öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.(2) A közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsított és a sértett között - a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó - megállapodás jöjjön létre. Az ügy közvetítői eljárásra utalásának a büntetőeljárás alatt egy alkalommal van helye.(3) Az ügyész hivatalból, vagy a gyanúsított, a védő, illetőleg a sértett indítványára az eljárást legfeljebb hat hónapi időtartamra felfüggeszti, és az ügyet közvetítői eljárásra utalja, ha

(4) A közvetítői eljárás tárgyában hozott határozatot a sértettel, a feljelentővel és a magánindítvány előterjesztőjével, valamint a közvetítői eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei (fővárosi) igazságügyi hivatallal is közölni kell. Az eljárást felfüggesztő és a közvetítői eljárást elrendelő határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak.(5) A gyanúsítottnak és a sértettnek a közvetítői eljárás során tett, az eljárás alapjául szolgáló cselekményre vonatkozó nyilatkozata bizonyítási eszközként nem használható fel. A közvetítői eljárás eredményét nem lehet a gyanúsított terhére értékelni.(6) A közvetítői eljárás részletes szabályait külön törvény állapítja meg.638(7) Ha a közvetítői eljárás eredményes, és a Btk. 36. §-a (1) bekezdése alkalmazásának van helye, az ügyész az eljárást megszünteti; ha a Btk. 36. §-a (2) bekezdése alkalmazásának lehet helye, vádat emel. Ha a gyanúsított a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége nem szűnt meg, az ügyész a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja.

Ja igen, bocsánat : XVI fejezetben van a garázdaság, ami nincs a felsoroltakban……, a testi sértés esetén lenne jó, mivel a XII felezet, I. cím alatt található.

Akkor tárgytalan a beírásom, nem járható út, sajnos……

patikus77 2010.11.19. 11:01

guba!

Neked is köszönöm!

patikus77 2010.11.19. 10:19

Főlökött!

Köszönöm, így már értem, és mindenképp be is szerzem. De amit továbbra sem értek (emiatt elnézést kérek), de onnan hogyan tovább, mi a következő lépés, illetve a feltételezett megoldás?Ha valóban kimaradt a "eljárási cselekmények sorából", akkor az nekem milyen "előnyökkel" jár?

Köszönöm!

guba 2010.11.19. 10:19

Akkor vedd úgy, hogy szóltam. :-)

guba 2010.11.19. 10:18

Nem kérhettek közvetítői eljárást, mert az csak személy, vagyon elleni és közlekedési bcs esetében lehetséges, és mint ahogy tanult kollégám kbs., már rámutatott, a garázdaság nem személy elleni bcs.


Főlökött 2010.11.19. 10:08

Tisztelettel :

NEM, Nem és Nem. Akkor nem értettük meg, amit írtam. Meg kell nézni az általunk aláírt gyanúsítotti jegyzőkönyvet, szerepel-e benne a a közvetítői eljárásról történő tájékoztatás, arról történő nyilatkozat tétel, de villám gyorsan. Ha nem, akkor kérni kell egy másolatot, mivel azzal bizonyítom, hogy nem történt. ( gyanúsított részére ingyenesen kiadják, ha még nem kértünk )A beszerzett hitelesített jegyzőkönyv bírtokában kell kérni, ezen cselekmény megismétlését, mivel kimaradt az eljárási cselekmények sorából.

Szóljon valaki, ha nem ért egyet. Nekem ez tűnik járható útnak.

patikus77 2010.11.19. 10:01

Főlökött!

Tehát, ha jól értem utólag is lehet kérni a közvetítői eljárást? Ezek után ha mindketten kérjük, akkor az egész eljárást megszüntetik és nincs semmilyen büntetés?Vagy azért nem ilyen egyszerű, és fizetni mindenképp kell, csak elképzelhető, hogy nem ennyit? Én már azzal is kiegyeznék.

Köszönöm a hozzászólást!

Főlökött 2010.11.19. 09:53

Tisztelettel :

Lehet, hogy félreérthető voltam, a könnyű testi sértés alakzatára próbáltam rávilágítani. Garázsaság az egyértelmű, de a kts. esetén 1 sértett - 1 elkövető és fordítva.

Kovács_Béla_Sándor 2010.11.19. 09:48

Nem így van. Ez bizony társtettesi alakzat, a garázdaságnak nincs is sértettje.

Főlökött 2010.11.19. 09:44

Tisztelettel :

"Úgy gondolod, hogy amig az egyikőjük adja a pofont addig ő a garázdaság elkövetője, aki pedig kapja az a sértettje, majd fordítva?"

Pontosan így van. Nem véletlen, a nyomozó hatóság mindkét felet külön-külön figyelmeztette, majd nyilatkoztatta magánindítványi jogára ( Btk. 170.§ (1) ).

Én azt látom járható útnak, hogy iratmegtekintést kérni, megnézni a saját gyanúsítotti vallomásomat, majd arról hitelesített másolatot beszerezni ( bizonyítékként való beszerzés ). Ha abban nem szerepel a közvetítői eljárásról történő tájékoztatás, arról történő nyilatkozat tétel, akkor véleményem szerint lehet kérni, annak pótlását, és akkor nyitott az út, a másik megoldás felé. Nem kell kockáztatni a tárgyalásos megoldást, amikor akár mi is lehetséges.....

patikus77 2010.11.19. 09:34

Köszönöm, még átgondolom!

Kovács_Béla_Sándor 2010.11.19. 09:30

Elölről nem, de a bírósági eljárást - ami eddig nem volt - le kell folytatni.

patikus77 2010.11.19. 09:23

Kovács_Béla_Sándor!

Egyébként ha ilyenkor tárgyalást kérek, akkor kivel szemben kérem? A végzéssel szemben, vagy pedig az egész ügyet újratárgyalják? Minden kezdődik elölről? Lehet, hogy nem egyértelmű a kérdésem, de laikus vagyok a témában...

A választ előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor 2010.11.19. 09:16

Azért kérhetsz tárgyalást. Szvsz kijöhet belőle enyhébb ítélet - bár felmenteni tényleg nem fognak.

patikus77 2010.11.19. 09:12

kovacsz!

Ez jó, volt...tudtam nevetni rajta. Ez is egy nézőpont, de az én bánatomon nem segít. Mármint azon, hogy kaptam egy nyakast, viszonoztam és megbüntettek 175.000 Ft-ra.

kovacsz 2010.11.19. 08:58

A jogkövető magatartás az lett volna, ha nem állsz le vele verekedni, hanem pl. feljelented könnyű testi sértés miatt.Hogy a falusi kocsmákban nem ez a bevett gyakorlat arról nem a jog tehet. :-)

patikus77 2010.11.19. 08:37

kovacz!

Ha a jog mögül nézzük, akkor igen. De ott nem. Tudom, tudom, meg is lett az eredménye, és fogjam be a számat. Csak képzelje el a szituációt, hogy táncol többek között a barátaival és a menyasszonyával egy szórakozóhelyen. Valaki (egyébkén kisebbségi) nyakon vágja. Minden előzmény nélkül. De ha még úgy is lett volna, hogy én könyökkel VÉLETLENÜL szemen ütöm. Annak ez az elintézési módja? 185 cm magas vagyok, az illető legalább egy fél fejjel magasabb nálam. Az életszerű, hogy én könyökkel szemen ütöttem? Vagy guggolva táncolt? Na mindegy nem kötekedni akarok, csak a véleményemet írom le. Egyébként a bíróság a körülményeket ilyenkor nem vizsgálja, nem kelet volna pl.: meghallgatnia engem is élő szóban? A büntetést mindenképp jogosnak tartom, csak a mértékét nem.

kovacsz 2010.11.19. 08:25

patikus77:Ez a helyzet viszont a részedről nem volt elkerülhetetlen.

patikus77 2010.11.19. 08:11

Tisztelt Gabicsek!

Köszönöm válaszát!

Igen, valóba "benéztem" a büntetési tételeket! Köszönöm, a helyreigazítást. Örültem volna, ha nekem van igazam.

Tehát az egyértelmű javaslata, hogy ne tologassam az ügyet, hanem fizessek? Esetleg ilyenkor nincs arra lehetőség, hogy írjak az ügyészségnek, hogy mérsékeljék a büntetésemet? Azt sem bántam volna, ha felfüggesztettet kapok, mint az I.r. vádlott. Ez egyenértékű ítélet? Mert szerintem nem.Egyébként soha nem voltam büntetve, és igen én hülye naiv beismertem mindent gondolván!!!, hogy a vallomásomból úgy is kiderül, hogy nem én kezdtem az egészet, és én csak reagáltam.

Válaszát előre is köszönöm!

patikus77 2010.11.19. 07:59

Tisztelt kovacsz!

Egyetértek Önnel (veled), valóban nem kell kocsmában, illetve sehol sem verekedni, viszont vannak olyan élethelyzetek, ahol elkerülhetetlenek az ilyen "jellegű incidensek". Igazából én a bírság értékével, és mértékével nem értek egyet!

Egyébként köszönöm a hozzászólást.

Kovács_Béla_Sándor 2010.11.18. 22:57

Ne olvasgassa; már így is büntetőjogásznak képzeli magát délelőtt óta.

Gabicsek 2010.11.18. 22:25

Patikus77!

Azt ajánlom, nem a pénzbírságos részt olvasgasd, hanem a pénzbüntetésest. A kettő között különbség van. (pénzbírság szabálysértéseknél és nem büntetőeljárásoknál van) Mivel valószínűleg beismerő vallomást tettél, ezért az ügyész tárgyalás mellőzésével indítványozott mindkettőtöknek büntetést.Idemásolom a pénzbüntetés kiszabásáról a Btk. idevonatkozó részét:

A pénzbüntetés51. § (1) A pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy - figyelemmel a cselekménnyel elért vagy elérni kívánt anyagi előnyre is - meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát és - az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyiviszonyaihoz és életviteléhez mérten - az egynapi tételnek megfelelő összeget.(2) A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egynapi tételösszegét legalább száz, de legfeljebb húszezer forintban kell meghatározni.52. § A pénzbüntetést, meg nem fizetése esetén, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.Egynapi tétel összegének a helyébe egynapi szabadságvesztés lép. Ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnálrövidebb is lehet.

No, innen lehet számolgatni, hogy szabták ki neked a pénzbüntetést, mert biztos lehetett volna nagyobbat is. (Ugye nem olvasod itt a max. 150.000.-Ft-ot?) Ha a szabálysértési törvényből idéztél, kicsit eltévedtél, mert büntetőeljárás esetén a pénzbüntetésről a Btk. rendelkezik. Gondolom, nem voltál még büntetve, beismerted a cselekményed, ezért kaptad tárgyalás mellőzésével a pénzbüntetést.Én nem igazán javasolnám, hogy tárgyalás tartását kérd, mert csak az időt húzod, a vége ugyanez lesz és később mentesülsz a hátrányos jogkövetkezmények alól.

Vona!A közvetítői eljárásnál sértettnek is kéne ám lenni, szerinted a két vádlott közül melyik a sértett?:))Olvasgasd el kicsit a Btk. 221/A. §-át, hogy tisztábban lásd a közvetítői eljárással kapcsolatos rendelkezéseket.

kovacsz 2010.11.18. 21:55

vona:

Úgy gondolod, hogy amig az egyikőjük adja a pofont addig ő a garázdaság elkövetője, aki pedig kapja az a sértettje, majd fordítva?

„Hoztak egy törvényt, hogy ha megütnek, és Te visszaütsz akkor Te is ugyan olyan garázda vagy, mint aki megütött?”Nem hoztak, de ez van. Nem kell kocsmában (és máshol sem) verekedni.

patikus77 2010.11.18. 19:59

Tisztelt vona100!

Először is köszönöm gyors válaszát!

Nem, nem indítványoztam, hogy a másik féllel szemben könnyű testi sértés vétsége miatt is járjanak el, illetve az "illető" sem indítványozta velem szemben. Illetve ugyancsak nem tájékoztattak, hogy kérem-e a büntetőeljárás felfüggesztését és közvetítői eljárásra utalást. Őszintén szólva azzal sem vagyok tisztában, hogy mint jelent a "közvetítői eljárás".

Egyébként ha ez már nem lehetséges - mármint a közvetítői eljárás -, akkor a tárgyalásnak milyen költségei várhatóak még? Megmondom Őszintén, nem szeretném, ha többe kerülne a leves, mint a hús. Egyébként a kihallgató tiszt, nekem is azt mondta akkor, hogy maximum ejnye-bejnye lesz, vagy egy minimális pénzbüntetés. Utána néztem, és elvileg: "A pénzbírság16. § (1) A pénzbírság legalacsonyabb összege ezer forint, legmagasabb összege százötvenezer forint." Nem értem, hogy miért állapítottak meg ennyit.

Már bánom, hogy belekeveredtem ebbe az egészbe, de még is mit kellett volna tennem? Megköszönni a nyakast, és meghívni egy italra? Felháborítónak tartom ezt az egész eljárást! Soha életemben nem volt dolgom a hatósággal, egész eddigi életemben törvénytisztelő voltam! Hoztak egy törvényt, hogy ha megütnek, és Te visszaütsz akkor Te is ugyan olyan garázda vagy, mint aki megütött? Bocsánat, de ezt le kellett írnom...

Válaszát előre is köszönöm!

vona100 2010.11.18. 19:12

Kezdjük ott, hogy mivel ketten verekedtetek össze, ezért egyikőtök sem követhette el társtettesként a garázdaságot, csak önálló tettesként!A kihallgatásodkor indítványoztad, hogy a másik féllel szemben könnyű testi sértés vétsége miatt is járjanak-e el, illetve ő indítványozta-e veled szemben?A gyanúsítotti kihallgatásodkor az okos rendőrnek tájékoztatni kellett volna, hogy kéred-e a büntetőeljárás felfüggesztését és közvetítői eljárásra utalását! Gondolom ez nem történt meg nem is hallottál róla! Ugyanis, ha mindketten kéritek, akkor az egész eljárást megszüntetik és nincs semmilyen büntetés!

Azt nem tudom pontosan, hogy lehet-e még kérni a közvetítői eljárást, de az ügyészségnek nyugodtan írhatsz egy levelet, ezt előterjesztve!Természetesen megemlítve azt, hogy a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvedben rögzítve van-e az ere a tájékoztatásra adott válaszod! Hadd lássa, hogy nincs eljárásjogi hiba és mindjárt visszább vesznek a keménykedésből!

Amennyiben nem lehetséges a közvetítői eljárás eben a szakaszban, akkor i kérjél tárgyalást, mert ez nagyon durva büntetés! Az első alkalommal általában megrovást adnak, ami még í bíróságig sem jut el!

patikus77 2010.11.18. 18:39

Tisztelt hozzáértők, és választ adók!

Kérdésem, illetve a tények:2010. május hónap 23. napján egy vidéki szórakozó helyen összetűzésbe keveredtem egy illetővel. A vádiratból idézek (amit elfogadtam): Fk. xy I.r és "Én" II. r. vádlottak az xy sörözőben italoztak és szórakoztak, majd a helyiségben táncolásra kialakított részében, egymás közelében táncoltak. "Én" II.r. vádlott táncolás közben a háta mögött lévő fk. xy vádlottat véletlenül - hozzáteszem erre konkrétan nem emlékeztem, és érzékelni sem érzékeltem semmit és a jegyzőkönyv felvételekor is azt mondtam, hogy "elképzelhető" - a könyökével arcon, szemtájékon megütötte, mire fk. xy I.r. vádlott "Én" II.r. vádlottat tenyérrel nyakon vágta. Ekkor "Én" II.r. vádlott odament fk. xy I.r. vádlotthoz, akit ruhájánál fogva megragadott, dulakodtak, majd mindketten elestek, melynek következtében "Én" II.r. vádlott arcát véletlenül egy - a korábban már földre ejtett és összetört - sörösüveg megvágta.

Ma kaptam kézhez a végzést, amiben az áll, hogy társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 175. 000Ft-ra megbüntettek, és az akkor még kiskorú,- időközben 18. életévét betöltött - I.r. xy pedig 1 év felfüggesztettet.

Nem erős ez egy kicsit?

A végzés értelmében:A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kézbesítéstől számított 8 napon belül az ügyész, vádlott, védő tárgyalás tartását kérheti. A tárgyalás tartására irányuló kérelemnek a végzés végrehajtására halasztó hatálya van. A tárgyalás tartása iránti kérelem a tárgyalás megkezdéséig visszavonható.Egyébként a Miskolci Városi Bíróság a végzést tárgyalás mellőzésével hozta meg.

Kérdésem:

Mivel járok jobban? Ha "csendben" maradok, és fizetek, vagy inkább kérjem a tárgyalás tartását? Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.

A választ (válaszokat) előre is köszönöm!