enyhítő körülmények - családon belüli erőszakforrás főoldal vissza

kaméleon 2010.07.14. 23:56

Tudom, hogy hülye laikus kérdés, de világítsa meg nekem valaki legyen szíves, miért számít egy büntetőügyben enyhítő körülménynek, hogy az ítélethozatalig (ami a bíróságon múlik) sok idő telik el, és miért számít annak, hogy valaki kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Nem könnyű megérteni, miért is tehetné meg valaki könnyebben, hogy bántalmazza a másikat, ha kiskorú gyermekei is vannak. Ha szülök, nagyobb eséllyel úszom meg, ha bántalmazok valakit? Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy az ellenségem fejbe verésére azt a barátnőmet kell csak megkérnem, akinek a legtöbb gyereke van, mert akkor nem kell büntetéstől tartani.

Ha a büntetőeljárás alatt kiderül, hogy a vádlott még bizonyítottan hamisított is, sőt, írásban nyújt be hamis viszonvádat, amit közben visszavon, de az ítélet utáni fellebbezésében kijelenti, hogy meggondolta magát, és mivel őt találták bűnösnek, mégis fenntartaná, hogy veszi az ki magát, hogy az ítélet végére a bíróság azt írja, enyhítő körülmény, hogy más bűncselekményt sem ez előtt, sem az adott tette óta nem követett el?

Miért jelenti ki vajon a bíróság, hogy ha valaki megtámadja a házastársát, és valamit felkapva ütlegelni kezdi, amivel még sérülést is okoz, és csakis azért hagyja abba, mert vki jött, majd az egésszel hamisan a másikat vádolja meg, annak csekély a tárgyi súlya? Azért csekély, mert a férjemet ütöm, vagy azért, mert a másik ember verése bagatell.

Mostanában naponta megyek el a családon belüli erőszak miatt aláírást gyűjtők mellett, és nem írom alá, mert azt hiszem, hogy az erőszakot kell elítélni, és tök mindegy, hogy a férjemet, a tanáromat, a szomszédomat, vagy vki mást ütök. Ilyen nehezen emészthető magyarázatok, és a társa verését csekély súlyú, nem büntetendő dolognak értékelő ítéletek mellett azért elbizonytalanodik az ember.