Tárgyalás – rágalmazás vétségeforrás főoldal vissza

ObudaFan 2010.04.29. 20:32

Ha már van jogi képviselőd, tiszteld meg azzal, hogy rá hallgatsz, mert ő ismeri az ügyet részleteiben.

Csabi700517 2010.04.29. 15:16

Kedves fórumozók!

Rágalmazás vétsége miatt a kedvesem volt férje egy év felfüggesztett büntetést és pénzbírságot kapott, ez 1 éve márciusban történt.

Közjegyzővel hitelesített bizonyítékok alapján történt a büntetés kiszabása, amit a kedvesemmel adtunk be a bíróságra, tárgyalás nem volt anélkül hozták meg az ítéletet.

Mi kértük még tavaly hogy miután nagy nyilvánosság előtt történt a rágalmazás így ugyanabban a körben kérjen bocsánatot.

Választ nem kaptunk, gondoltuk bemegyünk, benézünk az irattárba ( 2010 március 20 körül voltunk bent ) , ott észre vettük, hogy a volt férj kéri a tárgyalást mert ” Ö megfogja magyarázni hogy miért mondott durvaságokat a volt feleségére és sérelmezi hogy Öt mint becsületes embert feljelentettük ami Ö szerinte alaptalanul történt”

A tárgyalás jövő héten lenne Május 4 - én, nos gondoltuk hogy majd minket is értesítenek, miután ez nem történt meg még Április elején sem ezért panaszt tettünk a bíróság elnökénél, ahol az elnök tájékoztatott hogy 8 nappal a tárgyalás előtt megkapjuk az értesítést.

Egyébként szóvá tettük azt is hogy arról sem kaptunk semmi papírt hogy egyáltalán lesz tárgyalás mi mentünk be a bíróságra és így tudtuk meg.

Nos a mai napig nem jött értesítés ma Április 29 – ét írunk.

Gondoltuk telefonálunk egyet a bíróságra, nos itt ért minket a döbbenet úgy tájékoztattak minket, hogy a tárgyalást megtartják de nélkülünk a vádlott ott lesz a sértettre nincs szükség.

A kérdésem ilyet lehet tenni?

Az Ügyvédünk szerint nem lehet és kért minket, hogy vele együtt jelenjünk meg a tárgyalás napján ha minket a kedvesemmel nem hívnak be akkor Ö mint ügyvéd befog menni mert ez szabálytalan eljárás.

Azt még hozzátenném, hogy a volt férjnek a felesége a Budapesti Ítélőtábla egyik dolgozója.közel van a tűzhöz, ezért úgy érezzük, hogy el akarják sumákolni a dolgokat.

Hozzá kel tennem, hogy a volt férj a kedvesemmel szemben egy okirathamisitást is elkövettet, aminek a kivizsgálása majd akkor történik ha a köztük folyó vagyonjogi per véget ér.

Köszönöm a választ

Üdvözlettel: Csaba