tárgyalásforrás főoldal vissza

zsofar 2010.01.06. 12:20

Meg volt a tárgyalás de még lesz majd februárban . Már a 3. ! A kérdésem az hogy az ügyvédemmel írathatok egy kérvényt amiben kérem hogy a feleségem ne jelenjen meg a tárgyaláson mert orvosi kezelés alatt áll és nem akar találkozni a zsarolóval aki hála a jó égnek már más ügyből kifolyólag már kapott azóta 1 év 6 hónapot és még van 3 ügye ahol azt mondta a védője hogy csak felfüggesztett lesz .

W

zsofar 2010.01.03. 18:47

Köszönöm a választ azt fogjuk tenni . Van ügyvédünk de Ö csak a mint tanácsadó volt jelen és hogy a kártérítést elindítsa .Már tett vallomást az első tárgyaláson most csak a anyagi részét kell bizonyítani.

W

laeyer 2010.01.03. 18:29

Nincs semmi probléma! A bíró meg fogja érteni. Hivatkozz a korábbi tárgyalásra, hogy ott is rosszul lett, valamint fél a zsarolótól, hogy találkozni kell vele.. Akár még a tárgyalás reggelén is rosszul lehet. Ezekre vonatkozóan kérd a bírót a későbbi kihallgatásra. Amelyet írásban tennétek. De, ha már kihallgatták lehet eltekint a bíró tőle.

Vidd magaddal a pszichológiai papírokat. Kedden lesz,a kkor már írkálj semmit. Max. telefonon. De hitelesebb, ha ott mondod el, hogy rosszul lett aznap reggel is a tárgyalás előtt!!!

De miért nincs ügyvéded??!! Ne te küzdjél bűnözők ellen, hogy lehetsz így objektív!! Valamint az ügyvéd talán megnyugtatta volna már a feleséged, vagy már rég túl lennétek a vallomás megírásán. Hogy írod meg magadtól majd a vallomást?? Egy jártas ügyvéd tudja mit kérdezne a bíró! Ne sajnáld, lehet amit ti írtok a bírónak nem lesz elég, akkor be fogja hívni a feleséged!!

zsofar 2010.01.03. 15:36

Miért lenne hamis ha tényleg olyan orvosi kezelés alatt áll ami nem nagyon engedi a feszültséget a stresszt. Teljesen ki készült idegileg amikor ez a zsaroló zsarolt minket. Az első tárgyaláson ott volt és akkor is rosszul lett a végére és most már csak az anyagi kárt kell bizonyítanunk.

W

ObudaFan 2010.01.02. 21:37

A hamis tartalmú igazolás viszont hamis magánokirat.

végrehajtó1 2010.01.02. 19:03

az igazolást csatold be tértisen 8 napon belül.Ha korházban van akkor azt az igazolást.

zsofar 2010.01.02. 18:46

s ha kórházba került ? akkor hogy jelenjen meg ?

W

zsofar 2010.01.02. 18:33

orvosi igazolást kell 8 napon belül felmutatni ?

w

végrehajtó1 2010.01.02. 18:22

Ha nagyon nem akar menni akkor ne menjen ,de 8 napon belül csatoljon orvosi igazolást.pl:(H1N1-re hivatkozva)

:)

ObudaFan 2010.01.02. 17:59

Ha a keddi tárgyalásra idézve van, akkor most már meg kell jelennie.

zsofar 2010.01.02. 13:34

Sziasztok . Most Január 5.-én lesz a tárgyalás ahol én meg a feleségem vagyunk a sértetek ,amin már csak az anyagi kárt kell bizonyítanunk (ami szerintem az ügyész dolga lett volna)s nem szeretnénk hogy a feleségem is ott legyen a tárgyaláson mert idegileg kivan orvosi kezelés alatt áll , rendszeresen kell gyógyszert szednie hetente jár orvoshoz . Ha én Hétfőn a ügyfélfogadási időben bemegyek az Bíróságra és viszem a kérvényt erről . elfogadják ? vagy elég ha kedden viszem a tárgyalásra .

KösziW

zsofar 2009.12.11. 10:29

köszönöm akkor megírom a kérvényt.

Kovács_Béla_Sándor 2009.12.11. 10:11

„A bíróság engedélyezheti... ”

zsofar 2009.12.11. 09:31

S akkor kinek kell írni s kérvényt ?

W

ObudaFan 2009.12.09. 11:59

A bíróság engedélyezheti, hogy a tanú a szóbeli kihallgatását követően vagy helyette írásban tegyen vallomást. Ebben az esetben a tanú a vallomását saját kezűleg leírja és aláírja, az elektronikus okirat formájában elkészített vallomását minősített elektronikus aláírással látja el, vagy a tanúnak a más módon leírt vallomását bíró vagy közjegyző hitelesíti. Az írásbeli tanúvallomás megtétele nem zárja ki, hogy utóbb a tanút, ha ez szükséges, a kihallgatása céljából a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megidézze.

zsofar 2009.12.09. 11:11

Sziasztok . Olyan kérdésem lenne hogy Januárban lesz egy tárgyalásunk a feleségemmel ahol Én vagyok a sértet zsarolással a feleségem zaklatással. Zsarolási és fenyegetési bűncselekmény áldozatai lettünk. A feleségem idegei nagyon ki vannak hetente jár Pszichiáterhez és rendszeresen szed nyugtatót meg kedély javítót. Tudjuk-e kérvényezni hogy Ö idegi állapota miatt ne jelenjen meg a tárgyaláson.

W