Érdekes ügyforrás főoldal vissza

Attir 2009.11.10. 12:38

Kb. 2 éve történt a dolog, amikoris beépített szekrény elkészítését rendeltünk meg egy bútorkészítő cégtől (2 főből állt). Nem tudták határidőre elkészíteni és mint utóbb kiderült, nem is akarták, viszont 160 ezer forintnyi előleget kifizettünk. Pár hónapi huza-vona után feljelentettük őket, azonban csődött jelentettek és az lett a vége, hogy kijelentették, hogy nem tudnak tőlük egy fillért sem behajtani. Később, a párom „kinyomozta” hogy hol lakik a nő (nevezzük csak így, a cég tulajdonosát) és személyesen ment el hozzá, hogy megbeszéljék a dolgot. A nő kijelentette, hogy nem fogja visszafizetni a pénzt, de megállopodtak, hogy cserébe elhozza a nyomtatóját meg fényképezőgépét. Erről írtak is egy egyoldalas papírt, amit mindeketten alá is írtak. Egy könyvtárban fénymásolták le, így tanuk is vannak, hogy nem volt „balhé”. Idáig nincs is túl nagy baj, azonban pár héttel később, érkezett egy rendőrségi papír miszerint a páromat feljelentették, a nő elmondása szerint, a párom erőszakoskodott és önbíráskodva vitte el a dolgait. Még orvosnál is volt és szerzett látleletet, arról, hogy a párom megharapta(párom 2 m magas, a nő meg 160, van olyan aki ezt elhiszi, hogy egy férfi egy nő kezét harapgálja???!!!). ugyhogy most több rendbeli vád van ellene, önbíráskodás, könnyű testi sértés, személyi szabadság korlátozása. Szerintetek lehetséges, hogy a párom fogja a végén a rövidebbet húzni ?? Mindenki tudja, hogy 1000 ft-ért lehet manapság látleletet szerezni, nem? Nagyon aggódom, mit gondoltok? Lehet, hogy büntetést fog kapni, és ha igen, akkor maximálisan mi lehet?