Gyerekpornó Békásmegyerenforrás főoldal vissza

JuKids 2007.06.22. 11:48

Ha valakit érdekelnek a fejlemények, megosztom a reggel beadott kérvényemet... Vigyázat, szókimondó szövegek! (18)

JuK

+++++++++++++++++

Budapest II. és III. kerületi BíróságDr. Mikó Gergely tanácselnök úr részére

"Elkallódott" iratok beszerzésére vonatkozó kérvény

Tisztelt Elnök Úr!

2007. január 18-án feljelentést tettem a Budapesti Nyomozó Ügyészségen az akkor már nagykorú S[.] Alexandra és édesanyja ellen a feljelentésben részletezett bűncselekmények vonatkozában. Feljelentésem egy részét az Ügyészség január 25-én elutasította, más bűncselekmények vonatkozásában a vezető-helyettes ügyész úr "a feljelentés egy példányát a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező" kerületi Rendőrkapitányságnak, illetve Bíróságnak megküldi, mint írja. A Bíróság irodáján először 2007 márciusában érdeklődtem arról, hogy megkapták-e a feljelentésemet, de akkor nemleges választ kaptam, csakúgy mint most, júniusban is. Úgy gondolom, az elmúlt öt hónap elégséges idő volt ahhoz, hogy egy irat az Ügyészségről a Bíróságra érkezzen, így felkérem tisztelt Elnök Urat, hogy érdeklődje meg, vajon hol akadt el a "feljelentésem egy példánya", illetve kérem Önt, hogy szólítsa fel az Ügyészséget, hogy amennyiben határozatukkal ellentétben mégsem küldték át Önöknek, illetve a kerületi Rendőrkapitányságnak az iratokat, ezt haladéktalanul tegyék meg, valamint a késedelem okáról is tájékoztassák Önt, Önön keresztül pedig engem. A feljelentésemhez akkor mellékeltem egy hangfelvételt, amelyen egy 17 éves lány az általa drogdílerként aposztrofált volt barátjával telefonon tárgyalja meg, hogy hogyan válthatná meg magát a kurvának való kitevéstől, mivel amikor a lány még drogfüggő volt, a díler pedig "még szerette" őt, a tőle kapott drog ellenértékeként több tízezres tartozást halmozott fel nála. Érdekes, hogy öt hónap kevés ahhoz, hogy egy ilyen ügyben meginduljon a nyomozás. Hadd ne kommentáljam.

Az Ügyészség fent idézett, "Nyom. 92/2007." számú határozatát fénymásolatban mellékelem. Ismételten kérem Elnök Úr szíves közbenjárását, hogy a végzésnek megfelelően az ügy az Ügyészségről átkerüljön a Bíróságra! Kérném továbbá, amennyiben úgy gondolja, hogy 17 éves lányokat bedrogozni és kurvának eladni bűncselemény, akkor legyen szíves arra is rákérdezni, hogy a feljelenésem "egyik példánya", illetve az ahhoz mellékelt bizonyító erejű hangfelvétel megérkezett-e a kerületi Rendőrkapitányságra. Köszönöm.

Még két, a fentiekhez részben kapcsolódó ügyben kérném szíves közreműködését. Amint az az ügyészségi határozat indoklásában is olvasható, nem ez az első feljelentésem, amelyet tettem az Ügyészségen. Az alapügyet Ön is ismeri, 2004. június 30-án ítélt engem 10 hónap felfüggesztett börtönre, mert az egyik fájlomról azt gondolta, hogy én neveztem el azt "miez"-nek. Ebbe most nem folynék bele. Az ügy 148/2004. számon futott a bíróságon, mint bizonyára emlékszik, arról szólt, hogy a fk. Alexandrának kedve szottyant kicsit italozni, mivel édesanyja szombat este nem vacsorával várta otthon, hanem a lány állítása szerint kurválkodni ment. Bákáson betértünk egy éjjelnappaliba, ahol ő kiválasztotta, hogy mitől szeretné jól érezni magát, majd négyen megittuk a likőröket. Nagyon helyesen úgy gondolta, hogy nem bűncselekmény az sem, ha melltartóban parádézik és erre barátnőit is ráveszi. Na de miután anyuci befejezte a kurválkodást, a lány máris úgy kezdett emlékezni, hogy ő bizony nem kért italt, én egyedül mentem be a boltba és címke nélküli üvegből itattam őt meg a barátnőit, akiknek úgy kellett lenyomnom a torkukon az üveget, közben a csöcsüket meg a punájukat markolásztam, meg hogy aztán a képek hogyan készülhettek, amiken ő félmeztelenül ökörködik, hát az rejtély, mert ő bizony nem emlékszik semmire, hiszen akkor ivott életében először, akkor is kényszer alatt. 14 hónapon át tartó nyomozást eredményezett a színjátéka, amelyre több mint másfél milliót költött a rendőrség, mielőtt két hónapos nyomozása során az ügyész felismerte, hogy nem történt bűncselekmény, mindezt pedig a meggyanúsításomkor meglévő bizonyítékok alapján vezette le. De azért szó sincs hepiendről, mert ott volt az egyik CD-men a "miez.jpg" nevű fájl, ennek jelentőségéről meggyőzte Önt dr. Bűdi László, úgyhogy 600.000-et sikerült velem kifizettetniük. Óriási szolgálatot tettek a társadalomnak, a családnak, az ifjúságnak, hogy egy fiatalkorú bűnöző hazudozásai miatt egy kisgyermekes családot sikerült tönkretenniük. Erre igazán büszkék lehetnek! Mindenesetre feljelentettem S[.] Alexandrát az általa a rendőröknek mondott hazugságok miatt, de az ügyész indoklása szerint kizárólag azért szüntették meg az eljárást, mert nem csináltam gyerekpornó képeket, így a lányok azon kijelentései, hogy leitattam, elkábítottam őket, szexuálisan zaklattam (pl. az egyik sértetti vallomásban olvasható, hogy heteken kereresztül a farkamat nyomkodtam a gyerekkorú lány fenekéhez) hiába képezték a gyanúsítás, őrizetbevétel alapját, hiába ezzel indokolták a házkutatást, illetve hiába kizárólag ezen vallomások miatt rendeltek el ellenem 10 hónapon át tartó kényszerintézkedést (kk. veszélyeztetése, és nem gyerekpornó miatt!), tehát mindezek a hazugságok nem hamis tanúzások, csakis irreleváns állítások. A meg nem történt szexuális zaklatás hosszas ecsetelése tehát nem hamis tanúzás, mert nem készítettem pornóképeket! Értem én az ügyész szándékait, most viszont egy korábbi feljelentésemmel kapcsolatban kérem az Ön szíves közbenjárását.

Másolatban csatolom a toxikológus szakértő kirendelő határozatát, amelyen olvasható, hogy "Felmerült a gyanú továbbá arra vonatkozóan is, hogy a gyarmekkorúaknak valamilyen kábítószert is adott." Igaz, hogy ilyet senki nem állított, de felmerült a gyanú, hogy a gyermekkorúaknak kábszert is adtam. Nem az, hogy esetleg fogyasztottak korábban, mielőtt délután feljöttek hozzám, hanem direktbe, hogy én adtam nekik. Mert a gyanú csak úgy huss, felmerülhet. Ja. Na szóval feljelentettem a rendőröket emiatt a kis geciség miatt, de az ügyész elutasítta a feljelentésemet, miszerint: "felmerült annak lehetősége is, hogy az alkoholon kívül más anyagot is juttatott a gyermekek szervezetébe". Büdös szemétládák, azok, mind a rendőr, mind az ügyész! Életemben nem volt dolgom kábítószerrel, de azért magyarázza a bizonyítványukat. Nem juttattam semmit a gyermekek szervezetébe, sem alkoholt, sem kábszert, de még csak a faszomat sem, hiába próbálkoztak ezt is rámbizonyítani, Alexandrát nőgyógyászhoz küldték, hogy nemi erőszak nyomait keressék rajta (mégis milyen alapon?), Noémit arról kérdezik, hogy mondtam-e neki, hogy fogja meg a faszomat (honnan a faszból vették ezt?), sőt emiatt még egy 11 éves kislányt is képes volt behívni a rendőr, csak azért, hogy arról győzködje, hogy nyugodtan vallja be, hogy "szexuális dolgokat" csináltam vele (mert ez jól mutatna az ügyiratban), de persze ezzel sem lőtt túl a célon az ügyész szerint, "sor került szexuális tartalmú bűncselemények vizsgálatára is", mert "adatok merültek fel". Mindenre felmerült adat egy év alatt, csak arra nem, hogy három csitri egymásnak ellentmondó vallomásával valamit kezdeni kellene. Na de vissza a toxikológushoz: a kirendelő határozaton olvasható, hogy a szakvéleményét 3 példányban, a díjjegyzéket 4 példányban nyújtsa be, sőt soron kívül faxolja át az előzetes szakvéleményét (utolsó bekezdés). Valami nyomának kell lennie az ügyiratban, ha a faxot soron kívül átküldik, a jelentés három, a díjjegyzék négy példányban megérkezik, ezt valaki kifizeti (több tízezres, netán több százezres számla). Nincs nyoma az ügyiratban. Senki nem keresi. Kirendelik a szakértőt, három év múlva az ügyész roppant szükségesnek nevezi, hogy a rendőrség igazolni kívánta a felmerült gyanút, de az már senkit nem érdekel, hogy akkor most tényleg igazolta-e a gyanút a jelentés, vagy sem, illetve ha volt drog a lányok pisijében, akkor azt én juttattam-e a szervezetükbe, vagy netán maguk szívtak, csakúgy mint szoktak. A jelentés nyilván megérkezett a rendőrségre, a szakértőt nyilván kifizették. Mindennek nyoma kell hogy legyen. Eddig négyszer kértem az ügyészségtől, többek közt a Fővárosi Főügyészségtől és a Legfőbb Ügyészségtől is, hogy szerezzék be a hiányzó három példány legalább egyikét, és tegyék be a helyére, az ügyiratba. Nem reagáltak, holott mindannyian borzasztó lényegesnek találták, hogy szakértő vizsgálja az ellenem felmerült gyanút. S[.] Alexandra édesanyja, N[.] Csilla azt állította nekem, hogy a rendőrök kifizettettek vele egy szakértői jelentést, 60.000 forintot. Felmerült bennem, hogy netán drogot találtak Alexandra szervezetében, de ez a tény nem mutatott volna jól az ügyiratban, hiszen görcsölés ide vagy oda, semmi arra vonatkozó információ nem merült fel, hogy én bármit is juttattam volna oda, így elképzelhetőnek tartottam, hogy a rendőrök (mivel Csilla nem csinál belőle titkot, hogy jó kapcsolatot ápol az állománnyal) nem kívánták Alexandrát újabb büntetőeljárásnak kitenni, így kéz alatt elintézték a jelentést. Emiatt feljeletnést tettem az ügyészségen, de megtudtam, hogy állampolgári bejelentésnek helye nincs, az, hogy Csilla azt állítja, hogy 60.000 forintot kellett fizetnie egy jelentésért egy rendőrnek, nem elég egy eljárás megindításához. Ja. Ellenben felkérem Önt, hogy a Toxikológia Intézettől szerezze be a hiányzó jelentés másolatát, illetve a kerületnél és a BRFK VFO Ifjúságvédelemnél kérdezzen rá, hogy hol sikkasztották el az eredeti három példányt, ki fizette ki azokat, milyen pénzből, mivel ennek semmilyen nyoma sincs az ügyiratban. Köszönöm szíves közbenjárását.

Harmadik, egyben utolsó kérésem szintén egy hiányzó irat beszerzésére irányul. Valójában ez az irat (szemben a toxikológiai szakvéleménnyel) nem feltétlenül része az ügyiratnak, de mivel ennek tartalmával kapcsolatban feljelentést tettem, és a tartalmának ismerete nélkül utasították el a feljelentésemet, úgy gondolom, megnyugtatóan csakis akkor tudnám lezárni ezt a kérdést, ha megismerném az iratot. Amikor ismeretlen okból kiskorú veszélyeztetésére hivatkozva indítványozta az ügyészség az előzetes letartóztatásomat (ezzel a bűncselekménnyel soha senki nem gyanúsított meg – igaz tiltott pornográf felvétel megszerzésével, tartásával sem, de amiatt legalább vádat emeltek gyanúsítás nélkül, de a kk. veszélyeztetése miatti előzeteshez még ennyi sem kellett), az ügyész volt olyan szíves, hogy azt találta mondani a bírónő (dr. Gábriel Éva) szemébe, hogy neki bizony tudomása van arról, hogy én fél éve gyerekpornó képeket csinálok a környékbeli gyerekekről, ezekből gyerekpornó oldalakat tartok fenn (nyilvánvalóan ez amolyan "gyermekoldal" lehet, amiről Elnök Úr is fantáziált 2004-ban, miszerint "sexedu" meg "miez" fájlnevek vannak rajta kiírva, ezekből lehet tudni, hogy szexszel összefüggő egy kép, így az egyszeri pedofil ezek alapján tölti le azokat – viccnek is rossz, de tíz hónapot simán lehet kapni ilyen agymenésért). Szóval dr. Herter Zoltán 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekénnyel vádolt engem hamisan, csak úgy mellesleg a bíróság előtt, csak hogy elszakítson három éves lányomtól, tudván, hogy én vagyok a kizárólagos eltartója. Pompás. Ezért őt is feljelentettem. Az ügyészségről kapott válasz megközelíti a „miez.jpg“ színvonalát: mivel egyik tanú arról beszélt, hogy én készítettem róla normális fényképet, így jogosan állította dr. Herter Zoltán a bíróságon, hogy gyerekpornó oldalakat tartok fenn, egyébként sincs jegyzőkönyvezve ez az állítása, úgyhogy nekem kuss. Namost a bírósági meghallgatás jegyzőkönyvében a kövezkező szerepel (fénymásolatban mellékelem): "Ügyész: előterjeszti a kényszerintézkedés elrendelése iránti indítványát", így feltételezem, hogy mivel ez verbálisan ezt jelentette, hogy gyerekpornó képeket csinálok és ezekből még honlapot is üzemeltetek, valószínűleg ezt tartalmazta az indítvány. Az indítvány száma (mint a szintén fénymásolt bírósági végzésen olvasható) B.III.9082/2002. Felkérem tisztelt Elnök Urat, hogy ezen indítványt szerezze be, hogy megtudhassuk, hogy azzal, hogy az ügyész úr a bíróság előtt legyerekpornókészítőésterjesztőzött, vajon csak az indítványát ismertette-e, mert ha igen, akkor igenis jegyzőkönyvbe van véve a fenti állítása, és akkor enyhén szólva rosszul fogja magát érezni, amint újfent feljelentem. Feltételezem Önről, hogy egy hamis vádat nem hagy elsikkadni, és megtesz mindent annak érdekében, hogy a kérdéses ügyészi indítvány is ügyirat részét képezze. Köszönöm.

Kívánok jó egészséget, tisztelettel és köszönettel:

Budapest, 2007. június 21.

Jurkovics Károly[lakcím]

JuKids 2004.08.08. 16:41

Kedves peppenv!

Egyáltalán nem voltál tenyérbemászó és nem bántottál meg.

"hogyan kezdődött az ügyed" Megpróbálom röviden, de minden lényeges részletet említve, hogy megértsd nem csak az adott este történéseit, hanem az előzményeket is:Volt ez a három kiscsaj, egyikükkel (Szandival) évekkel korábban ismerkedtem meg Békáson egy farsangon, ahol fotóztam, és megkért hogy csináljak róla is képeket és majd küldjem el neki. Évente egyszer-kétszer találkoztunk az aluljáróban stb., köszöntünk egymásnak, majd mikor "nagylány" lett, fél évvel a balhé előtt megkeresett, hogy csináljak róla modell-jellegű képeket, mert fotómodellnek készül, meg megbeszéltük, hogy csinálok neki honlapot is. Havonta egyszer-kétszer feljártak a barátnőivel, nyáron sűrűbben is, lejártunk a Duna-partra, meg hozták hozzánk a ruhatárukat stb., kb. 800 kép készült róluk fél év alatt. Többször voltunk kirándulni is együtt (Szandi pont egyszer sem jött, de a másik két lány rendszeresen), bár kilógtak a csapatból, pár évvel idősebbek voltak a többi gyereknél, illetve már akkor is elég balhésak voltak, de egy iskolába jártak a kisebbekkel, a bátyjaik is együtt lógtak stb., úgyhogy megfértek együtt. Aztán eljött 2002. november 23., amikor is a vásárlásból hazatérve az ajtón egy cetlit találtam: "Karcsi, kellenének fotók, hívj fel. Szandi" (Ezt a lapot csatoltam az első vallomásomhoz, de nyoma veszett. No comment.) Felhívtam, megbeszéltük a délután öt órát, feljöttek mind a hárman, és elindultunk a lakótelepen, hogy majd választanak egy helyet, ahol jó képeket tudunk csinálni, mint kiderült, Szandi az anyukájának akart ajándékot csinálni a képből, de ezt később nem vállalta fel. Útközben is fotózgattunk, betértünk egy kis ABC-be kóláért, ahol Szandi megkérdezte, nem veszünk-e valami piát. Mivel tudtam, hogy rendszeresen isznak (később derült ki, hogy éppen előző nap is merev részegre itták magukat, nem tudtak leszállni a hévről, elhagyták a cuccaikat), és ha akarnak, megszerzik rá a pénzt máshogyan (ékszer-, mobillopási ügyekbe keveredtek folyamatosan), úgy gondoltam, nem lehet baj, ha közösen iszunk egy kis gyenge likőrt, főleg hogy ők töményt akartak volna venni. Ezt a döntésemet meg lehet kérdőjelezni, de (bármilyen nevetségesen hangzik is) meggyőződésem, hogy ez a szombat este minden kilengésével együtt nem volt "durvább", mint bármely másik, nélkülem eltöltött szombat estéjük, és ezt azóta többször meg is beszéltük a lányokkal, akikkel - talán már írtam - azóta is baráti kapcsolatban állunk. Visszatérve az estére: Leültünk egy ház kapuja elé, megittuk a likőröket (nagyon sok volt a pia nekem is), fotózgattunk, aztán egyszer csak levetkőztek melltartóra, kértek ilyen képeket is, majd levették a melltartóikat és kértek olyan képet is, amin eltakarják a mellüket. Aztán felöltöztek, és elindultunk hazafelé. A történteket többen látták, hiszen szombat délután volt, senki nem fejezte ki nemtetszését, olyan is volt, aki azt mondta, most szórakozzunk, amíg fiatalok vagyunk. Hazavittem a lányokat, és a nagymama hívta a rendőröket (az anyuka a lány szerint éppen "dolgozott", csak máshogy mondta), mondván hogy leitattam az unokáját. Mondtam, hogy hívja nyugodtan, én ugyan le nem itattam, majd a rendőrök tisztázzák (bíztam bennük 100%-ban). Aztán fél óra múlva kiértek a rendőrök, én ott ültem addig a lányéknál, a nagymama már pedofilozott, meg elmesélte, hogy az unokája lógott két hetet a suliból, és biztos velem volt, meg szoktam őket hívogatni, és nem szólok bele a telefonba, erről felismer, meg hogy ki tudja hány gyereket rontottam meg, meg mondta, hogy fotós vagyok (ami szintén nem igaz, de ő azt hitte), úgyhogy felmerült, hogy milyen képek készültek, amiket ezért megmutattam a rendőröknek. Az intézkedő rendőr jelentett fel gyerekpornó készítés miatt, mikor kértem, hogy mutatsson már egy gyerekpornó képet, ő azt mondta, hogy ezt csak a szakértő tudja megállapítani. (Mivel nem tudta eldönteni, ezért feljelentett miatta - szakértőt a kérdés megállapítására 2003. június 11-én rendeltek ki, több mint fél év elteltével, majd miután a szakértő megmondta, hogy nem pornóképek, még egyszer kirendelték őt ugyanerre, még egyszer megmondta, hogy nem pornóképek, úgyhogy vádemelési javaslatot tettek. Szintén no comment.) Elvittek, majd visszajöttek kipakolni a lakásomat (a szüleim lakásán is jártak!), majd vérvételre, nőgyógyászhoz, drogteszte küldték a lányokat, utána kihallgatták őket, utána engem, ekkor (jogos, de elutasított) panasszal éltem a gyanúsítás és az őrizetbevétel ellen, 17 óra elteltével átszállítottak a város másik végébe, ott ehettem először 21 órával őrizetbevételem után, két nap fogda után az előzetes letartóztatási indítvány elutasították, az ügyész fellebbezett, de azt is elutasították, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, ami 2003 szeptemebréig érvényben volt. Pszicológussal, pszichiáterrel vizsgáltattak, a körülöttem élő gyerekeket azzal zaklatták, hogy szoktam-e őket fogdosni, meg a kezükbe adtam-e a nemi szervemet. Mindezt úgy, hogy nem követtem el semmi bűncselekményt. Talán jogos a felháborodásom, és nem csak az enyém, hanem az összes ismerősömé. Mert egy olyan ember sem volt, aki az ügy miatt elfordult volna tőlem, és idén is elengedtek a fentiek ismeretében hat kislányt (10-14 éveseket) velem nyaralni. A gyerekeiket a három nagylánytól tiltották el a szüleik, nem tőlünk. Egy kis háttérinformáció: most tavasszal, amikor a kisebbek elkezdtek érdeklődni a szex iránt, pár napig keresték az érintett lányok társaságát, együtt bandáztak, a nagylányok pedig arról győzködték őket, hogy ők annakidején már 11 meg 12 évesen vesztették el a szűzességüket, sőt állítólag kép is van erről bizonyítékként. Egy hónapja meg ezt terjesztették magukról, hogy éjjel kettőkor megerőszakolták őket egy kapu előtt. Na most állítólag ezekre a lányokra voltam rossz hatással azzal, hogy egyszer belementem a hülyeségükbe.

"felnőtt, családos ember létedre 14 éven aluli, részeg, félmeztelen kiscsajokat fényképezni (függetlenül attól, hogy ők kérték, és nem bűncselekmény) elég gáz dolog. Tényleg nem érzed, hogy ez mennyire az?" Teljesen gáz, de mint írtam, itt én mentem le az ő szintjükre, ami talán hiba volt. Tény, hogy egyéni eszközzel próbáltam meg megérteni a problémáikat. Ezek lakótelepi kallódó lányok, alkoholista, erőszakos, köztörvényes szülőkkel (ahol egyáltalán vannak), akiket több iskolából kirúgtak, hetedikben hét tárgyból buktak stb., velük csak egyéni módon lehet foglalkozni. Ha nem lép közbe az Ifjúságvédelem állítólag az ő érdekükben, talán másképp alakul az életük. Elvették tőlük ezt az esélyt. "az emiatt ellened irányuló támadások ("kibelezünk, felgyújtjuk", stb.) ugyan jogtalanok és elítélendőek, viszont legalábbis várhatóak voltak... ilyen a közerkölcs :(" A nagymama ezirányú támadását megértem, azóta is pedofilozik messziről, ha véletlenül meglát. De egy rendőrtől nem vártam volna ezt. Sőt, nem egy rendőrtől, hanem szinte az összestől, aki akkor ott volt. Verték az ajtómat, kapcsolgatták a lámpát, a szomszéd szobából ugráltak neki a falnak. Nem mondom, hogy "mint a gyerekek", mert ilyet tőlük még nem láttam. Egy rendőr száját ne hagyja el olyan, hogy "megölöm az asszonyodat". Ezek védenek meg engem, ha kell? Ez a teljesen gáz.

"hasonló a helyzet a gyermek aktokkal is. erkölcsi szempontól problémásak lehetnek, a bíró megálapítása helyesnek tűnik." Lehet, hogy én vagyok az egyetlen az országban, akiben nem kelt nemi vágyat egy aktkép akkor sem, ha gyereket ábrázol? Mindenki más pedofil lenne? Ezen azért gondolkozzatok el... Rajtam kívül mindenkinek a szexualitás jut eszébe egy gyerek meztelen testéről? Én szépnek tartom, ha szép. Ugyanígy egy nőt is szépnek tartok, ha szép. Akár öregen is (vö. Tarlós). Szerintem a szépség nem a kortól függ. Éppen az lenne a pedofil gondolkodás, hogy egy meztelen nő nem kelt nemi vágyat, de egy ugyanabban a helyzetben lévő gyerek igen. Az orvosszakértő megvizsgált több tíz- vagy százezer képet a milliós nagyságrendű képemből, ebből (a vádirat szerint) 1475 olyan volt, amin meztelen gyerek volt, mivel láthatóan az összes ilyet pornográfnak nevezte és felsorolta. (Már a ruhában fagylaltozó kislányról is az orális szex jutott eszébe, mit érezhetett, amikor meztelen gyereket látott?) Éppen tegnap beszélgettünk erről a barátainkkal (a kislányomnak volt a szülinapi bulija), hogy pl. egy anyuka szereti úgy fényképezni az öt éves fiát, hogy látsszon a képen a fütyije. Pedofil lenne? Neked is lesz gyereked, fiad vagy lányod, majd gondolkozz el ezekről akkor is. És itt jön a bíró által külön kiemelt, pubertás korosztály, akik közül tényleg vannak olyanok, akik szégyellik a változó testüket, de talán nem többen, mint a kisebb gyerekek és a felnőttek között. Tény, hogy pubertás aktokat nem látsz a bulvársajtóban, a Fókuszban, ezek csak kb. 15 fölött vállalják fel, feltételezem, hogy a népharagtól félnek (a TV2 Magellán c. műsorában a riportom alá bevágtak ilyen képeket, miután a riporter felismerte, hogy "nahát, ez tényleg nem pornó"). Viszont láthatsz ilyen képeket művészi folyóiratokban (pl. Fotóművészet), művészi albumokban (nem akarok neveket írni, mert az Index fórumáról törölték a hozzászólásomat és a letiltásommal fenyegettek, mondván hogy "pedofil művészeket reklámozok"). Szerintem (és láthatóan nem csak szerintem) a változó test is lehet szép, viszont éppen ez a hozzáállás, ennek tabuként való kezelése gerjeszti egyrész a kislányok kóros szégyenérzetét, illetve a másik oldalt, azt hogy valaki csak a serdülőkre kíváncsi, mivel minden mással tele van a sajtó."Ezért a helyedben nem azzal próbálnék érvelni, hogy az nem is pedofilia, stb. Hanem arra helyezném a hangsúlyt, hogy az ilyen képeket (sem) gyűtötted, hanem a letöltésekkel jöttek, mert ezt még el lehet fogadtatni, de az előbbivel kár is próbálkozni." A gyermeki test szépségének felismerése egyértelműen nem pedofília, nem ez ellen kellene minden eszközzel fellépnie a bírónak (az ítélet kihirdetése után, annak indolkásában hozta fel a fogalmat, előtte nem került szóba). Én pedig gyűjtöttem a képeket, elsősorban a gyermekábrázolásokat, mivel hobbim (sajnos csak volt) a gyerekfotózás, ezen túl az aktokat is (nem csak gyerekekről). Ezen nincs mit szépíteni, ez ténykérdés. Ami a letölésekkel jött, az a 140 gyerekpornó kép az öt és fél év alatt összejött egymillióból. Mint Te is írtad, ilyen arányban bárkinél lehet ilyen kép, ha internetezik. Erről próbáltam meggyőzni a hatóságokat, nem akartam őket félrevezetni, mint Lévay. De ezt nem értékelték, éppen ezt nevezték "életszerűtlennek", és bizonyítéknak azt, hogy CD-írás közben látom a képeket, meg a 10.000-ből 30 az óriási mennyiség, meg a "miez" az "mi az". Sajnálatos, elszomorító, kiábrándító. Mondhattam volna bármit, az ítélet már megvolt, de legalább felvállaltam, amit tettem, a lelkiismeretem tiszta.

"Csak ott támadj, ahol van értelme és ne bosszantsd feleslegessen a bírót és/vagy az ügyészt (ezt mások is sokszor mondták már neked...)." Nem tudom, mennyiben befolyásolhatja a független Bíróság ítéletét az, hogy én sorra (hónapok elteltével) jogosnak bizonyuló panaszokkal éltem ott is, ahol láthatóan nem volt értelme. Ez szerintem nem befolyásolhatta volna sem a rendőrök, sem az ügyészek, sem a bíró munkáját. Ha pedig mégis ez történt, újabb értelmetlen panaszoknak van helye. ;-)

Csatlakozom Nickhez, tanulj a hibáimból, és a jogszabály (elsősorban alkalmazásának) kritizálását hagyd meg nekem. ;-) Sajnos a valós védekezés sem tűnik mindig elegendőnek, nem biztos, hogy meg akarja érteni a bíró a p2p működését, lehet hogy megelégszik azzal a feltételezésével, hogy az internetet pedofilok használják.

JuK

Nick Name 2004.08.08. 09:30

Nézd, adott esetben elég lehet a vádemeléshez, de következetes és valós védekezéssel az ügy megszüntetése sem zárható ki. Elsősorban azt javasolnám, hogy tanulj JuK hibáiból, ne támadj, ne kritizáld és vond kétségbe a jogszabályt, ne nyiss parttalan védekezést, hanem kizárólag arra koncentrálj, miképp tudodigazolni, hogy a szándékod és a tudomásod ellenére is felkerülhettek az ominózus képek a gépedre (ahogy azt az előző hozzászólásodban is tetted).

peppenv 2004.08.07. 23:55

Kedves JuKids!

Elolvastam a történetedet, itt a fórumon, és egy kissé megnyugodtam:a legroszabb amit kaphatok az 10 hónap felfüggesztett :)Persze, remélem a másodfokon te is megúszod.De van néhány dolog amit megkérdeznék ha nem haragszol:

Eszem ágában sincsen pedofilozni, mert jóhiszemű, rendes embernek tartalak, de az emiatt ellened irányuló támadások ("kibelezünk, felgyújtjuk", stb.) ugyan jogtalanok és elítélendőek, viszont legalábbis várhatóak voltak... ilyen a közerkölcs :(

Ezért a helyedben nem azzal próbálnék érvelni, hogy az nem is pedofilia, stb. Hanem arra helyezném a hangsúlyt, hogy az ilyen képeket (sem) gyűtötted, hanem a letöltésekkel jöttek, mert ezt még el lehet fogadtatni, de az előbbivel kár is próbálkozni.Egyébként te mit szólnál hozzá, ha a lányodról készülnének ilyen "művészi" képek?

Bocs, ha túlzottan tenyérbemászó voltam, nem akartalak megbántani. Csak arra akartam rámutatni, hogy próbáld meg beleélni magad a másik fél szerepébe; az ő hátterükkel, iskolázottságukkal, előítéleteikkel, te mit gondolnál, hogyan ítélkeznél.Csak ott támadj, ahol van értelme és ne bosszantsd feleslegessen a bírót és/vagy az ügyészt (ezt mások is sokszor mondták már neked...). Másodfokon nem hibázhatsz! Persze mit pofázok én itt a 20 évemmel és 0 élettapasztalatommal, úgyhogy ugorjunk:

"A Te ügyed is a BRFK VFO-n van?"Nem, vidéki vagyok. A vallomásomat egy csinos, fiatal hadnagylánynál tettem.Persze velem is próbáltak kötözködni. Az informatikai képzetségükről pedig mindent elárul az, hogy az egyik csávó súlyosbító körülményként róta a fejemre, hogy a képek "RÁADÁSUL le is lettek töltve!"Kész, ettől kissé lebénultam :)

Tudom, hogy a jogászok nem szeretnek konkrét ügyben állást foglalni, a részletek ismerete nélkül, de az előző hozzászólásomban leírtam a lényeget.A kérdésem ugyanaz:Elég ez egy vádemeléshez?

Hálás lennék valami válaszért!

Csontoszs 2004.08.06. 14:50

JuKids

Sajnos azt látom, hogy saját jogos vagy vélt sérelmeit olyan szinten vetiti ki, hogy semmi mást nem tud, vagy akar tudomásul venni. Nem kívánok jogvitába szállni Önnel, mert egyrészt nem lenne tisztességes, másészt pedig semmi értelme.

Teljesen téves megközelítése a Be. kógens előírásainak említése az Ön szemszögéből, de mint laikusnak elnézhető, de ne haragudjon, én itt ezt már nem is kívánom kijavítani.

"Szerintem viszont ha Te is úgy gondolod, hogy egy ilyen szöveggel kell elutasítania a parancsnoknak a konkrét panaszt, akkor azt hiszem, az Év Rendőre és csapata után a Te munkádat is nagyító alá veheti majd az arra érdemes szerv. A mondat - mint Te is tudod, és csaknem helyesen idézted - így hangzott:

"Tájékoztatom hogy semmilyen előírás nincsen arra vonatkozóan, hogy milyen eljárási cselekményeket, milyen sorrendben, és milyen időpontban tervezzen és hajtson végre a nyomozó hatóság." "

Néhány egyértelmű, és logikailag evidens sorrendtől eltekintve a Be. NEM ír elő sorrendiséget a nyomozó hatóság számára a bizonyítási eljárás során, akár tetszik akár nem. A kell szó számolgatása finoman szólva is "butaság".

És szerencsére az én munkásságomat nem ÖN fogja nagyító alá vonni, és értékelni.

Az Ön által megnevezett ügyészt jól ismerem, és nagyon jó szakember, ezzel kapcsolatban nem kívánok véleményt kifejteni, mert nem lenne etikus.

Maradok azon az állásponton, hogy kíváncsian várom a II. fok ítéletét, biztosan közzé fogja majd tenni számunkra, még akkor is, ha elmarasztalják. Bár egészen biztos, hogy akkor sem fogja azt mondani, igen, bűnös vagyok, hanem természetesen Ön is - mint több ezer más ember - azt fogja mondani, hogy a rendőrség és az ügyészség "ítéltette" el.

Talán kevesebbet kellene foglalkozni a heves, és mindezidáig megfoghatatlan kirohanásokkal, amiket érdemben nem tud alátámasztani, és kissé szerényebben, és nagyobb tisztelettel kellen odafigyelni az esetleges szakemberek tevékenységére.

És itt még véletlenül sem magamra gondoltam.

Az ártatlanség vélelme NAGYON fontos dolog, de nem tart örökké. Ezt sem szabad elfelejteni.

Az, hogy Ön az interneten böngészve honnan állapít meg tényként közölt statisztikai értékelést az ügyek számára és milyenségére vonatkozóan, hát finoman szólva is megmosolyogtató.

"Az, hogy a mai napig (több mint 20 hónap alatt!) nem kaptam vissza a fényképezőmet, amivel semmilyen bűncselekmény nem történt, szerinted taktika? Szerintem hivatali hatalommal való visszaélés."

Nevetséges. Tegyen feljelentést, és utána döbbenten olvassa el a megtagadó határozatot. És utána értékelje újból a tényeket. Vagy pedig keressen már meg egy értelmes büntetőjogászt, fizessen ki neki beugróként 200.000 forintot, és halgassa meg tőle is, hogy értelmetlen vádakkal dobálózik.

"amikor Ti (még ha nem is személyesen Te) vezetitek félre a társadalmat."

Hát ez is egy vélemény. No comment.

Az, hogy bizonyos gyanúsítások tekintetében a nyomozás hogyan került megszüntetésre, ebbe nem kívánok belemenni, mert mint oly sokszor írtam, nem ismerem a konkrét ügyet. A véleményem meg van róla, sejtem az okait, amik valóban lehetnek szakmai hibák.

Amennyiben a bíróság felmenti, bcs- hiányában, természetesen elfogadom, mint ahogyan MINDENKINEK el kell fogadni. Kérdés, hogy amennyiben nem így történik, Ön mit fog elfogadni?

Ezzel le is zárom ezt a témát, a jövőben nem kívánok erről többet írni. Javaslom, hogy Ön is inkább bölcsen hallgasson, és várja meg a jogerős ítéletet.

JuKids 2004.08.03. 23:00

Kedves Csontoszs!

(Remélem nem haragszol, hogy én továbbra is tegezlek; úgy vettem észre, itt így szokás, és rajtam kívül Te is mindenkit tegezel, mint ahogy korábban velem is így tettél. Igazán nem is értem, miért tértél át magázódásra csak azért, mert megkérdeztem, hogy nyalizni akarsz-e a bírónak azzal, hogy a szerintem Számodra is nevetséges ítéletét csupán a neve miatt, tehát az eddigi munkássága miatt elfogadod.)

"Azért valamit nem értek. Ha már ekkora habitussal árasztotta el a fórumot az Önt ért sérelmek, sőt bűncselekmények miatt, akkor miért nem tett tömeges feljelentést az ügyészségi nyomozóhivatalnál, hogy vizsgálják meg, ki hamísított bizonyítékokat, tett hamis szakértői véleményt, etc. ?!"

Erre a kérdésedre választ is adtál:"Ha ilyet tapasztaltak volna, ők maguk tettek volna feljelentést."Én is ezt hittem, tehát hogy elég panaszt írni, amit az ügyész elolvas, elég a vallomásba beleírni a sérelmeimet, mert elolvassák. Ha nem olvasták el őket, ne utasítsák el a panaszt és ne emeljenek vádat. Ha elolvasták őket, tegyenek feljelentést. Nézd csak meg mit nyilatkozott rólam az ex-rendőrkapitány (ebben a topicban az első hozzászólásban): 8-14 éves lányokat fél éven keresztül fotóztam meztelenül, az így készült képeket a netre raktam. Azon túl, hogy az itt leírt dolgok egyike sem bűncselekmény, még csak nem is igaz. Ha nem én mondtam volna a vallomásomban, hogy 8-14 éves gyerekeket (nem is csak lányokat) szoktam vinni kirándulni, magamra sem ismertem volna a cikket olvasva. Nem érzed úgy, hogy itt azért egy kis csúsztatás történt? Vagy inkább baromi nagy? 60.000 példányban jelent meg ez így december közepén: év vége, jutalmazások stb., Te is tudod nagyon jól...

Szerinted csúsztattam, amikor dr. Németh Péter szavait idéztem. Szerintem viszont ha Te is úgy gondolod, hogy egy ilyen szöveggel kell elutasítania a parancsnoknak a konkrét panaszt, akkor azt hiszem, az Év Rendőre és csapata után a Te munkádat is nagyító alá veheti majd az arra érdemes szerv. A mondat - mint Te is tudod, és csaknem helyesen idézted - így hangzott:

"Tájékoztatom hogy semmilyen előírás nincsen arra vonatkozóan, hogy milyen eljárási cselekményeket, milyen sorrendben, és milyen időpontban tervezzen és hajtson végre a nyomozó hatóság."

Nem a sorrendiségről van szó. Ez a levél utolsó mondata volt, azután, hogy leírták (a nyomozás meghosszabbítására vonatkozó panaszomat elutasítva), hogy azért készítettem gyerekpornót, mert több ezer, gyermekeket szexuális helyzetben ábrázoló kép volt a számítógépemen. Valahogy mindkét állítás, "tény" hamisnak bizonyult. Ugyanígy a levelet záró frappánsnak szánt mondat sem igaz. Az idevonatkozó topicban is leírtam: az új Be.-ben 779-szer szerepel a "kell" szó, tehát (mintha nem tudnánk) a Be. bizony előírja, hogy mit kell tenni a nyomozás során, sok esetben azt is, hogy milyen sorrendben és milyen időpontban. Mégpedig a "kell" szóval, ami (Leiterjakabtól kölcsönözve; másra írta): "kógens, parancsoló tartalmú norma." Vegyük csak a legegyszerűbb példát: Be. 176. § (1): "A nyomozást a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és az elrendelésétől, illetve megindulásától számított két hónapon belül be kell fejezni." Ugye látod, hogy milyen időpontban kell csinálni, még a sorrendiségre is utal, na meg arra, hogy nem húzni kell az időt egy-két évig (mint esetemben), hanem célratörően kell dolgozni. Az én ügyemet az ügyész (nevezzük nevén: dr. Pápai Csaba, beszélgethetsz vele az ügyemről, ott volt nézőként a tárgaláson is, végig önelégült fejet vágott) egy tollvonással lezárta: az ügy megindításakor látszott, hogy nem történt bűncselekmény (olvasd el a megszüntetőt ebben a topicban, ha még nem tetted meg). Meg kellett volna szüntetnie a III. kerületnek (ha nem a kibelezésemmel foglalkoztak volna, hanem az ügyre koncentrálnak), vagy ezt kellett volna tennie egy héttel később az Ifjúságvédelemnek (bár nem tudom, hogy került az ügy hozzájuk), ha nem az elismerést hajszolták volna. Mert a Be.-ben igenis le van írva, hogy milyen előírások vannak a nyomozati cselekményekre, sorrendre és időpontokra. Logikai következtetés (tanultam az ügyésztől): még ha nincs is minden szabályozva, a semmilyen szó akkor sem felel meg a valóságnak, tehát az Év Rendőre hazudott. Szerintem ismerned kell a Be.-t, sőt szerintem ismered is. Ne tagadd meg!

"Azt, hogy a nyomozástatktikát hogyan alakítják, hál' Istennek, még nem befolyásolhatja sem a gyanúsított, sem a védő. Köszönet ezért a jogalkotónak, és hálát rebeghet a társadalom."Van a "nyomozástaktika", mint írod, és elhiszem, hogy Te ezt alakítod, de hogy ezek nem ezt alakították, hanem a korlátlan hatalmú rendőrt, az is igaz. És az Ügyészség be is vette az alakítást. Én nem. Az, hogy a mai napig (több mint 20 hónap alatt!) nem kaptam vissza a fényképezőmet, amivel semmilyen bűncselekmény nem történt, szerinted taktika? Szerintem hivatali hatalommal való visszaélés.

"arról pedig még én sem tudok, hogy lenne statisztikai adat, hogy mennyi büntetőeljárás indult a Btk. 195/A §-ba ütköző bcs. miatt, és igen meglepne, ha Ön ebben jobban informált lenne." Olvasom a bulvár rovatot az Indexen, valamint a www.rendorseg.hu-n is rendszeresen rákeresek a "pornográf" szóra a hírekben (a mai napig kinn van az én "elfogásomról" szóló hír). És amikor itt azt olvasom, hogy a 15 éves lány a 16 éves barátnőjét is hívta, hogy orálisan elégítsen ki egy férfit, akkor azért elgondolkozom, hogy ez legalább annyira bűncselekmény, mint az én állítólagos 8-14 évesekről készült meztelen fotóim, bár senki nem látott ilyet, és senki nem mondott ilyet. A rendőrök a népszerűséget hajszolva (értsd: "pedofilt" fogva) átesnek a ló másik oldalára, kiszínezik a híreket, és ezért bizony már a társadalom sem rebeghet hálát. A 15 és 16 lányról olyan dolgokat közöltek, ami a legszemélyesebb magánügyük, jó hogy a fényképüket nem tették oda: ezek elégítették ki a férfit orálisan, mint ahogy még ki tudja hány hasonló korú más férfiakat. Ugye Te sem gondolod, hogy ez az irreleváns információ a lányok érdekét szolgálta? Az pedig, hogy mennyi ilyen esetben nyomoznak, kedves szomszédom, Bakó Éva közölte Magyar Hírlapban. Az én gyerekpornó készítési ügyem is benne volt, mert mint kiderült (a másik békási hölgy mondta), nem tudtak róla, hogy bűncselekmény hiányában szűnt meg. Ennyit erről.

Nem értem, miért az én szavaimban keresel csúsztatásokat, amikor Ti (még ha nem is személyesen Te) vezetitek félre a társadalmat. Emlékszel, egy másik topicban jó dolgakat akartál hallani rendőrökről, hát mondtam is, mert olyat is tudok. De ami rossz, azt sem hallgatom el. Én nem kételkedem a szavaidban, kérlek tisztelj meg annyival, hogy Te se kételkedsz csak azért, mert ismersz embereket, akik szerinted nem asszisztálnak törvénysértésekhez. Azért nem tettem feljelentést, mert azt hittem, európai módon megoldhatók a konfliktusok, pl. egy bűncselekmény hiányában megszüntetett ügynél dr. Németh Péter ír egy újabb levelet, immár nem az előírásokat letagadva, hanem elnézést kérve, amiért (nem taktiázva, hanem rosszhiszeműen) egy éven keresztül akár a törvény ellenében is megnehezítette az életemet. Nem történt meg, bár még megtörténhet. A tárgyalás előtt egy héttel is voltam benn dr. Pápai Csabánál, felhívva a figyelmét arra, hogy még emelt fővel visszakozhat, észreveheti, hogy a vádirat egy nagy nulla, de kiröhögött. A vádirat attól még egy nagy nulla marad, olvashatod a "Megszerzés-tartás" topicban. A bírónak is írtam a bizonyítási indítványomban, hogy ne térjen rá erre a rendőrök által kitaposott ösvényre, de megtette. Mindhárman a karrierjük egyik mérföldkövét láthatták az ügyben, és valóban az is. Még ha nem teszek feljelentést, akkor is. Ugyanis nem az én szokásom. De ha egyszer indul a eljárás a nyomozás, a vádemelés, a tárgyalás hiányosságait feltárandó, bizony elmondok mindent, és elvárom, hogy ha jogerős ítéletben igazat adnak nekem, elfogadd azt.

JuK

Csontoszs 2004.08.03. 19:31

JuKids

"De Neked nem az lenne a feladatod, hogy ha a "rendőr" és a "bűncselekmény" szavak egy mondatban szerepelnek, máris kételkedni kezdj."

Nem, nekem nem ez a feladatom.

" Az a baj, hogy bár dr. Németh Péter és akkor még alosztálya nyomozott ellenem ilyen ügyben (kizárólag a gyerekpornó készítés ügyében!), hazudott a szakértőknek, hazudott az Ügyészségnek, hazudtak a sajtónak, leírta, hogy az ő munkájára vonatkozóan "semmilyen előírás nincsen", "

Nos, ha mindenben így csúsztat, akkor éppen ezért történik minden másképp, mint ahogyan Ön szerint kellen. Ugyanis nem ezt mondta, hanem tartalamilag AZT, hogy semmilyen előírás sincs ARRA, hogy a rendőrség milyen nyomozati cselekményeket, milyen sorrendben végezzen. És ez valóban így van. Ez pedig jogkérdés. Azt, hogy a nyomozástatktikát hogyan alakítják, hál' Istennek, még nem befolyásolhatja sem a gyanúsított, sem a védő. Köszönet ezért a jogalkotónak, és hálát rebeghet a társadalom.

Bár hangsúlyozom ismét, hogy én is csak a saját munkámért tudok teljes mellszélességgel felelősséget vállani.

talán szakmai ártalom, de kissé szkeptikus vagyok az Önhöz hasonló védekezések előadóival. De újból hála Istennek, ott van a II. fokú bíróság, aki reméljük megnyugtató választ ad minden kérdésére.

"És ezen nem segít az, hogy egy rendőr kétségbe vonja kollégái törvénytelenségeit."

Azért valamit nem értek. Ha már ekkora habitussal árasztotta el a fórumot az Önt ért sérelmek, sőt bűncselekmények miatt, akkor miért nem tett tömeges feljelentést az ügyészségi nyomozóhivatalnál, hogy vizsgálják meg, ki hamísított bizonyítékokat, tett hamis szakértői véleményt, etc. ?!

Bár még itt a lehetőség, elévülési időn belül van. És akkor minden fórumon igazságot szolgáltathatnak Önnek. Az, hogy én mit vonok kétségbe? Engedtessék meg nekem, hogy kissé hitetlen legyek. Ugyanis magam ismerem azokat az ügyészeket, akik ellátták a nyomozás felügyeletét, bár soha nem beszéltem senkivel erről az ügyről, és nem is fogok. Azt azonban tudom, hogy soha egyikük sem aszisztált volna olyan törvénysértésekhez, amiket Ön nevezett meg. Ha ilyet tapasztaltak volna, ők maguk tettek volna feljelentést.

Más:arról pedig még én sem tudok, hogy lenne statisztikai adat, hogy mennyi büntetőeljárás indult a Btk. 195/A §-ba ütköző bcs. miatt, és igen meglepne, ha Ön ebben jobban informált lenne. Azt pedig mégjobban kétlem, hogy betekintési joga lenne az egyes eljárási iratokba, hogy tudja mi a nevetséges vád. Az ártatlanság vélelme fontos dolog. NAGYON fontos. Várjuk meg hát a II. fokot, és nyugtával a napot.

Addig is, próbáljon meg kicsit lehiggadni, egészen biztos, hogy saját magának, és az ügyének is jót tesz vele.

JuKids 2004.08.03. 11:18

Kedves Csontoszs!

Természetesen én sem gondolom, hogy itt egy ellenem esküdtek volna össze a különböző hatóságok. Egyszerűen visszaéltek a hatalmukkal, nem tartották be a törvényt, mert megtehették. És ez itt egy JOGI kérdés, a Jogi Fórumban a helye.

Összeesküvésről szó sincs ilyen szinten. Amit "összeesküvés-elméletként" emlegetek (inkább az elmélet szó a lényeg ebből), annyi hogy rengeteg felesleges "tiltott pornográf felvétellel való visszaélés" eljárást indítanak, nevetséges vádakkal, mivel évek óta annak osztogatják az Év Rendőre díjat, aki gyerekpornó ügyében nyomoz. Ezzel életeket tesznek tönkre. Az a baj, hogy bár dr. Németh Péter és akkor még alosztálya nyomozott ellenem ilyen ügyben (kizárólag a gyerekpornó készítés ügyében!), hazudott a szakértőknek, hazudott az Ügyészségnek, hazudtak a sajtónak, leírta, hogy az ő munkájára vonatkozóan "semmilyen előírás nincsen", végül egy éves nyomozásuk után bűncselekmény hiányában szűnt meg az eljárás, mégis senki nem vonta kétségbe (felső körökben) még csak az Év Rendőre kitüntető címre való alkalmasságát sem.

Az tény, hogy a gyanúsítás alaptalan volt, a házkutatás szakszerűtlen és jogtalan, hamisított papírokkal, a szakértőknek végig hazudtak (pl. állítólag nemi aktus imitálására vettem rá a lányokat), nem adták vissza az ok nélkül lefoglalt tárgyaimat, csak hónapokkal később reagálhattam a szakértői véleményekre, nem kaptam másolatot semmiből, a tanúvallomásokat és az én vallomásaimat is több helyen átfogalmazták (pl. fenékrecsapásból farokdörgölőzés lett), az iratismertetést az előadó az elején megszakította. Az is tény, hogy ezekről az Ügyészség tudott. Az is tény, hogy a bíró tisztában volt azzal, hogy minden az ártatlanságomat támasztja alá. Ha gondolod, megosztom Veled a nyomozati anyagot, ha lesz időd. Hozzászólásaidból úgy látom, hogy mindenhol észreveszed, ha bűncselekmény történik, csodálkoznék, ha a kollégáid esetében nem vennéd észre.

És azt is gondolom, hogy azért tehették meg a kis piti (vagy igencsak nagy) visszaéléseiket a rendőrök, mert mindenki "hulljon a férgese!" hozzállással tekintett az ügyre, hiszen a társadalom által jogosan elítélt bűncselekménnyel vádoltak - csak mint kiderült (illetve a kezdetektől tudni lehetett): ALAPTALANUL! És ezen nem segít az, hogy egy rendőr kétségbe vonja kollégái törvénytelenségeit.

Talán olvastad, hogy éppen 2002 őszén, amikor engem is ki akartak belezni, fel akarták gyújtani a házamat és meg akarták ölni az asszonyomat a III. kerületi kollégáid, voltak másfajta aberrációik is:

"A vád szerint a III. kerületi rendőrök 2002. szeptember 12-én hallgatták ki a férfit, lopás gyanúja miatt. Négyen közülük azonban ütlegelni és rugdosni kezdték a gyanúsítottat, annak arcát és térdét sem kímélve. Ezután, a másodrendű vádlott ötlete alapján a sértettet 45 fokos szögben a fallal szembe állították, sisakot és gázálarcot húztak a fejére, végül egy írógép tartására kötelezték."http://index.hu/…allatas7924/

Persze kétségbe lehet vonni ezt is. De Neked nem az lenne a feladatod, hogy ha a "rendőr" és a "bűncselekmény" szavak egy mondatban szerepelnek, máris kételkedni kezdj.

JuK

Csontoszs 2004.08.02. 22:55

Kedvs muzsolt!

van néhány kérdés, amire részletesebben csak úgy tudok válaszolni, ha megfelelő időt szakítok rá, amit most nem tudok, sajnos, de igykszem sakítani, bár a hétre nem ígérem, mert meghalni nincs időm.

Védő:

Nos a nejeddel kapcsolatban nem azért tettem fel a kérdést, mertnem gondoltam, hogy nem büntető jogász, hisz ez gyértelmű volt, és nem is azért, mert ügyvédnek mindent kell tudnia, hanem azért, mert általában az ügyédeknek meg vannak az ismeretségeik egymás között, és tudják, hogy melyik szakterületen adott esetben kihez forduljanak. Ezért nem értettem, hogy miért itt érdeklődtök.

védőt természetesen tudok ajánlani, jót és nagyon jót, drágát és kevésbé drágát. ha komolyan érdekel, akkor írj egy mailt, írd meg, hogy kb. milyen árkategórában gondolkodsz, és találok neke megfeleő védőt, akivel talákozhatsz.Itt a fórumon nem kívánok megnevezni senkit.

ha találnak valamit? Térjünk erre vissza, ha találtak.

juKids

újból megszólított. ha lesz több időm kimerítő választ fogok adni. Bár azt látom, hogy újból és újból ugyanazokat a köröket futja, de talán megpróbálom majd más szemszögből megvilágítani a témát. hangsúlyozom újból, hogy a saját ügyével kapcsolatos sorozatos példák hemzsegnek a különböuző hivatali bűncselekmények tényállásaitól, és nehezen tudok elképzelni ilyen szintű összeesküvést Ön ellen. de mivel magam is ismerem az ügyben eljáó ügyészséget illetve bíróságot, így e tekintetben már nem is kívánok részletesebben reagálni. Sajnálom. Valóban nagyon kíváncsi vagok a 2. fokra

muzsolt 2004.08.02. 17:21

Kösz Mindenkinek!

Látom (a magán levelekből is) van bőven sorstárs!Természetesen szívesen fogadok mindenkitől olyan ügyvéd nevet, címet, jótanácsot, bármit, aki közelebb áll picit ehhez a nem túl régi szakterülethez. Szerintem minden apróságnak nagy jelentősége lehet a végkimenetel szempontjából, s nem utólag akarok majd okos lenni.Baromi nagy a tét...

muzsolt

JuKids 2004.08.02. 13:55

Kedves muzsolt!

Bár nem nekem címezted, de ha gondolod, megadom az én (kirendelt) ügyvédem számát mailben, és bár elsőfokon elmarasztaló ítélet született, ez nem rajta múlt: az ügyész fájlnevekből levont logikai következtetésével szemben nagyon klassz védőbeszédet mondott, pedig korábban egy szót sem váltottunk (mivel kirendelt védőként meg sem mozdult). Ha a bíró megpróbálta volna akár egy kicsit is reálisabban értékelni a körülményeket, szerintem felmentettek volna.

"ha 1-et is találnak, én azt mondom nem tudom hogyan került oda, de mire lesz ez elég szerinted?" Fájlnevekből levont logikai következtetésekre, esetleg koncepciós ítéletre. ;-) Jobb esetben bűncselekmény hiányában megszüntetett eljárásra (marad a szerzői jogi vétség).

JuK

muzsolt 2004.08.02. 09:30

Kedves Csontoszs!

Bár a nejem ügyvéd, büntető ügyekkel, pontosan az ilyen enyémhez hasonló mocskos ügyek miatt, nem kíván(t) behatóbban ismerkedni. Nagyon lassan oldódik a házkutatáskor ért első döbbenetem, s most már nem a múltat akarom elemezgetni, hanem előre tekintve próbálok gondolkodni. Nagyon hálás lennék, ha hasonló ügyekben (sikerrel) eljáró, a témához is konyító ügyvéd(ek) bármilyen elérhetőségét meg tudnád adni.

„Az pedig más kérdés, ha van, és Te pedig azt mondod, hogy te erről semmit sem tudsz, a jó ég tudja hogyan került oda...”Igen, ha 1-et is találnak, én azt mondom nem tudom hogyan került oda, de mire lesz ez elég szerinted?

JuKids 2004.08.02. 00:24

Kedves Csontoszs!

"Ne haragudj, de valamit egyáltalán nem értek. Ha a nejed ügyvéd, akkor miért ezen a fórumon vársz válaszokat?" Nem kívánok muzsolt nevében vitába szállni Veled, de szerintem nagyon helyesen tette, hogy megosztotta velünk az ügyét. Még akkor is, ha a felesége ügyvéd, és feltehetően cégek alapításával és ügyes-bajos dolgaival foglalkozik ("8 év minden szerződése, társasági, peres anyaga"), így valószínűleg talán hozzá nem értőként nem kívánja félrevezetni kedvesét. Mint korábban írtad nekem is, a Jogi Fórum éppen az ilyen ügyek megvitatására való, akár még úgy is, hogy esetleg a hozzászólás írója máshonnan is számíthat segítségre.

"Határozat és jegyzőkönyv volt." "Amiket felsoroltál, mind jogszerűen folglalták le" Ahhoz mit szólsz, hogy esetemben határozat sem volt? Illetve utólag hamisítottak egyet, vissza is dátumozták november 23-ra. A házkutatás november 24-én 0:10-1:30-ig tartott, a jegzőkönyvön ismeretlen tettes szerepel, a kirendelőn már meg vagyok nevezve gyanúsítottként, és az indoklásban olyan (hamis) "tények" szerepelnek (szexuális zaklatás - nyilván ez alapot szolgáltat a számítógép lefoglalására), amik órákkal a házkutatás után kerültek bele egy gyermekkorú tanúnak a csupán felolvasott jegyzőkönyvébe. Szerinted nem történt itt bűncselekmény? Szerinted felhasználhatók a lefoglalt eszközök bizonyítékként? Nem vonom kétségbe a munkádat, de szerinted minden rendőr mindig helyesen jár el? Nem kötekedni akarok, tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy milyen előírás írja elő azt, hogy pl. VHS kazikat el kell (lehet) vinni egy házkutatás során? "aminek semmi köze az ügyhöz, majd kiadják" Nekem 11 hónap után adták ki a szintén nagyrészt tévéből felvett mesekazettáimat, mégpedig személyesen az Év Rendőre (írta alá). Megint kíváncsi vagyok, szerinted mi tartott 80 VHS kazetta elemzésén 11 hónapig, és hogyhogy nem készült a "vizsgálatról" egyetlen jegyzőkönyv sem? Ez szabályos így?

"ha a winchesteren nincs pedofil kép, akkor a szakértő sem fog találni, ez logikus. Ugyanis ő nem fogja odatenni" Megint csak a saját példámat tudom felhozni: nálam a szakértő (megközelítően) 1475 gyerekporóképet talált, a Bíróság szerint 140 volt. Nem tette oda a szakértő, de (megközelítően) 1335 esetben mégis csak "odatette": több mint 90%-ban olyan képet nevezett gyerekpornónak, ami nem az. És ami még ennél is kiábrándítóbb, hogy az ügyész azért lebbezett fel, hogy a Bíróság nyilvánítsa gyerekpornóvá a vádiratban szereplő további 1335 képet, amiről tehát megállapítást nyert, hogy nem pornókép. Tehát a szakértő után az ügyész is "odatett" gyerekpornó képeket. És nem valami kis kezdő ügyészecske, hanem a kerületi vezető ügyész, keresd meg (egy helyen dolgoztok), kérdezd meg már a nevemben, hogy miért nem nyugszik bele, hogy az egymillió képem nem ezredrésze, hanem csak tízezredrésze gyerekpornó... Ezzel megint csak nem szolgálta a társadalom érdekét.

Kedves Snake19!

"Nem értem miért ne készíthetett volna képeket egy 15 és egy 16 éves lányról..." Szerintem nagyon jó a kérdésed, és nem feltétlenül a törvény ismeretének hiányát látom benne, mint a többi válaszadó. Itt van egy olyan cselekedet, ami szabadon megtehető, de ha le is fényképezed, akkor 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy büntethető (ha jól emlékszem a büntetési tételre - ezzel riogattak engem is). Tehát akárhány éves vagy, és egy 14 éves lány négy éven keresztül (pl. mint a cikkben orálisan) kielégít, nem történik bűncselekmény, senkinek semmi köze hozzá, el is mesélheted akárkinek, ha Neked az jó. De ha a 18. születésnapja előtt ezt lefényképezed, máris igen súlyos bűncselekményt követsz el, gyerekpornót csinálsz, és jó esélyed van arra, hogy lepedofilozzanak, ami aztán végképp abszurd. Bennem soha nem merült fel, hogy a szexuális életmet megörökítsem, de ha valakinek ez tesztik, az sem teheti meg büntetlenül, ha kiskorúval folytat egyébként legális, társadalomilag elfogadott szexuális viszonyt. Ugyankkor a hazánk által is aláírt Cyber Crime Egyezmény (http://www.jogiforum.hu/publikaciok/50) értelmében a kiskorúakról, tehát nálunk a 18 év alattiakról készített pornográf felvétel készítőjét büntetni kell, és ez szerintem is helyes, holott ezzel gyanúsítottak 14 hónapig. Viszont megint más kérdés az, hogy egy meghitt home-video pornográf-e, nem beszélve az aktokról, sőt esetemben a poén-képekről - hazánkban a legtöbb eljárás (ahogy néztem a híreket) ilyen ráerőltetett ügyek miatt indul. Attól, hogy lefényképezed a 17 éves barátnőddel folytatott intim kapcsolatodat, nem használod ki őt szexuálisan, szerintem erre a törvényben ki kellene térni: a pornográfiára nem a Csontoszs által is nagyon helyesen idézett meghatározást kellene alkalmazni (Btk. 195/A. (6), én a CÉLZATOSAN mellett kiemelném még a SÚLYOSAN szót is), hanem valahogy a szexuális kizsákmányolással kellene kapcsolatba hozni. Ajánlom a törvényalkotók szíves figyelmébe! (A Cyber Crime Egyezményhez még annyit, hogy a megszerzés-tartást erre hivatkozva tették be a Btk.-ba, holott azt nem írja elő az aláíró tagországoknak, így ha kivennék a Btk.-ból, az Egyezmény nem sérülne.)

"És mi az, hogy "Pedofil tartalmú"? Tudtommal nincs törvénybe foglalva, hogy ki vagy mi minősül pedofilnak. Maga a szó fiatalt jelent, ebbe sok minden belefér..." A pedofil szó tudtommal nem fiatalt jelent, hanem annak kedvelőjét, ugyanakkor ebbe is sok minden belefér. A média által félrevezetett emberek aztán sok mindenre pedofiloznak, mint erre fentebb is utaltam. (A napokban találtam egy szerintem igen érdekes cikket pedofil-témában, így ennek jogi megítéléséről külön topicot nyitok, ha időm engedi.) Ezért is tartom (Veled egyetértésben) én is helytelennek a "pedofil tartalmú kép" kifejezést, ugyanakkor valószínűleg "tiltott pornográf felvételről" van szó, amiről alkotott véleményemet az előbb meghatároztam. Úgy gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy egy csecsemővel folytatott aktus képe illegális, és itt megint csak arra utalnék, hogy a pornográfiát nem a nemi vágy felkeltéséhez kellene kötni, mivel erre szerintem egy ilyen kép alkalmatlan, hanem sokkal inkább a szexuális kizsákmányolásra.

Kedves peppenv!

Nem mondanám, hogy örülök, hogy egyre több sorstársam akad... ;-) Illetve annyiból talán mégis hasznos, hogy ha nem csak tőlem hallják a rendőrök, hogy "spam", talán elkezdenek gondolkodni, hogy mégis csak létezik ilyen. És talán észreveszik, hogy feleslegesen költik a jobb helyekre is tehető milliókat, nem bűnözőket hajszolnak, hanem tisztességes embereket nyilvánítanak bűnözővé. És talán mégis csak kikerül majd előbb-utóbb a megszerzés-tartás a Btk.-ból. Ne add fel!

"Az erkölcsi bizonyítványba a felfüggesztett börtön is bekerül, nem?" Én Nick szavaiból úgy értettem, hogy nem, ha kitöltöd a próbaidőt, de nézz utána, van erről topic.

"az ilyen ügyekkel miért az ifjúságvédelem foglalkozik, miért nem valami számítástechnikai akciócsoport?" Erre én is felhívtam az Ügyészség figyelmét, az "Internet-rendőrség" talán megértené azt, amit a hozzászólásod elején írtál. Az Ifjúságvédelem (2003-ban) nem volt képes rá. Szerintem az "Év Rendőre" díj a mézesmadzag, de erről az elméletemről már sokszor írtam. "a rendőrök is meglepően emberségessek voltak (eddig)" A Te ügyed is a BRFK VFO-n van? Mert ott egy (akkor) főhadnagy srác viszonlag emberséges volt, de miután elvették tőle az ügyet, a hölgyek irtó kemények lettek. Vicc, hogy több békási van köztük, Bakó Évával pl. egy házban(!) lakunk, a mögöttünk lévő házban is lakik egy százados hölgy, aki pedig (a hírek szerint) az egyik "sértett" lány anyukájának jó cimborája. Szerintem volt valami ráhatásuk arra, hogy egy évig szivattak engem. De nem értem miért, pedig láthatnának a szemüktől: ma jöttem haza a közértből (ugyebár pár hétig a Balcsin voltam), kiabáltak a gyerekek az erkélyekről, focipályáról, játszótérről, hogy "Szia Karcsi, hol voltál, hogy vagy?" (Nagyon jól esett.) "én is elég ifjú vagyok, azt hiszem..." Hát Te még igen (két éve Miattad kardoskodtak volna), én már nem vagyok az, de nekem meg ott az öt éves lányom, aki mindenképpen megszenvedi ezt az egészet. Ez így nem ifjúságvédelmi, hanem felnőttbüntető, és ezáltal gyermekbüntető (ex-al)osztály. Rájuk kellene nézni. Az Ügyészség nem tette meg. Rájuk is kellene nézni.

JuK

peppenv 2004.08.01. 20:42

Kedves Csontoszs!

muzsolt esetéhez azért hozzáfűznék pár dolgot, ugyanis én is hasonló helyzetben vagyok:

"Ugyanis ő [a szakértő] nem fogja odatenni."Merem remélni...De kb. egy millió módja van annak, hogy az ember gépére gyerekpornó kerüljön, a tudomása nélkül

Mi van akkor ha véletlenül látok egy pedofil oldalt? Undorodva bezárom a böngészőablakot. DE a képek ott maradnak az Explorer cache könyvtárában a gépemen. A szakértő megtalálja, megyek a sittre...

Az én esetem:Meg lettem gyanusítva "tiltott pornográf felvétellel való visszaélés" miatt.5 db (igen 5 darab, nem 5 ezer vagy 5 millió) pedofil kép lett letöltve a gépemre a KaZaa-n keresztül, a jegyzőkönyv szerint, az IP címem az egyetlen bizonyítéka kérdéses képeket soha nem láttam de: a adott időszakban több ezer pornográf képet töltöttem le a KaZáról, "felnőtt" pornót, nem szégyenlem, de a legtöbb ócska pornószemét volt, ezért nem néztem meg mindet, kapásból letöröltem őket. Lehet, hogy volt köztük pedo is, nem tudom, de most úgy néz ki, hogy igen, volt ...Hivatalból eljárás, az ügy folyamatban.A gépemen, nincs semmi illegális kép (azóta volt néhány windows újrainstall)

Most mi van?Szerzés-tartás a bűncselekmény:szerzés: nem volt szándékos (még csak nem is tudtam róla)tartás: ugyanaz, gyakorlatilag nem voltVallomásom:amit itt elmondtam; nem csináltam, nem láttam semmit, de a körülmények miatt a tudomásom nélkül is megtörténhetett a dolog.

Az anyagom az ügyészségen.Mi lesz ebből?Ez elég egy vádemeléshez?És ha igen, akkor el is ítélhetnek?Az erkölcsi bizonyítványba a felfüggesztett börtön is bekerül, nem?20 éves vagyok, műszaki főiskolás.MI LESZ VELEM??????

Néha meg akarok halni... Ami visszatart:

A stresszt viszont nehezen viselem, gyomorfekély kialakulóban...

Még egy kérdés; az ilyen ügyekkel miért az ifjúságvédelem foglalkozik, miért nem valami számítástechnikai akciócsoport?Csak nem azért mert az utóbbi nem létezik? "Ifjúságvédelem": én is elég ifjú vagyok, azt hiszem...

Csontoszs 2004.08.01. 00:05

snake 19

Most is vallom, hogy mielőtt kérdezünk, tiszteljük meg annyira a többieket, hogy vegyük a fáradságot és nézzünk utána egy kicsit a kérdésnek.

A kérdésed alaposan ki lett már vesézve az előzőekben. Olvasd el az előző hozzászólásokat, és olvasd el a Btk. említett szakaszát, majd a hozzá tartozó kommentárt, és kérdezz utána.

A szexuális kapcsolat, és az ezzel kapcsolatos pornográf felvétel két különböző dolog.

Pornográf felvétel: a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, CÉLZATOSAN a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés, ábrázolás.

Továbbiakban lásd. előző hozzászólások.

c.t. 2004.07.31. 22:51

Erről rendelkezik a 195/A. § "Tiltott pornográf felvétellel visszaélés".

Bár már jócskán kivesézett témáról van szó.De a törvény azt is büntetné,ha két 16 éves létesít szexuális kapcsolatot egymással,és azt lefényképeznék,videóra rögzítenék stb.

Snake19 2004.07.31. 09:51

"Eszerint F. T. Gábor 40 éves budapesti lakos a saját lakásában 2003 ősze óta több alkalommal pornográf jellegű képeket készített egy 15 éves kislányról,", "A gyanúsított a kislány közvetítésével megismert egy másik, 16 éves lányt is, és a két lányról együtt hasonló fényképeket készített "Ezt nem értem. Tudtommal a 14. életévét betöltött személyel folytatott szexuális viszony, nem minősül bűncselekménynek. Nem értem miért ne készíthetett volna képeket egy 15 és egy 16 éves lányról... És mi az, hogy "Pedofil tartalmú"? Tudtommal nincs törvénybe foglalva, hogy ki vagy mi minősül pedofilnak. Maga a szó fiatalt jelent, ebbe sok minden belefér...

Csontoszs 2004.07.30. 21:06

muzsolt

Ne haragudj, de valamit egyáltalán nem értek. Ha a nejed ügyvéd, akkor miért ezen a fórumon vársz válaszokat?

a házkutatás során egyébként nem házkutatási parancsot lobogtattak, mert olyat Magyarországon legfeljebb a filmekben láthaszt. Határozat és jegyzőkönyv volt. Amiket felsoroltál, mind jogszerűen folglalták le, majd a nyomozás során átvizsgálják, és aminek semmi köze az ügyhöz, majd kiadják.ha a winchesteren nincs pedofil kép, akkor a szakértő sem fog találni, ez logikus. Ugyanis ő nem fogja odatenni. Az pedig más kérdés, ha van, és Te pedig azt mondod, hogy te erről semmit sem tudsz, a jó ég tudja hogyan került oda...

muzsolt 2004.07.29. 10:52

Sziasztok!

Azt hittem álmodom, s ráadásul krimit!07.26-án csengetett nálunk 4 rendőr, 1 nő és 3 férfi. Házkutatási parancsot lobogtatva közölték, alapos gyanú van ellenem, pedofil tartalmú képek vannak birtokomban. Egy általam soha nem hallott nevű emberen keresztül jutottak el hozzám, akitől én rendeltem ilyet. Se köpni, se nyelni nem tudtam. –Tény, kb. 3-4 évvel ezelőtt amikor ismerkedtem a nettel, rendeltem néhány alkalmazást, amit nem tudtam megszerezni, vagy túl hosszú ideig tartott volna letöltenem sima modemmel. Pedofil tartalmút soha nem rendeltem, miért is tettem volna?!-Tették a dolgukat, s összegyűjtöttek 69 db CD-t(zene, fantasztikus film, mentések+ néhány illegális alkalmazás)15 db VHS kazettát TV-ből felvett mesefilmekkel (az eredeti Disney kazettákat nem vitték el!?!, bár cinikusan megjegyeztem arra is tudok gyerekpornót másolni, ha leragasztom –itt elgondolkodott az „informatikus”, míg a többiek nem értették miről beszélek-, továbbá 2db winchestert, amiből az egyik kicsi és régi volt, szinte semmi nem volt rajta. A másikon viszont a feleségem(ügyvéd) teljes eddigi munkássága kb. 8 év minden szerződése, társasági, peres anyaga. A családi fotókon túl voltak rajta egy régi winchesterről lementett erotikus, ill. pornó képek is, de semmi pedofil. Kérésemre következő napon lementették CD-re az általam kért könyvtárakat.Tudtommal egyetlen egy pedofil kép sem volt sem a winchestereken, sem a CD-ken, de mi van, ha a szakértő szerint igen?Az ügy jelenlegi stádiumában, ha valaki tud nekem mondani bármilyen használhatót, szívesen fogadom!

JuKids 2004.06.23. 16:11

Deja vu:

Pornográf felvételek készítése miatt vették őrizetbe a fotóst

június 23. 13:29[MTI]

Õrizetbe vettek Budapesten egy fotóst, aki kiskorúakról pornográf felvételeket készített - közölte szerdán az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtómunkatársa. Unger Pál elmondta, hogy a kedd este őrizetbe vett férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntettével gyanúsítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitánysága. Eszerint F. T. Gábor 40 éves budapesti lakos a saját lakásában 2003 ősze óta több alkalommal pornográf jellegű képeket készített egy 15 éves kislányról, akit a felügyeletére bíztak. Emellett alkalmanként anyagi, vagy anyagi jellegű ellenszolgáltatást nyújtott azért, hogy őt a sértett orálisan kielégítse. A gyanúsított a kislány közvetítésével megismert egy másik, 16 éves lányt is, és a két lányról együtt hasonló fényképeket készített - tette hozzá a rendőrség sajtómunkatársa.

http://index.hu/…bulvarhirek/?…

Valahonnan ismerős nekem ez a mai cikk.Szinte szó szerint ilyennel kábították a népet az én ügyemben is. Meg kellene nézni azokat a képeket, nem akt-képekről van-e szó ("pornográf jellegű képeket készített egy 15 éves kislányról")... Mert esetleg ez is bűncselekmény hiányában fog megszűnni, miután másfél millióért végignézik a fickó CD-it. Érdemes lenne a fejleményeket is követni, nem csak az őrizetbevételről hírt adni...

Egy kis háttérinformáció a XX.-XXIII. kerületről, ahol ez az eset történt:"Gergényi Péter r. vezérőrnagy úr, Budapest Rendőrfőkapitánya e megtisztelő és kitüntető címet adományozta:- Bűnügyi szakterületről: HALÁSZNÉ PAPP ÉVA MÁRIA r. őrnagy asszonynak, a BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság Soroksári Rendőrőrs Bűnügyi Alosztály vezetőjének. Az őrnagy asszony 1983. óta teljesít hivatásos rendőri szolgálatot, a bűnügyi szakterületen 1992. óta dolgozik. 2003-ban kimagasló szakmai teljesítményt nyújtva vett részt a napjainkban közérdeklődésre számot tartó és általánosan elítélt kiskorú veszélyeztetése és tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy ellen indult bűntető eljárásban."http://zuglo.netkey.hu/modules.php?…

Talán beigazolódik az "összeesküvés-elméletem"?

Az pedig, hogy egy 15 éves lány orálisan kielégít valakit, bármennyire is nem leszek most populáris, de a saját magánügye, nem történt bűncselekmény. 14 év felettiek a Btk. szerint bátran élhetnek nemi életet, akár orálisan, akár nem.

Persze pedofilozni lehet ilyenkor, amennyiben 15 évesen a nemi érés előtt járt a nagylány, pl. 8 éves volt. Egyébként senkinek semmi köze hozzá.

Bocs a nyersességért, de kicsit nevetséges, mikkel riogatnak minket manapság a rendőrök, csak hogy elismerést szerezzenek maguknak... Miközben rendőröket kapnak gyerekpornó terjesztésén (persze ez nem jelent semmit, de először a saját portájukun kellene takarítani).

JuK

JuKids 2004.03.24. 11:33

Szia Jakab!

Írtam egy levelet a Magyar Hírlap cikkét író Gaál Zoltán úrnak, nem helyreigazítás végett, csak tájékoztatásul. Nem reagált rá. A felháborodásom nem a személyem miatt van, hanem a közvélemény megtévesztése miatt.

Helyreigazítást az első hozzászólásomban említett Óbuda Újságban megjelent cikk miatt kértem a megjelenés másnapján, mert a 8-14 éves lányok szülei is fel voltak háborodva, hogy őket nem fényképezték fél éven keresztül meztelenül, ittasan és nem rakták a netre az ilyen képeiket (a cikkből a környéken ránkismerhettek). A szerkesztő telefonon ezt mondta (szó szerint): "Nincs okom kételkedni a kapitány úr szavaiban, holtbiztos, hogy nem lesz helyesbítés". (A kapitány urat azóta rendelkezési állományba helyezték.) Személyesen is voltam benn a szerkesztőségben tavaly márciusban, bevittem a gyanúsítást, hogy lássák, szó sincs az általuk leírt (a kapitány úr által kitalált) "bűncselekményekről", erre rendőrt hívtak! (Ez vicces volt: azt mondja a rendőr, szálljak be a kocsiba, bevisznek, de most már nem csak három napra (az egyik rendőr emlékezett rám novemberről). Mondom: én ugyan be nem szállok. Erre azt mondta: akkor menjek nyugodtan el, látja, hogy rendes ember vagyok. Ezt azóta sem értem...) Az Óbuda Újság 60.000 példányban jut el ingyenesen (a mi pénzünkből) a kerület összes lakójához, kissé kellemetlen a hozzáállásuk.

JuK

Leiterjakab 2004.03.24. 10:08

Bár egyrészt már letelt a 30 nap, és nincs helye a késedelem igazolásának. Másrészt nem vagy névszerint említve, és a személyed szerintem nem ismerhető fel a cikkből, bár kitudja.

Leiterjakab 2004.03.24. 10:04

A Magyar Hírlappal szemben kérhettél volna sajtóhelyreigaíztást.

JuKids 2004.03.23. 23:16

Sziasztok!

Remélem nem unjátok még az ügyemet, kérlek, nézzétek el nekem, hogy "laikus felháborodásomban" néha olyan helyzetekben is megkérdőjelezem a rendőrök és ügyészek hozzáállását, cselekedeteit, amelyek csak az igazságérzetemet és az állampolgárok alkotmányos jogait sértik, de jogi csűrés-csavarással akár ki is magyarázhatók, így nem minden esetben állapítható meg egyértelműen, hogy bűncselekményt követtek el.

Amíg az ügy végérvényesen le nem zárul, valószínűleg folyamatosan lesznek kérdéseim, amikre szeretném, ha a továbbiakban is válaszolnátok, elmondanátok véleményeteket; ezúton is köszönöm az eddigi észrevételeket. Rengeteg nyitott kérdés van még, mivel 350-400 oldalnyi irat keletkezett ebben a bűncselekmény hiányában megszüntetett ügyben. Az iratok pontos számát nem tudom, mivel iratismertetésre nem került sor (ugyanis "semmilyen előírás nincsen...") és a másolatok kiadását írásbeli ígéretük ellenére a nyomozás befejezése után is megtagadták (ugyanis "semmilyen előírás nincsen..."), de erről majd alkalomadtán nyitok egy új topicot. ;-)

Mint a "Bűnügyi költség" topicban olvashattátok, írtam egy "nyílt levelet" az ellenem nyomozást folytató alosztály vezető-helyettesének, Bakó Éva őrnagynak, miután egy hónapja igen keményen félretájékoztatta a közvéleményt (Magyar Hírlap, MTI révén) a többek közt ellenem is folytatott nyomozással, nyomozásokkal kapcsolatban. Másfél hete bevittem neki a levelet személyesen a Vizsgálati Főosztályra, közöltem vele, hogy a levelet nyilvánosságra hozom, így most Veletek is megosztom. A "Semmilyen előírás nincsen" topicban olvashatjátok, hogy mit gondolok arról, hogy ártok-e az ilyen megnyilvánulásokkal magamnak. A levél a következő címen olvasható:

http://nyiltlevel.fotozas.hu

Elég hosszúra sikerült, 14 oldal volt kinyomtatva, ezért javaslom offline olvasni, illetőleg csak erős idegzetűeknek ajánlom, mivel (megfelelően alapos) átolvasása kb. egy-másfél órát vehet igénybe. Egyébként a levélben megfogalmazott témák előbb-utóbb megjelennek a fórumon is.

Egyáltalán nem kizárt, hogy ügyemet néhány év múlva tanítani fogják a rendőri önkény, szakértői hozzá nem értés, ügyészi korlátoltság mintapéldájaként, így a (további) kérdéseimre adott válaszaitokkal bevonulhattok a jogtörténelembe. ;-)

Jó szórakozást!JuK

Tyson 2004.02.14. 11:57

Ez nagyon kemény...nekem is most zárult le egy büntető ügyem, amelyben a volt bnőm vádolt kényszerítéssel. A vizsgáló ftzászlós tisztánlátásának köszönhetően megszűntették a nyomozást, de volt egy kis parám. Amit Te átélhettél az ezerszer komolyabb. Gondolom volt híred a környéken azok között, akik nem ismertek. Döbbenet ez az egész sztori ! Most, hogy vége a nyomozásnak minden megy a régiben ?


JuKids 2004.02.12. 16:51

bocsi, természetesen nem a "nyomtatást" szüntette meg az ügyész, hanem a nyomozást...

Így jár, aki munka közben netezik. ;-)

JuK

JuKids 2004.02.12. 14:24

>>> (folytatás az előzőből)

A lányok (Szandi és Noémi) zűrös családi háttérrel rendelkeznek, rendszeresen lógnak a suliból, emiatt(?) egyiküket ki is rúgták azóta hetedikből, másikuk 7 tárgyból bukott évvégén, nevük már akkor sem volt ismeretlen a III. kerülteti kapitányságon, ezt a kihallgatásomkor mondták is, azóta is több ügyük volt, mégis őket ártatlan, szerencsétlen kislányokként állították be mindvégig, akiket én "rontottam meg". Tették mindezt úgy, hogy tudták, hogy minden békási család mellettem állt/áll, hisz jól ismertek/ismernek, feleségemmel együtt gyakran szervezünk kirándulásokat, közös programokat a környékbeli gyerekekek, azóta is, idén nyáron hat (9-12 éves) kislányt engedtek el velünk két hétre a Balatonra nyaralni. Az egyik tanúként meghallgatott 11 éves kislány azt mondta: "A barátnőim közül mindenki szereti a Karcsit, a S. Alexandra szerintem kihasználja.", úgyhogy nem is erőltették további független tanúk felkutatását, bár én teljes listát adtam neki névvel, címmel, telefonszámmal, mert minden szülő és gyerek tanúskodni akart mellettem. Amikor a három lány egyike elismerte, hogy rendszeresen szokott inni (a többiek is beismerték), az előadó ezt érdekesen fogalmazta át a vallomásban: "Én előtte már ittam alkoholt, kipróbáltam, de csak éppen, hogy belekóstoltál." (Ez már a BRFK VFO Ifjúságvédelmi Alosztályán történt, ők "nyomoztak" egy éven át.) Amíg az előállítóban voltam, a III. kerületiek éjfél után "kipakolták" a lakásomat, a számítógépem, CD-im, (családi) videófelvételeim elemzésével telt el az egy év, erre költötték a másfél milliót.

JuK

JuKids 2004.02.12. 14:23

Szia Tyson,

bemásolom a nyomtatást megszüntető határozatból az ügyész indoklásást [ahol hibás következtetést von le, illetve fontos körülményt nem említ, ott ezt jelzem]:

"2002. november 23.-át megelőzően Jurkovics Károly gyanúsított közelebbről ismerte gyk. N. Noémit, gyk. Cs. Szilviát és fk. S. Alexandrát, akikkel gyakorta csinált közös programot, a kiskorú érintettek gyakorta felmentek a gyanúsított lakására. A közös programok alkalmával a gyanúsított rendszeresen fényképezett, főképp nem beállított felvételeket készített, melyekről a kiskorúak kérésére weblapot is szerkesztett.A cselekmény napján a kiskorúak a gyanúsítottal annak lakásán találkoztak, majd a gyanúsított ötletére elindultak fényképezkedni. [Nem fontos, de igazából Szandi akart lemenni, és mindenki ezt is vallotta.]Útközben Jurkovics Károly gyanúsított [a lányok kérésére - szintén a vallomásokból kitűnik] három üveg édes likőrt vásárolt, melyet a kiskorúakkal együtt elfogyasztottak, ebből következően azok szeszesitaltól befolyásolt, felszabadult hangulatba kerültek. Ennek hatására a kiskorúak - akik látták, hogy a gyanúsított fényképezi őket - kiabáltak, bohóckodtak, majd derékig levetkőztek, végül melltartóikat is levették, illetve fk. S. Alexandra a nadrágját is letolva bugyiban mutogatta magát.Az események közben fk. S. Alexandra elment pisilni, ezt az eseményt Jurkovics Károly megleste és lefényképezte. [Szandi nem "elment pisilni", hanem előttünk az utcán pisilt, és nem "meglestem", hanem ő kérte, hogy fotózzam le - a lányok és ő maga is így vallott -, a képeken csak annyi látszik, hogy guggol és röhög, semmi több.]A fényképeken a kiskorúak fedetlen melle és nemi szerve nem látható, az általuk felvett pózok - bár láthatóan erotikus szándékú beállításúak is akadnak közöttük - nemi vágy felkeltésére nem alkalmasak.A tényállást a kiskorúak meghallgatásakor felvett jegyzőkönyvek, a lefoglalt fényképfelvételek és a gyanúsított vallomása támasztja alá. Jurkovics Károly a fényképek készítését nem tagadta, elmondása szerint, bár kedveli és gyűjti a gyermekaktokat, erotikus szándék a fényképek készítésekor nem vezette.A Btk. 195/A. § /3/ bekezdésbe ütköző tiltott pornográf felvétel készítése bűntettét az követi el, aki kiskorú személyről pornográf video-, film-, vagy képfelvételt, illetőleg más módon előállított képfelvételt, vagy képfelvételeket készít.A tényállás szempontjából pornográf dolog az, melynek elsődleges célja a szexuális ingerkeltés.A gyanúsított által készített fényképek ennek a kritériumnak nem felelnek meg, így a gyanúsított e vonatkozásban bűncselekményt nem követett el."

>>>

Tyson 2004.02.12. 12:51

Szia !

Érdekes történet. Nekem az a kérdés jutott eszembe, hogy egyáltalán mi az ami megtörtént és hogy kerültél ilyen helyzetbe, ha semmi sem igaz a vádakból ?!!?

JuKids 2004.02.03. 22:53

Üdvözlet mindenkinek!

Új vagyok itt, és a következő, ezen a weboldalon megjelent cikkel kapcsolatban várom észrevételeiteket:

Gyerekpornó Békásmegyeren2002. november 25.Békásmegyeri parkokban készített pornográf felvételeket gyerekekről egy 30 éves férfi. Szombaton a kora esti órákban a gyanúsított két 13 éves és egy 14 éves kislányt alkohollal kínált, majd bódult állapotukat kihasználva pornográf felvételeket készített róluk békásmegyeri parkokban. A rendőrök állampolgári bejelentés alapján még aznap este elfogták III. kerületi lakásában, ellene őrizetbe vétele mellett tiltott pornográf felvételek készítése bűntette elkövetése alapos gyanúja miatt indított eljárást a III. Kerületi Rendőrkapitányság.http://www.jogiforum.hu/hirek/6668(A www.rendorseg.hu-n is szerepel a cikk, ha rákerestek a "Békásmegyer" szóra, könnyen megtalálhatjátok.)

A hír az Óbuda Újság 2002. december 16-i számában is megjelent, "kicsit" kiszínezve:

Bár nem jellemző a nemi erőszak a városrészben, nemrég elfogtak egy férfit, aki Békásmegyeren 8-14 év közötti lányokat vett rá, hogy meztelenül fotózza őket. A többnyire italozásba torkoló fényképezésből készült "alkotások" az internetre is felkerültek. A rendőrség elfogta a "mesterségét" fél évig űző pedofil hajlamú férfit, akit az ügyészi indítvány ellenére sem tartóztattak le.

Ezt az azóta rendelkezési állományba helyezett akkori kerületi rendőrkapitány nyilatkozta a lapnak.

A cikkekben szereplő (akkor) 30 éves férfi én vagyok, a nyomozást a napokban zárta le az ügyész (14 hónap után!), bűncselekmény hiányában. Ugyanis kiderült, hogy a lányok nem "kislányok", nem kínáltam őket alkohollal, nem használtam ki bódult állapotukat, nem jártunk parkokban, nem készítettem róluk pornográf felvételeket, és nem fogtak el a lakásomon.

Az ügyben 1.649.510 Ft bűnügyi költség keletkezett (szakértői díjak).

Van véleményetek az ügyről, esetleg hallottatok hasonló esetekről?

Üdvözlettel,JuK