emberrablásforrás főoldal vissza

ObudaFan 2009.04.07. 15:46

A fórum céljának szerintem totális félreértelmezése az, ha valaki úgy gondolja, hogy az ő egyoldalú tényállásismertetése alapján itt valaki az ügyében dönteni fog. Ha a tényállás vonatkozásában a terhelt nem fogadja el a hatóság álláspontját, akkor a védő dolga lesz ezt a terhelt érdekében tisztázni a hatóság előtt. Emberrablás-ügyben pedig mindenképpen kötelező a védelem. Az esetleges téves sajtóközlések vonatkozásában pedig sajtópert lehet indítani. A bíróság mindkét felet meghallgatva majd eldönti, hogy kinek miben van igaza. Ugyanerre ez a fórum nem lehet alkalmas.

selarpi 2009.04.07. 13:51

Kedves monalisa1!Önnek teljesen igaza van abban , hogy ha valaki többet számol bárhol egy vendégnek, akkor az büntetést kapjon. Viszont abban az esetben ha a kiszolgált italok, ételek, mennyisége és ára az itallapon/étlapon levővel megegyezik,azt ki kell fizetni.Legyen az magyar, vagy amerikai vendég.De tovább megyek,már ott tart ez az ügyeskedés, hogy az asztalon kint van a fogyasztás pillanatnyi állását mutató cédula, és mielőtt a számlát megkapják, egyeztetve van a fogyasztás!! Ennek ellenére utána 2 perccel, nem akarja valaki kifizetni az asztalon lévő dolgokat, hogy ő nem tudta, hogy az mi, meg nem gondolta, hogy neki kell kifizetni, és ő nem is rendelte, de még szorongatja a poharát!Hát így, és hasonló kifogásokkal próbálják kijátszani a fizetést.De a csajokkal jó volt szórakozni, meg lerészegedni, a tisztességes családapukáknak, meg "fontos üzletembereknek"majd utána elmegyünk a rendőrségre , és feljelentünk!Azért megkérdezem én, hogy melyik az a szolgáltató cég ahol megengedik, hogy valaki akárcsak 10%-al kevesebbet fizessen ki a számlájából!Sehol!Tényleg jó lenne ha mielőtt véleményez valaki valamit, jól járjon utána, mit is mond! Megjegyzem azért vannak becsületes úriemberek is, akik tudják mi a kötelességük! Ha meghívok valakit valamire, akkor fizetnem kell érte.Az ilyen sumák,főleg amerikai, angol vendégek azt hiszik nekik mindent szabad, és azonnal a jogaikkal jönnek. Mellesleg ki van írva több helyen is,a gyengébbek kedvéért, hogy a bárban a vendéggel elfogyasztott italokat a vendég fizeti, ennek ellenére fittyet hánynak mindenre. Pedig pont amerikában így védenek ki minden feljelentést, hogy közölnek, leírnak minden fontos információt, és utána nincs reklamáció. Amint átjönnek az óceánon, ezeket elfelejtik, és csak osztják az észt, mintha itt csak hülyék élnének, bezzeg amerikában....Szép napot.

Gabica12 2009.04.07. 11:24

Még annyit hozzáfűznék,hogy próbálja meg egy Magyar ember külföldön eljátszani,hogy nem fizet! Jól megverik vagy megúsztatják a csatornában,és ezt egy angol vendég mesélte amikor megkérdeztem tőle,hogy mit tesznek azzal az emberrel aki náluk nem akarja kifizetni a számláját. Na erről ennyit.

Gabica12 2009.04.07. 11:18

Monalisa!Mit tudsz te az egészről vagy akár a vendéglátásról? Mert szerintem semmit! Nézed azt amit a televízióban mondanak,és a másik oldalt meg sem hallgatod! Fogalmad sincs,hogy Magyarországot mennyire lenézik a külföldiek,és mennyire hülyének néznek minket. Például megeszi az ételt a tányért is kinyalja majd közli nem fizet mert nem ízlett! Akkor még sorolhatnám... Pont az olyan elfogult emberek miatt vagyunk hülyének nézve mint amilyen te is vagy. Egyetértek Selarpival én több,mint 7éve vendéglátózom és ez a helyzet nagyon csúnyán eldurvult. Ezt a régi rendszerben nem engedte meg a Magyar rendőrség,hogy valaki nem fizeti ki a számláját. Ma már nem tudnak semmit tenni,mert köztudott a külföldi ember seggét nyalni kell! Ajánlom,hogy helyezkedj el valamelyik külföldiek által szívesen látogatott vendéglátóipari egységben (disco,étterem vagy a belváros valamelyik szórakozóhelyén) és dolgozzál nem többet,mint egy hónap! Utána gyere vissza és írd meg a tapasztalataidat! Mert a nemfizetést eljátsszák étteremben,bárban,taxiban,szállodában! Tenni ellene nem lehet semmit. És ha az igazat akarod tudni akkor a szombati "Mylady" nightclubban történtekről van videófelvétel ami igazolja a személyzet ártatlanságát és a 2 külföldi hazugságát. De erről a Fáma már nem szól! Ahogy arról sem mennyi olyan eset van amikor tévesen vádolnak meg embereket a médiában,de a bocsánatkérésről már nem esik szó! Velem is történt hasonló eset amikor az olasz vendég azt mondta,hogy fegyvert szegeztem rá,majd amikor a saját hazugságaikba belebuktak,mert ketten teljesen 2 féle dolgot állítottak és félrevezették a hatóságot akkor ki lettek az országból toloncolva! Persze ott is volt kamerafelvétel ami igazolta az ártatlanságomat! Úgyhogy nagyon örülnék annak,ha a hozzád hasonló emberek a másik oldalt is meghallgatnák! Hozzáteszem akiket letartóztattak,törvénytisztelő MAGYAR fehér bőrű családapák. Mielőtt vádaskodsz gondolkozz el ezeken a dolgokon.Tisztelettel: Gabica12

monalisa1 2009.04.06. 23:43

Mert egy ilyen "vendéglátó" egység bőven elég ahhoz, hogy bár tévesen általánosítva, de a közismert magyar vendégszeretetről negatív vélemény alakuljon ki külföldön.

A fele belvárosi/éjszakai bárocskát bezáratnám látatlanban, és örökre.

monalisa1 2009.04.06. 23:39

selapri,

Én meg rövidebb-hosszabb időre bezáratnám azokat az éttermeket/bárokat ahol SZÁNDÉKOSAN lenyúlják a vendéget, vagyis "a" lányok kamu italja kontra csillagászati árak amit a vendégnek felszámolnak - nagyon nem fair eljárás.

selarpi 2009.04.06. 22:44

Na ma megint egy vendéglátós emberrablás miatt bent van! A valós részletek: 3 órán át ivott a 2 "vendég" a lányokkal. A számlát mikor megkapták, nem tudták kifizetni az egészet, mert nem volt náluk elég kp. Azt mondták , vasárnap kifizetik a maradékot.Telefonszámot cseréltek , majd vasárnap este sms-t küldtek az üzletvezetőnek, hogy jöhetnek a pénzért. Azok kimentek, majd egy sereg rendőr támadt rájuk! Ez már mindennek a teteje! A két jómadár szórakozott, majd még ők reklamálnak, pedig még haladékot is kaptak!Szerencsére az egész mulatozásról vízjeles kamerafelvétel is készült, így aztán remélem az ilyen és hasonló csalók, akik azt hazudják, hogy "2 kólát ittunk, és fél millió lett a számlánk"! Végre horogra kerülnek, és megfordul a kocka!Az amerikai követséget , pedig legszívesebben feljelenteném, hitelrontás miatt, mert azt amit a fekete listájukkal csinálnak, felháborító! Minden utánajárás nélkül üzleteket csak befeketítenek, csak azért , hogy a szegény amerikaiak csak mulatozzanak nálunk ingyen! Mert már erre megy ki a játék, és rajtunk röhög mindenki.Tisztelt jogalkotók! Úgy megkérném önöket , hogy mielőtt ítélkeznek,ne feltétlen a külföldi csaló turisták hazug szavainak adjanak helyt! A közmondás ugyanis még mindig igaz!! Messziről jött ember azt mond amit akar!

selarpi 2009.04.02. 17:29

a vendégek itallapról rendeltek, még felvétel is van a fogyasztásukról, ennek ellenére a bíróság engem állít a szőnyeg szélére! Sajnos az az igazság, hogy a külföldieket nagyon előnyben részesítik, lásd a leányfalusi gázolás esetét, amikor az angol vidáman távozhatott, és a mai napig szabadon van, és lehet hogy megúszhatja! Nekünk magyaroknak , ki kéne állni a saját honfitársaink mellett, mert sajnos így csak röhög rajtunk a világ! Itt nálunk egy külföldi szinte mindent megtehet, mert a gyenge rendőrség mellett el sem hiszed mire képesek.Bármi történhet, nap, mint nap előfordul , hogy vendéglátóhelyen bemennek, szórakoznak, majd felállnak, és fizetés nélkül távoznak, mert NEM LEHET VELÜK SEMMIT CSINÁLNI!Ezt pontosan tudják, és élnek is vele! Az interneten le van írva, hogy a magyar rendőrség ilyen esetben nem csinál semmit, csak igazoltat, majd utána nem történik semmi.Max polgári úton lehetne behajtani a számla összegét, de mindenki tudja, hogy ezt ugysem csinálja senki, mert nincs rá semmi esélye, meg ideje. Példát kéne végre statuálni, és az ilyen piszok nemfizető csalókat rendesen elmarasztalni!

Tamás123 2009.03.31. 21:48

Arra a számlára azért én is kíváncsi lennék, mert lehet ittas valaki, de attól még nem hülye, mégha külföldi, akkor sem.

Hadd ne soroljam a taxis hiénák számláit külföldiekkel, de sokszor honfitársainkkal szemben is.

slacio 2009.03.31. 16:33

guba felvetése jogos!

Érdekes lehet, hogy a vendégek kifogásolták-e a számla mértékét és nem számítottak ekkora számlára vagy egyszerűen csak nem volt náluk pénz (mondjuk akkor hogyan akartak fogyasztani)?

Tamás123 2009.03.31. 10:49

_Wasp_

Kb. 5000-szer megtettem.

A bíró törvénytelen, elfogult mocskosságainak külön menüpont van a weboldalamon, ha egyszer lesz annyi időm, ott fogom felsorolni. Hosszú lista lesz.

guba 2009.03.30. 20:26

Az életben az ehhez hasonló esetek úgy szoktak előfordulni, hogy a vendéglátós bordélyt vezet, a vendégek pedig nem tudják kifizetni a harmincezres koktélokat, meg a lányokat. Ekkor szokták a vendéglátók szelíden marasztalni a társaság egy két tagját, míg a többiek, vagy valaki elmegy pénzt kivenni. De nem bűncselekmény ez, mert a vendéglátás korrekt, és mindenki mindent szabad akaratából tesz. :)

_Wasp_ 2009.03.29. 23:09

„Ilyen esetben az emberrablás nem helytálló?”egyáltalán nem. Kábé köze sincs hozzá.

ilyen esetben bírósághoz lehetett volna fordulni, ami az alapján dönt, mi állt volna inkább a gyermek érdekében

Tamás123 2009.03.29. 21:25

Ezzel a témával kapcsolatban viszont én is szeretnék kérdezni.

2006. augusztusban a volt feleségem(akkor még feleségem) és az élettársa önkényesen, a a beleegyezésem, sőt megkérdezésem nélkül elvitték a fiamat 100 km-re.

2007. februárjában ideiglenesen a feléségem nevelésébe, gondozásába helyezte el a fiamat, valamikor tartózkodási helyet is létesítettek neki a feleségem élettársánál.

Most nem akarom megkeresni, de valahol írja a Csjt., hogy a gyermek lakóhelyének megváltoztatásához - ha jól rémlik - még a szülők különélése után is szükséges a különélő szülő hozzájárulása is. ObudaFan is említette ezt egy másik fórumban, hogy szükséges a különélő szülő hozzájárulása.

DE! Mi van olyan esetben, amikor egyáltalán meg sem kérdezték a különélő szülőt, sőt tudva azt, hogy ezt én ellenzem, tartózkodási helyet létesítettek neki 100 km-re, ahol életvitelszerűen él? Mit lehet ilyenkor tenni, ha már előírja a Csjt., amire utaltam?

Ilyen esetben az emberrablás nem helytálló?

Tamás123 2009.03.29. 20:07

selarpi!

Bárhogy is nézzük az emberrablás szerintem itt egyáltalán nem jöhet szóba.A Btk. 175/A. § (1) „szabadon bocsátását a követelés teljesítésétől teszi függővé“ mindössze a szavak meglovaglása a "magyar barát" és tárasi részéről, a nyakamat teszem rá, hogy a jogalkotó nem ilyen szándékkal írta, tehát szó sincs emberrablásról. Mert azért egy vendéglátóhely olyan, ha bemegy és fogyaszt a vendég, akkior fizetni kell, vagy legalábbis illik.

Félre ne érts, nem tételezem fel, hogy erőszakot alkalmaztál, de ha valaki hasonló szituban erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz, akkor a kényszerítés jöhet szóba, nem pedig emberrablás. Ez sokkal kisebb fajsúlyú már.

Kényszerítéskényszerítés

174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

De mondom én, hogy mit javaslok neked, feltételezem, hogy te is hozzájuk hasonlóan viselkedtél.

Menj be egy olyan áruházba, ahol biztonsági szolgálat van és meséld el nekik a történetedet. Az itteni biztonsági emberek le vannak szabályozva, hogy mit tehetnek meg. Láttam már én is olyat, hogy a pénztár után odamentek valakihez, gondolom megkérték, felszólították, hogy menjen velük. Itt most 2 verzió állhat elő:

Gondolom, ha nem megy az illető, fizikai és egyéb erőszakot akkor sem alkalmazhatnak, szerintem rendőrt hívhatnak.

Amit én láttam, ment velük az illető és bementek egy zárt helyre. Mégsem követtek el a biztonsági őrök semmi törvénysértőt, de ezek nekik pontosan elő vannak írva, hogy meddig mehetnek el. A te helyedben beszélnék velük, úgy érzem, hogy te is hasonlóan viselkedtél, mint ami elfogadott és nincs benne semmi törvényellenes.

_Wasp_ 2009.03.28. 19:25

„De gondolom ezt hívja a jog az enyhítő körülményeknek.”A büntetések kiszabásánál a felróható sértetti magatartás általában enyhítő körülményként jelentkezik.

Tamás123 2009.03.28. 16:43

Idézlek _Wasp_

"Ha elkövettél valamit, és kiderül, akkor várhatóan elmeszelnek. Jogosan, hiszen megérdemled."

Azért ehhez hozzáfűzném, különösen a "jogosan, hisz megérdemelted" részéhez, hogy kíváncsi leszek, hogy mennyire vizsgálja majd a bíróság azt, hogy mik vezettek el addig, hogy elkövettem valamit. Gondolok itt a becsületsértésre. Valószínű, hogy elkövettem. De figyelembe fogják-e azt venni, hogy miknek a hatására követtem el? Hogy két éven át türelmes, jogszerű voltam, a valódi kiskorú veszélyeztetőt futni hagyja a rendőrség/ügyészség (egy-két embere) és belőlem kreál vádlottat.

De gondolom ezt hívja a jog az enyhítő körülményeknek.

selarpi 2009.03.28. 16:19

Félek, mert egy másik vendéglátós is hasonlóért csücsült, most engedték ki 7 hónap előzetesből, 30 tanu elmondta hogy mi történt, és a rendőrség a 3 részeg svédnek jobban hitt!!Itt ez a gond!

_Wasp_ 2009.03.28. 16:14

még mindig nem értem, mi a kérdésed.

Ha nem követtél el semmit, akkor nem fognak elítélni, sőt a feljelentőt fenyegeti többek között a hamis vád miatti elítélés.

Ha elkövettél valamit, és kiderül, akkor várhatóan elmeszelnek. Jogosan, hiszen megérdemled.

Ha nem követtél el semmit, viszont bizonyítják hogy de, akkor elítélhetnek. Ez ugye a rossz eset. Azt viszont ugyan honnan tudhatnánk, hogy milyen bizonyíték szól majd ellened?

(Nyilván a tanúk vallanak valamit. De mit? Azt amit te? Mást? A bíróság megvizsgálja a tanúk szavahihetőségét, és a vallomásoknak a tényekkel mutatott összhangját, és ítéletet hoz.)

selarpi 2009.03.28. 16:08

Miért kellett volna rendőrt hivni, ha valaki saját akaratából ki akar menni a pénzéért, eszembe sem jut ezért rendőrt hívni. Ja ha egyáltalán nem fizet, és megtagadja a fizetést, rendőrt hívok, de megjegyzem semmit sem tudnak csinálni, csak az adatokat veszik fel. és 8 napon belül kikérheted, majd polgári per! Na ennyit a rendőri intézkedésről...

_Wasp_ 2009.03.28. 16:04

jogok és kötelességektermészetesen pl. jogodban állt volna rendőrt hívni, és kötelességed lett volna úgy eljárni ahogy tőled (és az adott helyzetben általában) elvárható.

selarpi 2009.03.28. 16:00

Ebben igazad van, de azért uram bocsánat, egy vendéglátóhelyen való fogyasztást már csak ne akarjunk elsumákolni:) Persze a jogait mindenki jól ismeri, csak a kötelességeiket felejtik el az emberek!

Tamás123 2009.03.28. 15:51

Amúgy 1-2 órával ezelőtt beszélgettünk egy másik topicban a személyi szabadságról, hogy mi értendő ezalatt. Valljuk be, mindenkinek nagyon érzékeny pontja, ha úgy érzi, hogy korlátozzák, megakadályozzák a személyi szabadságában. Véleményem szerint az emberrablás is szoros összefüggésben van valakinek a személyi szabadságának az akarata ellenére történő korlátozásával. Tehát nem szükséges hozzá az, hogy fizikailag is helyváltoztatás történjen.

Kb. egy éve felszállok egy villamosra, a gondolataim teljesen máshol jártak, elfelejtettem jegyet lyukasztani. Jön az ellenőr. "Jegyeket, bérleteket kérem!" Felébredtem a gondolataimból és tök normálisan mondom neki, hogy elfelejtettem lyukasztani, de kilyukasztom, elő is vettem. Megjelent a két társa, és körbeálltak úgy hárman, olyan kétméteres legények. Teljesen udvariasan beszéltem velük, elkezdték az alpári stílusban, hogy adjam oda a személyimet. Mondom nem adom, mivel nem hatóság. Folytatják alpári stílusban, hogy fizessek ennyit, meg annyit. Mondom, nem fizetek, állítsák ki a csekket. Végülis pár perc eszmecsere után oda jutottunk, mondtam neki, ha bármi gondjuk van velem, hívjunk rendőrt, de ne akadályozzák meg az utamat, közben le is szálltam velük. Na a rendőrség megemlítése hatott, erre félreálltak. Szóval egyáltalán nincs joga egy BKV ellenőrnek megakadályozni a személyes szabadságomban, de még a személyimet sem vagyok neki köteles odaadni, hívhat rendőrt.

_Wasp_ 2009.03.28. 15:51

„Sajnos , hallottam, hogy minden ilyen ügyet emberrablásba tesznek, aztán védd magad ahogy tudod!”nem neked kell védekezni, nekik kell bizonyítani, hogy bűnös vagy. Ha nem tudják bizonyítani, akkor nem fognak elítélni.

Azt honnan tudhatnánk, hogy milyen, általad nem említett/nem tudott bizonyítékok/tények szólnak ellened?

selarpi 2009.03.28. 15:48

Semmilyen erőszak nem volt, és ezt kíváncsi lennék hogyan szeretnék rám bizonyítani, annyi volt amit leirtam.De ezt ki is lehet ám tekerni! Sajnos , hallottam, hogy minden ilyen ügyet emberrablásba tesznek, aztán védd magad ahogy tudod!


_Wasp_ 2009.03.28. 15:40

azt elfelejtetted írni, hogy a bárkit a személyes szabadságától megfosztottál, vagy kényszerítettél valakit valamire. Azt írtad, hogy "elkisérted" az egyiket, ennyi.

Nem lehet tudni, mit állapítanak meg, mert nem azt írtad le, ami a törvényi tényállás lesz, hanem azt, amit a bíróság előtt előadni tervezel.

Ha azt állapítják meg, amit elmondtál, akkor semmi gond.

De ha úgy látják, hogy más történt, akkor lehet amit megállapítanak majd pl:

Kényszerítés174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Személyi szabadság megsértése175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Emberrablás175/A. § (1) Aki mást személyi szabadságától erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt, és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

selarpi 2009.03.28. 15:35

Mellesleg egy ilyen eset el sem szabadott volna jusson a bírósági szakaszba, a rendőrség azért is kérte. A 4 év alatt próbálták önbíráskodásnak beállítani, aztán , zsarolásnak, majd aztán emberrablásnak, majd visszadobták önbíráskodásnak ismét, és most újból emberrablás lett.Sajnos a külföldiek nagyon jól beszéltek, szép kis történetet adtak a szájukba, én elolvastam,!!Ha a fele is igaz volna, is sok lenne!Én meg max mondhatom, hogy nem igaz az egészből semmi

selarpi 2009.03.28. 15:30

Sajnos valahogy úgy van, ha valaki személyes szabadságát valamilyen feltételhez kötöd/kifizeti a számlát/akkor emberrablásnak számít

selarpi 2009.03.28. 15:27

Tegnap pont egy fogyasztóvédelmi, és rendőri ellenőrzés volt, és a szervek szemtanúi voltak egy hasonló esetnek,és megkérdeztem tőlük, hogy akkor most mi a helyes lépés, de csak álltak ,és nem szóltak semmit, majd mondtam, hogy jó, akkor most kimegyek az automatához, és kész!Tudom , hogy ez emberrablás, de mit tegyek? Ha nem megyek a vendéggel, vagy nem jön vissza, vagy nem mindig tudják használni a kártyájukat.Ez van. Csak ez egy veszélyes játék!! Amig a bírák nem állnak a mi oldalunkon....! És ezen röhög már fél európa, hogy ma magyarországon bárhova bemehet egy külföldi, és fogyaszthat, nem kell kifizetni, mert nem tudnak vele mit csinálni.Azért ezt külföldön nem merném megcsinálni!!!

_Wasp_ 2009.03.28. 15:25

„Vannak tanúk a kollegáim,akik női alkalmazottak,míg én kint voltam, mindent elmondtak, de persze egy külföldi vallomása mindíg többet nyom, mint a saját honfitársunké!”Ez nem igaz. A bíróság minden bizonyítékot értékel, és a végén dönt. Te még el se jutottál ebbe a szakaszba.

„Nem tudom , teljesen tanácstalan vagyok, mert az emberrablás egy kicsit más a számomra”Amit leírtál az nem valósít meg bűncselekményt. Problémád akkor lehet, ha a bíróság más történeti tényállást állapít majd meg - olyant, mint ami feltehetően a vádban szerepel.

Tamás123 2009.03.28. 15:15

Selarpi!

Hülye büntetőügyekbe kerültem én is, emiatt sokat olvasom a Btk.-t, emiatt mertem belekontárkodni. (Nálunk, belőlem, a kétszeres feljelentőből kreáltak vádlottat, kiskorú veszélyeztetőt, míg a tettes bűncselekményét elkenték, nem engedték ki ügyészi szakból, ugyanis rendőri vezető az ismerőse)

Épp amiatt kérdeztem rá arra, hogy hátha van tanúd arra, hogy a részedről semmiféle erőszakosság, a vendégek akaratával ellentétes kényszerítő magatartás nem merült fel.

Természetesen jelen esetben az nem meríti ki a vendégek akaratával ellentétes magatartást, hogy távozás előtti fizetésre szólítottad fel őket, ez önmagában normális.

selarpi 2009.03.28. 15:07

Vannak tanúk a kollegáim,akik női alkalmazottak,míg én kint voltam, mindent elmondtak, de persze egy külföldi vallomása mindíg többet nyom, mint a saját honfitársunké!Ezt már észrevettem! Tiszta szégyen!

selarpi 2009.03.28. 15:02

Nem tudom , teljesen tanácstalan vagyok, mert az emberrablás egy kicsit más a számomra, és nem értem hogy tuja ezt valaki így kiforgatni. Tudom az emberrablás meghatározását, mert már utánanéztem, de ez akkor is más.És egyáltalán nem értem, hogy a törvény bírái ezt miért nem látják, illetve nem tudom , hogy hol hibáztam???

Tamás123 2009.03.28. 14:57

selarpi

Nem vagyok jogász. Feltételezem, hogy szóltál a vendégeknek, hogy fizessék ki a számlát távozás előtt, majd utána "segítettél" a pénzfelvételben. Feltételezem, hogy a "magyar barát" és társai a Btk. 175/A. § (1) "szabadon bocsátását a követelés teljesítésétől teszi függővé" részt lovagolják meg.

Nincs arra tanúd, hogy semmiféle erőszakos megnyilvánulásod nem volt a vendégekkel szemben, akivel elmentél pénzt felvenni?

_Wasp_ 2009.03.28. 14:51

konkrétan milyen segítségre gondolt? (van esetleg kérdés, stb?)

selarpi 2009.03.28. 14:26

Üdvözlöm!Óriási a gondom, mert én egy vendéglátós vagyok, és 4 évvel ezelőtt bejött az üzletünkbe 3 angol férfi, itallapról rendeltek, sokáig szórakoztak, majd amikor a számlát kérték, derült ki hogy nincs náluk elég készpénz. Sajnos az üzletben nem fogadunk el kártyát,ezért felajánlottam, hogy autómatából vegyenek le pénzt. Megkértek, hogy mutassam meg, és én kikísértem az egyiket , de onnan sem tudott levenni eleget, így mondtam, hogy egy bankhoz kéne elmenni.Úgy is lett, elmentünk, majd a pénzzel együtt visszamentünk.A többiek addig szórakoztak.Kifizették,majd távoztak.Hetekkel később jött egy feljelentés,a vendégeink egy magyar barátjuk segítségével, aki ott sem volt,irt egy feljelentést, jól kitekerve, tele hazugsággal! Jelenleg emberrablás miatt állok a tárgyalás előtt!! Mindezt azért, mert egyedül kikisértem, és a többi addig bent maradt a boltban.Fogalmam sincs mit hibáztam, szerintem teljesen életszerű amit tettem, és kivetni való sem lehetne benne.Arról nem is beszélve, hogy fizetés nélkül, szerintem a TESCO-ból sem lehet távozni!!Arról nem is beszélve, hogy álmomban meg nem fordult volna, hogy egyszer még azért leszek hibás, mert valakinek segítek. 42 éves vagyok .3gyermekes, teljesen normális életet élő családapa.A rendőrség már többször kezdeményezte, hogy büncselekmény hiányában szüntessék meg az eljárást, de az ügyészség nem tett semmit.Az ott sem volt vendég a létező összes hatóságnál feljelentett azóta, de semmiféle szabálytalanságot nem találtak.Mint , kiderült, a magyar "barát" mindezt azért csinálta, hogy imponáljon a külföldi partnereknek, és meg tudja mutatni, hogy Ő mindent "elintéz" ! Sikerült, mert lehet, hogy engem ezért! elítélhetnek! Ja még hozzá tenném, hogy a feljelentés jó két héttel később történt meg a részükről. Gondolom, ha valós vendégeknek ,, bármi nemű panaszuk lett volna, azonnal a hatóságokhoz fordulnak, és nem így két héttel később.Nagyon várom segítségüket!