Kft - t vetettek beteg keresztfiammalforrás főoldal vissza

Berwolax 2009.02.24. 12:19

Kedves Fórumozók!Köszönök minden hozzászólást!Igen, ahogyan már említettem a keresztfiam betegségét (evvel kapcsolatos depressziós lelkiállapotát) kihasználva aláírattak vele egy Kft megvételéről szóló iratot. Valóban azt állították csak 2 hétre kell megvennie a céget aztán eladják tovább.Mivel keresztfiam nem jártas a cégek adás-vételével kapcsolatos jogi ügyletekben így nem tudta, hogyan kell ezeknek lebonyolódnia. Elhitte amit neki az a nő mondott aki a cég eladásában közreműködött, ez a nő vitte oda az ügyvédhez a keresztfiam, tehát közreműködött az adás-vételben. Neki tudnia kellett arról, hogy ez csak "fiktív dolog". Az említett hölgy sok-sok Kft adás-vételében közreműködő, adatait nem ismerjük.Mi is csak utólag próbáljuk elemezni a történteket.Egész pontosan két cégről van szó2008.10.22-én vetettek vele egy Kft-t, majd 2008.10.30-án aztmondták most eladják a Kft-t, de ahelyett, h eladták volna vett még egy Kft-t.Keresztfiam nem ezt akarta, hanem elhitte, hogy most eladja, amelyet korábban vett.Jelenlegi okiratok szerint két Kft ügyvezetője.Várom a hozzászólásokat.

guba 2009.02.23. 18:22

Nem szabad a cselekvőképesség pogári jogi fogalmát, a beszámítási képesség büntetőjogi fogalmával összekeverni, egyrészt.Másrészt pedig, ahogy Wasp is írta, elmeorvos szakértőt kellene kirendelni, és ő nyilatkozna arról, hogy az elkövetéskor éppen mennyire lehetett korlátozott az illető beszámítási képessége.Ennek megállapítására, így utólag hivatkozva túl sok esélyt nem látok.

Lyonee 2009.02.23. 18:15

Akkor, hogy is történt?„Keresztfiamnak a betegségét kihasználva aláírattak vele egy cég (KFT) megvételéről szóló papírt. Azt mondták neki a céget csak 2 hétre kell megvennie, aztán máris eladják tovább.”„Guba, a keresztfiam nem kapott pénzt azért, hogy aláírja a papírokat. Elhitte, hogy neki ez egy jó üzlet lehet a későbbiek folyamán, mivel fizetnie nem kellett semmit és lett egy Kft-je.”

_Wasp_ 2009.02.23. 17:14

nem hiszem (remélem nem) javasolnának olyant, ami a valósággal ellentétes dolog állítását vagy letanúztatását is magába foglalná.

Az epilepszia általában nem gátja (önmagában) a belátásnak. Azt, hogy a konkrét esetben volt-e valamilyen hatása a petit mal-nak a terhelt belátási képességére, a bíróság tudja majd eldönteni, az (orvos)szakértő véleményét is meghallgatva.

(ha egyáltalán volt petit mal, te pl honnan veszed, hogy volt?)

Berwolax 2009.02.23. 17:05

Kedves Pjotr!Köszi a hozzászólást, azomban azért választottam a jogi fórumot mert itt nem egy, hanem akár több ügyvédnek (vagy egyéb jogban jártas személynek) a véleményét hozzászólását is elolvashatom.Hiszen könnyen elképzelhető, ha elmennék 5 ügyvédhez, mind az 5 picit más megközelítésből nézné az ügyet "másra építené a védelmet".Akadna olyan is aki, azt mondaná mivel keresztfiam epilepsziás beteg, hivatkozzon arra, hogy nem is tudja mit írt alá, mert a jogügyletkor éppen epilepsziás kis rohama volt.Ekkor a cselekvőképtelenségre alapoznánk. /Orvosi megközelítésből ez olyan rohamforma amit a betegen kívülálló biztosan nem fog észre venni/Várom a további hozzászólásokat.

Pjotr 2009.02.23. 15:50

Még leírhatjuk párszor menjetek el egy ügyvédhez akiben megbíztok, majd ő kiderít mindent és megteszi a szükséges lépéseket.

Berwolax 2009.02.23. 14:55

Kedves Főlökött!Köszi a hozzászólást.Ma próbáltunk informálódni az ügyvédnél aki az adásvételt intézte, az iraton lévő tefonszámon egy ügyvéd kollégája vette fel, aki azt mondta, hogy a kissé zűrös kollégájával nem tart fent semmilyen kapcsolatot és ezen a számon ne is keressék.Megadott egy mobil számot, ami viszont nem elérhető.Tehát a cégről semmit sem sikerült még mindig megtudni.Ha valakinek van ötlete, írja meg!Mit tegyünk, ha az ügyvéd nem elérhető?Esetleg gyanakodni kéne rá, hogy ez színlelt adás-vétel, s ha igen akkor mit lépjünk?

Köszi a hozzászólásokat!

Főlökött 2009.02.22. 08:21

Tisztelettel

Véleményem az, hogy balek volt a gyerek.

Csak ismételni tudom Pjotr, addig nem aláírni az üggyel kapcsolatban semmit!!! Megtudni mi van a háttérben. Önkormányzati nyilatkozat kitöltését is hanyagolni, mivel az abban foglaltak sem felelnének meg a valóságnak, melyet aláírásunkkal hitelesítünk.

Pjotr 2009.02.20. 19:06

Amíg nincs eljárás, addig nem azzal kell foglalkozni.Azt kell eldönteni, hogy mit akarnak, van-e a cégnek tartozása, vagyona, bármije.Lehet, hogy fel kéne számoltatni vagy eladni mintsem érvényteleníteni egy perben az adásvételt.Esetleg átvenni teljes egészében és a valóságban is üzemeltetni.Én azt ajánlanám, hogy meg kéne keresni egy ügyvédet, hogy nézzen utána mindennek és tegye amit kell.

Berwolax 2009.02.20. 18:08

Tisztelt Fórumozók!Köszönök minden hozzászólást!Továbbra is várom tanácsaitokat, mivel védheti meg magát a keresztfiam egy esetlegesen ellene indított eljárásban? Mit mondjon, mit ne mondjon mondjuk a rendőrségi kihallgatáson? Ügyvéd nélkül ne mondjon egy szót sem?Guba, a keresztfiam nem kapott pénzt azért, hogy aláírja a papírokat. Elhitte, hogy neki ez egy jó üzlet lehet a későbbiek folyamán, mivel fizetnie nem kellett semmit és lett egy Kft-je.Várom a további hozzászólásokat!Köszi!

_Wasp_ 2009.02.20. 14:58

„felbújtásszerű cselekmény, de mivel a tényállás közreműködést ír, ezzel tettesi elkövetésnek minősíti az ügyészség.”

ez mondjuk még viccesebb...

guba 2009.02.20. 13:41

Az én védencem az a személy, akit azzal vádolnak, hogy ő vette rá XY-t, hogy megvegye az üzletrészt. Lényegében felbújtásszerű cselekmény, de mivel a tényállás közreműködést ír, ezzel tettesi elkövetésnek minősíti az ügyészség.

_Wasp_ 2009.02.20. 09:36

ebben pont az a szivó, hogy így csak részben nem? "Van rajta sapka-nincs rajta sapka"

Kovács_Béla_Sándor 2009.02.20. 08:56

:) Az.De így legalább részben fel tudod mentetni a védencedet.

guba 2009.02.20. 07:07

Az ügyészség következetességét jellemzi, hogy egyrészt színletnek nyilvánítja az alapul fekvő polgári jogi szerződéseket, ezzel ugyebár azt állítja, hogy a terhelt nem lett az üzletrész tulajdonosa, másrészt megállapítja a vádirat első mondatában, hogy jelenleg is ő az ügyvezető (a korábbiak szerint ugyanolyan színlelt szerződés alapján) és ezért aztán a számvitel rendjének megsértéséért is felelősségre kívája vonni.Jó, mi?

Kovács_Béla_Sándor 2009.02.19. 22:16

Büntetőügyben az ügyészségnek kell bizonyítania. Méghozzá minden kétséget kizáróan.A konkrét ügyekben, amelyekben a hivatkozott ítéletek születtek, nem arról volt szó, hogy a társaságok nem működtek. Olyan cselekmények maradtak el, amelyek egy valós üzletrészátruházásnak, ügyvezetőváltásnak elengedhetetlen részei: nem adták-vették át az iratokat, a vagyont, nem teremtették meg az új ügyvezető eljárásának a feltételeit stb.Ami az ügyvéd felelősségét illeti, igen, egyes ügyekben ő is a vádlottak között volt.

cat981 2009.02.19. 20:36

"Az ügyészség a szerződést színleltnek minősítette, olyan alapon, hogy XY nem akarta a céget működtetni, az iratokat nem vette át, és nem készíttetett hiteles aláírásmintát sem. (ügyvezető is ő lett)"

ha mondjuk a iratokat átvette volna és aláírásmintát is csináltat (legalább ennyit megcsinálhatott volna az idióta már bocsánat...), akkor hogyan/mivel tudja bizonyítani az ügyészség vagy bárki, hogy mi célból vettem céget, vagy üzletrészt, vagy elég csak vélelmeznie és nekem kell bizonyítanom az ellenkezőjét? Csak mert volt egy barátom aki vett egy céget, mert indulóban volt egy pályázat és azzal akart rajta indulni, de a pályázatot lefújták és így hónapokig évekig nem működött egyáltalán a cég, vagyis fölöslegesen vette meg, de el sem adta utána, hogy hátha jó lesz egyszer majd még valamire és nem kell újra megfizetni a cégalapítás költségeit. A lentiek alapján akár erre a helyzetre is rá lehetne húzni a színlelt szerződés gyanúját, hiszen a megvételt követően a cég évekig egyáltalán nem működött, további "jóindulattal" meg még azt is lehetne állítani, hogy ez az egész pályázati duma csak kitaláció és jó ürügy.

guba 2009.02.19. 19:00

„Az 50 ezer forint megszerzésére irányuló szerződés mögöttt valós ügyleti akarat van. (Én aláírom az üzletrész-adásvételit, te meg adsz nekem ezért 50K-t.) Csakhogy ez a szerződés bűncselekményt – közokirathami­sítást – valósít meg, ezért érvénytelen.”

A LB jogi magyarázata azért aggályos szerintem, mert ha elfogadjuk, hogy a pénzért valódi szerződési akarattal írta alá a szerződést a keresztfiú pl., akkor a bejegyzés alapjául szolgáló magánokirat nem hamis tartalmú, tehát valódi adatok kerültek a cégnyilvántartásba, nincsen bűncselekmény.

guba 2009.02.19. 18:54

Berwolax, én azt gondolom, hogy ha nem lenne még mindig a keresztfia nevén a kft, akkor erről tudnia kellene, mert a jelenléte nélkül nem lehet átruházni.

„Nem akarlak elkeseríteni, de az ítéletek szerint a felsőbíróságok álláspontja is ez.”

Tudom, azzal kezdtem, hogy elolvastam őket, nem is erre építettem fel a védekezést. Csak leírtam, hogy polgári jogilag szerintem nagyon aggályos az az indoklás, ami a BH-ban van, de nyilán ez a bírót egy büntető eljárásban a legkevésbé sem hatná meg.

„Első hallásra nekem is erős, hogy a színlelt szerződés kötése bűncselekményt valósítson meg, de van benne ráció.”

A színlelt szerződés önmagában nem is valósítja meg, csak mivel okiratba foglalták az hamis tartalmú magánokirat lett, és mivel a cégbírósági bejegyzés alapjául szolgált, ezzel megvalósítja a hamis adatok közokiratba foglalásában való közreműködést. Ez pedig már közokirathamisítás.

Berwolax 2009.02.19. 18:32

Kedves Fórumozók!Mindenkinek köszönöm a segítséget!

Keresztfiam cselekvőképes, azonban súlyos epilepsziás betegségben szenved amit depresszió és agysorvadás is súlyosbít (rokkantnyugdíjas) de nem áll cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt.A cégbírósági bejegyzés alapjául szolgáló ügylet megkötésekor az ezt végző ügyvédtől semmilyen papírt nem kapott a dologról. Így meg merem kockáztatni azt is, h az ügyvédnek is van felelőssége.Mit tanácsolnak? Vegyük fel a kapcsolatot az ügyvéddel akinél volt a szerződést megkötni?Kérjük az Ő segítségét?A Cégközlöny Online oldalán megtaláltam a szóban forgó céget és a szerződés beszkennelt másolatát.Kérdezném, hogy ezen oldalon szereplő adatok mennyire aktuálisak, avagy ezeknek is van hosszas átfutási ideje?További kérdésem lenne, kapott a keresztfiam egy levelet az Önkormányzat adó irodájától, hogy a Társasági vállalkozók adóbejelentkezési lapját kitöltve küldje vissza. Mit tanácsolnak töltse ki azokat az adatokat amiket tud és küldje vissza? Hiszen említette Kovács Béla Sándor, hogy sokszor a csalás miatti elmarasztaláshoz elegendő azt bizonyítani, hogy nem volt szándékában tovább üzemeltetnie a vállalkozást.Aki beszervezte ebbe az üzletbe azt mondja, hogy már nincs a keresztfiam nevén a Kft., hogyan lehetne ennek utána nézni?Köszönöm mindenkinek a segítséget, várom a további hozzászólásokat, ötleteket!

Kovács_Béla_Sándor 2009.02.19. 18:30

Nem akarlak elkeseríteni, de az ítéletek szerint a felsőbíróságok álláspontja is ez.Az 50 ezer forint megszerzésére irányuló szerződés mögöttt valós ügyleti akarat van. (Én aláírom az üzletrész-adásvételit, te meg adsz nekem ezért 50K-t.) Csakhogy ez a szerződés bűncselekményt - közokirathamisítást - valósít meg, ezért érvénytelen.Első hallásra nekem is erős, hogy a színlelt szerződés kötése bűncselekményt valósítson meg, de van benne ráció.

guba 2009.02.19. 16:30

Béla, a lényegre tapintottál! :) Az egyik aktuális ügyemben egy személyt - akit védek - azért vádolnak közokirathamisítással, mert a vád szerint ő vette rá XY-t, hogy 50 ezer forintért vállalja el, hogy a nevére iratnak egy kft üzletrészt. Az ügyészség a szerződést színleltnek minősítette, olyan alapon, hogy XY nem akarta a céget működtetni, az iratokat nem vette át, és nem készíttetett hiteles aláírásmintát sem. (ügyvezető is ő lett)Nem lennék benne biztos, hogy nem valódi egy olyan szerződési akarat, amely 50 ezer forint megszerzése érdekében alakult ki.Aki pl. a tőzsdén vesz részvényt, szintén nem kívánja működtetni a céget, mégis valódi a szerződési akarat, amely az árfolyamváltozáson elérni kívánt nyereség megszerzése érdekében alakult ki. Minden estere, a vádhatóság álláspontja nem ez. :)

Gaius 2009.02.19. 12:22

Nem kötekszem, kérdés volt.

_Wasp_ jóhiszeműre kérdezett.

Kovács_Béla_Sándor 2009.02.19. 12:08

Vajon jóhiszemű-e az a vevő, aki 20 ezer forintért írja alá a papírokat, egyébként fogalma sincs az egészről?

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) 2009.02.19. 12:00

Velem nem kell kötekedni. Itt Béla a nagyember, őt kell leküzdenie.


Gaius 2009.02.19. 11:58

Kft.-nél a tulajdonrészen túlmenően ugyan mit befolyásol a köztartozás és az egyéb lehetséges tartozás? Érdekelne :-)

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) 2009.02.19. 11:53

A cég köztartozása illetve egyéb lehetséges tartozásai.

_Wasp_ 2009.02.19. 11:39

írjatok legalább egy elvi példát pls, ahol a kft-t (akár részben) megvevő, jóhiszemű tulajdonos (a tulajdona értékének csökkenésén-elvesztésén túlmenően) pórul járhat.

Biztos van ilyen, de hiába agyalok rajta, nem bírok rájönni.

Kovács_Béla_Sándor 2009.02.19. 11:22

Igen, épp a napokban olvstam több anonim ítéletet, amelyben közokirathamisításban marasztaltak olyan személyeket, akik kft üzletrészeket adtak-vettek. Pedig az iratok mind rendben voltak, minden fél valós adatokat adott meg. A marasztaláshoz elég volt, ha bebizonyosodott, hogy a vevőknek nem volt szándékában a társaság továbbműködtetése, tehát a szerződés mögött nem volt valódi ügyleti akarat.

guba 2009.02.19. 09:54

Nyilván mindig van annak oka, ha cégeket, illetve tulajdoni hányadokat ruháznak át hajléktalanokra és más kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre. Nem mindegy azonban, hogy a keresztfia milyen betegségben szenved, ez befolyásolhatta-e az ő belátási képességét, illetve a beszámítási képességét a cégbírósági bejegyzés alapjául szolgáló ügylet megkötésekor. Ha normális embernek tekintendő, cselekvőképes személy, akkor könnyen találhatja magát a közokirathamisítás bűncselekményének gyanusítottjai között. Egyelőre szerintem próbálják meg rendezni a helyzetet a korábbi tagokkal és ne nagyon hangoztassák, hogy fiktív átruházási szerződést.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) 2009.02.18. 20:43

Ha nyilvánvalóan cselekvőképtelen, akkor erre hivatkozással kell pert indítani a cégtörvényben írt rendelkezések alapján.

_Wasp_ 2009.02.18. 20:08

kft-nél ha tulajdonos, akkor sok minden nem fenyegeti. Ha ő a tulajdonos, akkor pl adja el.

Berwolax 2009.02.18. 19:25

T. Fórumozók!Várom segítségetek és ötleteitek!Keresztfiamnak a betegségét kihasználva aláírattak vele egy cég (KFT) megvételéről szóló papírt. Azt mondták neki a céget csak 2 hétre kell megvennie, aztán máris eladják tovább. Semmilyen papírt nem kapott, én néztem utána a neten és én úgy látom a cég még mindig a keresztfiam nevén van. Hogy lehetne megszüntetni ezt a céget, vagy elintézni, hogy lekerüljön a nevéről?Hol nézhetek utána ennek pontosan.Mit javasoltok mit tegyek?További szép napot!Berwolax