nemierőszak - e?forrás főoldal vissza

guba 2008.12.07. 07:54

A bírósági szakban lesz majd mód tisztázni, hogy valójában történt-e bűncselekmény.

robertó50 2008.12.05. 22:01

Elnézést kell kérnem, a fiam nevében írtam eddig!!

ő előzetesben van! de mult héten történt valami fontos!2008 nv 25 én el jött a lány és sírva mondta"nem történt erőszak nem erőszakolta meg xy fiam"erre én mondtam bemegyek a rendőrségre és elmondom,ő azt válaszolta nyugodtan ottis a szemembe mondja!

ÉN MEGTETTEM,ÉS ELTELT 10 NAP ÉS NEM SZEMBESITETEK!AZ ÉN TANÚKIHALGATÁSI JEGYZŐKÖNYVBE FIGYELMEZTETNEK

btk§ 233§(1) btk§ 238(1)

most figyú btk 243§(1)és sajátkezüleg oda írtam MEÉRTETTEM!!2008 NOV 4 ÉN be hívták a lányt írat ismertetésre,és reagált az én vallomásomra, inditványozta és aláírta ,amit én elmondtam! a rendőr az mondta neki nem lesz belöle semmi mert levan zárva az ügy!EZ MIND IGAZ SAJNOS!!!!

Kovács_Béla_Sándor 2008.12.05. 20:28

„Jogi kérdésekről ne szimpátia alapján vitatkozzunk már.”

Dejszen ezt mondtam én is. :)

guba 2008.12.05. 19:08

„Písz, Guba kolléga! Kacsa megjegyzése jószándékú is volt, helyén való is volt – bár nem teljes. Szvsz elférhetnétek egymástól. Nagy a baromfiudvar… :)”

Szerintem meg a kijavítás volt helyénvaló, és minden rossz szándéktól mentes, teljesen objektív. Milyen elférésről beszélsz? Jogi kérdésekről ne szimpátia alapján vitatkozzunk már.

Kacsa1111 2008.12.05. 09:08

kedves guba,

én kérek elnézést, be.-vel utoljára még 2006-os novella előtt foglalkoztam...

Azt írtam robertó50nek - kiegészítvén kbs azon megjegyzését, hogy ítéletet rendőrség nem hoz - hogy a rendőrség még csak meg sem szüntetheti a nyomozást (ez ebben a formában valóban téves volt).tehát nem a rendőrséget kell szídni.

Egyébként szerintem jelen esetben nem a rendőrség szüntetheti meg...

Kovács_Béla_Sándor 2008.12.05. 08:50

Főszabályként az ügyészség. [Be. 190. § (1)]De szépszámú a kivétel, amikor a rendőrség is megszüntetheti [Be. 190. § (2)], és - ha jól gondolom - a sértettek ilyenből látnak többet, ezért asszociálnak a megszüntetésből a rendőrségre.

OFFPísz, Guba kolléga! Kacsa megjegyzése jószándékú is volt, helyén való is volt - bár nem teljes. Szvsz elférhetnétek egymástól. Nagy a baromfiudvar... :)ON

guba 2008.12.05. 08:45

„utolsó emlékeim szerint a nyomozást nem a rendőrség, hanem az ügyészség szüntetheti meg.”

Ez felesleges kiegészítés volt, mert így nem igaz. Vannak esetek amikor csak az ügyészség, és vannak, amikor a rendőrség is.

fotoriporter (törölt felhasználó) 2008.12.05. 06:56

Érdekes egy felállás ez így.Na most mi van akkor, ha hagytok mindent a maga útján menni, aztán meg majd szépen a bíróséágon a csajszi elmoindja, hogy semmi se igaz abból, amit eddig mondott, és úgy baromság ahog yvan? Ez is viszsavonásnak számít? ezt se lehet? Mert ha vállalja a hamis vád következményeit is, akkor szerintem sok bajod ebből nem lehet neked. Ne viccelj, a bíróságon kvázi azt mondja egy mondatban, hogy az össezs papír úgy baromság ahogy van, és semmi se igaz, akkor mégis mit tehet a bír? Szerintem el nem ítélhet, az biztos, hiszen pont a "sértett" fog téged megvédeni.(volt) Fotoriporter

Kacsa1111 2008.12.04. 22:31

Kedves robertó50,

kbs-hez mondandójához még hozzá csapnám (csakhogy ne ismételjem őt feleslegesen), de majd kijavít, ha tévednék:

utolsó emlékeim szerint a nyomozást nem a rendőrség, hanem az ügyészség szüntetheti meg.

shushu 2008.12.04. 20:41

Robertó50, nem hiszem el.

Csőbe húzott az a nő, akit megpofoztál, ezután több pózban közösültél vele (pofonok után mi más lehet ha nem erőszak? ez olyan, mint ha pisztolyt tartanának egy pénztáros fejéhez, majd azt mondanák, önként adta át a pénzt), majd akit később megkötöztél és magára hagytál? Szvsz az ilyen embert nem öt, de húsz évre kéne lecsukni. Esetleg megpofozni, több pózban megdni, megkötözni, majd otthagyni. Ha nem te írod le magadról, nem hiszem el, hogy van aki ezután is azt állítja, "csőbe húzták".

Kovács_Béla_Sándor 2008.12.04. 20:15

A rendőrség nem hoz ítéletet - majd a bíróság.

Az erőszakos közösülés magánindítványra üldözendő, de nem magánvádas. A magánindítvány nem vonható vissza.

robertó50 2008.12.04. 18:55

ERŐSZAKOS NEMI KÖZÖSÜLÉS IRAT ISMERTETÉSNÉL A LÁNY VISSZA AKARTA VONNI A FELJELENTÉST! A RENDŐR NEM VETTE FEL A JEGYZŐKÖNYVET! SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI JOGÁBAN ÁLL E MEGTAGADNI? A LÁNY MONDTA HOGY HAMISSAN VÁDOLT ÉS VÁLALJA KÖVETKEZMÉNYT! HIÁBA KELL A STATISZTIKA, A RENDÖRSÉG MEGHOZTA AZ ITÉLETET

SZÉGYEN HOL ÉLÜNK!! KEZDEK HINNI ZSANNNNETNEK!!!!!!!!!

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.30. 08:25

Cat981!

Nem fogod elhinni en egy az egyben ugyanezt a kerdest feltettem egy masik topicban azaz hogy ertem en hogy a beleegyezese nelkul nem szabad felvetelt kesziteni rola de mi van ha ezzel egy bcs-t orokitek meg? Na es erre a mai napig se kaptam valaszt pedig nagyon is eletszeru (ezt azert irom mert mindig arra hivatkoznak h nem szeretik az elmelkedest, hanem csak gyakorlati esetekkel szeretnek foglalkozni es csak ezekre valaszolnak. Nos ugy tunik ezekre sem).

Nagyon szomoru h az embernek ilyen helyzetben is arra kell gondolnia h netan ki akarja kihasznalni es ki akar visszaelni vagy ki akar ezzel keresztbe tenni neki. A vegen ott kotunk ki hog ymajd kell egy szerzodest irni tanukkal alairatva, hogy mindket fel onszantabol szeretkezik. Hat de nem? Csak igy lehetne megelozni hasonlo problemakat. De ismetlem: SZOMORU nagyon! Bence

cat981 2008.11.29. 14:20

igen, Amerika más, az amerikai példával csak azt akartam jelezni, hogy azért a nők se szentek, sőt, ezért jobb az óvatosság, illetve a legjobb megelőzni az ilyen helyzeteket.

Benccce,amit írtál az tényleg azt is jelentheti amint nandy írt, nekem is ez jutott egyből eszembe.

Tisztelt jogászok,Az az dolog amit a megelőzésre írtam ("véletlen" bekapcsolva felejtett webkamera, mikrofon) és mindezt olyan formában ahogy írtam, mennyire súlyos bűncselekmény? Pl. ha megtörténik az eset (a nő feljelenti megerőszakolással a férfit hamis váddal) és ne adj isten a férfit ártatlanul ítélnék el, ha nem húzza elő az utolsó pillanatban a film, vagy hangfelvételt. Tehát megúszna egy biztos több éves börtönbűntetést, másfelől beperelhető lenne személyiségi jogok súlyos(?) megsértéséért. Azért kérdőjelezem meg a súlyost, mert abban a formában ahogy írtam, tehtá nem látta senki más a felvételt, nem jelentette meg sehol stb. ebben az esetben olyan mintha nem is lenne, a sértettnek nem származott semmi erkölcsi és egyéb kára belőle, nem került sehol felhasználásra. A nő persze szintén nem kis büntetést kapna hamis vád és tanúzás miatt, de vajon a férfit elítélnék a személyiségi jogok megsértéséért ebben az esetben? Ha a bíróság elítélné, ha csak a leírt jogszabályokat nézzük akkor végülis jogosan elítélhetné, viszont elég érdekes helyzet állna elő, elég nehéz helyzetbe hozná ugyanis ezzel magát szerintem a bíróság, mert pont ez a "bűncselekmény" mentette meg őt attól, hogy valakire egy nagyon súlyos (többéves börtönbüntetés) téves ítéletet mondjon ki. Ha elítélnék a férfit, enyhítő körülmény lenne számára, ha a bizonyítékát csak az utolsó pillantban húzza elő, végszükségből, ezzel is jelezve hogy csak tényleg akkor nyúlt hozzá/használta fel és kényszerből az enyhébb(?) bűncselekménnyel létrehozott "életetmentő" bizonyítékát és nem mindjárt a tárgyalás elején amikor még számos más bizonyíték az ártatlanságát igazolhatja esetleg?Ezzel a kérdéseimmel - ha esetleg azt mondjátok hogy szerintetek nem ítélné el a bíróság a férfit - nem akarok senkit sem ösztönözni e törvénytlen megelőző megoldás alkalmazására hiszen ahogy írtam korábban elsődlegesen azt tekintem és ajánlom megelőző megoldásnak, ha nem az egy éjszakás kalandokat keressük, megbízható párral kötjük össze életünket, illetve a párok szakítanak mielőtt így elmérgesedne a dolog. De érdekelne, hogy ez a helyzet hogy alakulna a bíróságon.

robertó50 2008.11.29. 14:15

Nem történt még vádemelés!Lehet a lány visszalép(mert nem volt erőszak) milyen büntetést kaphat?

Kacsa1111 2008.11.29. 13:49

Kedves robertó50,

az attól függ, hogy meddig jutott el erőszakos közösüléses ügy...

robertó50 2008.11.29. 13:39

Ha a lány vissza lép,milyen büntetést kaphat?csak a nemi eröszaktol(mret nem volt az)!

Pistisunk 2008.11.29. 12:16

Az amerikai jogrendszert ne keverjük ide. Ott azon múlik, hogy 12 laikust hogyan győznek meg a tanúk (még a rendőröket meg a szakértőket is tanúként hallgatják ki). A színészkedés ott tényleg bejöhet (lásd a Vád tanúja c. filmet Marlene Dietrich-hel)!

nandy 2008.11.29. 11:58

„azaz h pl. tarsak voltak tehat nem is kerdes az h volt-e szexualis kapcsolat, eleve mar csirajaban el kellene utasitani a nyomozas elrendeleset azzal h a nyomozastol nem varhato eredmeny.”

Benccce, ezzel kb. azt mondtad, hogyha egy nő valakivel együttél, akkor ő szabadon megerőszakolható - úgysem lehet később bizonyítani...

Kacsa1111 2008.11.29. 11:26

Kedves robertó50,

ha meggondolja magát, akkor jó eséllyel meg ellene lesz eljárás hamis vád miatt...a megkötözésért, meg már akkor is előszednek, ha fentiek ellenére meggondolná magát.

Kedves guba,

hozzászólásoddal mi volt a célod? Ne vitatkozzak bencével? meglesz.

Kovács_Béla_Sándor 2008.11.29. 10:19

OFFGuba kolléga, messzemenőkig igazad van, de a dologról szvsz nem Kacsa tehet.ON

robertó50 2008.11.29. 09:59

Kösz a véleményeket!!Sajnos hibáztam,TUDOM!!Volt elözmény a pofonok elött(tudom nem megoldás),pofonok után lefeküdt velem több pózban,a végén Rám ült!!Szeretkezés után közölte feljelent,pánikba estem és megkötöttem a kezét utánna elmentem a helyszinröl!! Nem volt erőszak CSAK CSŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐBE HÚÚÚÚÚZOTT EZT MEGETTEM!!!

Fljelentést megtette!! 5 év lessz,hacsak a lelki ismerete meg nem szólal!

5 évet együtt éltünk, 3 évig volt a menyaszonyom!!

guba 2008.11.29. 09:30

Kacsa, miért van az, hogy most már a fórum szakmai rovatait is elárasztjátok a laikusokkal folytatott színvonaltalan, és soha véget nem érő értelmetlen vitáitokkal? Van ennek értelme? Szerintem nincs, de manapság már alig találok olyan topikot, amibe érdemes beleolvasni, mert majd' mindenhol ez folyik. Riasztjátok az értelmes kérdezőket és a szakmai hozzászólókat!

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.29. 09:29

Kacsa!Befejezned? Es meg en vagyok az aki allitolag generalja a cirkuszt ...

OFFegyebirant ha ennyire erdekel:1, visszaolvasni (en nem tudom milyen baromnak jut eszebe ezt kotojellel irni, de ha neked igen akkor gratulalok ismetelten)2, "nagyon durva" ... te Kacsa megis mit velsz ebben felfedezni? csak mert kozlom veled h ez igy jo ahogy van de javaslok egy szotarat is akkor, nezz utana. Es az eszem ismet megall.ON

Jo lenne a topic temejanal maradni es nem Kacsa helyesirasi hibait javitgatni. Kedves Kacsa ha most nemigen valaszolok, azt ne vedd annak h bele torodtem abba amit mondtal csak egyszeruen nem lesz ra modom es idom se de irigyellek h te egesz nap tudsz ezzel foglalkozni!

Esetleg erdemben a topichoz is tudsz szolni? Ugyanis a helyesirasi hibaidnak nem sok koze van a nemi eroszakhoz sztem. Bence

Kacsa1111 2008.11.29. 09:13

Kedves Benccce,

vissza olvastál? vagy vissza-olvastál? esetleg mégis visszaolvastál?(melyik a helyes grétsy?):)))

szóval, ha visszaolvastál volna, akkor nem írtad volna már le másodszor azt, hogy „ez nagyon durva”...


Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.29. 07:19

Sztem igy tanu es minden nelkul, ismerve a korulmenyeket azaz h pl. tarsak voltak tehat nem is kerdes az h volt-e szexualis kapcsolat, eleve mar csirajaban el kellene utasitani a nyomozas elrendeleset azzal h a nyomozastol nem varhato eredmeny. Az allas 1-1 de eppen ez itt a felo h megsem 1-1 csak mert a csajszi szagva tobbet nyom a latba. Ez nagyon durva. Es valoban, kis szexualis jatekok koze meg belefer ilyen kotozosdi akar meg finomabb serules, horzsolas is, azaz nemtom megis mire is akar panaszkodni a t holgy. Csak persze ahog ymiondtatok ha ezt kello szineszkedessel tudja talalni akar egesz meggyozo is tud lenni de kivanom h kuldjek el a jo francba a hulyesegevel. Az USA-t meg valoban ne keverjuk ide, kicsit maskeppen megy ez ott, masok a szokasok, mas az elbiralas mas a mentalitas, mas a temahoz valo hozzaallas, sztem nincs ertelme ahhoz hasonlitani de teny ami teny egy csaj ha megfeleloen ravasz kepes egy ferfi ellen nagyon "sikeresen" fellepni es sok mindent elerni. Bence

Kacsa1111 2008.11.28. 23:27

Kedves cat981,

wasp véleményét többen kiigazítottuk (nem javítottuk, azt nem kellett, mivel hozzá tette, hogy "feltéve"...)

tehát a többségi vélemény nem az, amit beidéztél.

az USA-val kapcsolatban meg nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt náluk a szexuális zaklatás külön társadalmi üggyé vált a 90es évek elején, és azt sem, hogy zsüri rendszer van, viszont inkvizitórius eljárás nincs...

cat981 2008.11.28. 21:57

"gyakorlat: kétszereplős helyzet, ezért a sértett tanúvallomása kiemelt jelentőségű. (akár önmagában döntő is lehet! Feltéve persze ha hitelesnek tűnik.)"én ebből azt vettem ki, hogy elég lehet. De a hivatkozott amerikai esettanulányokat leíró cikkek alapján is erre a következtetésre jutottam ott több jogász véleményével egyetemben. Amerikában szexuális erőszak ügyekben különösen védik a gyengébbik nemet.

Kacsa1111 2008.11.28. 21:17

Kedves cat981,

ha visszaolvasol láthatdo, hogy önmagában a megerőszakolt terhelő vallomása nem elég...

cat981 2008.11.28. 21:02

valóban az ilyen helyzeteket nem könnyű elbírálni, nem szívesen lennék a bíró helyében. Viszont azt én is durvának tartom, hogy a tanuk nálküli 1-1-es állás esetén a nőnek (sértettnek) adnak inkább igazat. Ismerek pár nőt akik igen jól tudnak színészkedni, volt mikor engem is átráztak (nem ilyen, teljesen más helyzetben, munkakapcsolat), peidg elég jó emberismerő vagyok, elég nehéz átverni. És számos példa van amerikában ahol a nők bepróbálkoznak egy-egy ilyen dologgal a férfitől való "pénzszerzés" okán, itt MO-n pedig a roma prostituáltak játszák el ezt, olvastam már ilyen esetekről. Ilyen esetben szeitnem csak úgy lehet biztosra menni, hogy ha "véletlen" bekapcsolva hagyunk egy mikrofont, vagy webkamerát stb. a tetthelyen és ezt csak és kizárólag akkor nézzük még csak vissza is, ha ne adj isten gond van, egyébként jól elzártan őrizzük. ha becsületesen így teszünk senkinek sem lesz sose kára belőle hiába személyiségi jogokat sértünk - bár hogy ez így ebben formában mennyire súlyos bűncselekmény itt a jogászok tudnák megmondani - de mint mondtam akár mi sem nézzük/hallgatjuk vissza a felvételt csak ha muszáj lesz,vagyis ha nincs belőle gond, olyan mintha nem is lenne és nem is tud róla senki magamon kívül. Egyébként nyilván nem egyéjszakás kapcsolatokra kell törekedni, nem ez a normális, és egyébként azt is nehezen tudom mindig megérteni, hogy egy párkapcsolatban miért hagyják így eldurvulni a viszonyt, miért nem szakítanak még előtte. Szerintem az egyéjszakás kapcsolatnál a nő is felelős, hiszen számolnia kellene ezzel a veszéllyel - nem egyészjakás kapcsolatokra törekedjen - hiszen ismeretlennel bármi megtörténhet, ha meg ne adj isten történik azért ő is felelős, hiszen ő kereste a "bajt", a veszélyt, a rizikót. HÁzastársak esetében pedig már ott kell hagyni az erőszakos pasit, nem megvárni amíg baj lesz. Természetesen nem az erőszakos férfit akarom védeni, nehogy valaki így értelmezze az írásomat, a lehető legmélyebben elítélem a női bántalmazást, de egyes nők csúnyán vissza tudnak élni a helyettel ami az ugyan ilyen felháborító.

guba 2008.11.28. 14:41

Nehéz bizonyítás, az biztos, lásd a Zsanett ügyet.

Pistisunk 2008.11.28. 14:16

Sziasztok!

Egy kicsit tovább bogozom a témát.A sérülés - önmagában! - nem jelenti a bűnösséget (pl. egyes szexuális játékok).De ha nincs sérülés, akkor is lehet bcs. Ez a körülményektől függ.Szerintem tiszta 1-1-nél felmentés van (a nő alakítása lehet akármilyen jó). Viszont sok egyéb dolog lehet, ami a bírót befolyásolja : pl. a védekezési sérülések, az elkövető előélete, a megelőző viszonyuk,pszichológust lehet kirendelni, hogy a nő életszerűen adja-e elő, hajlamos-e a hazudozásra. A lekötözés is egy ilyen adalék, ami önmagában is személyes szabadság megsértésének bűntette (mi okod volt rá? - a pánik kevés).Maga az aktus nem jelent semmi bizonyítékot, ha az elkövető ezt eleve elismeri.

Kacsa1111 2008.11.28. 13:24

Kedves guba,

ugyanezt mondtam (vagy legalábbis akartam:) )

guba 2008.11.28. 13:12

Huh, ez a "fél siker" látom a torkotokon akadt! :-)Ezzel semmilyen érzelmi azonosulást nem kívántam kifejezni, csak objektíve jeleztem, hogy a két bizonyítandó tény közül ez csak az egyik. Persze, hogy hogy önmagában teljes kudarc a fél siker.

„(A sérülés nem tényállási elem, hanem bizonyíték lehet.)

kbs”

Nyilván, csak hát a tényállási elemeket kell bizonyítani. Bizonyíték lehet az erőszakra.

„ezt most lehet, hogy félreértettem (akkor sorry) de orvosszakértői vélemények (emlékeim szerint) kiszoktak térni a vagina sérüléseire, és abból következtetnek, hogy akkor ez most erőszakos lehetett-e vagy nem volt erőszakos, csak a nőnek épp nem volt nagyon kedve…”

Erre a hozzászólásra írtam, hogy nem tényállási elem, tehát nem szorul bizonyításra, és nem feltétlenül ebből kell következtetni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ha van sérülés, akkor ez ne bizonyítaná az erőszakot. Nem tudom, világos voltam?

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.28. 12:57

Kedves kacsa, en magam is erre tippeltem de lassuk be eleg ketertelmu volt az a hsz egy nem jogasz szamara. Marpedig nem kotelezo jogasznak lenni itt ugye? De ok egyetertek igy rendben. Bence

Kacsa1111 2008.11.28. 12:54

Kedves Benccce,

már megint nem olvasol, vagy nem érted, amit olvasol.itt mindneki azt mondja, hogy párkapcsolat esetén sokkal nehezebb megállapítani a nemi erőszakot...

Kedves kbs,

„(A sérülés nem tényállási elem, hanem bizonyíték lehet.)”

akkor egyetértettünk...sorry.:)

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.28. 12:48

Sandor! Na de orulok egy jogi hsz-nek. De figyusz, hogy erted? Kudarc kinek? A no vagy a ferfi vall kudarcot jogilag? Bence

Kovács_Béla_Sándor 2008.11.28. 12:38

Csakhogy a fél siker teljes kudarc.

(A sérülés nem tényállási elem, hanem bizonyíték lehet.)

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.28. 12:25

Guba! "a kozosules tenye mar fel siker"? Jezus. Hat akkor tobbet en nemn is merek megismerkedni senkivel mert masnap mondjuk nem veszek neki egy autot amit szeretne es elmegy feljelenteni. Tiszta agyrem ez a tortenet gyerekek. Bence

Benccce (törölt felhasználó) 2008.11.28. 12:23

"Ezért az a gyanúm, hogy a sértett előadásmódja, meggyőző ereje fog számítani (amatőr szinészek előnyben), meg a bíró szubjektuma, világnézete, pillanatnyi közérzete, vércukorszintje, stb…Úgy szeretném, ha sokan cáfolnátok…!"

Csaba! Teljesen igazad van! Mi az hogy egy no elmegy feljelentest tenni es az eloadasmodjatol fugg az hogy a ferfit majd elitelik-e vagy sem. A jozan esz megall. A ferfi vallomasa nem egy az egyben ugyanolyan sullyal bir es akkor igy pedig 1-1 az allas (felteve ha nincs tanu de velem ilyen esetben nincs), ha pedig 1-1 az allas, akkor nem lehet megallpitani bcs elkoveteset? Nem abszurd ez egy kicsit?

En is szeretnem ha jogi ervekkel valaki tudna ezt cafolni. Miert az az alap hogy a nonek van igaza? Ennyi erovel holnap besetal egy rosszakarom a rendorsegre es tesz egy feljelentest ellenem aztan 6 evre lecsuknak en meg csak nezek hogy megis mi zajlik korulottem? Hogy van ez jogasz urak? Bence

guba 2008.11.28. 11:43

A sérülés nem tényállási elem. Bizonyítani kell egyrészt a közösülés tényét, és azt, hogy az vagy erőszakkal, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel valósult meg. Ha a közösülés ténye bizonyítható, akkor az már fél siker.Hozzá kell persze tenni, hogy egy olyan párkapcsolatban, ahol esetleg napi rendszerességgel éltek a felek nemi életet szabad akaratukból, ott mennyiben sérti a hölgy nemi erkölcseit és mennyiben esetleg más személyhez fűződő jogát egy ilyen cselekmény.

Kacsa1111 2008.11.27. 10:25

Kedves kbs,

„Szvsz nem ugyanolyan külsérelmi nyomokkal jár egy erőszakos közösülés, mint az egyező akarattal megvalósult.”

ezt most lehet, hogy félreértettem (akkor sorry) de orvosszakértői vélemények (emlékeim szerint) kiszoktak térni a vagina sérüléseire, és abból következtetnek, hogy akkor ez most erőszakos lehetett-e vagy nem volt erőszakos, csak a nőnek épp nem volt nagyon kedve...

Kovács_Béla_Sándor 2008.11.27. 09:56

Szvsz nem ugyanolyan külsérelmi nyomokkal jár egy erőszakos közösülés, mint az egyező akarattal megvalósult. De te vagy az orvos.

Valamit azonban félreértesz.„ különösen ha konszenzuális nemi aktust kéne bizonyitani ” Írod. Nos, nem. Büntetőügyben soha nem a terheltnek kell bizonyítania, hogy ártatlan, hogy nem történt bűncselekmény vagy hogy azt nem ő követte el. Fordítva: a vádnak kell minden kétséget kizáróan bizonyítania, hogy bűncselekmény történt, és azt a vádlott követte el.Éppen ezért a házas felek vagy élletársak közötti nemi erőszak bizonyítása nem könnyebb, hanem nehezebb.

dr Zákányi Csaba 2008.11.27. 09:50

Tkp. arra sem volt "sértettnek" szüksége, hogy szeretkezzenek ahhoz, hogy megvádolja az erőszakkal élettársát. Élettársak esetén - különösen ha konszenzuális nemi aktust kéne bizonyitani - nyilván az orvosszakértő ( most én itt nőgyógyászra és traumatológusra gondolok, nem pszihiáterre!) véleménye nem sokat jelent. Hogy őszinte legyek azt sem tudom elképzelni, milyen értelmes kérdést lehet nekik feltenni.Ezért az a gyanúm, hogy a sértett előadásmódja, meggyőző ereje fog számítani (amatőr szinészek előnyben), meg a bíró szubjektuma, világnézete, pillanatnyi közérzete, vércukorszintje, stb...Úgy szeretném, ha sokan cáfolnátok...!

Kacsa1111 2008.11.26. 11:51

Kedves KrisztiánBp,

az észrevételeddel alapvetően egyetértek, csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a "rafinéria" azért nagyon átlátszó volt...

Kedves wasp,

nem akartam kiforgatni, amit mondtál. nyílván ultima ratio-ként bármi megengedett...de itt a kérdező azt írta, hogy "veszekedés" esetének fennforgása vala...

abban teljesen igazad van, hogy halállal végződő házastársi torzsalkodásban gyakrabban húzza a férfi a rövidebbet (értsd: a nő, mivel gyengébb, eszközt használ és ez gyakran a konyhakés...)

KrisztiánBp (törölt felhasználó) 2008.11.26. 11:26

Wasp!

Kétszereplős a helyzet és azt írod, nagyon fontos a sértett vallomása.

Rendben, persze hogy fontos. De ha se tanú se semmi, akkor nem legalább ugyanilyen fontos a terhelt vallomása is?

És ha nincs tanú, akkor marad az 1-1 állás. Na ilyenkor hogyan tud a bíró dönteni börtönévek felett? Hű de kényes egy helyzet ez ...

Egy észrevétel:Ahogy leírta a kérdező, nekem azért az gyanús az egészben, hogy egyértelműen kiderült, eleve erre ment ki a játék, azaz a csajszi előre eltervezte, hogy ily módon fogja "megszivatni" a férfit. Hiszen megütötte, aztán önként, mindkét fél akaratából szeretkeztek, oké, de ezek szerint ezt a csajszi pont így akarta, hogy a korábbi pofon miatt jó súlyú bűncselekménnyel revansot tudjon venni. Azért ez így fair? Hiszen ez elég egyértelmű a leírás alapján. Ha annyira összevesztek és verekedtek, akkor miért szeretkeztek utána? A szeretkezés közben pedig közli vele a csaj, hogy feljelenti, kvázi ki akarta provokálni, hogy legyen miért feljelenteni. Hm .. a női rafinéria, csak azért ez nem babra megy ... kicsit durva játék egy pofonért. Bele gondolt ez a "hölgy", hogy ami neki egy jó kis szivatás egy korábbi pofonért, az a férfi életének ketté vágását jelenti? Itt most nem arról van szó, hogy miért kell egy nőt megpofozni, ez megtörtént, jó, nézzük inkább a továbbiakat, hanem arról, hogy 1 pofon és mondjuk 6 év börtön (és így az egész életének végleges tönkre tétele) nem igazán egy fajsúly. Javítsatok, ha tévedek ...

_Wasp_ 2008.11.26. 10:55

elmélet: a bíróság mérlegeli az összes bizonyítékot.gyakorlat: kétszereplős helyzet, ezért a sértett tanúvallomása kiemelt jelentőségű. (akár önmagában döntő is lehet! Feltéve persze ha hitelesnek tűnik.) Nyilván vizsgálják a tanúvallomás koherenciáját a más tényekkel (orvosszakértői megállapítások, körülmények) stb, de nehéz a bíróság helyzete. Főleg akkor problémás az ügy, ha az aktus megtörtént, csak nem úgy és nem olyan körülmények között, ahogy a sértett állítja. Másfelől a fenyegetés és kényszer is gumiterület, egyedileg kell vizsgálni, hogy alkalmas-e arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsen. (fenyegetés lehet ugye elhagyással-lakásból kirakással-megátkozással-nemhazavitellel fenyegetés is ugyebár, itt sok függ a passzív alany szellemi állapotától és körülményeitől)

dr Zákányi Csaba 2008.11.26. 10:44

Engem általában érdekelne a nemi erőszakok kapcsán, hogy mi a mindennapi realitás a bíráskodási gyakorlatban.Általában nincs tanú, a sértett, meg a vádlott nyilván ellentéteseket állít, milyen bizonyítékok szoktak dönteni?

_Wasp_ 2008.11.26. 10:43

OFF

jut eszembe, magyarázat kettő, mielőtt még elmegy erre a topic:"küzdősportoltam" világéletemben, és találkoztam jópár olyan hölggyel, akik a pasik többségét összecsomagolná, vagy bucira verné. Találkoztam sajnos olyanokkal is, akik agresszivitásban felvették a versenyt bármelyik pasival. És ha az ellenfél csíprúgharap-szemetkapar-gyilkos szándékkal késsel (vagy más ijesztő eszközzel) hadonászik, akkor nem nő és nem férfi az illető, de nem gyerek, hanem életet és testi épséget fenyegető kockázati tényező, amit a lehető legcélravezetőbb módon javasolt kiiktatni. Ha ez egy pofon akkor legyen az.Szerintem a jogos védelmi helyzet nem csak nők sajátja (tekintettel arra, hogy - bár nem reklámozzák - de a halállal végződő házastársi torzsalkodásban a nők aktív közreműködése közel akkora mint a pasiké)

ON

_Wasp_ 2008.11.26. 10:34

kiemelném mielőtt félreértésre vezetne:"és más lehetőség nincs a leállításukra."

Kacsa1111 2008.11.26. 10:24

„a nők elleni erőszak egyetlen mentő körülménye az a szememben, ha ők alkalmaznak először fizikai erőszakot, és más lehetőség nincs a leállításukra.”

Kedves wasp,

ez esetben sem kell feltétlenül ütni...

Kedves robertó50,

igaza van wasp-nak: a megkötözés már önmagában gáz lesz...fogd be az orrod - szarban vagy...

_Wasp_ 2008.11.26. 10:06

Erőszakos közösülés197. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.A fenyegetés a Btk. 138. § értelmében súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetésnek az élet, vagy testi épség ellen kell irányulnia, másrészt pedig a fenyegetésnek közvetlennek kell lennie.3. Az erőszakos közösülés bármely alakzata csak szándékosan követhető el.BH1997. 568. Az erőszakos közösülés bűntettének elkövetési magatartása: a közösülésre kényszerítés erőszakkal, illetőleg az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel (avagy a nő védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapotának a közösülésre felhasználásával) valósul meg; erőszakon az ellenállás leküzdésére szolgáló fizikai kényszert; fenyegetésen pedig nemcsak az ellenállásra képtelenséget eredményező, hanem az olyan pszichés ráhatást kell érteni, amely - a sértett szempontjából megítélve - benne komoly félelem kiváltására objektíve alkalmas.

A leírásod alapján ugyan nem tényállásszerű a cselekmény, de az más kérdés, hogy mit fognak a végén rád bizonyítani. (mit fog vallani a passzív alany, és mit állapít meg a szakértő, mit ítél a bíró)

Megjegyzem, hogy sokat rontott a helyzeteden a sztori megkötözős része. (már önmagában is megvalósít ezt-azt)

A pofozkodás vonatkozásában egyetértek Kacsával, a nők elleni erőszak egyetlen mentő körülménye az a szememben, ha ők alkalmaznak először fizikai erőszakot, és más lehetőség nincs a leállításukra.

konklúzió:bajban vagy.vigyél magaddal majd a rendőrségre ügyvédet. jobban jársz.

Kacsa1111 2008.11.26. 09:25

Kedves robertó50,

robertó50 2008.11.26. 08:30

Történt egy sajnálatos eset,amit elkövettem vállalom a felelőséget,amit nem azért nem vállalom!5 évi eggyütt élés után veszekedtünk a barátnőmmel(sajnos pofonok is voltak)utánna szeretkeztünk,elöször én voltam felül,utánna alul,és rám űlt és egyre gyorsabban mozgott!A végén közölte amiért megütöttemfeljelent erőszakos nemiközösülésért!!Én bepánikoltam megkötöttem a kezét/lazára/fogtam akocsi kulcsot és elmentem a helyszinröl!Tudomásom szerint "a NŐ ha felül van akkor Ő aktivabb szereplő a sexben"/ezt sexológus írta/