Kármán Irén - videóforrás főoldal vissza

xita 2007.07.05. 17:33

És milyen érdekes, hogy Kármán Irén esetében be tudják mutatni a kamera által rögzített felvételt, míg Zsanett esetében nem.

És arról sem halottam, hogy itt a telefon cellainformációját kielemezték volna, ellentétben a Zsanett-üggyel.

És valaki hazudik, természetesen.

JuKids 2007.07.05. 11:27

„Kármán Irén nem azon az útvonalon ment a videotékába, mint a felvételeken látható hölgy, mondta az ügyvéd. A videotékában kiállított blokk alapján pontosan megállapítható, mikor járt ott Kármán Irén, ez közel félórával az előtt volt, mint a biztonsági kamerák felvételén látható hölgy.

A rendőrségi sajtótájékoztatón Csízner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályvezetője azt mondta: a kamera azért mutat a tényleges időpontnál fél órával kevesebbet, mert áramszünet volt. ”

http://index.hu/…ar/karm4762/

A kamera felvételén mondjuk 22.00 óra látható. Kármán Irén ügyvédje szerint fél órával korábbi időpontban volt ott ügyfele, 21.30-kor. A rendőrség szerint azért van a fél órás eltérés, mert áramszünet volt, ezért mutat kevesebbet az óra: valójában 22.30-kor készültek a felvételek. Ellentétes irányba mutat a fél óra...

Más kérdés, hogy egy biztonsági kamera óráját mennyiben befolyásolja egy esetleges áramszünet. Úgy gondolom, vagy elfelejti, lenullázza az időt, vagy áramszünettől függetlenül számolja (aksi, elem), de hogy az áramszünet előtti időponttól számolna tovább az áramszünet végeztével, az eléggé hihetetlen. Köztéri mutatós óráknál érthető, ha a kapott áramimpulzusok mozdítják tovább a mutatót, hogy áramszünet esetén "megáll az idő", illetve késve megy tovább. Na de egy kamera vagy vevőegység órája...

JuK