1095 nap biztosítási idő hiánya

hófehér-ke 2014.11.09 08:42:44

http://tolerancia.name/interju-kovacs-zoltannal-a-rehab-expo-egyik-szervezojevel/

2014. november 12.-én, a Lurdy házban, megrendezésre kerül az első Rehab Expo és Állásbörze. Rendezvényünk elsődleges célja, hogy vendégeink betekintést nyerjenek a megváltozott munkaképességűek világába, kreatív, innovatív ötleteket ismerjenek meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról, bővítsék ismereteiket a diszkrimináció megszűntetésének lehetőségéről, továbbá szakmai és civil szervezetek segítségének köszönhetően a munkáltatók és munkavállalók egyaránt felkészüljenek a közös, minőségorientált munkára, együttműködésre.

A Rehab Expo kapcsán kerestük meg Kovács Zoltánt, aki az Optimum Munkapróba Központ és a Rehab Bank képviseletében válaszolt a kérdéseinkre.

„Rólunk szól” – „Az Expo szervezésében, a rendezvény lebonyolításában, lehető legnagyobb létszámmal, részt vesznek maguk a megváltozott munkaképességű személyek is”.

Mi a rendezvény célja?

– A rendezvény célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember tudjon visszatérni a munka világába. A rendezvény összes programja e cél megvalósulását segíti, miközben az egyes szolgáltatásokat igénybevevők sajátos és specifikus kéréseit is igyekszik szem előtt tartani. Jelenleg közel 700.000 ember részesül valamiféle rehabilitációs ellátásban Magyarországon. A rendezvény emiatt jött létre: segíteni egymásra találni a megváltozott munkaképességű álláskeresőket és az őket alkalmazni akaró cégeket.

Kik lesznek jelen a rendezvényen?

- A Rehab Expón megjelenők a téma érintettjeinek szinte teljes spektrumát lefedik: állami szereplők, befogadó cégek, HR és gazdasági vezetői, cégvezetők és döntéshozók, munkatársak. Az expo díszvendégei lesznek az “Év esélyteremtő vállalkozása” díjazottai.

Törölt nick 2014.02.02 22:38:22

Beleszámít a szükséges a rokkantosításkor figyelembe vett szolgálati időbe a nyugdíj céljából kötött mrgállapodás nyomán szerzett idő ?

Törölt nick 2014.02.02 13:04:08

Amiatt lepődtem meg azon amit írsz, mert ha egyszer nem tudsz elmenni dolgozni, akkor nem abba a kategóriába esel, aki nem rehabilitálható?

Nem ismerem a szabályokat csak nekem ez olyan logikusnak tűnne.

Györgyi666 2014.02.01 09:45:30

Szégyelném magam, amikor huszonezer forinttal próbálnának kárpótolni.................éljünk meg abból............................

Györgyi666 2014.02.01 09:43:31

Nem vagyok szerencsére lebénult, de ha begyullad a térdizületem, akkorára nő a térdem mint a cipó, nem tudok ráállni a lábamra, vagy a gerincem, nyakam miatt nem tudok járni, nem tudok elmenni dolgozni.

A 2005 óta tartó gyomor és gége betegségemről ne beszéljek, mert már több műtétem is volt.

A válasz az volt rá:

magának mindig fog fájni a gyomra, de ne mondjon semmit, mert még sok helyre kell mennem.

Végzettségem is van, nyelvismeretem is, de 60 évesen nem kell az ember.

Nem régen leszázalékoltatták magukat a munkanélküliség elől, s pár évre rá átlibbentek nyugdíjas státuszba. Most kivágják 50 évesen nyomorékon az embereket,

s dolgozzanak 65 éves korukig.............................15 évig döglődjön!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!úgysem alkalmazzák!!!!!!!!!!!!!!!!

Törölt nick 2014.01.25 06:41:48

Sokadszorra csak azt kapod, hogy mindig a megelőző 2 év számít - különösen az esetleges járadék megállapításának a tekintetében. Most a napokban (tegnaptól) kezd élesedni a helyzet így elég hamar kénytelen lesz lépni a kormány nemcsak ezügyben az újabb gazdasági válságban és lesz megoldás a helyzetedre.

És talán mára észrevetted, hogy kibővítették az 1095 napot. Ha jól olvasom 10 éven belül legalább 2555 napon át vagy 15 éven belül legalább 3650 napon át kellett biztosítottnak lennie. Ez utóbbi már életszerűbb is lehet.

Remélem így már nem kerülsz ki az ellátásból. A választásokra meg csak kitalálnak valamit, hogy feljavítsák a statisztikát!

Vörössske 2013.11.14 15:05:39

Nem számít!

Én majdnem ugyanebben a cipően járok.. súlyos betegség miatt sehol nem adnak állást, így évek óta csak közmunkázom, ha éppen adnak valahol lehetőséget..

Csökkentett munkaképességi státuszra lenne  szükségem, de elmondták, hogy hiába van meg minden orvos szakvéleményem, ha nincs meg - nekem 3 évet mondtak - , hogy az elmúlt 3 évben a folyamatos munkaviszonyom, akkor tehetek bármit, nem kapom meg a csökk. munkaképességet..

amiben pont az a pláne, ha valaki súlyos beteg, akkor nem kap munkát, vagy ha kap is, már az első nap kirúgják, ahogy rájönnek.. így meg hogyan legyen meg a folyamatos 3 év munkaviszony? - Ami 1095 nap.

Ezt direkt így találta  ki az  állam, hisz lebénult, teljesen megrokkant súlyos betegeket küldött vissza a munkaerő-piacra, egészségesnek nyilvánítva, akik belehaltak az egészséges diagnózisba..

Az a lényeg, hogy minél kevesebb ember kapjon rehab járadékot, vagy rokkantságit..

Holl Gold 2013.10.26 20:07:23

Az 5 ev elötti biztositottsag nem szamit ez esetben??? Meg kellene kerdezni...

bakibaby 2013.10.26 12:25:25

0 segítség van...

bb

Mirka_1 2013.10.26 01:24:09

Üdvözlök Mindenkit!

Tanácsra lenne szükségem, kérem, ha valaki tud segítsen! Előre is köszönöm.

Voltam az orvosi Bizottság előtt, és B2, 41%-os minősítést kaptam. Elutasították a rokkantsági ellátásomat, mivel nincs meg az elmúlt 5 évben az 1095 nap biztosítottságom. Rengeteg helyet átnéztem a neten, jogszabályokat. Mindenhol azt találtam, hogy feltétele a rokkantsági ellátásnak az 1095 nap. Arról nem találtam információt, hogy mi történik akkor, ha nincs. Illetve azt tudom, hogy nem kapom meg az ellátást. Tanácsot szeretnék kérni, hátha valaki tudja, hogy esetleg az Önkormányzattól kaphatok valamilyen rendszeres pénzbeli támogatást? Azokat is megnéztem, de ilyen helyzetre vonatkozóan nem találtam infót. Közmunkát nem tudok végezni, gyakorlatilag lakáshoz vagyok kötve, van hogy hetekig nem tudok elmenni itthonról a betegségem miatt. Tehát a közmunkához kötött ellátás kiesik. Ha valaki tud, kérem segítsen tanácsával. Voltam az önkormányzatnál, nem segítő készek sajnos. 20 ezer forint a család bevétele. Becsületes, dolgozó ember voltam mig nem lettem beteg. Éhen kell halnom a saját országomba? Vagy van segítség?