A szerzői és szomszédos jogok

the_author 2013.02.24 18:41:44

Üdv! Hozzáértő véleményére lennék kiváncsi.

Ha adott egy saját weboldal, amely tudományos munkát, elektronikus könyvet jelenít meg, korlátozható-e általam, hogy a megjelenő képeimet, magam rajzolta illusztrációkat más hasonló célból (más elektronikus könyv) felhasználhassa? Ha forrásmegjelölésben megadja az eredeti weboldalt, jogosult lesz-e felhasználni?

Köszönöm!

Alfi80 2013.01.28 18:53:35

Sziasztok!

Ma kaptam egy levelet, egy "Önálló bírósági végrehajtótól" Befizetésre felhívás címen. 200 000 Ft -os követeléssel. A tartozásom 2007-ben keletkezett akkor kb. 90EFt volt. Szerzői jogdíj, az Artisjus-nak kellet volna befizetnem. (egy kis büfébe szólt a rádió) 2009 ben adták át végrehajtásra.

A kérdésem az lenne, hogy elévül-e ez a tartozás? Vagy csak tovább kamatozik?

Bernáth Péter 2013.01.26 10:14:07

Sziasztok,

Tudtomon kívűl lehet nagy bajba kerültem, kérem írjátok meg, hogy mi a jogi álláspont a következő esetben:

Felelősségre vonható vagyok e akkor, ha weboldalamon olyan pdf-et tettem közzé, amit egy második személy készített, de jogtalanul egy harmadik személy szellemi tulajdonát is tartalmazza?

Én nem tudtam, hogy a második személy milyen forrásból dolgozott.

A pdf láblécében szerepel a második személy weboldala mint tulajdonos.

Megvan az email is, amiben a 2. személy átküldte a fájlt egyértelműen arra utaló szövegezéssel, hogy ő írta a írást!

Nagyon köszönöm!

fisherhu 2013.01.20 16:00:14

A következőben szeretnék tanácsot, segítséget kérni:

- nonprofit és művészfilmekhez (de végül is bármilyen lehet, akár az adott szervezet népszerűsítését szolgáló, akár profitorientáltnak is érhető*) keresünk zenéket

- számos oldal van, ahol CC licenc alatt elérhető zenék vannak, ám ezek nem minden esetben megfelelőek

- sokszor találunk olyanokat, amik pl. az iTunes-ra vannak feltöltve, ingyen meghallgathatók, ám a további felhasználás nem tisztázott

- az előadókat általában el tudjuk érni

- ha jól tudom, akkor a kiadói jogok az előadásra (felvételre) vonatkoznak (hacsak nincs más rendelkezése a szerződésüknek), ezért

- ha az előadó készít a számunkra egy felvételt, amin akár hangról-hangra ugyanazt játsza el mint ami a feltöltött mű, azt licencelheti külön (akár csak nekünk)

- cifrázza a dolgot, hogy az előadók számos különböző országban élnek, illetve ugye manpság, köszönhetően a youtube-nak és társainak a megjelenés se korlátozódik egy országra

A célom az, hogy hacsak lehet, akkor ne sértsük senki jogait, így ha az előadónak nincs kizárólagos szerződése (mert gondolom lehet ilyen), akkor szabadon készíthet a számunkra egy felvételt, amit mi  megadott feltételek mellett használhatunk. Laikusként nem tudom eldönteni, hogy ez mennyire problémás helyzet, de jó lenne egy általános válasz - már ha létezik olyan -, esetleg linkekkel, dokumentumokkal.

*) Arra gondolok, hogy csinálok egy filmet, amin Kiss János karatemester mutat be dolgokat. Ha Kiss János van a filmre írva, akkor nonprofit(?), ha viszont Kiss János Ninjaképző Intézet, akkor már nem, hiába kockáról-kockára ugyanaz a két film.

dr_ius 2012.01.12 20:43:12

A mű egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg a védelem. A védelem nem függ a minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. Így ez jogi, szakértői kérdés, nem tudom mi a fényképek esetén a gyakorlat.

Nem lehet itt hirdetni, de a google-ban keress rá a ügyvédbrókerekre.

loksi-67 2012.01.12 20:23:36

köszi, de szvsz az nem szamit, hogy egy fenykep müveszi alkotas vagy sem. mit is jelent a müveszi? ha valaki azt mondja neked valamiröl, hogy müveszi es azt te el is hiszed. tulajdonkeppen mindennemü szellemi termek ami megjelenik az interneten a szerzök vedelme alatt all. egyebkent a ceget perelnem - miutan tudomasara jutott, hogy az elado nem a fenykep keszitöje es tulajdonosa, ill. nem kapott a felhasznalasra engedelyt - es igy elmeletileg johiszemüsegre sem hivatkozhat.

minek minöseül az ha valaki a mas tulajdonat ellatja sajat szignojaval es azt a latszatot kelti hogy az öve?

ez talan mindegyikönk erdeke lenne, hogy ne jogtalanul hasznaljak fel a tulajdonunkat.

ismersz netan valami ügyvedbroker oldalt?

dr_ius 2012.01.12 19:01:14

Persze tehetsz büntető feljelentést is.

dr_ius 2012.01.12 19:00:51

A fő kérdés, hogy: ez bizonyíthatóan a te általad készített fénykép? Ha igen, akkor  amásik kérdés, hogy ez tekinthető a fotóművészeti alkotásnak?

Ha igen, akkor is meg kéne gondolni a pereskedést, ugyanis egyrészt nem olcsó a per (vélhetően ügyvéd előre kéri a zseoint, kb. 100 ezer+tárgyalásonként legalább 10-20 ezer Ft), másrészt nem tudni, hogy ha meg is nyered, akkor lesz-e vagyona a jóembernek, hogy fizessen. Másrészt meg először nem áltana felderíteni az illető személyét. Persze meg lehet próbálni a honlapot üzemetetőt perelni, de ennek sikerébe most nem gondoltam bele.

Ha mégis ügyvédet ekresel, jól le tudod tesztelni ha _röviden_ leírod mi a gond, ilyen ügyvédbróker oldalon, és ha valaki lát benne fantáziát jelentkezik nálad.

loksi-67 2012.01.12 11:52:23

hali   hasonlo problemaval küzdök es kellene egy jogasz/ügyved aki jartas a szerzöi jogok vedelmevel es beperelne a jogosulatlan felhasznalast. gondolom hogy a problema többünket erint :-(

hali

hasonlo problemaval küzdök es kellene egy jogasz/ügyved aki jartas a szerzöi jogok vedelmevel es beperelne a jogosulatlan felhasznalast. gondolom hogy a problema többünket erint :-(

törtent ugyanis hogy az egyik elado a vateran ami a www.allegroup.hu kezeleseben van az egyik fenykepemet hasznalja a termeke eladasahoz: http://sport.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1528700309&adult=1 es a fenykepemre ratettek a www.vatera.hu logot.

ugy gondolom, hogy jogtalanul mert en nem allok semmifele szerzödesben egyik ceggel sem.

a honlapomon http://www.loksi67.com/index_71.htm es a forumokon ahova a kepek fel lettek töltve szinten egyertelmüen le van irva, hogy a keresekedelmi celra törtenö felhasznalas csak az engedelyemmel törtenhet http://www.co2air.de/wbb3/index.php?page=Thread&threadid=67264 ill http://www.crosman-air-pistol-owners-forum.com/pics/Zoltan/111__Copyrights__111.htm

termeszetesen irtam az allegroup cegnek es irasban es faxon is kertem a fenykepem eltavolitasat (megadva a forrast es hogy ki a kep szerzöje), amire magas ivben szarik a tisztelt ceg.

erdekes mod az ebayen es mas adok-veszek internetes portalokon is ki van kötve, hogy az elado csak a sajat maga altal keszitett fenykepeket hasznalhatja. ez ugy latszik mindehol mashol müködik, egyedül kis hazankban nem, itt mas szelek fujnak.

a panoramios kepeimet is sok helyen felhasznaljak es a felhasznalo cegek vagy rateszik az oldalukra a közvetlen linket a szerzö nevenek feltüntetesevel

http://www.panoramio.com/user/178121 vagy a következöt szoktak a kepek ala irni:

-> A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek

-> Fotos bereitgestellt von Panoramio. Die Fotos unterliegen dem Urheberrecht des Eigentümers.

-> Photos provided by Panoramio are under the copyright of their owners "

ha valamelyik ügyved elvallana akkor emailen a következö cimre kernek ertesitest: loksi67 kukac hotmail pont com

jolán16 2010.02.22 23:11:36

Hasonló gazdasági jogsértésekről láttam itt egy érdekes cikket én is: http://www.humanapress.eu/

tmz02 2010.01.21 18:56:54

Sziasztok!Egy kérdésem lenne. Ha valaki mondjuk gyárt egy olyan dobozt, ami külsejében teljesen hasonlít egy nagy cég CD-s magnójára, de nincs rajta a magnót gyártó cég neve-logója, jogsértést követ el? Milyen mértékben kell eltérnie ahhoz, hogy ne legyen ebből probléma. Nekem az is tökéletesen megfelelne, ha valaki megírná, hogy melyik hatóság vagy szervezet tud erről akkreditált véleményt adni, akár írásban is? Előre is köszönöm!

Big A 2008.03.12 19:09:59

Jó estét,szeretnék egy kis segítséget kérni.Az egyik országos napilap letöltötte a netre felrakott képemet, egy olyan portálról, ahol világosan le van írva, hogy az oldalon található képeket kizárólag magáncélra lehet felhasználni, minden kereskedelmi célú felhasználás előtt a készítő - jelen esetben az én - írásbeli engedélye szükséges.Sajnos ezt nem tette meg a napilap, ugyebár ők kereskedelmi céllal működnek.Ma írtam nekik egy levelet, de erre eddig nem válaszoltak.Kérém a jog- és szakértők segítségét, mit lehetne tenni ebben az ügyben.Köszönöm a segítéget,A

csilla85 2008.03.04 09:32:30

köszönöm szépen a segítségedet!!!! De amint írtam akkor nem találtam jobb helyet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! gondoltam hátha valaki olvassa és segít!!!!!

leha 2008.03.03 14:07:10

te ugye nem olvasol, csak írsz?!ez nem arró szól, hogy a szerzői jogok, meg a szomszédokkal kapcsolatosak ...megoldási javaslatok:- vedd igénybe a keresőt, különös tekintettel az ingatlan, ültetés, telekhatár szavakra- a jogi problémák fórumban tuti, hogy az első húszban találsz ingatlan ügyekkel foglalkozót. nézz bele, kérdezz ott!

csilla85 2008.03.03 10:35:01

Sziasztok! Nem tudom hogy jó helyen kérdezek- e de nem találtam jobb helyet. Szóval remélem balaki tud válaszolni! A szomszéd néni álandóan azzal nyaggat minket hogy van az udvarunkon több fa, és hogy ezt vágjuk ki mert attól reped az ő háza fala. Állítólag van rá valami jogszabály hogy hvá lehet fát ültetni, de én nem találtam ilyet. Ha valki tudna segíteni nagyon hálás lennék

Jedi_Team 2007.11.22 09:30:09

tualjon képen hamarabb akartam föl tenni de el felejtettem de mind1

TZiky 2007.11.19 22:24:08

"2007 november 16-18 közt"Időszerű volt ezt a felhívást 2007.11.19-én közzétenni..."ne kölcsönözz CD-t, DVD-t, VHS-t! Egyáltán, ne vegyél semmilyen adathordozót!"Nem csak ezek az adathordozók léteznek. Pl.: A papíralapúakat teljesen kihagytad...Üdv:TZiky:-))

Jedi_Team 2007.11.19 19:41:44

Elegünk van!Elegünk van belőle, hogy magukat jogvédőnek nevező szervezetek élősködnek rajtunk, miközben csak a saját zsebüket tömik!Elegünk van belőle, hogy saját maguk hozzanak törvényeket (illetve megpróbálnak nyomást gyakorolni a törvényt alkotókra ebből a célból)!Elegünk van belőle, hogy a hatályos törvényeket, jogszabályokat kiforgatják, átértelmezik, sok esetben félrevezető módon hivatkoznak rájuk!Elegünk van belőle, hogy saját ajánlásokat, értelmezéseket, javaslatokat, nyilatkozatokat próbálnak jogszabályként beállítani!Elegünk van belőle, hogy sokszor megtévesztő módon, hatóságként tetszelegve lépnek fel!Elegünk van belőle, hogy a hatóságot is megtévesztve, félrevezetve keltenek félelmet és okoznak kárt!Elegünk van a hazudozásból, hogy törvénytelennek állítanak be olyan dolgokat melyek nem azok!Elegünk van az élősködésükből, a fenyegetőző propagandából!Mit is csinálnak ezek a szervezetek?Azt mondják, "jogot védenek". Mégis, kinek a jogait? Milyen jogot?A saját jogaikat, mely sokszor csak az ő hagymázas álmaikban született gondolat. Egyre több szerző, művész is belátja, hogy egyszerűen élősködnek csak rajtuk, és minden emberen.Miközben "jogot védenek" sárba tapossák a többi ember jogait!Elegünk van ebből!Mégis miféle jogról beszélnek?Mi nem akarjuk megfosztani a szerzőket, művészeket azoktól a jogoktól melyek az általuk létrehozott alkotáshoz, ötlethez fűzi őket!De miről is szólna ez eredetileg? Arról, hogy a szerző, művész stb. által létrehozott dolgot más ne tüntethesse fel sajátjaként, ne húzhasson hasznot belőle.Arról szól, hogy a társadalom közös szellemi tulajdona gyarapodjon. Hiszen így biztosított, hogy ne legyen érdeke valakinek inkább megtartani magának az alkotását.Mára viszont ez az egész valami eltorzult, beteges dologgá változott, amely egyenesen az eredeti cél ellen fordult!Elegünk van belőle, hogy minket, akik azt tesszük, ami a társadalom egyik alapját jelenti, vagyis hogy a közös szellemi tulajdona valójában közös legyen, pont azok támadnak, akiknek feladata lenne ennek elősegítése! Mi nem nyerészkedni akarunk, csak közkinccsé tesszük!Elegünk van belőle, hogy rövidlátásuk miatt nem veszik észre (mert nem akarják észrevenni), hogy éppen azokat zaklatják, azokat fordítják maguk ellen, akikből élnek!Elegünk van!Ha neked is eleged van, tedd közzé ezt a kiáltványt minden általad elérhető helyen! Tedd ki minden oldalra, üzenőfalra, fórumba, blogba amit elérsz! Hívd fel rá ismerőseid, barátaid figyelmét!Valamint azért, hogy észrevegyék, saját eltartóikat zaklatják, bojkottot hírdetünk:2007 november 16-18 közt ne vásárolj, ne kölcsönözz CD-t, DVD-t, VHS-t! Egyáltán, ne vegyél semmilyen adathordozót! Ne vegyél szoftvert! Ne menj moziba!2007 november 16-18 közt ne támogasd a "jogvédőket" semmilyen formában!

Modestinvs 2007.10.17 08:40:47

De igen. Arra is vonatkozik.

Sőt, ha a kézikamerámmal felvettem, ahogy a kis Mutius pajkosan rabszolgákat dobál a krokodilok közé a medencébe, és a pater familiaris büszkeségével adtam neked egy példányt belőle, azt sem másolhatod senkinek a hozzájárulásom nélkül.

csikóska 2007.10.17 00:27:48

Szia Felcsigáztál ezzel a szerzői joggal, én is ide kerültem Remélem nem rám gondolsz....:(((??De az előbb az jutott eszembe, hogy tv-ből felvet filmre szerintem ez nem vonatkozik csak műsoros boltianyagra.Szerintetk?

Shiro 2007.10.15 23:27:13

Szia!Köszi a választ.Szerinted lehetséges, hogy e-mail-ben kérnek, hogy másoljak és így akarnak lebuktatni? Vagy nem ilyen kispályásokra fenik a fogukat?S.

Modestinvs 2007.10.15 22:38:11

Van egy rossz hírem, meg egy jó.

A rossz az, hogy a más számára történő másolás akkor is jogsértő, ha nem nyereség szerzése érdekében csinálják.

A jó, hogy ezért a bűncselekményért tudtommal még sen ki nem kapott végrehajtható szabadságvesztés büntetést Magyarországon.

Shiro 2007.10.15 22:14:27

Kedves Modestinvs!Készítettem egy gyerekcsatornán vetített filmből saját célra - a gyerekeimnek felvételt, amit aztán a szalag kopása miatt digitalizáltunk Video CD-kre.Olyan filmről van szó, amit sokan keresnek és a gyerekfilmes topikban történt beírásom után sokan megkeresnek, hogy másoljam le nekik ezeket a lemezeket. Én nem keresek vele pénzt, a nyers CD-k árát kérem csak el és a postaköltséget, ha nem tudnak személyesen érte jönni.Mivel mostanában egyre több idegen (még csak nem is indexes, hanem a google mutat rá az én beírásomra) keres meg levélben, ezért elkezdtem félni, hogy mi van akkor, ha csak le akarnak buktatni, hogy illegálisan másolok.Tehát a kérdésem az, hogy dutyiba zárnak-e ezért, vagy kapok egy hatalmas bírságot, vagy legálisan másolgatom én itt mindenkinek ezt a rajzfilmet?Köszönöm a választ előre is! S.

TZiky 2007.10.01 23:03:26

Köszönöm a segítséged.Üdv:TZiky:-))

Modestinvs 2007.10.01 22:49:49

Nem, nincs.

TZiky 2007.10.01 22:12:20

Átfogalmaznám egy korábbi kérdésemet:A magam számára, elektronikus formában történő tároláshoz is szükség van a szerző/kiadó engedélyére, amennyiben a teljes cikket és URL-jét szeretném eltárolni?Üdv:TZiky:-))

Modestinvs 2007.09.30 22:45:25

Nem hiszem, hogy ne éreznéd a különbséget a saját magad számára történő másolás, rögzítést, tárolás és a nagy nyilvánosság számára való közzététel között.

TZiky 2007.09.30 17:52:29

Köszönöm a segítséged.Tépelődés:Nem értem viszont, hogy amíg a teljes cikk és az URL-jének elektronikus tárolása sérti a szerzői és szomszédos jogokat, addig a korábban hivatkozott cikk is elősegíti azt, hogy ugyenezt megtegyem papíron( nyomtatható változat, kinyomtatom, lefűzöm ).Üdv:TZiky:-))

Modestinvs 2007.09.29 11:30:50

Ami az idézést meghaladó mértékű másolást illeti - igen.

TZiky 2007.09.29 07:11:30

Ez azt jelenti, hogy csak a cikk tulajdonosának/szerzőjének engedélyével csinálhatnám meg ( még más által hozzáférhetetlenül is ), amit szeretnék?Üdv:TZiky:-))